2008. június 12., csütörtök

Így készült a staféta

Egy előző bejegyzésemben megígértem, hogy a sztori mellé a kedvenc hely stafétára készült oldalamat is meg fogom mutatni. Ezúttal azt is, hogyan készült. Nem csak azért, hogy a jelenlegi kedvenc technikámat bemutassam, hanem azért is, hogy ország-világ előtt bevalljam: túl sokáig szüttyögök egy-egy oldal elkészítésével, és mivel minden közös játék miattam áll egy hetet, megígérem, ezennel gyorsítok picit a tempómon.

Első lépésként kiválasztom a megfelelő papírokat (ez pl. K&Company márkájú, mindenképpen valami vastagabb, jó tartású kell), két fotót és a pauszpapírra nyomtatott idézetet. Mivel varrás lesz rajta, utólag fel fogom ragasztani egy alapra, ilyen készen is kapható, de ezt én magam csináltam könyvkötő kartonból. Az oldalhoz felhasználok még gallyakat, selyemvirágot, gombokat, némi maradék kartont és egy vékonyabb egyszínű papírcafatot (semmit nem szabad kidobni, hehe...), egy kis barna csomagolópapírt, meg miltonkapcsokat, kevés csipkét, tűt és cérnát. Jó, ha elöl van a varrógép, meg egy tűzőgép is csőre töltve. Lássunk hozzá!


Először megtervezem, mi hová kerül majd és méretre vágom a papírokat. A szélessége adott, de a magasságát túlméreteztem egy-egy centivel, hogy szépen fedjék egymást a darabok és ne legyen hézag.


Ceruzával vékonyan körberajzolom a fotókat. Ez azért kell, mert a képek alatt spórolok kicsit, ott úgysem látszik a szép papír, viszont díszítőelemnek jó lesz a potyadék. A pausz alól nem szabad kivágni, természetesen... majdnem annak is nekiestem, még jó, hogy időben eszembe jutott.


A tetejére és az aljára kerülő darabokat varrógéppel, kb. 1 cm-re a szélektől körbevarrom. Ennyi ráhagyás kell feltétlenül, mert úgysem lesz pontosan akkora a végén, mint az alap, így van miből levágni, ha kicsit túllóg. Duplán varrom végig, kicsit hullámosan, és csak azokat az oldalakat, amit nem takar majd a középső zöld színű papír. Előtte érdemes egy darab papíron beállítani az öltéshosszt, szálfeszességet és célszerű minél vékonyabb tűt használni.


Ha ez kész, a zöld papírt a fotók alól kivágom, a bejelölt kerettől kb. egy centivel beljebb. A másikat békén hagyom, az az alátét rögzítése szempontjából fontos lesz. Összepróbálom, de nem ragasztom még fel.


A barna papír lesz az alátét. Tépek belőle két akkora darabot, ami a fotóktól egy kicsit nagyobb, és alaposan megdolgozom: gyűrögetem, hajtogatom a szélét.


Odapróbálom a képek alá. Nem kell, hogy teljesen végigérjen, mert a felső kép alja és az alsó kép teteje úgyis a zöld papíron lesz, az alátét egyenes széle meg alatta. Lehet még követni?


A barna cafatokat öregítem egy kicsit. Akinek van bélyegzőpárnája - nos, azt irigylem, én mezei vízfestéket használok meg egy darabka szivacsot.


A papírt helyenként meghajtom, és a hajtásvonalakra is juttatok a színből.


Körbetintázom a bézs és a zöld papírokat is. Ahol fedik egymást, ott persze csak azt, ami látszani fog. Az oldal szélét elég a végén, mert azt elérem felragasztás után is, és ha kell vágni belőle a méretezés miatt, úgyis áldozatul esne a szép öregítés. Miután mindent összemaszatoltam, kezet mosok, és ha már úgyis tiszta a kezem, majszolok valamit. (Ez kihagyható a kevésbé komótosaknak, nekem jobban megy a munka egy kis csoki vagy szendvics elfogyasztása után. Hmmmm...)


Mire visszaérek, a macsek elfoglalja általában a helyemet és megvetően néz rám, amikor szelíden, de határozottan letessékelem a székemről. Ilyenkor lekuporodik az éppen készülő művem kellős közepére, vagy elfogyaszt egy-két papírfecnit, néha tűt, gombot, ilyesmit. Most egy hosszú papírcsíkkal kenyereztem le,amire órákon át vadászott a folyosón, majd bekerült a Mizo-kincsek közé - a hűtő alá. Következő takarításkor majd előkerül, lesz nagy öröm.


