2008. március 31., hétfő

Névnapi ajándék

Gábor névnapjára valami különleges ajándékkal szerettem volna neki kedveskedni. Valami olyannal, amit magam csinálok, amiből érzi és látja, mit jelent ő nekem. Már régebben kinéztem ezt a minialbumot a 2Peas galériájában, és MUSZÁJ volt megcsinálnom neki. Neki, akit a legjobban szeretek a világon. Ilyen lett:




A betűket aranyszínű kontúrmatricával csináltam, egyesével kellett egymás mellé tenni, mivel eredetileg a hét napjait és a hónapokat írták ki vele. Ilyet egyébként a Hobbyművészben lehet kapni, a hópihékkel és a virágokkal, pillangókkal együtt vettem a Mammutban. A strasszok a TESCO-ból vannak, a virágot pedig egy egyszerű (25 Ft-os) papírcsíptetővel erősítettem fel.



És hogy miért szeretem Gábort? Mert:
- kedves hozzám reggel is, amikor morcos vagyok;
- nem fárad bele, hogy noszogatnia kell a munkába induláskor és mindig elmondja, milyen aranyosnak talál, ahogy a földön csücsülve a cipőmet fűzöm;
- bevisz reggel dolgozni és este eljön értem autóval, pedig gyalog 5 percre van a munkahelyem a lakástól;
- hozott nekem egy kiscicát és még nem vágta ki az utcára;
- mindenhez ért, vagy legalábbis úgy tesz, és én ezért őszintén csodálom;
- TV-függő, de legalább nem nyaggat, amíg blogolok;
- bármilyen hülyeséget találok ki, mindig benne van a buliban.



Szeretem télen. Gyerekkorom óta korizom, szinte hamarabb álltam a jégen, mint a saját lábamon. Ő viszont életében nem húzott még korcsolyát... Kecskeméten, a Malom tetején nyílt egy picike koripálya - naná, hogy ki kellett próbálni. Előre röhögtem, mekkorát fog esni, és hát mindkettőnknek kétségeink voltak már afelől is, hogy egyáltalán meg tud állni a korin. Ehhez képest egészen jól ment neki! Kezdetben nagyon ragaszkodott a korláthoz, úgy ölelgette, mintha az élete múlna rajta, én meg nem mertem kézenfogni, nehogy magával rántson. Így hát csak siklottam utána, és pofátlanul fotóztam, ahogy totyog a jégen, egyre bátrabban, majd tényleg vágódott egy akkorát, hogy a kisgyerekek ijedten rebbentek szét. De nem történt baja, felállt, és büszkén megjegyezte, hogy 13 év küzdősport után azért ESNI megtanult.



A kék girlandokat vékony szivacslapból vágtam ki hobbikéssel. A hópihéket egy átlátszó műanyag lapra ragasztottam, a korcsolyát pdig gyengébbek kedvéért bekarikáztam ezüstszínű pöttyökkel, hogy jól látható legyen. Kellett is. Apukája a padlóról kaparta fel az állát, amikor megtudta, hogy Gábort sikerült jégre vinnem...



Szeretem nyáron is. Van egy nyaralójuk Kunfehértón, ahol el szoktunk bújni a világ elől. Időnként megpróbálok belefulladni a tóba, mert úszni nemigen tudok, de ő mindig megmenti az életemet. Napszúrást kapok, sört iszunk meg boroskólát, összeveszünk a Sörfesztiválon, utána kibékülünk, hangyát irtunk a szoba sarkában, és sátrat verünk sötétben a kertben a szülők nagy örömére, szóval nem csinálunk semmi fontosat, csak jól érezzük magunkat. Szeretem, amikor hülyéskedik, és akkor is, amikor komolyan és merengően néz maga elé. Pesten voltunk a Forma-1 idején, és a Westend előtt felállított sátorban ki lehetett próbálni a kerékcserét és az autószimulátort. Úgy örült neki, mint egy kisfiú. Szegeden meg árvizet fotóztunk, a sziluettes képet akkor csináltam róla. Ilyen is tud lenni.



A kis táblákat vastag kartonból csináltam, ringlikkel és strasszokkal dekoráltam, a feliratos papír Tassotti márkájú. Szivacsragasztóval raktam fel, így kicsit kiemelkedik a síkból.


Élvezetes volt csinálni ezt az albumot, négy vagy öt napig dolgoztam rajta. Kicsit még felcsicsáztam a karikákra kötött szalagokkal is, és azonnal átadtam. Na nem mintha meglepetés lett volna... dehogy! Oldalanként sikítottam Gábornak, hogy "Jó lesz-e így?", meg "Nem bírom összenyomni a karikákat!", úgyhogy az egész folyamatot láthatta. Mégis örült neki. Mert szeret.

A gyönyörű fotókat egy barátom készítette, aki esküvők fényképezésével foglalkozik - bátran ajánlom bárkinek, aki szereti az igényes, művészi és egyáltalán nem szokványos képeket. Munkái megtekinthetők itt. Néhány részletfotóval is megörvendeztetett, íme:



Már megszületett a következő album ötlete is, régi családi fotókból. Hiába, ha egyszer elkezdem, nem bírom abbahagyni...

Pussz: Mesi