2008. május 28., szerda

Miből lesz a staféta?

Ma reggel olyan gyönyörű idő volt, hogy arra gondoltam, be sem megyek dolgozni. Az elhatározást sajnos nem követhette tett, mert ha nem nyitom ki a boltot, az gáz. Például kirúgnak és nem kapok fizetést, és akkor biztosan nem megyünk sehová nyaralni. Mondjuk nem nagyon várható idén sem hosszú szabadság, mert Gábor az egész nyarat végigdolgozza, irigylem is a tanárokat meg a diákokat, hogy semmi dolguk ilyenkor.
Tavaly is csak egy pici kirándulásra futotta - mind a pénzünkből, mind az időnkből. Onnan jutott ez eszembe most, hogy játszunk a scrap.hu-n egy stafétát, amelynek a témája a kedvenc helyünk. Hát nekem most ez a tavalyi kirándulás alatt felfedezett környék a favorit, de mindig azt szeretem a legjobban, ahol éppen vagyunk. Már nem a munkahelyemre gondoltam kedvenc hely címszó alatt...
Három napra tudtunk elszabadulni, és még annyi felesleges pénzünk sem volt, hogy szállást béreljünk, így sátorral vágtunk neki. Eger felé indultunk, és ha már ott jártunk, csavarogtunk egy kicsit a városban. A Várba most nem mentünk be, mert már vagy 5x láttam, és amúgy sem futotta volna belépőkre, helyette inkább a Marcipánmúzeumot látogattuk meg. A marcipán ugyanis jóóóó!

Bent egy csodabirodalom van! Minden, de minden édes és cukros és émelyítő, mindamellett művészi és gyönyörű! Volt ott hatalmas állóóra, Van Gogh-festmény, hatalmas eurocent, mesekönyv és képeslap, szobrok absztrakt és klasszikus stílusban, minden, amit csak el lehet készíteni marcipánból. Nagyon tetszett!


De a legjobban az varázsolt el, hogy a múzeumhoz tartozott egy BOLT is, tele minden földi jóval! Csillagászati árakon persze, de már nézni is jó volt a sok csemegét meg a csillogó-villogó boltot. Kaptam Gábortól egy marcipánbarackot valami krémmel töltve, apró harapásonként nyammogtam be, hogy minél tovább tartson, mert baromi drága volt a méretéhez képest - de mennyei! Egyszer, ha sok pénzem lesz, bemegyek és mindent megveszek, ami csak megtetszik!



Délután Egerből továbbindultunk a Bükkbe. Viszonylag képben vagyok azon a környéken, többször jártam a bükki Kék Túra útjain, amíg Miskolcon laktam. Gábor kilátásba helyezte, hogy ha nem találunk éjszakára pihenőhelyet, az autóban fogunk aludni, ezen úgy felháborodtam, hogy kishíján hazaindultam. Mi az, hogy AUTÓBAN kempingezünk, hozzá vagy nőve a hülye autódhoz, miért is nem jöttünk vonattal meg hátizsákkal, stb., stb., stb... Végül becéloztuk Répáshutát, hogy a falu körül biztos lesz valami jó kis hely, meg bolt meg víz, ha civilizáció kell, megkapod. De autóban nem alszom, az fix.



Répáshután még nem voltam, csak hallottam, hogy egy gyönyörű, eldugott kis falu a dombok között. Még itthon megnéztem a neten a kemping árait - egyébként egyáltalán nem drága, csak nekünk most az a 2000 Ft is számított, amennyiért ott éjszakázhattunk volna. Úgyhogy hajrá, vadkempingezzünk. A sátorhely kiválasztásánál megint elakadtunk, a falu fölötti dombra akartunk felköltözni, csak féltünk, hogy ott nem szabad letelepedni. Az erdőben nem mertünk sátrat verni az állatok miatt, meg a vastag avaron minden lépést, sőt a lehulló falevelet is hangzavarként érzékeltünk. Nem lett volna jó álmunk, ha minden fordulásnál felriadunk. Visszamentünk hát a tájvédelmi körzet határánál lévő táborhelyhez, itt tüzet is rakhattunk (volna, ha nem éppen a tűzgyújtási tilalom kellős közepén érkezünk), igaz, víz nem volt a környéken sem, de még jó előre megtöltöttem néhány palackot, amint az egy rutinos vadkempingezőhöz illik. Olvastam ugyanis az interneten, mit kell ilyenkor vinni, ezért voltam ilyen bölcs, hehe. A "mit kell vinni" kérdésen egyébként sokat agyaltunk otthon, így történhetett meg, hogy a túlélőfelszerelés (kisbalta, gyufa, zseblámpa, kés, kötél) mellé bekerült az ágyneműtartó teljes tartalma - az a halálom, ha nem tudok kényelmesen aludni. A sátrat zseblámpafénynél vertük fel, jól beesteledett addigra, aztán behordtuk a párnát, takarót, még lepedőnk is volt, ami a vékonysága miatt inkább csak a látszatot, mint a kényelmet szolgálta. Jött velünk Tig, a Micimackóból ismert Tigris plüssváltozata, őt is becuccoltuk, olyan kényelmes kis fészket eszkábáltunk, hogy na! Jóccakát!



Lefekvés után 10 percig rémülten hallgattam az erdei neszeket, majd tájékoztattam Gábort, hogy ha szeret, ha igazán szeret, azonnal kimegy a sátor elé és csörtetni kezd, meg zajongani, hogy elriassza a rám leselkedő igen veszélyes vadakat. Túrót, jött a válasz, majd elmesélt egy vaddisznós sztorit, amire nem emlékszem, annyira frászt kaptam tőle. Valami olyasmi volt a lényege, hogy valaki sátorozás közben horkolt és bekucorodott mellé egy vaddisznócsalád... naneee!!! Pisszenni nem mertem, nemhogy horkolni. Valahogy azért csak elaludtam, ki voltam purcanva rendesen a sok gyaloglás és kaland után.



Reggel fél 6-kor már fent voltam, de úgy kipihentem magam, hogy nem is kellett több alvás. Levágtáztam a völgyben hagyott autóhoz, aztán vissza, és harsányan ordítva tudattam Gáborral és az összes erdőlakóval, hogy én bizony felébredtem, gyönyörű nap van és jó reggelt kívánok. Szerintem a madarak lefordultak ijedtükben a fákról, mindenesetre Gábor elég gyorsan kiugrott a sátorból. Csináltunk még néhány fotót, fogat mostunk és felszedtük a cókmókot, majd továbbindultunk Pestre. Egyszerre elég is volt ennyi a vadromantikából, meg egyébként is Forma-1-es versenyzők és Bessenyei Péter parádéztak a Lánchídnál, azt meg nem szabad kihagyni!

És hogy miből lesz a staféta? Hamarosan kiderül!

Köszi, hogy ma is benéztél! Pussz:

Mesi