Nem csak egy tánc volt...

Mostanában beleszerettem az ILS papírokba. Persze nem csak azokkal dolgozom, de alapnak annyira szeretem, hogy minden egyéb papírt ezekhez vásárolok, vadászom a szürke, geometrikus vagy éppen csíkos papírokra, dekorgombokat gyártok hozzá, szóval azt hiszem, elvesztettem a fejemet. Na meg amúgy is. :) Erről szól ez az oldalam, ami egy készülő minialbum egyik lapja. Két fotó van rajta, hasonlóak, de nem teljesen ugyanolyanok, és sajnos elég rossz minőségűek, ezért nem is tudtam nagyban előhívatni őket. Lássuk, mire mentem velük.

Kezdésként leszabtam egy 15x15 cm-es faerezetes papírt. Azért jó ez a méret, mert így egy ívből 4 lap telik ki, és nagyon takarékos, kezelhető a végső méret is, szóval szuper! A levágott lap aljára fehér akrilfestékkel maszatoltam egy keveset...

...majd miután megszáradt, felragasztottam rá egy darab szögletes tortacsipkét. A legkönnyebb egyébként Glue Dots-szal ragasztani az ilyet, azzal a nagyon apróval. Csak rá kell simítani a ragasztós ívre, ráhajtani a védőfóliát, átdörzsölni és miután lehúztuk, matricává változik a csipke. Ezt a papír szélére ragasztottam, ami pedig túlnyúlt, azt levágtam utána.

Egy zöld-fehér csíkos, szabálytalanul vágott papírcsíkkal adtam keretet az oldalnak.

Na most jött a molyolás. Ha már mixed-media, akkor újságból, magazinból vágtam ki a betűket és a feliratokat. Egy darab fehér papírra felragasztgattam a szavakat, mert így könnyebb volt kezelni, mint eleve a fotóra tenni a különálló betűket. 

Szépen fel is ragasztottam a szókonfettimet. A majdani felső fotóm alá vágtam két papírcsíkot, majd a hátuljára ragasztottam. Az egészet pedig lefedtem egy ugyanakkorára vágott fehér papírral, hogy szép legyen a kép hátulja és írni is tudjak rá.

Az alsó képet felragasztottam a helyére, az oldalra. Kicsit ferdén és szabálytalanul akartam, mert a faerezet nekem túlságosan katonás meg párhuzamos volt, és azt nem szeretem. :)

Nyálazható, enyves barna papírcsíkkal (borzasztó íze van, de az albumért mindent!!!) felhajthatóra csináltam a felső képet, nem pontosan az alsóra illesztve, hogy kikandikáljon alóla. És az alsó sarkait is ezzel ragasztottam meg. Akinek van washi-tape otthon, azzal is jó.

Már csak az apró simítások voltak hátra. Fekete tűfilccel írtam a feliratokat. Ilyenkor mindig félek, hogy a kész oldalt rontom el. El is rontottam egyébként, mert a tortacsipkére is ráírtam, mire azon szétfutott a festék, szóval gyorsan levágtam azt a részt. :) Alig látszik.

A "fröccsenéseket" éppen ezért már nem mertem élesben megkockáztatni, inkább felrajzoltam azokat is filccel. A színeseket akvarellceruzával szoktam, így tutira ott és akkora lesz a paca, ahogyan én szeretném. Házilag készült chevron-bélyegzővel díszítettem a bal alsó sarkot, és szentjánosbogár-színű félgyöngyöket dobáltam még az oldalra.

Mivel az előző oldalon volt egy fél barna címke, ide felragasztottam a másik felét. A zöld csíkos papír is visszaköszönt ott, meg a félgyöngyök is.

Hát ilyen lett. Folytatása következik! Ahhoz majd felhasználom a home-made dekorgombjaimat is, akit érdekel, itt elolvashatja, azokat hogyan is csináltam.

Remélem, tetszett ez a kis tutorial. És itt van az a bizonyos dal is, amit a banda csak nekem játszott el aznap este, és volt egy fogadásom rá, hogy Ő nem fog kijönni velem táncolni. Főleg nem lassúzni. Hát... szerencsére ezt a fogadást a fejemmel együtt veszítettem el.

