Költözés - folytatásos őrület (2. fejezet)

Bár már 10 nap eltelt azóta, élénken emlékszem minden mozzanatra. Szeptember 3-a, szerda.

18.00.
Miután már egy órája bezárt a bazár és még mindig bent vagyok a melóhelyen, engedélyt kérek olajra lépni. Engedély megadva, balra el, nézzük, hogy áll Erás a költözéssel. Beriasztotta ugyanis a családját, két autóval meg egy utánfutóval, hogy amíg én szorgosan pénzt keresek, majd ők átviszik a cucc nagyját. Ehhez képest amikor befutok az új albiba, még csak egy fuvaron vannak túl. Kérdőn nézek, mi a szösz, mire Erás hozzám vág egy szatyrot, Szilviszomszéd pedig felemlegeti, hogy amikor ügyfélszolgálatos volt a tudakozónál és százhetvenötödjére hívták fel vicces kedvű emberek ezzel a kérdéssel, már akkor sem esett ez olyan nagyon jól neki. Oké. Befogom. Nademégis. Erás közli, hogy a k...a mosógépem olyan kib...tt nehéz volt, hogy leszakadt a retinájuk, mire lecipelték a harmadikról és aztán fel az elsőre (itt jelzem neki, hogy csak magasföldszint, de az arcát látva inkább mégiscsak befogom). Valamint. A tömörfa szekrények és a faragott ágy bevonszolása a nagyból a kisebb szobába is igényelt némi időt, a hűtőm jelenleg a rumliszobában található, és mindenkinek tele van a tudata ezzel az egésszel, úgyhogy jó lesz belehúzni. Eközben fel is érünk a lakásba, a látvány döbbenet, a szag nem kevésbé, ugyanis az előttünk lakók nem igazán portalanítottak, így egy régi bútorraktár ehhez képest IKEA. Király.

18.30.
Át a másik lakásba, a látvány hasonló, plusz egy Mizo. Ő legalább élvezi, boldogan rágja a zsinórokat, dobozokba ugrál, és a hűtő elhúzása után előkerült kincsesbányáját túrja. Merthogy ismét előjött rég nem látott Fekete Egér, aki valahogy mindig valami alatt vagy mögött végzi, pedig Mizo egyik kedvenc játéka, egy egérszagú (az milyen?) szőregér. Na mindegy, kezdjük az ágyammal. Vagy azzal, hogy nem fér ki az ajtón. Levi, Szilviszomszéd párja és Erás tesója, Attila minden létező ujjukat odacsípik az ajtófélfákhoz, míg végre elindul lefelé az ágy, kocogok utánuk a díszpárnákkal, majd eszembe jut, hogy ilyen könnyű, apró holmikat vétek három emeleten keresztül levinni, aztán újra felmenni... nem, van erre jobb módszer is. Mesike erkélyre ki, a futó éppen az erkély alatt áll, szuper, lessétek a technikát, kedves szomszédok! "Imrebáááácsiiii!!!" kiáltással (ő Erás apukája) lelkesen ledobom a nagypárnát, a lakótelepen megáll az élet, aztán repül a paplan, pléd, kispárna, Erás gonoszul a kezembe nyom egy állólámpát, majdnem lendületből levágom azt is. Jó vicc, he-he. Még néhány apróság, számítógép (ez nem jó az erkélyen át?, érdeklődik Levi), mehet a második fuvar.

19.00.
A második fuvarral tömve lesz a majdan lakhelyemül szolgáló szoba. Bágyadtan konstatálom, hogy négy asztal, egy fél szekrénysor, egy kanapé, egy dzsungelnyi szobanövény, tízezer doboz és ruhászsák között nem látom a franciaágyamat, hol fogok aludni, asszem soká lesz még este. Amikor Erás közli, hogy a hűtőm marad a rumliszobában, mert az meg a konyhában nem fér, elszakad a cérna, és "nemigazhogymindigazvanamittiakartok" - ordítással kirohanok a lakásból, bevágom az ajtót, alszom én az üres albiban, Mizoval, ő még úgyis odaát rekedt. Két perc alatt átérek, dühből. A régi lakás ajtajában rájövök, hogy ezúttal ennek a kulcsa maradt az új helyen, éppen Andi barátnőmmel tárgyalok, hogy nála van a pótkulcs, amikor Erásék befutnak a harmadik fuvarért és közben csörög a telefonom. Kiazmármegint. Gábor. Most mentem el autóval melletted az utcán és láttam, hogy morcos vagy, mi a baj, kérdezi kedvesen, mire elzokogom neki, hogy nehem féhérehek el a szohobáááámbaaaan, brühüüüü, két perc múlva ott vagyok, mondja, és tényleg ott van. Mizo örül, én vigasztalhatatlan vagyok, ne aggódj, minden a helyére kerül majd, csak vigyük át a Dögöt, mondja, és már fel is kapja, viszi lefelé. Mizo végigüvölti a lépcsőházat, szétkarmolja Gábor hátát, az alom beborul a Skoda hátsó ülésére, de nem baj, kitartás, szóljál máskor is, ha segíthetek. Döbbenet, Gábor megölel és elhúz, én meg állok a teli szobámban és bámulok bután magam elé.

20.00.
A szekrény tetejéről valaki néz. Nagyon. Ráközelítek és meglepődve észlelem magát Szókrátészt, ahogy szoborba öntve a nyomoromat figyeli. De csak a feje. Ez hülye. Nem fogsz itt engem lesni álmomban, az tuti, gyorsan körülnézek, és találok a padlón egy tarka sapkát, ez majd mindent megold. Rápasszítom a szoborfejre és az egészet az ablak felé fordítom, Mizo felmászik mellé és érdeklődve szagolgatja, majd elegánsan az arcomba tüsszent fél kiló port. Ahááá, szóval itt sem lett leporolva, szilikózist fogok kapni álmomban, vagy idegbajt még most, mert a Szőrös már a hófehér fürdőkád peremén mászkál, pici poros mancsnyomokat hagyva maga után végig a folyosón, a fürdőben és a mosdókagylóban, de most nincs erőm kitaposni belőle a szuszt. Inkább vágok valami ösvényt az ágyig. Húzok, tolok, nyomok, 21 kiló 40 deka, maradhat? Ha most nem szülök meg, talán soha.

22.00.
Két órányi dühödt rámolás után belelépek a szoba közepén elhelyezkedő macskaalomba, erről eszembe jut, hogy Mizo nem evett még ma, de én sem. Viszont nincs internetem, csak egy rakás tyúkbél, amikkel csodát kell művelnem, ha össze akarom szerelni a számítógépemet, mert különben lőttek a civilizációnak, örökre. Majd holnap szerelek. Lenyelek egészben egy szezámmagos fonott izét, tolok rá egy kakaót, Mizo tálkája még a másik helyen van, így ő nyer egy műanyag ételes dobozt. Rág, nyel, Mesi Vodáspólót vasal, holnap meló, hűderemek. Zuhany, cigi, ájulás. Első éjszaka az új albiban, utolsó erőmmel sarkokat számolok, a harmadiknál már talán alszom is, és azt álmodom, hogy nem is igaz ez az egész.

folyt. köv.