2008. július 27., vasárnap

Képeslap-pályázat!

Imádom a képeslapokat! Csinálni is, adni és kapni is. Bár rengeteget elidőzök egy-egy lap készítésével és néha kétségeim vannak, hogy VALÓBAN el akarom-e ajándékozni, végül mégis odaadom és amikor látom az örömöt a megajándékozott arcán, nincs kétségem arról, hogy ez valami igazán jó dolog.

A scrap.hu képeslapküldő stafétája hozzám érkezett legutóbb, Atyus gyönyörű lapjával együtt. Itt is köszönöm neki, nagyon tetszett, ott díszeleg a polcomon a húsvéti lappal együtt, amit Hanától kaptam!

Most rajtam volt a sor, hogy lapot készítsek. És éppen Hanának, aki legutóbb jól "kitolt" velem, előttem volt egy stafétában és olyan oldalt kaptam tőle továbbgondolásra, hogy a fülem kettéállt a nagy igyekezettől. Na, most megkapod! A lapodat legalábbis, időben, gyorsan, szépen. És hahaha, a mostani családos stafétában meg én vagyok előtte, igyekeztem fejtörést okozni, remélem, sikerült...

A lap készítésének fázisait itt láthatjátok, így utólag visszagondolva nem is volt olyan nehéz.

1., Kell hozzá egy 14,5 x 14,5 cm nagyságú fehér képeslap-alap, ami nagyszerűen elkészíthető egy szabvány műszaki rajzlapból is: 29 x 14,5 cm félbehajtva. Továbbá egy mintás és egy egyszínű papír harmonizáló színben, két ehhez illő szalag (egy szélesebb és egy keskeny), némi potyadék fehér karton, egy csőszegecs, kevéske zsinór és apró strasszok. Ja, és egy lepke formájú BÁRMI, ez elhagyható, ha valaki gyönyörű lepkét tud szabad kézzel rajzolni, én nem tartozom közéjük, ezért egy Rayheres falepkét hívtam segítségül.

2., A mintás papírból (K&Company) vágok egy 13,5 x13,5-ös darabot, a két szalagból kb. 16-16 cm-t, a keskenyből pedig kötök egy kis masnit.


3., A színes kartonból kb. 7 x 7 cm-es kapcsos zárójel-formát vágok, a fehérből pedig valamivel nagyobbat, hogy szépen kilátsszon a háta mögül.

4., Most jön a rétegezés. Először az alapra illesztem a széles szalagot, odafogatom a fehér kapcsossal, erre jön a keskeny szalag, rá az egyszínű kapcsos, erre néhány könyv és hagyom préselődni. Ja, előtte a szalagok szélét a túloldalon jól lerögzítem kétoldalas ragasztószalaggal.

5., Amíg ez lapul, elkészítem a fehér kis címkét, csőszegeccsel átütöm és belehúzok egy darab fehér zsinórt. Természetesen elfelejtettem tintázni a szélét, lényegesen nehezebb felvarrás után, de ha már úgyis benne vagyok, a mintás papírt is körbekenem. A masnival együtt ezt felvarrom néhány öltéssel a kapcsosok mellé, a jobb oldalra.

6., Ha ez is megvan, kétoldalas ragasztóval az alapra rögzítem az egészet, esetleg rá lehet segíteni ragasztóstifttel is, ha nagyon nem akarja az igazat.


7., Kész a neheze, jöhet a díszítés.

8., A pillangót 2-szer körberajzolom a mintás papír hátoldalán és kivágom. Ennek a hátoldala is szép, sajnálom is egy kicsit, hogy azt már nem lehet felhasználni...

9., A pillangókat is körbetintázom és strasszokkal kirakom a testüket, hobbikéssel a legkönnyebb pontosan a helyükre illeszteni az apró vackokat. Gúvad a szemem rendesen, mire mind a helyére kerül. Végül kicsit meg is hajlítom a lepkék szárnyát, hogy majd szépen kiemelkedjenek a síkból.

10., Helyükre ragasztom a kész pillangókat és a háttérre is illesztek néhány strasszkövet, hogy igazán elegáns legyen a lapom.

11., Már csak a megajándékozott nevét kell szépen felírni a címkére, és íme: kész az ajándék!

Marhára ki voltam magamra büszkülve, hogy ez ilyen jól sikerült, el is ment vele a fél nap. Gábor korgó gyomorral könyörgött ebédért és azt remélte, ezzel befejeztem a szkreppelést mára, de tévedett. A TESCO-ban a fősoron ismét csodálatos akcióba botlottam, nagy örömére a kaják helyett itt ragadtam le egy újabb félórára, és egy két darabos, rugalmas műanyag konyhai vágólapkészlettel meg egy (természetesen színben harmonizáló) fém vonalzóval gyarapodott az eszköztáram. A vágólapokon nagyszerűen lehet használni a hobbikést, a fém vonalzó meg azért kell, mert azt nem darabolom fel a hosszú vágásoknál és még a hátulja is csúszásgátló anyaggal van ellátva! Atomjó! A vágólap 399, a vonalzó 299 Ft-ba került, bár Gábor ezért a pénzért jobban örült volna egy kiló csirkecombnak vagy egy pizzának, de miután azt is vettünk, belenyugodott a dologba. Szerintem csuda csini kis szerzemények!

