2016. március 11., péntek

Az első napok

Hahó, itt vagyok, jelentkezem! Aminek én örülök a legjobban, mert ez azt jelenti, hogy wi-fi közelében vagyok, és ez talán még az alvásnál is nagyobb áldás újabban nekünk. Egyelőre. Ugyanis itt bajos dolog nethez vagy akár wi-fi közelébe is jutni, szóval most egy McDonald's-ban vagyok egy rakás hangos vendég és rohangáló kiskölyök közt, amit csak azért viselek el, mert még van időnk aludni. Na de kezdjük az elején.
Hétfőn éjjel busszal érkeztünk meg Strasbourgba, a kis Mona Lisa hajóra, amely a kikötőben a testvérhajója, a Victor Hugo mögött horgonyoz, és azon átjutva érünk "haza". A kabinom pici, de legalább rumlis, két fiatalabb csajjal osztozom rajta, a nevük Andi és Szilvi. A hajó kapitánya német, a másodkapitány is, a menedzser Helen pedig francia. A többiek pedig mind magyarok. 4 másik felszolgáló van még: Donát, Eszter, Ricsi és Zsóka.


Ez a kikötő. Ilyen cuki padokkal van telerakva, mindegyik más és más. 



Kedd reggel iszonyatos motorzúgásra ébredtem. Mi a fene, hiszen mi állunk! A kabinablakon kinézve azt láttam, hogy előbb elhúz mellettünk a Douce France jobbra, aztán a La Boheme meg balra, valami manővert csináltak, helyet cseréltek.


A reggeliről jól lemaradok, mert fogalmam sincs, mikor és hol lehet enni, éjjel senki nem mondta el. Így az első meetinget és Helen bemutatkozását éhesen és két idegen nyelven hallgatom végig, mert előbb elmond mindent franciául, aztán németül. Meglepően sokat értek belőle, mármint a németből, de közli,  hogy úgyis megtanulunk franciául és kész. Ok. Le is töltöttem már két nyelvi programot, tanulok is, már sok szót tudok. Míg őt hallgatjuk, a Mona Lisa is megmozdul, átállunk a kikötő végébe a susnyásba. De tényleg oda. Lásd a fenti képet.  Bozótvágóval kell kikecmeregni a Modiglianira, ami a kantinhajó, ahol eszünk. Meg az irodákba, a városba, vagy bárhova. 

Ezután kitakarítjuk a 100 fős éttermet, meg úgy az egész hajót. Mindenki csinálja, mert mindent együtt csinálunk, így gyorsan megy.

Ebédre naggggyon durván bekajálok. Feltett szándékom, hogy ha már jó a kaja, felszedek pár kilót, itt mindenki hízik amúgy.  Remélem, Junior ( aki a chef de cuisine - konyhafőnök, és egyelőre nem a szívem csücske) szintén jól főz. 

Este szabad, elmegyek hát sétáluni "Strasziba". Kicsit csúnya a külváros,  Budapestre hajaz, csak modernebbek az épületek. Van pár rosszarcú fazon is az utcán, inkább visszamegyek, nem tűnik jó ötletnek egyedül bóklászni ezen a részen.

Mire visszaérek, a többiek az étteremben bandáznak és isznak, csatlakozom. Behatóbban megismerkedem velük,  a francia borból kevert boroskólával, majd feljön Zoli, az egyik idősebb matróz Jameson bácsi kíséretében, gyorsan megisszuk azt is. És ez így megy hajnal fél 4-ig...

Harmadnap még átvesszük a munkaruhát. Sírógörcs. Az itteni S-es méret a magyar M, L-nek felel meg. A díszegyenruhám gyakorlatilag leesik rólam, értsd: tényleg leesik a nadrág,  ha megrázom a fenekem. Kínomban bemutatót tartok Andinak a kabinban, sírunk mindketten, de már a röhögéstől, ahogy mindkét lábam belefér a takarítós nadrágba, és kenguruként ugrálok a szobában a kupi tetején. Kép nincs, ne is kérje senki!!!

A negyedik napon megtanulunk ágyat húzni. Utascsere idején a felszolgálók csinálják ezt, mert a hotesse-eknek (szobalányok) sok más dolguk van. Egész jól megy. Helen utánunk jön, ellenőriz, ha nem tetszik neki, akkor lerántja, mehet előről. Gyorsan fogunk tanulni, ugy érzem... Szerencsére amit én csináltam, az javarészt elnyeri a tetszését, de így is jó párat újra kell húzni. 

Közben megtaláltuk a megoldást a wifire: át kell menni a szomszéd városkába, a határ túloldalán fekvő Kehlbe.  Át is megyünk, benyomok egy hambit meg egy fagyit és kajakra rosszul leszek. Mi a szösz. Gyors számolás után rájövök, hogy utoljára otthon, vasárnap voltam nagyobb dolgot intézni a wc-n. Hát most teltem meg teljesen. Miután ezt elintézem, már röhögni is tudok magamon.

Az ötödik napon a jelszó: livraison (livrézon), árubepakolást jelent, és überszívás. A nap folyamán érkezett kb. 10 raklap áru. Mind eltérő időben. Kezdj neki valaminek, merülj bele, és már fel is hangzik a kiáltás: "Livraison!" Dobj el mindent, állj sorba (láncreakció), pakold be a hajóba, vissza a dolgodhoz. Jó móka.  Dél körül már biztos vagyok abban is, hogy a "Jó étvágyat!" is úgy hangzik franciául, hogy livrézoooooon, mert az utolsó előtti raklap abban a pillanatban érkezik meg, ahogy a szánkhoz emeljük az első kanál levest. Kanál eldob, pakol, anyádnak livrézon. Szerencsére időközben visszaálltunk a helyünkre, a Victor Hugo mögé, igy csak két hajón kell végighúzni az árut. Végül azért jól be tudunk kajálni, békén hagynak minket a továbbiakban.


Szerencsére még a livraison előtt beálltunk a régi helyünkre, most is így horgonyzunk. A nagy hajók sorban a Symphonie, a La Boheme és a Douce France, a kicsik közül mi horgonyzunk a túlpart felé eső oldalon.

Amúgy szép a hajó. Nem csak a miénk, mind. Most fel is vannak belül díszítve, mert szombaton befutnak az első vendégek és megyünk is velük egy kisebb utat Németországban. Spanyol est lesz, ami spanyol kaját, spanyol hangulatot és táncosnak öltözött személyzetet jelent. Erről jut eszembe, a ruhát még igazíthatom magamra, szóval elég is ennyi mára, hazaindulok lassan a német Mekiből vissza Franciaországba, át a határon. 

Még mindig nem hiszem el, hogy milyen fura minden... De élvezem!

Puszi mindenkinek, hamarosan újra jelentkezem!