Aki örül, madarat fog, csinálok hát egy madárkát az oldalra. Csip-csip-csípbórd madárkát, hehe. A kartonból kivágom a testét és a szárnyát.


Megnézem, merre fog nézni, és a megfelelő oldalával ráragasztom a vékonyabb színes papírra, majd körbevágom hobbikéssel és ha kell, megreszelgetem a szélét, hogy ne legyen cakkos.


Körbetintázom, ez azért is jó, mert ha mégis cakkos lenne, az apróbb hibákat el lehet így tüntetni.


A szeme egy pici fekete strassz lesz, és fekete tintatollal körberajzolom, díszítem. Csini, ugye?


A madár fán él, csinálok neki gallyakból valamit, amin ücsörögni tud. Kb. 5 centis darabokat vágok le, célszerű nem a legjobb ollónkat használni erre a célra, mert kimegy az éle és utána csak tépi majd a drága és márkás papírokat... Saját tapasztalat, úgyhogy jobb a tapétavágó.


A gallyakat hasonló színű cérnával több helyen felöltögetem a helyére. Szúrok egy lyukat, körbetekerem az ágat és ugyanott visszaöltök, hogy ne szakadjon el a papír, ha túl közel szúrnám át kétszer.


Ha ez kész, mégegyszer összeállítom a teljes oldalt, felrakom az alátétet is, a középső zöld papír alá csúsztatva kissé, rá a fotókat, elhelyezem az idézetet és még mindig nem ragasztok.


A madarat sem, csak odateszem, hogy majd lássam, hová kerül a többi díszítőelem.


Elkészítem a virágot. Két selyemvirágot egy gombbal és néhány bibével összevarrok. Utóbbi a Rayherben kapható, de ezeket én egy csokor 100 Ft-os boltban vásárolt iszonyú ronda selyemvirágból műtöttem ki, majd-jó-lesz-valamire-alapon. Jó lett valamire.


Gyanús csend a folyosón, Mizo befejezte a papírcsík hajkurászását, bekajált és most a házában alszik, halleluja. Gondolom én, de amint észreveszi, hogy fotózom, egyből bejön és bosszantani kezd. Na nem baj, kezdődhet az oldal tényleges összeállítása.


A barna alátétet a közepe táján egy kis részen rögzítem a bézs papírra. Nagyjából illeszkedjen az egyenes szélük egymáshoz, de nem kell nagyon pontosnak lenni, úgysem látszik majd, mert takarni fogja a zöld.


A sarkai alá, vagy ahová tetszik, kis csipkedarabokat dugdosok be, tűzőgéppel rögzítem.


Jön a kedvencem, a varrás. Előre kilyukasztva lényegesen könnyebb, mert ezután csak át kell rajta bújtatni a tűt.


Lehet például keresztszemekkel, vagy egyenes, párhuzamos öltésekkel is, én mindkettőt alkalmaztam.


Na most már TÉNYLEG utoljára összepróbálom, és egymáshoz ragasztom a három papírt. Az alapra még nem kell feltenni, mert a miltonkapcsokat át kell szúrni előbb - ezzel lesz rögzítve a pauszra nyomott vers.


Ehhez először stabilan rögzítem egymáshoz a papírokat a túloldalon, egyszerű fecnikkel, amiket beragasztózok. A lényeg, hogy ne legyenek vastagok, hogy a túloldalon ne domborodjanak ki..


Felszúrom a miltonkapcsokkal a verset és egy virágot is, de ha varrni kell rá még valamit, akkor ez a legjobb, egyben utolsó lehetőség. Felragasztom az egészet az alapra.


Mizo már nem bírja. Kifeküdt... édes!


Az utolsó simítások jönnek. Felragasztom a madarat, köré néhány gombot, és a virágot egy kis tollal kiegészítve. A maradék zöld papírból éppen kitelik a főcím.


A cím betűit is tintáztam kissé, az oldal szélét szépen levágtam hobbikéssel, hogy ne lógjon le az albumalapról, végül körbetintáztam az egészet. Készen is van. Néhány részletfotót még felteszek, de már alig látok, mire ezt a bejegyzést befejeztem.





















Ja, a vers John Galsworthy műve, a címe Bury Hill. Ha nem látszana rendesen, keress rá a Google-on, vagy oldd meg valahogy, én a magam részéről megyek aludni. (Majd holnap felteszem!) :)

Pussz: Mesi