2008. március 8., szombat

Még nem vagyok milliomos

Vasárnap, március 2-án volt a Legyen Ön Is Milliomos! szereplőválogatása. Ha nagyzolósan szeretném mondani, castingja. Hmmm... ez nem én vagyok, meg még amúgy sem tudom, mi lesz a vége. Persze, minden pesti kirándulásnak az a vége, hogy valamelyik kreatív boltban kötünk ki - de erről majd később.

Maga a válogatás elég vicces volt. A címet alig találtuk meg, fenn volt a hegyen, egy kacskaringós kis utca végén. Gábor tök betegen, lázasan, én meg magassarkú csizmában, talpig sminkben botorkáltam fel. A szerkesztőség előterében találkoztunk a többi jelölttel, többek között egy nagggyon okos, csinosan öltözött sráccal (kockás ing, begyűrve a fülig felhúzott farmergatyóba), aki végig osztotta az észt. Hogy az ő egyik nagybátyjának az ismerősének a mittoménkije már egyszer szerepelt, és MAJDNEM eljutott a 3.000.000-ig, de akkor... Hmmm... érdekfeszítő. Idegfeszítő. Mielőtt még megtudtam volna, hogy ő hányszor és miért (nem) volt még a stúdióban, betereltek minket egy tárgyalóba, ahol egy kissé zaklatott lány felcímkézett minket és le is fotózott. Szerencsére csak szemből, bár gondoltam, hogy oldom kissé a feszültséget és megkérem, hogy jobb és bal profilból is lőjön egyet, mint a börtönfotókon, de nem úgy tűnt, mint akiben túlteng a humorérzék.
A tesztkérdések elég jól mentek, de próbáltam én lesni is... Jól tettem, hogy nem másoltam a válaszokat, mert itthon megnéztem a kérdést és nekem volt igazam mindkét szomszéddal ellentétben. Persze az égés volt, hogy a pentatlon (öttusa) nekem NÉGY sportágból áll, mentségemre szóljon, hogy végülis két hete tanulmányozozm az amerikai törit, a Pentagont is beleértve, talán a nevem mellé azt is fel kellett volna írni a címkémre, hogy VESZÉLYESEN HÜLYE. Kérdeztek még Margaret Thatcherről, meg a Kékszakállúról, a Göncölszekérről és lövésem sincs már mi mindenről, de a lány azt mondta, hogy az utolsó hat kérdésre koncentráljunk. Hát ez megint egy sor értelmes kérdés volt - magunkról. Nem írtam még eleget a múltkor? Most közzétettem tehát, hogy a múltkori sátorozáskor féltem éjjel a vaddisznóktól, hogy Kásás Tamás lábai előtt úszkáltam egyszer a Komjádiban és majdnem megfulladtam, olyan imádattal meresztettem rá a szememet... Ha dilist kerestek, megtaláltátok, gondoltam, és belehúztam, hogy minél több "kreatív" választ kreáljak 15 perc alatt. Aztán személyes elbeszélgetés következett, vigyorogtam előre, mint a vadalma. Szerencsém volt. A srác először a pénzre kérdezett rá, majd a scrapbookra, így lazán és zavartalanul csevegtem, a végén szerintem már unta a banánt, mert mosolyogva elköszönt. Mindenesetre ha már azt leszűrte, hogy nem fogok kukán ülni Vágó előtt, akár be is választhatnak. Még egy-két hét... Jajjajj... Tanulni kellene, de ehelyett minden mással foglalkozom. Ma délután például albumot gyártottam SK.

Ez úgy jött, hogy voltam abban a bizonyos boltban. És majdnem infarktust kaptam, amikor megláttam, mennyibe kerül egy kész, natúr album. Megállapítottam, hogy még mindig nem vagyok milliomos, csak (remélem), jó úton haladok felé és fájó szívvel csak néhány kontúrmatricát és négy ív igazi, gyönyörű scrapbook papírt vásároltam. Itthon pedig szépen vettem két ív könyvkötő kartont (a vastag 270, a vékonyabb 150 Ft!), meg a TESCO-ban a barkácsosztályon egy csomag nikkelezett függönykarikát (240 Ft), és hajrá!

A nagyobb albumhoz vágtam 6 db 29x31-es lapot a vékony, és 2 db ugyanekkorát a vastag kartonból, utóbbiak lesznek a borító lapjai. Azért 31 cm-t, mert a maradék 2 cm a lyukaknak kell, hogy szép négyzetes maradjon a kész albumoldal. A kis szögletes a leeső csíkból lett, a vastag kartont 12x14-esre daraboltam. A vékony karton potyadéka kör (csepp) alakú albummá avanzsált, 6 cm-es sugarú körökre derékszögben rárajzoltam a sarkat, ebbe került a lyuk. Ezt már ollóval vágtam körbe, majd' leestek az ujjaim a végére, elég vastag a vékony is. A függönykarikát Gábor kissé széthajtotta, ezzel átfűztem a lapokat és voilá! Ilyenek lettek:



Ki is lehet nyitni őket... bár így üresen még nem nagy szám.



Legközelebb megpróbálkozom valami bonyolultabbal, nagyon szép formájú albumokat láttam a neten, amelyek itthon biztosan nem kaphatóak... meg hát úgysem tudnám megfizetni - nem vagyok milliomos ugyebár.

Remélem, hasznosnak találtad ezt a kis szösszenetet. Tudom, hogy nem egy spanyolviasz, de kb. negyedannyiba került házilag, mint előregyártva. Jó kreatívkodást!