A színfalak mögött

Már elmúltam 30, amikor rájöttem, hogy mi akarok IGAZÁN lenni: felszolgáló. Először jött egy szentendrei szórakozóhely, majd egy kis vidéki étterem, végül a Párom fejéből kipattant a nagy ötlet, miszerint nekem jobban állna az elegancia (nyehhehhe...), így bekerültem a szállodák világába. Aztán jól meglepődtem azon, amit ott tapasztaltam. Az oké, hogy nem árt némi nyelvtudás, ki kell tudni vinni 3 tányért, és az sem mindegy, hogy teszem azt le a páciens kedves vendég elé. Bort kell kínálni, amiből nem baj, ha ki tudod húzni a dugót a vendég szeme láttára is anélkül, hogy kiborítod az egészet vagy beletöröd a dugót, és igen, az a hülye pezsgő bizony kifut a pohárból, ha egyszerre próbálod kitölteni. Apróságok. Na de mi van a színfalak mögött? (Érdemes ráklikkelni a lenti képre, nagyon mókás. Ez lóg a Hotel Intercontinental konyhájában, mindig találok rajta valami újabb néznivalót, ha elmegyek mellette.)

Hát körülbelül ez. Káosz. Millió evőeszköz és pohár, amit el kell törölni. Mindig útban van a szobaszervizes kocsi, persze ha keresel valamit, amire le tudod tenni a púposra pakolt tálcát, nincs egy talpalatnyi hely sehol. Valami füstöl, megkérdezed, hogy ez normális-e, válasz nuku, aztán fél perc múlva hallod, hogy iszonyú csúnyán káromkodik a szakács, és az egész olyan vicces akkor és ott, hogy fegyelmezni kell az arcizmokat, hogy mire kiérsz a vendégtérbe, el tudd fojtani a röhögést. Nem egyszerű. Néha repül a tálca, padlón csattan a kávéscsésze, megtanulsz mosolyogva és halkan szentségelni, és ha valami hülyeséget kérnek tőled, már bólintasz is rá, úgyis tökmindegy, egy perc múlva már nem figyel rád senki. És igen, van, hogy a konyhafőnök úgy üvölt, mint Gordon Ramsey.

De persze sokszor vicces is. Kinek mi jut eszébe arról, hogy homárparty? Neeeem, természetesen igazi homárról beszélünk, még mozog a szerencsétlen, amikor betolják a konyhára egy nagy gurulós állványon, és a szakácsok azon röhögnek, hogy könnyek között veszek tőle búcsút, mielőtt pirosra fő és tálalásra kerül. (Arra azért felhívják a figyelmemet, hogy míg él, ne nagyon piszkáljam, mert elég ideges a nyomorult az utolsó perceiben, szóval könnyen megszabadíthat egy ujjpercemtől, s úgy bajos kivinni a tányérokat.)

Néha 4-5 óra munka, olyan korai időpontban, hogy mire felébredsz, már végeztél is. Aztán meg 18 óra egyhuzamban, s már lefeküdni sem érdemes. Szilveszterkor dupla műszak, egy gálavacsi meg egy reggeliztetés egymás után, lendületből végig lehet nyomni, no problem. Főleg, ha ilyen körülmények között is tudsz röhögni:

0 óra 0 perc, szól a Himnusz, és koccintás helyett üvegcserepeket takarítok a lépcsőről. Kollégám egy tálcával igyekezett fel az emeletre, amin kb. 40 pohár pezsgő volt. Igen, csak volt, mert a lépcsőn előtte álló kollegina "nagy rutinnal" lépett kettőt hátrafelé, beleseggelt a tálcába, és anélkül, hogy észrevett volna bármit is, segítségnyújtás nélkül elhajtott. A vendégek eközben lefelé hömpölyögnek, még a gyakorlott öreg pincérek is két kézzel markolják a tálcát, akkora a tumultus, takarítót találni esélytelen, oldd meg. Megoldjuk. Nem őszinte a mosolyom, mint a mellékelt ábra mutatja.

Itt már annál inkább. Van, amikor lecsúszik egy koktél, és még a menedzser is félrenéz, vagy éppen ő készíti a sztárfotót... A kollégák is tök jó fejek, persze Sütivel egyik sem ér fel (ő a másik felem, ha valaki nem tudná), de csinoskák így zakósan-nyakkendősen, na!

