2008. január 26., szombat

Időhiányban

"...és az idei Scrapbook Oscar-díj nyertese..."
A teremben néma csend, csak a papír zizegését hallani, ahogy a műsorvezető egy kis arany papírvágókéssel felnyitja a borítékot. Harapni lehet a feszültséget, előredőlök és hevesen ver a szívem...
"...nem mááááás, miiiiint: Mesiiii!!!"
A tömeg felzúg, tapsvihar, én, tényleg én, kérdezem magamtól magamon kívül, majd felpattanok és hosszú, gyöngyökkel ékesített ruhámban a pódium felé indulok. És ekkor...
"Kukorikúúú, kukorikúúú!"
"Miaúúú, miaaaaúúú!"
Mi a fene ez, ki mer belekukorékolni és belenyávogni az álmomba, jajjj, csak egy percet még... El fogsz késni, hallom Gábor hangját, persze, reggel van és megint nem tudtam rendesen kialudni magamat és megint álmos leszek és a Dög már megint a reggelijét követeli és megint... megint... Aki késő estig scrappel, bizony így jár.

Nem férek bele 24 órába. Talán ha 36 vagy 40 órából állna a nap, bár akkor többet kellene dolgozni is - nem, az mégsem jó ötlet. Marad a 24 óra, talán majd jobban beosztom. Holnap. Ma még írok egy kicsit. A telefonom ébresztőjét meg kukorékolás helyett valami kellemes zenére állítom, mielőtt végleg megutálom az egész állatvilágot.

Az az igazság, hogy a januári kihívással már régen kész voltam, csak nem volt időm felrakni a szkrepponthu-ra. Amióta meggyógyultam és estig dolgozom, minden mást csinálok, csak nem alkotok. És amikor már harmadik napja könyörgök szintén örökösen rohanó fotós kollégámnak, hogy csinálja már meg azt a néhány képet, kezdek rájönni, hogy más is így van ezzel. Vasárnap fejeztem be az oldalt, de nem ment gond nélkül. Kezdődött a cikkcakk-ollóval, folytatódott némi megvesztegetéssel, ami süti formájában realizálódott, harcoltam egyet a Háromszeművel... nem volt egyszerű.

A betűk kivágásával meggyűlt a bajom. Miután harmadjára szaladt bele a hobbikés a kezembe, addig nyávogtam Gábornak, hogy segített kivágni azokat az átkozott apró vackokat. Utána feszültséglevezetés gyanánt elmentünk sétálni egyet az éjszakában, és hopp, már el is szaladt az este. Másnap délután újra nekiláttam, és esküszöm, csak egy percre léptem ki a konyhába kávéért, amikor gyanús zajok törtek elő a szobából. Amikor beszaladtam, Mizo a barna csomagolópapírom közepén púposkodott és mindhárom szemével erősen a papírra fókuszálva apró darabokat szakított le belőle, majd szétköpködte 2 méteres sugarú körben. Aztán büszkén rám nézett, mintha azt mondta volna: nem kell ide cikkcakk-olló... És esküszöm, vigyorgott is mellé, amíg a fejéhez nem vágtam a kezemben lévő konyharuhát. Csak az a baj, hogy az ollóval csak körbevágom a papírt, nem metélem cafatokká, mint te, te kis szemét, ordítom, macska felkap, kivág, ajtó becsuk, alkot. Illetve alkotnék, csak Gábor megjelenik és közli, hogy ebédelne. Délután 4-kor. Ja, hogy az elmaradt? Hát irány újra a konyha, így megy ez...

A süti egyébként fenomenális lett, ezt bátran állíthatom. Csak éppen elment vele a délután, viszont akkkkorát kajáltunk... A receptet én fejlesztettem ki, gyorsan le is írtam, mert az improvizált kaják a legjobbak, csak aztán az életben többet nem tudom megcsinálni. Íme:

DARÁLT HÚSSAL TÖLTÖTT IZÉ

2 dl tejet egy pici cukorral meglangyosítok, felfuttatok benne 5 dkg élesztőt. (Vagy egy csomag szárított élesztő is megteszi.)50 dkg lisztet, 1 dl olajat, 1 tojást, 1 csapott evőkanál sót és 3-4 evőkanál tejfölt összegyúrok az élesztős tejjel és jól kidolgozom. Amíg pihen és kel, 50-60 dkg darált húsból pörköltfélét főzök. Ha megkelt a tészta, kb. 3 mm vastagra nyújtom, pohárral kiszaggatom, a szélét megkenem tojással. Egy kiskanál husit teszek bele, félbehajtom és összenyomkodom a szélét. A maradék tojásba keverek egy kiskanál tejfölt, ezzel megkenem a tetejét a kis táskáknak, és addig sütöm, míg szép piros lesz. Így néz ki:





A képet nem én készítettem, mert mire eszembe jutott, már el is fogyott. Nem elég, hogy életem párja rágás nélkül nyelte, de másnap meg kellett vesztegetnem vele fotós kollégámat - mint már írtam, hiába, mert csak szerdán lettek készen a képek. Így Nemisbéka képét használtam fel, aki egy főzős blogot ír, és van egy hasonló receptje. A képe közléséért cserébe megkért, hogy említsem meg a nevét. Megemlítem: Nemisbéka

Köszönet neki!

Végül minden a helyére került. A januári kihívás is.




A feladat az volt, hogy készítsünk egy kollázs-szerű képet össze nem illő, nem egy készletből való papírok felhasználásával. Dekoratív ollóval. És mellé még legyen a címe neki: Karácsony, más szemszögből. Az elején még vigyorogtam, de ha tudtam volna, hogy ennyi bonyodalommal jár, nem vigyorogtam volna... De azért végül elég jól sikerült, remélem. Itt van néhány részletfotó is:





Alapnak egy, az Anyósjelölttől zsákmányolt díszes szalvétát használtam, színes papírt, barna postai csomagolót, és egy kartondobozból darabokat téptem díszítés gyanánt. (He-he, megy ez nekem is, nem csak Mizo Őmacskasága tud mindent szétszaggatni...)Tettem még rá TG csillag alakú flittereket, zöldet meg aranyat, két nagy domború aranyszínű díszgombot, bombonpapírból vágtam ki a felirat betűit és a kommentár csillagait. És a kedvencem rajta a drótfenyő, ezt gyöngyfűző drótból, csillagflitterekből és gyöngyből bűvészkedtem össze. Eredetileg kézzel készült karácsonyi üdvözlőlapot akartam küldeni a családnak és a barátoknak, ahhoz készült,de aztán örülhetek, ha nem felejtettem el őket felhívni. Időhiány, ugyebár. Egyelőre még senki nem reklamált - biztos megsértődtek.

Most pedig megyek és scrappelek még egy kicsit lefekvés előtt. Holnap úgyse kell menni dolgozni...