Babaalbum és egy takaró az utolsó pillanatokban

Hát eljött az utolsó nap indulás előtt... Nem mondhatnám, hogy végig izgultam a napot, inkább pakolásztam, gyorsan befejeztem unokahúgomnak a takaróját és a kis albumját, és most feltöltöm, ahogy megígértem.

Először a takaró. Még 2008-ban(!) kezdtem el magamnak, terápiás céllal, de most előkerült és be szerettem volna fejezni. Úgy döntöttem, hogy a kicsi unokahugicámé lesz, aki az öcsém kislánya, és mivel éppen most tanul kúszni-mászni, szükség is van egy nagy takaróra, amit le lehet neki teríteni. De ha nagyobb is lesz, még mindig lehet ágytakarónak használni, vagy bele is burkolózhat, mert 140x180 cm-es, szóval jó nagy. Meg is szenvedtem vele, míg lesteppeltem.

És itt van az album is. A szokásos zsebes-füles interaktív megoldásokkal, 60 fotó tárolására alkalmas. A borítót Süti találta ki, hogy legyen olyan, mint egy mesekönyv.

Rengeteg hely van a kommentároknak, pl. az első oldalra a születés utáni első fotók kerülhetnek, a kis kártyán pedig elfér a kórház és az orvosok neve, a súly, a hosszúság, a pontos dátum.

Mágnest használtam a záráshoz, meg egy csomó kinyitható fotóalátétet és zsebet, hogy minél több kép beleférjen és izgalmas legyen lapozgatni.

Csináltam egy YouTube-videót is, amelyben végiglapozom.

De most már tényleg kezd belém állni a harci ideg, ha belegondolok, hogy 24 óra múlva már Franciaországban leszek és fogalmam nincs, mi fog történni. Majd leírom azt is, mit és hogyan pakoltam, csak előbb rájövök utólag, hogyan kellett volna. Most megyek aludni...

Viszlát akkor, ha legközelebb wifi-közelben leszek!

Ja, és jó szelet!