És persze csillogás, pompa, minden szép és finom és nagy és elit - ahogy a vendég látja, mert általában sikerül ezt kihozni a fent említett káoszból. Imádom.

De mégis... van az a pillanat, amikor az ember feláll és azt mondja: "Lépjünk tovább!" Nálam ez nem mindig pillanat, jelen esetben egy elég hosszú folyamat volt, talán biztonsági játékos lettem az elmúlt időben, nem tudom. Aki ismer, az tudja, hogy még pár évvel ezelőtt is hajlamos voltam fejest ugrani a semmibe, amolyan "mit-veszíthetek?"-hozzáállással. Most meg arra vártam, hogy rendbe jöjjön az életem, ezért dolgoztam, sikerült, és mégis... Nem vagyok elégedett. Ami szerintem nagyszerű dolog! Elégedetlennek lenni azért szuper, mert hatalmas motivációt ad ahhoz, hogy menjek megint tovább, csak egy kicsit, egy lépést, na még egyet, még egyet, és amíg tapogatózom előre, addig biztos alapokra helyezem a jelent, hogy legyen honnan elrugaszkodni, ha megint ugrani kell. És most megint ugrásra kész vagyok.

Szóval pakolgatom még kicsit az evőeszközöket, hozom-viszem a tálcát, tányért, igenpersze, hogynetessék, jóétvágyat. De a terv már megvan, csak várni kell még egy kicsit, hogy mások is rábólintsanak. A következő munkahelyem reményeim szerint úszni fog a vízen.

Hát akkor neki is futok. Most.

Üdv:

Mégis scrapbook

Mégis scrapbookos témával indítok, pontosabban egy alkotásommal, de nem véletlenül. Valami olyan dolgot készítettem, ami egy átfogó képet mutat az elmúlt éveimről, és némileg definiálja, hogy ki is vagyok mostanság.

Nos, leginkább BOLDOG.

Dióhéjban. 2009 óta, amikor is Pestre költöztem, próbáltam megtalálni magamat, az ideális munkát, lakhelyet, pasit stb. Én még megvagyok, jelentem, ez azért jó hír. Az ideális meló ugye az lenne, hogy semmit nem csinálok, csak dől a lé, de mivel ilyen nem létezik, a legkisebb ellenállás irányába haladva vendéglátós lettem. Kicsit későn jöttem rá, hogy ezt akarom, pedig sejthető volt már régen, a vendéglátós pasikhoz való vonzódásom miatt is, meg amúgy is. A lakhelyem sosem volt konstans, jelenleg éppen egy lepukkant panelben írom ezt, és csak remélni tudom, hogy hamarosan szebb környezetet tudunk teremteni. TudUNK, ugyanis ketten küzdünk az életbenmaradásért, immár vagy 4 éve. És erről a 4 évről született egy kis album. Íme! (A képek kattintásra megnőnek. Bárcsak a bankszámlám összegéről is elmondhatnám ezt...)

Dobozalbum. Nem újdonság, évekkel ezelőtt is divatos volt már, annyit változtattam rajta, hogy a belsejébe egy harmonika került, amit telepakoltam képekkel. Összesen 35 pici fotó van benne. Az inspirációt innen vettem:

http://pracowniawycinanki.blogspot.hu/2015/08/album-in-box-albumik-w-pudeku.html?m=1

Na de nem is ez a lényeg, ha láttál már pasit bőgni, tudod, hogy mi a fontos. Az első oldalnál törött el a mécses, az újrakezdéses dolognál, mert hogy mi ketten mindent újrakezdtünk. Borult a bili, ugrott a ház, az előző párkapcsolat, az egzisztencia, kaptuk az ívet jobbról-balról (legalább kiderült, ki a barát és ki az, aki csak tettette), volt rossz és jó, könnyű és nehéz (inkább utóbbi). Volt bujkálás, felvállalás, balhé-hiszti-cirkusz, de mostanra az eltelt idő minket igazolt és a kedélyek is elsimultak. Minden pillanatra emlékezni akarunk. Ettől MÁS a mi kapcsolatunk, ettől igazi.

