Kicsi(t) Bridget Jones

Az úgy kezdődött, hogy amikor először a kezembe került VALAMI, bármi, amivel rajzolni lehetett, egyből veszélybe kerültek a lakásunkban a falak. Már akkor is rendes kislány lehettem, mert a fal megúszta, de ez nagyrészt anyukám találékonyságának volt köszönhető, mert hamar felkerült a konyhában a falra egy hatalmas ív csomagolópapír, amire kedvemre firkálhattam a színeseimmel, addig is csendben voltam legalább. Szépen telealkottam az egészet, pár nap múlva pedig jöhetett a következő ív papír. Persze rajzoltam ülve, állva, fekve, leginkább állandóan. A gyerekkori képes scrap-stafétán Szilvi éppen ilyen fotókat kapott rólam, és ezt csinálta belőlük:


Aztán jöttek a naptárak meg a képes magazinok. Mesike másol, kérdez, betűket rajzol, aztán 5 éves koromra anyukám legnagyobb megdöbbenésére már nemcsak másoltam a betűket, hanem önállóan le is írtam a közölnivalómat. A ceruzát azóta sem tudom tisztességesen fogni, kicsiként még csak úgy felmarkoltam az írószerszámot, aztán úgy is maradt a dolog. (Elsőben őrületbe kergettem ezzel a tanítónénit, aki hiába akarta nekem megtanítani a helyes ceruzafogást, akkor már mindegy volt...) Arról nem is beszélve, hogy sok újat nem tudtak tanítani az írás- és olvasásórákon, második osztályra a nyári szünetben elolvastam az Egri csillagokat meg a Winnetou összest, hagyjanak engem békén a Gőgös Gúnár Gedeonnal, az dedósoknak való. Szegény családom abban a hitben volt, hogy csodagyerek vagyok, főleg hogy zongoráztam is. A földből alig látszottam ki a zeneiskolai felvételin, de amikor oda-vissza elszolmizáltam bármilyen tetszőleges népdalt, majd kiderült, hogy abszolút hallásom van, közölték velem, hogy hagyjam a fenébe az első osztályt szolfézsból, válasszak hangszert és húzzak a másodikosokhoz.

Mára normális vagyok. Ha az íráskényszert annak lehet nevezni. Itt ez a blog is. Scrap-blog, vagy mifene. Erre beleírom az életemet - hurrá, megmaradok az utókornak arra az esetre is, ha holnap munkába menet a fejemre esne egy hófehér hangversenyzongora a negyedikről. Talán az is feltűnt már, hogy a januári, legelső bejegyzésemben Bridget Jones naplójára hivatkozom, pedig akkor még nem is ezt terveztem - most meg írok, mint a háborodott. (Kinek? Miért? Ha lesz gyerekem, síkítva fog röhögni a lökött anyján. Vagy ha megtanul írni, ő is blogol majd, mert gyanítom, ez a mánia fertőző.)

Az október 4-én tartott scrap-chaten nosztalgikus oldalt csináltunk, szóval egy elsős képemet vettem elő az alkalomra. Szokásos ceruza-a-kézben-póz, ez azóta sem változott. Ezt csináltam a képből:


A cím nem volt kérdéses. A betűk elkészítését megtaláljátok itt, csak színes papír helyett most egy régi könyvlapot használtam. A csillám azért került rá, hogy kicsit elüssön a többi írásos papírtól, amelyek közül az az újságcikkeset a Rayherben lőttem, a barnát pedig Hanától kaptam a scrap-talin. Puszi érte!


A részletfotókon látható virág készítését Erikától tanultuk, különböző méretű köröket kellett vágni, jól összegyűrni, öregíteni, és a végén miltonkapoccsal rögzíteni. Tuti ötlet, köszi! A strasszok pedig egy csizmámat díszítették eredetileg, szépen sorbafűzve. 3 éve vettem Pécsett, emlék is egy kicsit, de kiszolgálta az idejét és tönkre is ment, kidobtam hát - egy scrap-oldalon született újjá.


