Széplélek: Egy nehéz hét nehéz vége

Szörnyű héten vagyok túl. Hétfőn még egész normálisan indultak a dolgok, gyanakodtam is, a hétfők általában nehezebben érnek véget. Szerdán egy törzsvásárlónk, aki nem éppen az agykapacitásáról híres, összekevert a szomszéd üzletben dolgozó hölggyel és azt állította, hogy rossz alkatrészt adtam el neki. Miközben nem is árulunk alkatrészt. Ezen még mosolyogtam, és egyik-fülemen-be-másikon-ki hozzáállással erősen a scrapponthu-ra összpontosítottam, de amikor másodjára vádoltak meg aznap valami marhasággal, már kezdtem morcolni. Csütörtökön egy tollas kalapos öreglány leordította a fejem. Erőszakos nénikét kell elképzelni, aki, ha nem eszed meg a sütijét, lenyomja a torkodon. Mire észbekaptam, már fel is bosszantott, de aztán scrapponthu bekapcs, nézeget, mondjad. Néha egy hangosabb szóra azt vizuáltam magam elé, hogy rászabadítom Mizokámat a tollas kalap-gyűjteményére, hogy élvezné a kis drága... Azért a néni kellőképpen kiborított, így amikor hazamentem, szerelmet vallottam a Dögnek és azt állítottam, ő a világ legédesebb cicája. Mondom, nagyon ki voltam akadva...

Este szkreppelésbe fojtottam a bánatomat. A héten én kaptam a megtisztelő feladatot a Magyar Scrapbook Portálon, hogy a gyorskör házigazdája legyek. Azt a feladatot találtam ki, hogy egy nem szokványos formájú művet kell alkotni, amit ajtódíszként használhatunk. Így hát megszületett a világ leggiccsesebb ajtóakasztója. Rózsaszín felhőkön ücsörögnek a betűk, olyan home-sweet-home-módon, mert azért mégiscsak otthon a legjobb. Először csak a betűk lettek volna, de ennyi sokkhatás után KELLETT a rózsaszín köd! Valahol láttam már egy hasonló készletet digiben, nagyon megtetszett akkor ez a rajzfilm-szerű vonalvezetés, és állítom, bánat ellen kiváló.

Részletfotók:

Pénteken a munkahelyről kellett elkéredzkednem, mert a Távhőnél nem voltak a helyzet magaslatán és mindent összevissza könyveltek. Jót ordítoztam velük, de legalább levezettem egy kicsit a feszültséget. Azért elég is volt ennyi.

Szombaton, hála az égnek, nem én dolgozom. Épp csak egy fotózásra ugrok be Tamáshoz, mert sietős lenne már feltenni a művemet a scrapponthu-ra - és nini, egy mérges vásárló, aki azt állítja, hogy én a múltkor a telefonban úgy mondtam... Naneee, menjetektiajó...! Irány haza, egész délutánra bezárkózom a szobámba és netezek meg fotókat retusálok a készülő albumhoz. Mennyei béke, ez az igazi élet, még Mizokáról is lövök néhány jó képet, ahogy elbújva alszik, én meg pofátlanul felébresztem és szemenvakuzom. Így ébressz fel legközelebb, te kis szemét, ugye, milyen rossz ez, hihihi...

8 körül eszembe jut, hogy Gábor éhes lesz, ha 10-kor hazaér. Szalad a lakás, a mosott ruha még a gépben figyel, hegyekben áll az edény a mosogatóban - trehány voltam, na! Ámokfutás kezdődik a lakásban, Cicamizón kétszer átesem, nemhiába ő a legképzettebb Micsinátor és Útbanlevész. Csiripöri nokival és ubival lesz a vacsi, tök tuti, csak később veszem észre, hogy elfogyott az őrölt paprika. Rohanás Szilviszomszédhoz, aki vigyorogva megjegyzi, hogy éppen kérdezni akarta, hogy ki az a normálatlan, aki 9-kor kezd el főzni, de amikor bement a konyhába, a párját a tűzhely mellett találta, úgyhogy megjegyzés sztornó.

