2016. február 19., péntek

Pici csúszás

Juhééé, most hívtak a Duna Rapszódiától, hogy a jövő héten hétfőn, február 22-én mehetek aláírni a szerződésemet! Már kezdtem azt hinni, hogy valaki végül mégis úgy döntött, hogy nem kellek, vagy méreten aluli példányokat nem alkalmaznak, vagy mittomén...

Mindenesetre megbeszéltem magammal, hogy amíg ott nem leszek, addig nem hiszem el, hogy elindultam, szóval még mindig nem vagyok 100%-osan biztos abban, hogy minden rendben lesz. Nem pesszimizmus, csak hát ugye semmi nem szokott simán menni.

Nyilvánvalóan persze akkor kapok egy állásajánlatot, ha már van egy... Végül bementem a Crew Agencyhez is, és ott is beadtam a jelentkezésemet hajóra, s láss csodát, tegnap onnan is hívtak, hogy mehetnék. Ráadásul a Dunára. Ez azért vonzóbb, mert nincs olyan messze és néha haza is tudnék jönni, viszont útlevelet kell csináltatni és a közvetítői díj is egyből fizetendő, nem inkasszózzák az első fizuból, mint a Duna Rapszódiánál. Mindenesetre nyitva hagytam a kérdést még egy pár napra, mert ha valami miatt nem jön össze mégsem az egyik, jó lehet a másik.

Ja, a hajó indulása is csúszik, ami azt jelenti, hogy március 1-je helyett 7-én szállunk vízre. Ennek viszont örülök egy kicsit, mert többet tudok még itthon lenni Sütivel, mielőtt itt hagyom őt hosszú hónapokra.

Szóval még mindig várunk... várunk... várunk... hajó, hanemjó.

Kérek drukkot!!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Örülök, ha üzensz nekem!