A lap egyébként nem az én ötletem, hanem a Thinking Inking c. honlapon láttam egy hasonlót, azt alakítottam át. Maga a munkafolyamat tetszett meg, mert igazából nagyon egyszerű, mégis változatos lapokat lehet ezzel a technikával készíteni minden különösebb eszköz nélkül. Szépen mutat rajtuk bármilyen szalag, pecsét, akár gomb is, a kapcsos helyett kör vagy egyéb formát is lehet használni, ráadásul sorozatgyártásra is simán alkalmas.

Hana a képeslap mellé egy szóalbumot is kapott tőlem, ami egyébként egy csere tárgyát képezi majd a scrap-találkozón. Most viszont kicsit szeretnék örömet szerezni az olvasóimnak is. Íme:

PÁLYÁZAT!

  1. Készítsetek a fenti technikával egy képeslapot. A formája nincs meghatározva, lehet négyzetes, téglalap vagy akár kör alakú is. Fontos viszont, hogy legalább kétféle papírt és kétféle szalagot kell használni, a díszítés pedig szintén lehet szabadon választott. Egy alkotó több munkával is pályázhat, így az esélye is nő a nyereményre.
  2. E-mailben juttassátok el a fotót az emese.puskas@citromail.hu címre 2008. augusztus 5-én éjfélig. A fotót nem kell megszerkeszteni, méretezni, de fontos, hogy .jpg, esetleg .raw formátumú legyen - meg kellene tudnom nyitni, ugyebár, haldokló gépem még mindig nem hajlandó kompromisszumot kötni a photoshop-pal.
  3. 2008. augusztus 6-án Mizo(!) kisorsolja a nyertest, akinek a nyereménye egy album lesz, karikákkal ellátva. Az album 4-5 betűs szót fog mintázni, a nyertes kívánságának megfelelően, vagy igény szerint bármilyen formájú, 5-6 lapos minialbumban is benne vagyok. Vagy lehet meglepi is, ha a nyertes azt szeretné.
  4. A nyertes munkát és a többi képeslapot a blogomon fogom megjelentetni, belinkelve mellé az alkotó blogját, honlapját (ha nincs ellene kifogása, természetesen). Az albumot postán küldöm el, ha pedig olyasvalakinek kedvez a szerencse, aki ott lesz augusztus 9-én a scrap-talin, személyesen adom át.
  5. És egy extra kérés tőlem: az albumért megkaphatom a nyertes képeslapot? Naaaa, léccciiiii... gyűjtöm...

És hogy ebben mi a jó? Az, hogy a kézzel készített ajándékok népszerűsítése mellett minél több tehetséges ember blogját megismerjék, akik erre járnak! Plusz: lesz még egy képeslapom...

Ha tetszik a pályázat, rajta, vágj bele!

Jó munkát és szép napot kívánok!

Mesi

11 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik, szuper!Kedvet kaptam a pályázatodhoz, de nem tudom lesz-e időm 4-ig. Megpróbálom!!!

    VálaszTörlés
  2. Jaaaaajjjj, ez annyira jónak hangzik. Nagyon szívesen részt vennék benne. Lehetek nagyon pofátlan? Nem lehetne csak egy nappal kitolni a határidőt? Mondjuk kedd estig? Plííííz. Hétfő este érek haza, addig álmodni sem lehet szkreppelésről, de ezt semmi áron nem hagynám ki. :))))
    Léccci, lécccci!

    VálaszTörlés
  3. KÖSZÖNÖM itt is ezt a GYÖNYÖRŰSÉGET!!! :D IMÁDOM, és csak csodálom, csodálom ... :-)
    Azér' énisénis résztvehetek a pályázatodon? (Jóóó, túúdom, előbb a staféta ;-)

    VálaszTörlés
  4. Nekem most nem lesz időm rá, mert újra elutazunk, de annyira jófejség Tőled ez a pályázat!!:-))) Még!!:-)

    VálaszTörlés
  5. Nekem is nagyon tetszik a pályázatod. Agyalok rajta rendesen. :)

    VálaszTörlés
  6. Csöndben, halkan én is készülök... ;)

    VálaszTörlés
  7. Ha minden jól megy, én is pályázok :)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szép lett a képeslap, amit készítettél Hannának!
    Sok sikert a pályázóknak! Biztos rengeteg szépséget fogtok alkotni!

    VálaszTörlés
  9. Hú köszi! Király! Így én is nevezek. ;) Pusssz érte!

    VálaszTörlés
  10. Jaj de jópofa, hogy Mizo fogja kisorsolni a nyertest! :-))))
    Köszönöm a leírást. Sajnos a versenyben már nem tudok részt venni, de ha egyszer sikerül összehoznom hasonlót, ígérem, elküldöm, nagyon tetszett az ötleted!

    VálaszTörlés
  11. Kukkants át hozzám!!! :D Remélem ze is feldob majd :-)

    VálaszTörlés

Örülök, ha üzensz nekem!