E zöld halomhoz álom-köd tapad,
hol napra-nap legel kis bamba nyáj,
áttör gombafészket, bozótokat
s tűnt napok sírjait szaglászva jár.
Tengertől, fűtől ízes szél lobog;
domboldalon egy harsány szín muriz.
Tavasz, nyár, ősz, cicázó évszakok
futnak a télbe, mely szebb náluk is.
Az álom mélyült. Minden messzeség
vándor vízből s vak lombból kombinált
s hegyek rémeiből szőtt ködben ég
e domb alatt ma, ahol Isten állt.
Itt állok én is, míg a fény leszáll.
Ájtatos szemem legel, mint a nyáj.
(Babits Mihály fordítása)
Ezt a nyugalmat kívánom én is most... bár megkaphatnám újra, mint akkor, ott, Répáshután a domboldalon. Pihenni szeretnék, Gáborral és Mizocicával lenni. És nem gondolni semmire.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Kukucs :)
VálaszTörlés