2009. szeptember 25., péntek

Bringatúra Zsuzskával

A scrap.hu-n néhány hete útnak indult egy vázlat kihívás, illetve volt már ilyen, csak felelevenítettem kissé. Ennek lényege, hogy 10-15 naponta egy-egy új vázlatot teszek fel, amely alapján az emberek alkotnak valamit. Talán még azoknak is segít ez, akik most próbálgatják a szárnyaikat, hiszen a vázlattal könnyen meg lehet tervezni egy oldalt - szeretem én is, így nem ülök órákig egy oldal fölött és tologatom jobbra-balra a kiegészítőket.

Ja, ha már szárnypróbálgatás. Megnéztem, edzett vagyok-e még. Jelentem, igen... Valamelyik vasárnap, amikor már éppen aktuális lett volna egy nagytakarítás, odakint meg tombolt a nyár, Zsuzskával elhatároztuk, hogy a fene egye meg a porszívót meg a felmosót, inkább elmegyünk bringázni és majd este kiganézzuk a lakást. És lőn. Irány Szentendre. Olyan szép volt az út az erdőben, jó volt kimozdulni egy kicsit a természetbe, és kellemesen elfáradtunk, de azért nem annyira, hogy utána felfrissülve ne tudtuk volna röpke egy óra alatt gyönyörűen kipucolni a lakást.

Szilvitől loptam az ötletet, miszerint akrillapra dolgoztam. Olyan szépet, mint amilyen neki van, nem tudtam se szerezni, se csináltatni, úgyhogy vettem a Rayherben egy üvegmatrica-festéshez szükséges 30x40 cm-es lapot, levágtam egyenlő oldalúra és azt használtam. Jó volt, mert ezt könnyen át lehetett lyukasztani egy melegített tűvel a miltonok rögzítéséhez és a varráshoz. Gyűjtöttem faágakat és végre felhasználtam a régóta otthon hányódó, selyemvirágokról leszedegetett zöld leveleket. Ilyen lett:



A szép türkiz Prima virágokkal sem tudtam eddig mit kezdeni, mert nekem túl intenzív volt a színük, de itt végre megtalálták a helyüket Zsuzska pólójával harmóniában. A miltonokat körömlakkal színeztem (ki ken fel ilyen szentjánosbogár-színű borzalmat???), a katicabogarak és a méhecske pedig Dress it up! fantázianevű, a Krea-Tippben beszerzett holmi. A keretet a Rayheres kiárusításon vettem, Karen Marie egyre inkább belopja magát a szívembe a lézerstancolt finom kis műalkotásaival. Ja, a szívecskés gomb a természetimádatomat hivatott szimbolizálni, mert faerezetes és olyan cuki!



Itt látszik, hogy mennyire alaposan megdolgoztam a Dream Street papírt (Baylee'Garden - Garden Grass), talán felesleges is volt, mert nem látszik, milyen volt anno. Gyűrtem, téptem, a hátulját is festettem és a szórt festéket airbrush-filctollal (Rayher) vittem fel. Ja meg háromféle tinta a szélén: sok jádezöld, kevesebb arany és egy leheletnyi sötétbarna. Szegény papír...



A kommentcímkéhez a papírt is Szilvitől kaptam, a Jillybean Soup kiegészítőinek volt a csomagolása. A felirat a scrap-táborban is használt American Craft Thickers Daiquiri betűkészlettel készült.



A végén még a lap széleit bemázoltam elefántcsontszínű akrilfestékkel. Hát így volt.

(Bosszantó kis kiegészítés: a nagy bringázás közben leeresztett a kerekem. Odatekertem egy fiúkból álló csoporthoz segítséget kérni, mire az egyik megkérdezte: "Te nem halasi vagy?" Mondtam, hogy igen, de csak VOLTAM. Mert? "Akkor te voltál Gábor barátnője, ugye?" Döbbb... Még itt is. Persze pumpájuk nem volt.)

Szép napot:

1 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy így megszaporodtak a bejegyzések, és hogy bringázni is voltál!!!! :-)

    VálaszTörlés

Örülök, ha üzensz nekem!