Ha már Bridgetnél tartunk, a tegnapi Megasztárban énekelte egy lány ezt a dalt. Néha én is hasonló vagyok, de aztán eszembe jut ez a jelenet és röhögni kezdek. HÁT HÜLYE VAGYOK ÉN?! Szegény Bridget, hogy elhagyta magát, aztán persze jött a helyes és becsületes sztárügyvéd és boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Ha valaki maga alatt van, javaslom neki mindkét részt, barátnővel, pasival vagy egyedül, de mindenképpen valami nassolnivalóval - igazi lélekemelő, mulatságos és tartalmas kis film!



Jó szórakozást!

Mesi

Köralbum és számvetés

Némi noszogatásra volt ugyan szükségem, de lassan megint mindennapi elfoglaltságaim közé tartozik a scrap. A téma egyelőre kicsit egoista, ugyanis jobb híján magamról és a gondolataimról, céljaimról tudok oldalakat készíteni, más fotóm nem lévén. Szkreppelhetném Mizocicát is, de olyan gyorsan mozog, hogy lehetetlenség lencsevégre kapni, most is éppen a lábam mellett száguldott el és már visszafelé tart!!!

A scrap.hu-n a téma a kör, ezért csináltam egy kör alakú minialbumot. Íme a borítója, alul lesz róla slide is!

És közben rájöttem, hogy iiimádom a papírvirágokat!!! A múltkor kaptam Betsie-től egy adagot, és Ági is küldött párat, háááát, már nem nagyon van belőle, kénytelen leszek végre rászánni magam az internetes vásárlásra, talán a jövő havi fizumból már meg is engedhetem magamnak. Ez lesz a jutalom, amiért ilyen ügyesen haladok a múltkor megfogalmazott terveimmel. Nézzük csak:
- Hajvágás: OK
- Költözés : OK
- Nevetés: OK
- Felszedni 10 kilót a ledobott 7(!) helyett: már 4 megvan! Egészen OK!
- Házitündérré változás: hellyel-közzel, de nagyrészt OK
- Szkreppelni: TÖK OK!
- Nem bőgni: nem publikus (na jó, csak néha) X
- Örülni mindennek: OK, mostanában szerencsére volt is jó sok okom rá
- Cigi: hmmmm... ki kéne menni rágyújtani... én szeretek bagózni! X
- Nem hagyni magam: nem is bántanak, ha meg igen, beszólok én is, csak elegánsan. OK
- Remény: asszem, talán az is van, tehát OK (kék szeme van...)
- Kockás takaró: folyamatban, de most épp varrnom kell még egyet egy babának, annyira bejött Briginek a múltkori! OK!
- Kisautó: csak egy bicikli. Annak is van 2 kereke, és most kaptam! Legyen egyelőre OK!

11: 2. Nem is rossz.

Na hogy ezt most ilyen szépen előadtam, jöjjön az a bizonyos album, amelyben benne van nagyjából mindez, csak szebben. Az alapja könyvkötő karton, mindössze 12 cm nagyságú, és nagyon jó volt csinálni! Remélem, nektek is tetszik!

Mára csak ennyi voltam, kicsit még megyek chipboard-betűket vágni, mert a tegnapi scrap-chates oldalamról már csak azok hiányoznak... nemsokára felteszem azt is!

Szép estét:

Mesi

M, mint...

Öregszem, na. 29 éves lettem 21-én. Ez a megrázó(?) tény és a közelmúltban történt dolgok alkalmat adtak egy kis önvizsgálatra, magambanézésre, töprengésre. Legfőbb eredménye az volt, hogy nem érzem magam annyinak, valamint hogy azért jó ez a 29 így is, mert annyi mindent megéltem már, hogy a tapasztalataim nélkül bizony szegényebb lennék. Ráadásul az alkotói válságból is kilábalni látszom, a scrap.hu-n találtam egy remek vázlatot, amit Ancsika készített, és egyből rávetettem magam. A strandolós képeimből így lett végül ez az oldal.

