2008. április 23., szerda

Virágok, miltonkapcsok és varrógép

A most készülő családi albumot varrni fogom, határoztam el magamban a múlt héten, és már felsejlett lelki szemeim előtt egy finom, míves papírokból, csipkékből és selyemvirágokból álló, rafinált albumcsoda, amit könnyes szemmel lapozgat a család egy nyári délutánon a kerti hintaágyon ülve. Elő hát a varrógéppel! Bekommandózok a scraproomomba, mert nekem már ilyenem is van, és befekszem az asztal alá, ahová a múltkori rendrakáskor életem párja betuszkolta a gépet. Őskövület Neumann gép, őskövületi súllyal, persze, hogy nem bírom kicibálni. Mizo érdeklődve somfordál körülöttem, ha lefekszem, ő is ellapul, és persze megint útban van, majd bemászik a sarokba és magára rántja a cérnásdobozt. Gyorsan kivágom, a múltkori varrógépes akciója után amúgy sem szívesen engedem be a szobába.

Az úgy volt, hogy a patchwork-takarómat varrtam, míg Gábor a hátam mögött feküdt és olvasott, Mizo meg az asztal szélén ült és érdeklődve figyelt. Micsoda idill, gondoltam magamban, ám ez szertefoszlott, amikor Őmacskasága egy hirtelen mozdulattal bedugta a szőrös kis mancsát a fel-le mozgó tű alá. Egy pillanat alatt történt. Mesi széket kirúg, visít-toporzékol-jajveszékel, Mizo ordítva nyávog, Gábor ugrik, könyvet eldob, varrógépet konnektorból kihúz, macskát ölbekap... Csönd. Vagy fél percig még némán meredtünk egymásra így hárman, aztán Gáborból kirobbant a röhögés. De röhögtem már én is, könnyes szemmel, egyedül Mizo nem díjazta a humorunkat, mert leugrott Gábor öléből és farokfelcsapva, sértődötten odébbállt. Azóta nem nagyon szereti a varrógépet. Gábor utólag megjegyezte, hogy majdnem infarktust kapott, amikor egyszerre kezdtünk el ordítani a Döggel, pedig nem is varrtam át a mancsát, csak a tű felső részénél lévő foglalat nyomta oda a talphoz, így azért vér nem folyt.

Na, ezt elkerülendő most nem fog bent lebzselni, amíg én varrok, azt garantálom. Hogyisne, majd megcsócsálja a szalagjaimat meg a gyönyörű selyemvirágokat, amiket most szereztem. 300 Ft-ért újítottam egy olyan ronda művirágcsokrot, amilyet még nem látott a világ. Volt benne mindenféle növény, a piros pipacstól a nárciszon át a szegfűig minden; szóval olyan műanyag-vázába-poros-horgolt-csipketerítőre való borzalom. Fotós barátom meg is jegyezte, hogy ha nem tudná, hogy a kezemben ezek a cuccok átlényegülnek, azt hinné, hogy ízlésficamban szenvedek, valamint nem szégyelltem-e végigmenni ezzel az utcán. Biztosítottam, hogy nem és még az üzletben nekiálltam szétkapni a csokrot,hogy aztán otthon egy kis vasalgatás után kb. 60 remekbe szabott selyemvirág boldog tulajdonosává váljak. Ja, és vettem egy doboz miltonkapcsot is 220 Ft-ért. Szépen beleszurkáltam őket egy dobozba, majd körömlakkal estem neki, így van egy 100-as csomag színes fejű miltonkapcsom is. A csillámos úgy készült, hogy színtelen lakkal bekentem a kapocs fejét, belemártottam csillámporba, száradás után pedig újabb réteg lakkal rögzítettem, hogy ne peregjen le. Alkotásra fel!











Mivel a családi album ajándékba lesz, nem szeretném még lelőni a poént, így képeket addig nem is tudok felrakni. Ha teljesen elkészül, részletes leírással és fotókkal fog itt szerepelni, ígérem. Addig is megmutatom a legutóbbi staféta-képemet, amelynek témája az anyaság volt.





Merített, virágszirmos papírt használtam alapnak, hozzá bordó batikolt papírt a fénykép alá és ebből vágtam ki a szalagokat is, amelyekre egy-egy szem fagyöngyöt fűztem fel. A címkéket a Canon oldaláról nyomtattam, ezek is merítettpapír mintájúak. 3 gomb még és ennyi. Még soha nem csináltam ennyire egyszerű oldalt, de minél tovább nézem, annál inkább tetszik. Hátha belejövök.













Most megyek és csinálgatom tovább a családi albumot, Mizo bármilyen jellegű közreműködése nélkül persze.

Köszi, hogy benéztél!

Mesi