Köszönöm, hogy itt voltál! Ölelés:

Ami az előző bejegyzésből kimaradt...

Nem akartam túl hosszas olvasásra késztetni azt, akit esetleg nem minden oldal érdekel a Vajna-albumból, de akit mégis, az itt meg tudja nézegetni a maradék oldalakat. Szándékosan nem slideshow-ban teszem fel, hogy kényelmesen át lehessen nézni az apró részleteket is. Úgy kellett szerkesztenem, hogy a Szívtől Szívigen a legjobban mutasson, minél informatívabb legyen, de ha ráklikkeltek, megnyílik nagyban!

(Na, erről nem készítettem részletfotókat, de nem is gondolnám, hogy kár érte... nagyon nehezen állt össze!)

Hát, ennyi volna. 20 oldal lett összesen, némelyik dupla ugyebár, kötéssel együtt majdnem 2 kg. Ha belegondolok, hogy papírlapokból és fecnikből és egészen apró izékből meg bigyókból áll, nem is értem, hogy jött össze ennyi... :)

A másik blogom pedig, ha valaki nem tudná még, itt található! Itt lehet ilyen és ehhez hasonló albumot rendelni, ha esetleg nincs még ötlet karácsonyra...

Szép napot!

Szerelmes album Andy Vajnának

Mindig nagy öröm, ha a régi megrendelők visszatérnek és újabb munkára kérnek fel. Így történt ez most is: a tavalyi Vajna-album (itt megtekinthető!) annyira tetszett a megrendelőnek és az ünnepeltnek egyaránt, hogy az idei szülinapra is én készíthettem az ajándékot! Nem is akármilyen képekkel dolgozhattam. Az elmúlt év izgalmas utazásait, közös élményeket, az ünnepeket, baráti összejöveteleket kellett albumba foglalni, és olyan személyes fotókat kaptam, amelyeket nem tártak a nyilvánosság elé. Ezért én sem tudom teljes egészében megmutatni az oldalakat, a fotókat kitakartam. Remélem, azért így is látható, milyen érdekes technikákat és különleges alapanyagokat használtam fel a készítéshez.

A kötés lényegében csak a gerincet fogja össze, a borító nagy része külön került rá. A könyv gerincét textilhatású narancssárga, puha anyaggal vontam be, és 3 különböző szalaggal, zsinórral kötöttem meg. A borítók ugyanabból a hófehér akvarellpapírból készültek, amiből az albumlapokat is csináltam, így arra is scrapbook-technikával dolgoztam. Itt látszik, hogy milyen nagy és vastag lett az album.

Az alapkoncepció már azelőtt megszületett, hogy a fotókat láttam volna. Mindig is szerettem volna készíteni egy olyan albumot, amelyben csupa fehér oldalak vannak és a dekoráció is fehér, csak a fotók és pár azokkal harmonizáló színfolt töri meg a sterilitást. Így hát nagyon kevés színes papírt használtam, a hangsúlyt az érdekes technikákra helyeztem.

A feliratokat eleve a fotók szélére terveztem és úgy nyomtattam ki. (Ezért jó, ha nem kész képekkel kell dolgoznom, hanem magam hívathatom elő, így az esetleges utómunka is sokkal gyorsabb.)

Sok-sok fehér virágot használtam fel, és csak pár színeset "színfoltnak" A különböző textúrájú fehér papírokat rétegeztem tortacsipkével és gézzel.

Ez kimondottan egy olyan oldal, ahol csak a fehéret használtam. Azt szerettem volna kipróbálni, hogy egy szín elég-e - és azt hiszem, a próba sikerült. A textúrát a géppel felvarrt szalagok sokfélesége, a funkció nélküli díszítővarrás, a félgyöngyök és a néhány 3D-s dekoráció adja. A képpár egyébként egy divatfotózás során megörökített "hivatalos" , és a kulisszák mögött elkapott kedves, közvetlen pillanatot mutat be. Egyik kedvenc oldalam!