Nem az a hagyományos love story, és kizárt dolognak tartottam, hogy hagyományos színeket használjak. Süti (kedves párom) meglepő érdeklődést mutat a scrapbook iránt, és rájöttem, hogy az tetszik neki, amin sok nézni- és piszkálnivaló van. Meg színek. Hülye pólókat hord, például türkizt, idétlen feliratokkal, és nem tud nyugton lenni egy percig sem. Olyan, mint én. Az album ezért ilyen tarka.

Az alsó képek Filatorigátnál, a graffitis fal előtt készültek. Ha megfordítod a monitort, jobban látszanak a részletek, mindenesetre kb. ilyenek vagyunk mi.

Mindig mosolygunk együtt. Na jó, nem mindig, de nem is sokáig tart egy-egy mosolyszünet. Kibírtuk már együtt, kibírtuk hónapokig külön is, dolgoztunk párban és több száz km-re egymástól. Fogalmunk nincs, merre tartunk, de együtt megyünk, az már 100%.

Az élet nagy pillanatait nem feltétlenül megcselekedjük. Van, hogy egyszerűen megtörténnek. Játékból meggyűrűzzük egymást, ketten falunk egy lángost, pincérnek öltözünk és munkát imitálunk, vagy elkapjuk egy esküvőn a (szándékosan) felénk hajított dolgokat.

Hülye helyeken randizunk, körbebiciklizzük a Balatont és a Fertő-tavat, kagylóból szívet formázunk a homokba a Rómain, és marhára tudunk bulizni. És persze közben nem vagyunk tökéletesek, de nem is azért szeretjük egymást, hanem annak ellenére, hogy nem vagyunk azok.

Két bolond egy pár.

Szerintem folyt. köv. hamarosan... :)

Széplélek újratöltve

Nem a napokban jutott eszembe, és már nem is először, hogy méltatlanul elhanyagoltam anno pörgős, olvasott blogomat. Pedig hogy szerettem... Sok mindenen átsegített az írás, aki régen követett, tudja, hogy 2008 óta vezettem, és az eredetileg scrapbookos bejegyzéseim mellett a csetlés-botlásaim, örömeim és küszködéseim, a költözések és egyéb magánügyeim találhatóak meg benne. Aztán szépen átvette a helyet a rendszertelenség, csak kreatív dolgokat írtam már ide néha, gyakorlatilag a Facebookra költözött az életem publikálásra érdemes része, de az utóbbi időben nem igazán igénylem, hogy "megettem egy kiflit"-stílusú bejegyzésekkel, szelfikkel és különböző helyekről való bejelentkezésekkel traktáljam a nagyérdeműt. A scrapbookos dolgaim átköltöztek a Szívtől Szívig blogra (lásd a fejléc alatt), ott viszont a magánéletemet nem tenném közkinccsé, hiszen nem arra való. Így arra gondoltam, hogy itt fogok dokumentálni. Hátha szívesen olvasnám később, vagy akár valaki más is, akivel ritkábban találkozunk, de még ha nem is, legalább elszórakoztatom magam üres perceimben. (Üres percek, hahahaha...)

Szóval tegyünk egy próbát. Üdv újra itt nekem, és minden kedves olvasómnak, amúgy meg boldog új mindent!

Horrorra akadtam

Szóval az úgy volt, hogy romantikus programot terveztünk. Menjünk a Kopaszi-gáthoz, mondta Ő, sétálunk majd és fekszünk a fűben, majd egy jó vacsora a Ponyvaregényben... Csodálkoztam is kissé, nem az az érzékeny típus, de jól van, legyen.

A randi délelőttjén azonban beindult a vezérhangya a fejemben, mi lenne, ha inkább én lepném meg Őt, megérdemli, hiszen annyi mindent kaptam már tőle. Na majd szervezek én meglepi-programot. A múltkor már úgyis olyan jól sikerült a közös mozizás, hogy 2 napig rémeket álmodtam a filmtől - amely bár tetszett, de elég félelmetes volt -, kaptam is utána az ívet, hogy velem sem érdemes moziba menni, utána meg kialvatlanul hisztizek, hogy milyen rossz éjszakáim voltak. Nyálas filmre meg nem ül be velem, az tuti. Menjünk kultúrprogramra? Vagy inkább kalandparkba. Vagy a budai Várlabirintusba. Amíg ezt keresgettem a neten, ráakadtam a Horrorlabirintusra, jóóóó lesz ez, majd legfeljebb jól hozzábújok. És hogy, hogy nem, amikor délután megérkezett hozzám, éppen erre fájt az Ő foga is... pedig össze sem beszéltünk. Meglepi így ugrott, de legalább nem kellett kompromisszumot kötni.