Maga az elkészítés nem volt nagy teljesítmény, eltekintve attól, hogy fél napon keresztül válogattam és tologattam azt a sok apró mütyürt, ami most szépen itt sorakozik kör alakban a képek körül. A körről nekem egyébként alapból az óra, az idő jut eszembe, meg a teljesség, meg hogy kerek a világ. Hát most még nagyon nem az, de már alakul, egyelőre talán tojást formáz (nem zápot!), hmmm... majd kikerekedik.

Ja, először is egy Oscar-díjkiosztós köszönetsor, mielőtt elfelejtem. Szóval köszi Ancsikának a remek vázlatért. Aztán köszönöm Betsie-nek a rózsaszín, feliratos papírvirágokat és az M betűt, ami nem az, amit tőle kaptam, csak annyira tetszik, hogy körberajzoltam és csináltam méééég, hogy legyen sok-sok különböző színű Mesibetűm. Hanától kaptam a helyes fémszíveket, puszi érte! És végül, de nem utolsósorban, Kuznyectől származnak azok az igen apró, de nagyon kedvenc papírvirágocskák, amelyek rózsaszín és zöld színükkel pont passzolnak az egész cucchoz. A szülinapomra lepett meg velük, köszi, Ági!

És íme az oldal, amit ezekből hoztam össze.

Az oldal sok jelentéssel bír. Két Ji-King szimbólum köré épül, a felső a "férjhez menő lány", az alsó a "nagy aratás" jelképe. Ha valaki nem ismerné, ezek Müller Péter Jóskönyvében találhatóak, ettől a könyvtől kértem tanácsot másfél hónapja és aztán legutóbb egy hete is, hogy mi lenne a helyes cselekedet, mit tegyek a jelenlegi helyzetemben. Lehet hinni benne, vagy butaságnak tartani, de nekem most irányt mutatott, és igyekszem ehhez tartani magam, mert a szívem egyébként is ezeket diktálná.

A "férjhez menő lány" jelét kaptam elsőként. Nem házasságot jelent, hanem rosszat: háttérbe szorulást, és egy nagy problémát, amire nincs gyors és fájdalommentes megoldás, csak az idő segít rajta. Azért tettem a fejemet ábrázoló képhez, mert ennek az elviselése bizony agymunka lesz, minden ott dől el először. Amit a jósjel sugall: türelem és állhatatosság. A kép alatti csíkok kihúzhatóak, a következő szavak vannak rajtuk:

• Méltóság. Méltósággal viselni egy méltatlan helyzetet, mert ez az egyedüli dolog, amit tenni lehet vele.


• Mosoly. Mindent el kell takarni vele, hogy ne lássa senki, mi zajlik éppen bennem, így nem válok sebezhetővé. Meg a mosoly amúgy is egy olyan görbe, amely mindent egyenesbe hoz...


• Mentális erő. Ez kell ahhoz, hogy elviseljem a rossz dolgokat, ne omoljak össze, és a magam javára fordítsam a történéseket.


• Megnyugvás. És nem belenyugvás(!), hanem a saját nyugalmam, harmóniám megtalálása.

Nemrég újabb jóslatot adott a könyv, és az újabb jel azt mutatta meg, hogy jó úton járok. A lábam mellé került, mert azzal haladok előre, az előrelépést, ha csak jelképesen is, de azzal teszem meg. A "nagy aratás" jele azt ígéri, hogy beérik a fáradozásaim gyümölcse, és siker koronázza a törekvéseimet. Egyben arra is figyelmeztet, hogy ha már nekem lesz, adnom kell másoknak is a jó dolgokból, mert ha önző leszek, elveszítek mindent. A csíkokon ez áll:

• Megújulás. Valami új, valami jó dolog kezdete, új és okosabb emberré válás.


• Megfontoltság. Na ez az, okosnak lenni és nem eltékozolni a lelki, anyagi javakat, és juttatni belőle annak is, akinek szüksége van rá. Egy jó szó, egy baráti gesztus nem is kerül semmibe, mégis sokszor mennyit jelent...


• Megbecsülés. Az is, amit kiharcolok magamnak, és az is, ahogy megbecsülöm a jó dolgokat. Élek, és nem visszaélek a helyzettel.