Ez meg a másik. Nem is tudom, miért... talán a színei miatt. Sok-sok bélyegzés, az elegáns arany-bordó-fekete színkombináció, a pöttyök és a csíkok bohókás találkozása, a gazdag rétegezés és a kanyargó fehér zsinór teszi számomra olyan bohémmé, "párizsi divat szerintivé" ezt az oldalt. Talán kicsike és nem látszik, de még a borítéksarkon a bélyegzés is PARIS!

Ölelések és csókok, erről szól ez a finom kis oldal. Fekete és barna árnyalatok, struktúrpaszta ( a második képen látszik), elbújtatható szerelmes üzenet, és minimális dekoráció - egyszerűnek tűnik , de nagyon meg kellett komponálni, hogy ilyennek hasson. Ez a szép ebben a stílusban, hogy látszólag semmi nincs az oldalon, de aztán közelebbről megnézve mégis mennyi minden!

A hatalmas, csillogó hópelyhek közül az egyiknek funkciója is van: a fotó mögé bújtatott másik képet lehet kihúzni vele. Az igen élénk színek miatt alakult így, de több oldalon is alkalmaztam ezt a megoldást. A miltonkapocs szívecskék és a piros pöttyök oldják a hidegséget, a fotón (nem) látható piros sapkával harmonizálva.

Az újévi képekhez csillogás és elegancia illik. A strasszos pitypangfejek a tűzijátékot hivatottak szimbolizálni, a bézs papír rózsaszín díszítése és a geometrikus minták, kockák, vonalak visszafogottak, a képek bulis, bolondozós hangulatúak. Visszatérő elem ennél az oldalnál is a festékpötty, a géz és a tortacsipke.

...to be continued, azaz folytatása következik. És remélem, azokat a fotókat is rám bízzák majd. Itt is a kép színeinek felhasználásával készült a díszítés, és a fotó mögül kihúzható 3 kommetkártyát is szándékosan hagytam látható magasságban.

És ez már a hátsó belső oldalon található névjegyem, valamint az album hátulja. A felirat "together", azaz együtt. A varrott kerettel is azt a bensőséges hangulatot szerettem volna erősíteni, amit a képen egymást ölelő pár sugall: biztonságot, védelmet, szeretetet. A pecsételt pillangók pedig izgalmat, örömöt sugallnak.

 Nekem is pillangók repkedtek a gyomorszájam körül, amikor átadtam az albumot, tudván, hogy 2 nap múlva azt Andy Vajna fogja már kézben tartani a születésnapjának estéjén. Aztán megkaptam az e-mailt, amelyben ez állt:

  "...nagyon tetszett neki az album, és az asztalnál mindenki végignézte. Majd hazament és átnézte újra, és most mint egy kincs, ott van a polcon a nappaliban. Most külföldön vagyunk, de mindenkinek mesél róla. Köszönöm még egyszer..."

Hát nekem ennél nagyobb dicséret nem is kell, én köszönöm, hogy elkészíthettem!

 

(Ja, a kimaradt oldalakat a következő bejegyzésben megmutatom!)

Valami készül - dekorgomb házilag

Mostanában kedvem van alkotni. Időm továbbra sincs persze, de lelkesen használok fel minden szabad percet, hogy bütyköljek. Mert most van miről, kiről, gyönyörű alapanyagokat vettem és sok új fotóm van, amelyek csak arra várnak, hogy albummá változzanak. Már a múltkor a Facebookon bemutattam legújabb szerelmeimet, a házi dekorgombokat, de most úgy döntöttem, leírom gyorsan, hogyan készültek.

Az alapötlet Scrapfellow-tól származik, nagyon megtetszettek a gombjai, amelyek valójában kitűzők és mostanában nagyon divatos kiegészítőelemek. Annyira örültem, hogy végre itt is gyárt valaki ilyeneket, a gyerekkoromra emlékeztetett, amikor mindenkinek volt egy csomó kitűzője (általában smiley-s). Az én dekorgombjaim nem is ennek a helyettesítésére születtek, és csak fából vannak, nagy előnyük viszont, hogy a kívánt szövegű, színű és mintájú gombokat tudtam legyártani. Mondjuk macerás volt kicsit. De nagyon köszönöm az inspirációt, Ági! :)

A Rayherben vettem hozzá fa korongokat, van több méretben és azt hiszem, egyesével is lehet kapni. Kezdetnek ezt a 2 cm átmérőjűt választottam.