 Már az épület előtt izgalmas látvány fogad, egy zombilány cigizik a falnak dőlve, ezen derülünk egy jót, nem is tudtam, hogy a zombiknak van tüdejük. Aztán hipp-hopp, bezárják mögöttünk a légópince vasajtaját és kezdődik a pááááánik. Azok kedvéért, akik szeretnének oda ellátogatni, nem írok túl sok részletet, mindenesetre sok dologra fény derült a sötétben:

 1., Ő nem nyúl. Hanem férfi. Mert a férfiak ha beszabehu is az ijedtségtől, nem mutatják. Ellenben ha én lettem volna rosszul, Iván a hentes engedélyével kimenekülhettem volna a Dögök közül, s biztos, hogy Ő vitt volna ölben végig, s közben halálra froclizza a zombikat (bosszantó humora van, az biztos)...

 2., Nem is vagyok igazán klausztrofóbiás, s bár vonakodtam bezáratni magam egy szekrénybe, a tudat, hogy Ő is ott van a szomszéd rekeszben és időnként halkan átkopog, megnyugtatott. Majd erős kezével feltépte a szekrényajtót és engem is kiszabadított, s csak azért nem hullottam "Ó, én Hősöm!" felkiáltással az ölébe, mert a töksötétben fogalmam nem volt, merre is van az. Meg egyébként is, mint azt az előbb tisztáztuk, nem is az a romantikus típus, főleg nem a levágott fejű gyermekét üvöltve kereső zombianya társaságában.

 3., Vészhelyzetben és érdekből baromi kedves tudok lenni, így fordulhatott elő, hogy Hannibal Lecter kezét simogatva és megnyugtató szavakat súgva szerelmet vallottam neki, és a Bohóc kisöccsét is kénytelen-kelletlen arconcsókoltam... bár ezt a megtiszteltetést szívesen átpasszoltam volna Neki, s mint utóbb kiderült, Ő ezt már meg is tette volna a harmadik hátrahőkölésem láttán. Aztán persze mégis megvolt a puszi, így bánok el az antiszoc ügyfelekkel is. Na nem adok nekik puszit, csak bárkire bármit ráhagyok, hogy ne üvöltsön már...

 4., Velőtrázóan tudok sikítani, és a helyből távolugrás világrekordját is megdönthettem volna, ha ott lett volna a Guinness-bizottság. Persze nyilván nem fértek volna el a Bohóc mellett a hűtőszekrényben, ezért nem is hitelesíthették a brilliáns hátraszaltómat. Persze Ő végig azon röhögött, mennyire féltem.

 5., Azért szorult Belé némi együttérzés is... Végig azt kérdezgette, jól vagyok-e, és hősiesen tűrte, ahogy a nyakába tekeredem a rémülettől és elszorítom a keringést az ujjaiban - bár szerintem ezt azért kicsit élvezte is. És úgy örült az élményajándékomnak, mint egy gyerek... már ezért megérte a beszabehu.

Hát, ez is megvolt. Legközelebb ParaPark, meg a Horrorlabirintus még interaktívabb része következik, feszültségoldásnak kitűnő, főleg ha utána még egy (vagy három) Somersby és az elhalasztott vacsora is befigyel. Amit Vele fogyasztunk, természetesen.

Díjat kaptam!

Teebolya és Tipitá beugrott hozzám (virtuálisan, persze), és megajándékozott ezzel a díjjal! Itt is köszönöm nekik!

A díjhoz tartozik egy játék, amelyben le kell írni 10 dolgot, amit szeretek. Na most ez éppen megint egy olyan dolog, amit pont meg akartam scrappelni. A kis projectembe illeszkedve hamarosan oldallá fog változni, már most van benne 6 oldal, plusz a borítók és elég vastag - nem tudom, hogy fogok még ennyi boldogságot is beleszuszakolni.