• Mérce. Ez nem volt benne a jósjel magyarázatában, csak a saját kiegészítésem. Nagyon, nagyon magas mérce magammal és másokkal szemben is, egy olyan szűrő, amin nem folyhat át bárki, és amin keresztül a saját cselekedeteimet is vizsgálom: megfelel-e az elveimnek, az értékrendemnek? Mellesleg a láb angolul "foot", ami egy angolszász mértékegység is, erre nemrég jöttem rá, milyen érdekes.

Van még a sarokban az M betű, ami jelent engem, és a csíkokon lévő szavak közös kezdőbetűje is egyben. Na és az óra. Egy régi Reader's Digest magazinból ollóztam ki, 3D-s szivaccsal emeltem meg. Jelenti a szülinapomat, mint az idő múlását, és jelenti azt is, hogy ennek a jóslatnak idő kell a beteljesüléséhez és megvalósításához. Szóval az idő most nagy haver. Mindent megold, mindig segít.

Szóval ezt jelenti nekem az M betű. M, mint... more than words.

Elnézést azoktól, akiknek túl sok voltam most, de nem vigyoroghatok állandóan és ész nélkül, néha meg kell állnom gondolkodni is. Ez megvolt, most már hajrá előre, maradok tisztelettel:

Mesi

Költözés - folytatásos őrület (3. fejezet)

Arra már pénteken rájöttem, hogy valami nem stimmel. Bár a számítógépet Mizo hathatós közreműködése ellenére összeszereltem (nem volt egyszerű, mert rágott, csócsált és mindenáron le akarta nyelni a zsinórokat), és meg is veregettem a saját vállamat, miután megjelent a monitoron a Windows-jel, az internet az istenért nem akart összejönni. 1412, T-Online távsegítség és egy unott hangú pasival történő félórás beszélgetés után feladtam. Vége az életemnek. Fuccs a civilizációnak. Agyrém. Vasárnap pedig folytatódott a szívás.

9.00.
Erással és egy porszívóval karöltve átmegyünk a régi lakásba, hogy mi majd aztán jól kitakarítunk, áthozzuk a maradék holmit és végre vége. Sietni kell, mert 14 órakor Forma-1 futam, az első jó dolog a héten. Az ajtóban reflexből a lábamat nyújtom be először, hogy az esetlegesen szökni készülő kis fekete macskát visszarugdossam a lakásba, majd rájövök, erre már semmi szükség, kis fekete macska rég odaát héderel, semmi baja a világon. Hát hajrá. Az erkéllyel kezdjük, tele van mindennel, talán még halott német katonát is találhatunk. Hát, ő nem került elő, viszont 2 köbméter újság, Gábor fél éves Food-Expresszes szórólapjai és a tavalyelőtti festéshez használt eszközök igen. Talán dobáljuk le az egészet az erkélyről, javaslom Erásnak, mire ő benyom egy Raffaellót, nyilván öngyilkossági szándékkal, mivel a cukra már a látványtól az egekbe szökött. Nem dobjuk. Jó. Dobozolunk, két fordulóval levisszük a cuccot a konténerbe. Az erkély meglepően hamar kiürül, megy ez, lássuk a szobákat.