Alaposan és több rétegben lekentem fehér akrilfestékkel. Hófehér papíron dolgoztam, ami azért jó, mert ha festés közben rá is ragad, nem fog nyomot hagyni, és mivel olyan aprók, kézben nem lehet tartani igazán festés közben...

Aztán elővettem azokat a szalvétákat és papírzsebkendőket, amelyeket direkt a meglévő papírjaim mintájához és színéhez válogattam. Kicsit nagyobbra vágtam, mint a korongok átmérőja és csak a felső réteget használtam, tehát szét kellett bontani. Nagyujjúaknak nem ajánlott! :)

Aztán szalvétaragasztóval lekentem a korong felületét, és a bőven ragasztós ecsettel középről kifelé haladva rásimogattam a szalvétát a korongra.

A szalvéta olyan vékony, hogy a széleit gond nélkül visszahajtogattam a hátoldalra, szintén ragasztós ecsettel, miután a felső felület már száraz volt. Arra vigyáztam, hogy a színoldalon ne maradjanak látható csücskök, hanem szép kör alakú maradjon a gombom.

Amit nem teljesen borítottam be szalvétával, arra kivágott motívumot ragasztottam. Olyan apró volt ez a szívecske, hogy csak az ecsettel tudtam felkapni és a helyére tenni.

Aztán alkoholos filccel körbe is rajzoltam. Amire nem került szalvéta, arra pedig írtam. Fontos az alkoholos filc, a sima elmaszatolódik. Arra is ügyelni kell, hogy a szalvétaragasztó illetve a fényezéshez használt lakk oldószermentes, vízbázisú legyen. Egyrészt az nem oldja fel a színeket, másrészt mivel scrapbookhoz használom majd, a fotók biztosan nem örülnének egy agresszív oldószerrel kezelt díszítőelem szomszédságának!

  Hát ez lett a végeredmény, a vadiúj ILS papírjaim színéhez igazítva, mert minialbumot csinálok belőlük... Egyszer csak készen lesz.

Remélem, hasznosnak találtad ezt a kis tutorialt, de ha mégis inkább profi megoldásra vágysz, kukkants be Scrapfellowhoz, és válogass a gyönyörű kitűzői közül. A chewron-mintásra erősen fáj a fogam, meg a fényképezőgépesre is...

Ölelés:

Horrorra akadtam

Szóval az úgy volt, hogy romantikus programot terveztünk. Menjünk a Kopaszi-gáthoz, mondta Ő, sétálunk majd és fekszünk a fűben, majd egy jó vacsora a Ponyvaregényben... Csodálkoztam is kissé, nem az az érzékeny típus, de jól van, legyen.

A randi délelőttjén azonban beindult a vezérhangya a fejemben, mi lenne, ha inkább én lepném meg Őt, megérdemli, hiszen annyi mindent kaptam már tőle. Na majd szervezek én meglepi-programot. A múltkor már úgyis olyan jól sikerült a közös mozizás, hogy 2 napig rémeket álmodtam a filmtől - amely bár tetszett, de elég félelmetes volt -, kaptam is utána az ívet, hogy velem sem érdemes moziba menni, utána meg kialvatlanul hisztizek, hogy milyen rossz éjszakáim voltak. Nyálas filmre meg nem ül be velem, az tuti. Menjünk kultúrprogramra? Vagy inkább kalandparkba. Vagy a budai Várlabirintusba. Amíg ezt keresgettem a neten, ráakadtam a Horrorlabirintusra, jóóóó lesz ez, majd legfeljebb jól hozzábújok. És hogy, hogy nem, amikor délután megérkezett hozzám, éppen erre fájt az Ő foga is... pedig össze sem beszéltünk. Meglepi így ugrott, de legalább nem kellett kompromisszumot kötni.

