2011. április 5., kedd

Íjászat

Mostanában sokat gondolkodtam azon, mi jelent számomra boldogságot. Kerestem a választ a pénzben, munkában, emberi kapcsolatokban, de valahogy semmi nem fejezi ki azt az érzést egyben, amikor úgy gondolom, hogy nyüszögjön a fene, nekem jó dolgom van. Aztán egyszer, amikor egy este hazafelé baktattam a Körúton és szép volt az idő, mosolyogtam és mosolyogtak rám, rájöttem. Azt és CSAKIS azt kell csinálni, amit szeretek. És azzal, azokkal, akik fontosak nekem. Ja, meg kell hozzá ZENE, mert az is az életem része... Más nem számít.

Amikor először lementem a lőtérre, eszem ágában sem volt FEGYVERT venni a kezembe. Hosszas unszolás után megpróbáltam, és ahogy kihúztam és ellőttem és ment a vessző ahová akart, elkezdett érdekelni a dolog. Mi van, ha egyszer oda menne, ahová ÉN szeretném? Mi lenne, ha úgy ki tudnám húzni az íjat, hogy ne forduljon ki tőle a vállam? Vagy ha nem vágna alkaron az ideg? Hmmm...

Azóta lejárok lőni. Az oktató vért izzadt velem, míg helyes tartással sikerült állnom, én meg amíg rájöttem, mit kell tenni ahhoz, hogy ne csináljon olyat az íj, hogy "pinnnnng-plattty", és lehetőleg ne lőjek le egy neoncsövet sem vagy ne szántsam fel a padlót. Most már megy, dícsérnek, sikerélményem van és egy jó kis bandát ismertem meg ott. Fontos lett a dolog. Vágyaim, terveim vannak.

Na ez a boldogság.



Az oldal a scrap.hu havi vázlatkihívására készült. Nagyjából kábé pontosan tök más, de esküszöm, abból indultam ki... Csak a formátum (A5) miatt össze kellett húzni.



A fotó alatt egy haiku olvasható, ami egy japán versforma, bár Hana szerint ez pont egy eredeti magyar Fodor Ákos-vers. De akkor is nagyon ott van. Persze a haikukat többféleképpen lehet értelmezni, ahogy azt már sejtettem is. Még jó, hogy az eredeti vázlaton is éppen ott KELL lennie egy szívecskének... khmmm...



Még a tavalyi scrap-táborban adta Veka ezt a kupakot, ami most akrilfestékkel és filctollakkal való kezelés után céltáblává lényegült át. Illetve lőlappá, azt is ilyen szeggel vagy hasonlóval szoktuk felerősíteni a vesszőfogóra, mint ez a Rayheres szeg alakú milton. A szívecske Sizzix-szel van vágva, mint ahogy a betűk is. A sárga szalag még egy 3 éves Kit-Klub-maradék. A kék papírcsíkot 6 és 3 mm-es kalauzlyukasztókkal gyötörgettem, amíg ilyen lett, nem tudom, hol láttam, de tökre tetszik a technika.



Ezt a részét szeretem a legjobban az oldalnak. Tűfilccel továbbrajzoltam a fotót, egyszer már csináltam ilyet itt. Lehet, hogy a perspektíva ábrázolásától egy rajztanár falra mászna, tőlem ennyi telt. Annyira AKARTAM csinálni, hogy legyen már kész, gyorsan-gyorsan, egy helyen el is rontottam, a verset meg 3x írtam újra, szóval vannak rajta apróbb hibák.



Na itt látszik még a két darab Scrap-kreatúrás chipboard-nyíl, amelyeket ugyanazzal az akrilfestékkel kentem be, amivel fröcsköltem a hátteret. A vonalkódnak nincs semmi célja, csak tetszett és felhasználtam, ha már úgyis szétvagdaltam az újságmintás Rayher-papírt. Az alapot VIVA Paper-Soft-Colorral barnítottam, imádom ezt a festéket! A papírcsipkét egyszer egy lyukasztó kipróbálásakor csináltam egy maradék, kb. 2x6 cm-es fecniből, és nem volt szívem kidobni. Most a helyére került ez is, de jó, tényleg minden szemetet fel lehet használni...

Ja, a legfontosabb, a kihúzható cetlin szerepel a boldogságom felé vezető út, azaz a célkitűzés: "Szeretnék egy íjat. Egyre inkább úgy érzem, hogy ezt a sportágat nekem találták ki. Megnyugtat; erősít testileg és lelkileg; elegáns és szép sport. Szerelem első látásra. Így hát döntöttem: összeszedem a pénzt egy jó felszerelésre, szorgalmasan tanulok és versenyezni fogok!" A fotó egyébként február 25-én készült, amikor is először sikerült lőnöm egy "fúrót". De büszke vagyok arra is, hogy a többi sem ment annyira mellé!