10.00.
A saját volt szobámban cetli figyelmeztet, hogy a nagy plüsskutyám beesett a szekrény mögé - ez az a bizonyos szekrény, amit anno négyen húztak fel az emeletre, most csak pár centivel kellene kijjebb rántani, hogy elérjem a kutyust. De nem megy. Felmászom a szekrényre, Erás felad egy kábelsínt, hogy majd azzal kipiszkálom, kutya beszorul, de legalább a pólómmal letörölgettem a szekrény tetejéről is a port. Tüsszögök, mint Mizo Szókrátészra. Hohó, mostanában úgyis súlyzóztam, mi lenne, ha leereszkednék a szekrény mögé, a lábammal felrugdosnám a kutyát, utána felhúznám magam? Erás kétkedve néz, majd megkérdezi, hogy ha bent találnék maradni a szekrény mögött, a katasztrófavédelmet hívja vagy csak dobáljon be néha valamit enni? Ettől elbizonytalanodom, a múltkor is majdnem belehaltam Gréti Daewoo-jába, neeeem, ez valóban nagggyon rossz ötlet. Minden erőnket megfeszítve kijjebb cincáljuk a szekrényt, letépjük a hátulját és megpróbálok benyúlni. A szögek hívogatóan állnak ki a hátlapból, Erás röhög, nem tudta, hogy fakírhajlamaim is vannak, mondja, másszál be te, ha ez ennyire vicces, nyögöm behúzott hassal és átlendítem a kutyát a szekrény fölött. Íves röppálya után fejen találja Erást, ez ad némi elégtételt legalább. Szobám kész. Csak másfél óra volt.

11.30.
A konyha kritikán aluli, az asztalon felejtett konyharuha alatt találok egy félig elfogyasztott csiripörit nokival, ami barátságosan integet és megpróbálja saját lábán elhagyni a tányért. Hmmmm... ez talán még a keddi ebédem volt, csak szerdán kikerült a hűtőből, akkor ez volt az a fura szag, döbbenünk rá, majd könnyes búcsút intünk a pörinek a vécécsésze fölött. Erás nyilván sokkot kaphatott, mert betúr még egy Raffaellót és velem együtt rágyújt, pedig nem is dohányzik. Ettől kellemesen megszédülünk, talán kellene valamit enni, javaslom. Majd a futam alatt ebédelünk, mondja Erás, és kilátásba helyez egy grillezett cuccokból és sütiből álló menüt, amit tegnap hozott haza egy grillpartiról. Van miért élni, lehelem, és felmászom a folyosón álló beépített szekrényhez.

12.00.
A szekrényből előkerülnek a karácsonyfadíszek, ettől kicsit megzuhanok. Mi lesz velem karácsonykor? Egyedül leszek? Erás vigasztal, 3 éve is így indultam neki a szeptembernek, mégis minden jóra fordult, most is így kell lennie. Ha te mondod, szipogom, és összeölelkezünk. Aztán eszembe jut, amikor Mizo leborította a jesszusfát, legalább erre jó esélyem van megint és már nem is olyan nagy a baj. Viszont sietni kell, mert Hamilton már lassan a rajtrácson áll az autójával, nekünk meg még fel kell nyalni a padlót, meg keríteni valakit, aki... hohó, ki fogja átvinni a maradék holmit? Erás dob egy sms-t Gábornak, ha már megígérte, ennyit igazán megtehet. Nem nyert, Gábor éppen paprikát szed a világ túlvégén, gyors körtelefon az ismerősöknek. Egyik nyaral, a másik dolgozik, a harmadik már a negyedik sörén van túl, mi meg itt állunk megfürödve, illetve anélkül, büdösen és koszosan és éhesen és fáradtan.

13.00.
A tizenötödik forduló kidobnivaló holmival megtelik a konténer, a lakás ragyog, minden bedobozolva, telefon a tulajnak, hogy jöhet átvenni a lakást. Ő örömében abba is belemegy, hogy segít átvinni a holmit az új helyre, fel ne engedjük a lakásba, mutogat Erás, Mizo még mindig illegális, ne a végén bukjunk már le. Megbeszélünk egy F-1 utáni időpontot, rohanás haza, hajrá, Hamiltooooon!