 Már az épület előtt izgalmas látvány fogad, egy zombilány cigizik a falnak dőlve, ezen derülünk egy jót, nem is tudtam, hogy a zombiknak van tüdejük. Aztán hipp-hopp, bezárják mögöttünk a légópince vasajtaját és kezdődik a pááááánik. Azok kedvéért, akik szeretnének oda ellátogatni, nem írok túl sok részletet, mindenesetre sok dologra fény derült a sötétben:

 1., Ő nem nyúl. Hanem férfi. Mert a férfiak ha beszabehu is az ijedtségtől, nem mutatják. Ellenben ha én lettem volna rosszul, Iván a hentes engedélyével kimenekülhettem volna a Dögök közül, s biztos, hogy Ő vitt volna ölben végig, s közben halálra froclizza a zombikat (bosszantó humora van, az biztos)...

 2., Nem is vagyok igazán klausztrofóbiás, s bár vonakodtam bezáratni magam egy szekrénybe, a tudat, hogy Ő is ott van a szomszéd rekeszben és időnként halkan átkopog, megnyugtatott. Majd erős kezével feltépte a szekrényajtót és engem is kiszabadított, s csak azért nem hullottam "Ó, én Hősöm!" felkiáltással az ölébe, mert a töksötétben fogalmam nem volt, merre is van az. Meg egyébként is, mint azt az előbb tisztáztuk, nem is az a romantikus típus, főleg nem a levágott fejű gyermekét üvöltve kereső zombianya társaságában.

 3., Vészhelyzetben és érdekből baromi kedves tudok lenni, így fordulhatott elő, hogy Hannibal Lecter kezét simogatva és megnyugtató szavakat súgva szerelmet vallottam neki, és a Bohóc kisöccsét is kénytelen-kelletlen arconcsókoltam... bár ezt a megtiszteltetést szívesen átpasszoltam volna Neki, s mint utóbb kiderült, Ő ezt már meg is tette volna a harmadik hátrahőkölésem láttán. Aztán persze mégis megvolt a puszi, így bánok el az antiszoc ügyfelekkel is. Na nem adok nekik puszit, csak bárkire bármit ráhagyok, hogy ne üvöltsön már...

 4., Velőtrázóan tudok sikítani, és a helyből távolugrás világrekordját is megdönthettem volna, ha ott lett volna a Guinness-bizottság. Persze nyilván nem fértek volna el a Bohóc mellett a hűtőszekrényben, ezért nem is hitelesíthették a brilliáns hátraszaltómat. Persze Ő végig azon röhögött, mennyire féltem.

 5., Azért szorult Belé némi együttérzés is... Végig azt kérdezgette, jól vagyok-e, és hősiesen tűrte, ahogy a nyakába tekeredem a rémülettől és elszorítom a keringést az ujjaiban - bár szerintem ezt azért kicsit élvezte is. És úgy örült az élményajándékomnak, mint egy gyerek... már ezért megérte a beszabehu.

Hát, ez is megvolt. Legközelebb ParaPark, meg a Horrorlabirintus még interaktívabb része következik, feszültségoldásnak kitűnő, főleg ha utána még egy (vagy három) Somersby és az elhalasztott vacsora is befigyel. Amit Vele fogyasztunk, természetesen.

Glamour-album

Ezt a különleges albumot egy hölgy készíttette a férje születésnapjára. Kellemes hangulatú, szexis fotók álltak a rendelkezésemre, ezért csak kevés díszítést tettem az oldalakra, hogy a képek érvényesülhessenek. Mivel személyes jellegűek, ún. glamour-fotók, ezért teljes oldalakat nem mutathatok.

Mi is az a glamour? Olyan fotográfiai terület, ahol az alkotó az érzékiséget, bűbájt próbálja ábrázolni a modell segítségével, egy pillantással, egy mozdulattal, akár egy kivillanó testrésszel. Nagyon izgalmas ilyen képekkel dolgozni, hiszen ez azt is jelenti, hogy a megrendelő nagy bizalommal van irántam, és ez mindig jól esik.

A borító Adri Édesanyjának a keze munkáját dicséri. Nekem nagyon tetszik! Finom, bőrszerű anyagból készült. Inkább fekete, mint sötétkék - attól függ, honnan nézem. Nagyon jól illett hozzá a bordó rózsa és a dupla, organza-szatén masni.