Utolsó pillanatban lesz kész a kaja, Gábor hazaesve csak a rendet, tisztaságot és a meleg vacsit látja - a fenébe, még azt hiszi, hogy egy rendes úrilányt készül feleségül venni... de azért jó, hogy örül. És még fel is világosít, hogy mellesleg volt otthon paprika is, csak galádul elbújt a cukor mögé.

Vasárnap punnyadás ezerrel. Szinte már sok is a jóból, ezért délután kitaláljuk, hogy elmegyünk egy nagyot biciklizni a szép időben. Régen rendszeresen tekertem, de amikor tavaly nyáron ellopták a lépcsőházból a biciklimet, megfogadtam, hogy nem veszek helyette újat - úgyis kereke kelne. Most viszont Anyósjelölt felajánlja Gábor tesójának a biciklijét, ami a garázsban porosodik, hát hajrá! Nagggyon sportosnak érzem magam, walkman-mobil a fejemen, ordítva énekelek: kétség nem fér hozzá, én egy trendi és edzett csaj vagyok. (Gábor meg figyeli helyettem a forgalmat, hogy el ne csapjon egy autó, ugyanis semmit nem hallok.) 3-4 km után kitalálom, hogy menjünk ki a munkahelyére, ami kb. 18 km oda-vissza, ebből vagy 5 km földút. Életem párja kicsit furcsán néz, biztos ez, nagyon régen bringáztunk, de én állítom, hogy ez igenis remek ötlet. Hát jó.

10 perc múlva szomjas leszek. A vigyor olyan látványosan tűnik el a fejemről, hogy Gábor egyből észreveszi, és miután elmondom az okát, kicsit bosszús lesz. Ennyit a nagy biciklitúráról, morog, ám én kötöm az ebet a karóhoz, hogy az 5 perce látott útmenti tanyán biztosan kapok egy pohár vizet. Próba-cseresznye. A srác a tanyán nemhogy egy pohár, de egy egész üveg ásványvízzel kínál, öröm a köbön, mehetünk tovább.

Amikor beérünk az erdős részre, Gábor azt állítja, hogy majd minden tele lesz őzekkel és nyuszikkal, kíváncsian nézelődöm, de sehol semmi. Hisztigép indul, hol vannak a megérdemelt nyuszikáim, és egész addig kicsit morcosan tekerek, míg a crossmotorosok le nem kergetnek minket az útról. Hirtelen 4-5 gyönyörű őzike szökell át előttünk, kicsit messze vannak, de igazi őzek, az meg már csak hab a tortán, hogy Gábor német főnökének tanyáját is megpillantjuk. Orwelli állatfarm, kakasok, disznók, gyögytyúkok mindenütt, de a kutyáktól kicsit megijedek és visszamászom a bringára. Akkor már érzem, hogy valami baj van a lábammal, de még csak Gáboron röhögök, hogy feltörte a fenekét a nyereg - de nem baj, visszanyal a fagyi, hazafelé már a lépcsőn alig bírok felmászni. Nincs izomlázad, kérdezi Gábor, mire összeszorított fogakkal közlöm, hogy nincs és nem is lesz. Aha...

Hajnalban úgy ébredek, mintha spanyolcsizmába szorították volna a combomat. Óvatosan megpróbálom masszírozni egy kicsit, mire Mizo felébred és bőszen vadászni kezd a kezemre a takaró alatt. Csekély 5 kilójával lendületből veti magát a lábamra, erre akkorát ordítok, hogy Gábor frászt kap. Átveszi a masszírozást, ám a macska nem tágít, én meg csikorgó fogakkal ígérem meg neki, hogy ha lábra bírok állni, azon nyomban kibelezem. Hiába. Eddig is tudtam, hogy nagy eséllyel pályázhatna "A Világ Legbosszantóbb Állata" címre, de most már világossá válik, hogy "A Világ Legszebb Ágyelője" címet is magáénak tudhatja hamarosan, csak kapjam el egyszer. Majd reggel. Most beveszek egy Advilt és elájulok. Jóccakát.

Ezt már hétfő délután írom, a lábam egész jól helyrejött - hétvégén mehetünk újból bringázni!