EPILÓGUS
A takarítás olyan jól sikerült, hogy a tulaj áthívta Ancsaszomszédot és megmutatta neki a lakást, hogy mi milyen iszonyat rendesek is vagyunk. Persze, hiszen a csiripörit nem látta, meg a Mizo-kincseket, meg azt sem tudhatja, hogy reggel még üres volt a konténer... Az új lakásban minden a helyén van már, egyedül a rumliszobának kinevezett helyiséggel lesz még egy harcunk, ahol a jelenlegi tulaj a cuccait, mi meg a feleslegesnek ítélt egyebeket tároljuk, és egyelőre csak kopogtatás után merünk benyitni. Hétfőn egy kellemes hangú fiatalember helyreállította telefonon keresztül a netkapcsolatomat, sikítva szerelmet vallottam neki, Szókrátésszal már egészen összebarátkoztunk, Mizo pedig olyan otthonosan érzi magát, hogy megkóstolt a szekrény tetején valami szobanövényt, amitől éjnek évadján kirakta a taccsot, szóval visszazökkent az élet a normális(?) medrébe. Pár napja a konyhában ülve joghurtot faltunk Mizoval, nyalogatta hálásan a fóliáról a finomságot, és egyszerre belémhasított egy jóleső érzés: az otthon itt van... és egy gyönyörű dal.

Tudom, egyszer valakivel együtt fogom ezt hallgatni, akinek ugyanazt jelenti majd, amit nekem. Igazi otthont, emléket és jövőt.

Költözés - folytatásos őrület (2. fejezet)

Bár már 10 nap eltelt azóta, élénken emlékszem minden mozzanatra. Szeptember 3-a, szerda.

18.00.
Miután már egy órája bezárt a bazár és még mindig bent vagyok a melóhelyen, engedélyt kérek olajra lépni. Engedély megadva, balra el, nézzük, hogy áll Erás a költözéssel. Beriasztotta ugyanis a családját, két autóval meg egy utánfutóval, hogy amíg én szorgosan pénzt keresek, majd ők átviszik a cucc nagyját. Ehhez képest amikor befutok az új albiba, még csak egy fuvaron vannak túl. Kérdőn nézek, mi a szösz, mire Erás hozzám vág egy szatyrot, Szilviszomszéd pedig felemlegeti, hogy amikor ügyfélszolgálatos volt a tudakozónál és százhetvenötödjére hívták fel vicces kedvű emberek ezzel a kérdéssel, már akkor sem esett ez olyan nagyon jól neki. Oké. Befogom. Nademégis. Erás közli, hogy a k...a mosógépem olyan kib...tt nehéz volt, hogy leszakadt a retinájuk, mire lecipelték a harmadikról és aztán fel az elsőre (itt jelzem neki, hogy csak magasföldszint, de az arcát látva inkább mégiscsak befogom). Valamint. A tömörfa szekrények és a faragott ágy bevonszolása a nagyból a kisebb szobába is igényelt némi időt, a hűtőm jelenleg a rumliszobában található, és mindenkinek tele van a tudata ezzel az egésszel, úgyhogy jó lesz belehúzni. Eközben fel is érünk a lakásba, a látvány döbbenet, a szag nem kevésbé, ugyanis az előttünk lakók nem igazán portalanítottak, így egy régi bútorraktár ehhez képest IKEA. Király.

18.30.
Át a másik lakásba, a látvány hasonló, plusz egy Mizo. Ő legalább élvezi, boldogan rágja a zsinórokat, dobozokba ugrál, és a hűtő elhúzása után előkerült kincsesbányáját túrja. Merthogy ismét előjött rég nem látott Fekete Egér, aki valahogy mindig valami alatt vagy mögött végzi, pedig Mizo egyik kedvenc játéka, egy egérszagú (az milyen?) szőregér. Na mindegy, kezdjük az ágyammal. Vagy azzal, hogy nem fér ki az ajtón. Levi, Szilviszomszéd párja és Erás tesója, Attila minden létező ujjukat odacsípik az ajtófélfákhoz, míg végre elindul lefelé az ágy, kocogok utánuk a díszpárnákkal, majd eszembe jut, hogy ilyen könnyű, apró holmikat vétek három emeleten keresztül levinni, aztán újra felmenni... nem, van erre jobb módszer is. Mesike erkélyre ki, a futó éppen az erkély alatt áll, szuper, lessétek a technikát, kedves szomszédok! "Imrebáááácsiiii!!!" kiáltással (ő Erás apukája) lelkesen ledobom a nagypárnát, a lakótelepen megáll az élet, aztán repül a paplan, pléd, kispárna, Erás gonoszul a kezembe nyom egy állólámpát, majdnem lendületből levágom azt is. Jó vicc, he-he. Még néhány apróság, számítógép (ez nem jó az erkélyen át?, érdeklődik Levi), mehet a második fuvar.

