Február 22-én, hétfőn kellett bemennem az irodába, hogy véglegesítsem a döntésemet. Délután 1 órakor a bankban kezdtem, ahol megkötöttem az új bankszámla-szerződésemet. Deviza alapút választottam, mivel a fizetést euróban fogom kapni. Két kártyát igényeltem hozzá, hogy én és a Párom is hozzá tudjunk férni, ha szükség lesz rá.
Itt rögtön kezdődött a bonyodalom. A kártya persze nem készül el olyan gyorsan, mint kellene, tehát sürgősségi felárért tudok hozzájutni... Két dombornyomott kártya, az egyik gyorsan: összesen 15000 Ft. Agyam eldobom. Ja, és nem tudom, mi tart ezen ilyen sokáig, hiszen március 4-e még odébb van, de hát a bürokrácia nagy úr. Más banknál biztos olcsóbb vagy gyorsabb, de a Duna Rapszódia ezzel áll szerződésben, tehát így tudtam csak igénybe venni azt a lehetőséget, hogy a közvetítési díjat meg az útiköltséget ne nekem kelljen előre, készpénzben kifizetni, hanem az első fizetésemből vonják le. Mindegy, ha ez nincs, el sem tudok indulni.
A munkaszerződés körül már nem volt gond, a cég mindent intéz helyettem. Biztosítást, külföldi tb-t, adót, az odautat. Mondjuk el is várom 95000 Ft-ért, illetve a bankszámlás inkasszós lehetőség miatt 125000 Ft-ért. Eddig 140000-nél járunk.
Még jó, hogy rákérdeztem az egészségügyi vizsgálatra. Nekem szemüveg kellene, de persze csak azért, hogy el tudjam olvasni az orvosiban a táblát. Munkába és általában semmihez nem használom, nincs is. Na majd most lesz. Gyorsan, persze. Utálom a szemüveget, kontaktlencsém sose volt, nem is bírok a szemembe nyúlkálni. Szóval most még mehetek azt is intézni... A fogamra már a múlt hónapban egy vagyont költöttem, mert ha az a hajón kezd el fájni, akkor vérfürdőt rendezek.
Kezdtem elég komolyan ideges lenni, amikor a munkaruha kapcsán gyorsan még két embertől megkaptam a "Jajjmilyensoványvagy!" című szólamot. Majd megérdeklődték, hogy elbírom-e a tányért. Vészjósló mosollyal közöltem, hogy jelenleg is felszolgáló vagyok, komolyan nem is értem, erre milyen választ vártak: "Hááát, nem is tudom, láttam már filmben, hogy mit dolgozik egy felszolgáló. Nem tűnt nehéznek, gondoltam, én is megpróbálom, sportszerű nehezítésnek egyből egy billegő hajón..." Vagy mit?!
Azon már meg sem lepődtem, hogy nincs kisméretű munkaruha. Azaz nemcsak nekem, de a teljesen átlagos méretű kollégának, Ricsinek se. Csak nagy méret. Vagy az se, majd kapunk Strasbourgban, a központban. Ugyanez megy a szállodákban is, nem is értem: a munkaruha-ügyi menedzsereknek sehol nem tűnt még fel, hogy a pincérek és bárosok általában normál méretű, csinos, magas fiúk és átlagos testalkatú lányok, nem pedig Ursula nővérek és hegyomlásszerű szumóharcosok? Mert XXXL-es ruha mindig akad, több is, a tisztességes méretre vadászni kell a munkaruharaktárban. Ha egyáltalán van. De legtöbbször persze nincs. Innen üzenem, hogy célszerű néha kinézni a felszolgálók irányába és eszerint rendelni.
Mindez nem változtat azon, hogy vihetek magammal varrókészletet, és kézzel igazíthatom magamra az egyenszoknyát. Biztos szép lesz. Meg lesz időm, helyem és kedvem szabni-varrni. F@ck.
Amúgy mindenki kedves és segítőkész volt, remélem, a hajón se lesz senki ellenszenves. A munkaköri leírás csupa ismert dolog már a szállodákban töltött idő után, pár olyan folyamattal kiegészítve, amire a hajón lévő kis számú személyzet miatt van szükség. Itt például mi is segítünk árut bepakolni, mi magunk takarítunk, de ez általában kisebb a'la carte étteremben is így működik.
Na kb. erre lehet számítani, engem nem lepett meg, de gondoltam, hátha másnak hasznos az info.
Még két hét. Várom már!
Hajrá Mesi! :) Izgi !
VálaszTörlés