2008. július 17., csütörtök

Ki korán kel...

...nem bír sokáig fentmaradni. Ősi igazság ez, kérem szépen, mindamellett eldöntendő az is, hogy hajnali 2 óra az késő-e vagy már korán. Mesike benevezett egy online scraptanfolyamra, ami nagyon jó, ha nem vesszük figyelembe azt a cseppet sem elhanyagolható tényt, hogy az egész mindenség szervezője KANADAI. Semmi bajom velük, félreértés ne essék, csak hát azok a fránya időzónák... Utoljára a WTC tragédiájának napján kellett azon eltöprengenem, vajon hány óra van az amerikai kontinensen, de most sem vagyok biztos benne, hogy 6 vagy 7 óra a csúszás. Meg hogy merre. Mint a balra-jobbra problematikája a tanulóautóban, csak ez most sokkal fontosabb, hiszen a kocsiban azóta sem mondja senki, hogy most jobbra vagy balra forduljak, egyszerűen csak megyek, amerre menni kell. Itt meg szkreppelés, illetve nem-szkreppelés tényállása forog fent. Közel egy hónap absztinencia után ez már halálosnak tűnik.

A Fujival meg tele a hócipőm. Nem elég, hogy rendre elrontják a képeimet, most meg a fényképelőhívó-számítógép-nyomtató-hikomat-csodabogaruknak lőttek, ami azt jelenti, hogy hiába toporgok én a kis szkreppmennyországom ajtajában napok óta, bebocsáttatást csak nem nyerek, mert fotó nélkül mi a túrót csináljak, ugye. Például rendet, hallom a jobb fülem mellett a kisangyalt, mire a másik oldalon (ami a bal) a kisördög közli velem, hogy csak a lúzerek tartanak rendet, a zseni a káoszon is uralkodik. Persze lehet, hogy fordítva voltak, de nem is ez a lényeg, hanem hogy már megint rám kell várni a stafétával, mindig rám kell várni, evvanna.

Ja, staféta. Munkahelyem körüli őrület közepette el is felejtettem, hogy ide még nem tettem fel a kedvenc állatos stafétára készített képemet, már ha még érdekel valakit, mert már úgyis mindenki látta, véleményezte, el is felejtette, mint ahogy én is. De csak felrakom, legyen itt mind.


Szóval ez itt egy oldal Mizocicáról, bla-bla-bla, meg ott van Gábor is meg én is, meg az egész sztori, meg itt a részletfotók. Na.

















Amúgy szeretem ezt az oldalt, csak azért vagyok ilyen negatív, mert este 10-kor kellett rájönnöm, hogy hajnali 2 lesz itt, mire Vancouverben délután 5, és hogy addig csak egy esetben bírok fent maradni: ha a szúnyogok nem hagynak aludni. Ez meg esélyes, viszont akkor ideges leszek, és a fene sem akar idegesen szkreppelni. Mizo dolga lenne ez is, mint az összes többi repülő élőlény elfogyasztása a lakásban, csakhogy Mizo épp a hűvös erkélyen mereszti a fekete fenekét, és gombszemekkel nézi, ahogy a feje fölött szúnyoghadtestek hatolnak be a szobába. Azok majd csak reggel fogják izgatni, amikor éppen a másik oldalamra fordulok, és a Dög egy kósza zümmögire vadászva mind a négy lábával egyszerre ugrik bele a vesémbe, vagy a számba, repülési pozíciótól függően. Neeeem, komám, aki nem dolgozik, nem érdemli meg az ágyonalvást sem, Erás már úgyis mondta, ha nem tanul meg a Jószág valamilyen csuda mutatványt, amivel pénzt tudunk keresni, kész ráfizetés az egész.

Pénznek most úgysem leszünk bővében, mert felmondtam. Azaz még munkaviszonyban vagyok és a szabimat töltöm, de a főnökömmel eléggé feszült viszonyban vagyok, így inkább a szabimat töltöm. Talán érthető. A Boss, nevezzük cserépedénynek, nem akarja kiadni a papírjaimat és a pénzügyekben sem igazán jutottunk dűlőre, így a mai nap folyamán (amikor már egészen nyugodt vagyok) még néha mindig azon kaptam magam, hogy a Piás Nővérkék nevezetű nagyszerű formáció örökérvényű dalát dúdolgatom. Mivel ez egy vicces és aranyos blog, szép kis oldalakkal és szép lelkekkel, macik is vannak meg minden rózsaszín, és egyébként is jó neveltetést kaptam, csak annyit súgok, hogy YouTube. Ide fel nem teszem, az fix, de miután a kunfehértói Sörfesztiválon volt szerencsém többször végighallgatni ezt a remekművet, valahogy belemászott a fejembe és nem akar kimenni onnan. Borzalom.

Mindjárt 11 óra. Időközben megtudtam, hogy 9 óra az eltérés, így Vancouverben még csak délután 2 óra van. Mire ott elkezdődik a tanfolyam 5-kor, addigra én az igazak álmát fogom aludni. Mizo megfogott egy szúnyogot, hallom, ahogy az összes karmával egyszerre lecsúszik a tapétán, sebaj, a múltkor is így indult a lakásfelújítás. Na jól van, beengedem, akkor is imádom, és aki nem hiszi, nézze meg a stafétára készített oldalamat ott fentebb, de most aludnom kell, hogy reggel azonnal elkezdhessem az online tanfolyamot. Jóccakát!

Mesi