19.00.
A második fuvarral tömve lesz a majdan lakhelyemül szolgáló szoba. Bágyadtan konstatálom, hogy négy asztal, egy fél szekrénysor, egy kanapé, egy dzsungelnyi szobanövény, tízezer doboz és ruhászsák között nem látom a franciaágyamat, hol fogok aludni, asszem soká lesz még este. Amikor Erás közli, hogy a hűtőm marad a rumliszobában, mert az meg a konyhában nem fér, elszakad a cérna, és "nemigazhogymindigazvanamittiakartok" - ordítással kirohanok a lakásból, bevágom az ajtót, alszom én az üres albiban, Mizoval, ő még úgyis odaát rekedt. Két perc alatt átérek, dühből. A régi lakás ajtajában rájövök, hogy ezúttal ennek a kulcsa maradt az új helyen, éppen Andi barátnőmmel tárgyalok, hogy nála van a pótkulcs, amikor Erásék befutnak a harmadik fuvarért és közben csörög a telefonom. Kiazmármegint. Gábor. Most mentem el autóval melletted az utcán és láttam, hogy morcos vagy, mi a baj, kérdezi kedvesen, mire elzokogom neki, hogy nehem féhérehek el a szohobáááámbaaaan, brühüüüü, két perc múlva ott vagyok, mondja, és tényleg ott van. Mizo örül, én vigasztalhatatlan vagyok, ne aggódj, minden a helyére kerül majd, csak vigyük át a Dögöt, mondja, és már fel is kapja, viszi lefelé. Mizo végigüvölti a lépcsőházat, szétkarmolja Gábor hátát, az alom beborul a Skoda hátsó ülésére, de nem baj, kitartás, szóljál máskor is, ha segíthetek. Döbbenet, Gábor megölel és elhúz, én meg állok a teli szobámban és bámulok bután magam elé.

20.00.
A szekrény tetejéről valaki néz. Nagyon. Ráközelítek és meglepődve észlelem magát Szókrátészt, ahogy szoborba öntve a nyomoromat figyeli. De csak a feje. Ez hülye. Nem fogsz itt engem lesni álmomban, az tuti, gyorsan körülnézek, és találok a padlón egy tarka sapkát, ez majd mindent megold. Rápasszítom a szoborfejre és az egészet az ablak felé fordítom, Mizo felmászik mellé és érdeklődve szagolgatja, majd elegánsan az arcomba tüsszent fél kiló port. Ahááá, szóval itt sem lett leporolva, szilikózist fogok kapni álmomban, vagy idegbajt még most, mert a Szőrös már a hófehér fürdőkád peremén mászkál, pici poros mancsnyomokat hagyva maga után végig a folyosón, a fürdőben és a mosdókagylóban, de most nincs erőm kitaposni belőle a szuszt. Inkább vágok valami ösvényt az ágyig. Húzok, tolok, nyomok, 21 kiló 40 deka, maradhat? Ha most nem szülök meg, talán soha.

22.00.
Két órányi dühödt rámolás után belelépek a szoba közepén elhelyezkedő macskaalomba, erről eszembe jut, hogy Mizo nem evett még ma, de én sem. Viszont nincs internetem, csak egy rakás tyúkbél, amikkel csodát kell művelnem, ha össze akarom szerelni a számítógépemet, mert különben lőttek a civilizációnak, örökre. Majd holnap szerelek. Lenyelek egészben egy szezámmagos fonott izét, tolok rá egy kakaót, Mizo tálkája még a másik helyen van, így ő nyer egy műanyag ételes dobozt. Rág, nyel, Mesi Vodáspólót vasal, holnap meló, hűderemek. Zuhany, cigi, ájulás. Első éjszaka az új albiban, utolsó erőmmel sarkokat számolok, a harmadiknál már talán alszom is, és azt álmodom, hogy nem is igaz ez az egész.

folyt. köv.