Kedvenc papírjaim egyike ez a bársonyos felületű, buja mintás scrapbookpapír. Pici is elég belőle egy oldalra, és nagyon hatásos. Strassz, csipke, nagyon csajos...

A türkiz eleinte nem volt benne a tervben, de mivel néhány fotón ilyen fehérneműk szerepeltek, és a fekete-fehér képekhez is nagyon jól illett ez a szín, úgy döntöttem, nem lesz teljesen pirosas-bordós árnyalatú az album.

A papírrózsák egytől egyig kézzel készültek és igyekeztem máshol is érdekes, plasztikus, "tapizható" megoldásokat alkalmazni. Dekorgumiból vágott indákat, fűzőt, hajtogatott szalagokat, Svarowsky-strasszokat használtam.


Az első oldal akrillapból van, az utolsón pedig egy dalszöveg szerepel. Az egész albumon végigvonul egy Quimby-szám, a Magam adom. A cél ugyanis az volt, hogy a megrendelő - Kata - a férjének most egy igazán különleges oldalát mutassa be, igazán magát adhassa ajándékba.



Külön öröm volt, amikor megkaptam Kata levelét az átadás után:

"Sikerült a kedvesemet egy olyan ajándékkal meglepnem, ami teljesen elbűvölte. Gyönyörű minden egyes oldal. Minél többször vesszük a kezünkbe, annál jobban tetszik. Minden apró részletnek jelentősége van. Köszönöm, hogy úgy készítetted el, ahogy én megálmodtam!"

Én köszönöm, hogy elkészíthettem, kedves Kata!

...menekülő, hirtelen őszülő idő...

Végre magamnak is alkottam valamit, aminek nagyon örülök!


Ezt az órát egyszer már megcsináltam (talán emlékszik rá valaki, a Mizos falióra volt), de nem tetszett annyira, hogy elfoglalhassa végső helyét a szobám falán. Aztán kezembe akadt ez a kép, amelyet egy barátnőm készített trehány módon (kattint és azt sem nézi, hogy áll a kezében a kamera), és így lett az elrontott fókuszú, ferde képből egy kis utómunkával ez az óra. Recycled, azaz újrahasznosított cucc.

Újabb stíluskalandozást tettem, kipróbáltam ezt a .... mi is ennek a neve? (A megfejtéseket kommentben várom, nekem fogalmam sincs, hogy nevezik...)
Igazából először faliképet akartam csinálni, aztán lett ez a majdnem-funkcionális, órának álcázott kép.



A célom az volt, hogy az órára pillantva mindig eszembe jusson, nem érdemes az elmúlt dolgokon rágódni, csak menni kell előre, felfelé, akár nehéz teherrel a vállon, vagy meredek lépcsőkön lépdelve, mert a jelent meg kell élni. Az órába nem tettem elemet, így csak áll (és nem ketyeg, ami a hálószobában nem egy utolsó szempont), de nem is ez a cél, hanem az üzenet: Time flies - just go ahead and don't look back. Repül az idő - csak menj előre és ne nézz vissza!



Kisvirágtól kaptam egy kazal virágot (köszi!), rádobáltam mindet, meg még ami a kezem ügyébe került. Rayheres szaténrózsa, e-line flower, selyem művirág. Recycled, mondom.


Fémkütyük jelentéssel: szívlakat meg szárny. Gondolom, nem kell magyarázni. A chipboardok Scrap-kreatúrásak, natúran hagytam őket, csak a szélüket maszatoltam meg kissé Paper-Soft-Colorral.

Zene is kapcsolódik hozzá, nem túl szervesen, stílusában meg egyáltalán nem, de érdemes odafigyelni azért a következő sorokra:

"a kakukkos óra egy pillanatra megáll"
"hátán egy csontokkal teli zsák"
"a mögöttem ácsorgó idő elémfarol egy luxus Bentley-vel"

Íme a Tébolyda c. Quimby-szám:



Amúgy tök jól vagyok. Komolyan. Csak kéne egy luxus Bentley. :)