Szóval jól végig kell ezt gondolni. Mi is tesz boldoggá?

Az álmodozás és a reménykedés

Ha célokat tűzök ki magam elé és meg tudom valósítani

Amikor Mizo hozzámbújik az okos kis fejével és "elmondja", hogy szeret

Ha reggel van kinek kávét főzni

Amikor segítek valakinek és látom az arcán az örömöt

Ha elismerik a munkámat

Amikor minden olyan rossz és tudom, hogy ennél már csak jobb lesz

A napsütés és a csend a Duna-parton

Ha "a céltábla nyilam útjába kerül" - lásd még itt

Amikor találok egy olyan zenét, ami éppen az aktuális hangulatomat fejezi ki (és a ZENÉT úgy általában, nem tudok nélküle élni!!)

Tipitá megjegyezte ugyan, hogy Mizot és az íjászatot nem írhatom bele, mert elég egyértelmű. Mentségemre szolgáljon, hogy mivel ezt a díjat már régebben megkaptam és el is kezdtem írni a blogbejegyzést róla, ezek addigra már belekerültek. És mivel én nem úgy általában szeretem Mizot, hanem azt szeretem, ahogy ő szeret engem; meg az íjászat is több jelentésű dolog az életemben, engedtessék meg nekem ez a kis csalás...
Továbbadnám a díjat Kisvirágnak, aki mostanában mintha újra alkotna, csak a blogja szomorkodik elhagyatottan. Tessék scrappelni, feltölteni, megosztani, jelen lenni, élni, mosolyogni!!!

Ilyen vagyok

Milyen is? Jelenleg enyhén indiszponált, azt hiszem. Túl egy bulin, kicsit sok alkoholtermék elfogyasztásán, egy összevissza szervezett héten, egy wellness-üdülésen, egy veszekedésen Anyámmal, egy vérvételen, párezer levegővételen... Mi lenne, ha még dolgozni is kellene járnom?!

Munkát keresek ugyanis, ezért ez a fenenagy ráérés, hogy már a harmadik scrapoldalamat gyártom zsinórban. Ami nem baj, meg is bolondulnék, ha nem lenne mit csinálnom, de szerencsére erről nincs szó.

Álmodozom... hogy olyan helyem lesz, ahol jól keresek és nem kell hónap végén számolgatni a zsemlérevalót. Hogy az elvégzett munkámat észreveszik és megdicsérnek érte. Hogy lesznek ott nők és férfiak vegyesen, mert én soha, de soha többé nem akarok csak csajokkal dolgozni. Hogy lesznek szabad hétvégéim. Hogy hátha... hátha dolgozik ott majd VALAKI...



Ennek érdekében készült ez a fotó rólam, az önéletrajzomhoz, és erőteljes retusálás után néz így ki, mert a helyzet akkor ennél sokkal drámaibb volt. Még mindig nem tűntek el a karikák a szemem alól (persze ha ÍGY bulizok, nem is fognak, de ez úúúúgy kellett már!), jópár kilóval a versenysúlyom alatt vagyok, és a barátaim úgy köszönnek egy ideje, hogy : "Szia, de szarul nézel ki, baj van?" De már látszik, hogy kezdek megnyugodni, jót tett a wellness is, érzek erőt az újrakezdéshez, csak már unom, hogy megint és újra, de hajrá. Menjünk neki fejjel.

Újrakezdésemhez tartozik az is, hogy dokumentálok és tényfeltárok, most például a kis személyiségemet, újfent. Ebből kifolyólag készült ez az oldal:


Nem csináltam még soha ilyet, hogy arányaiban ennyire nagy fotót használok egy oldalon, de megtetszettek a digis művek, és ki akartam próbálni. Igazából csak az volt a terv, hogy valami nagy-kusza-színes-zsúfolt legyen, pakolgattam és ez lett belőle. Mégis nagyon engem tükröz, nem?


A fotó az oldalon nem azért homályos, mert rosszul fényképeztem a kész művet, bár az is benne van. Kicsit megpróbáltam álomszerűvé varázsolni a képet, játszottam a színekkel, homályosítottam, kereteztem, nekem tetszik nagyon. Valahogy úgy RAGYOG...


Itt látszik a sok apróság, amit rádobáltam. A színes virágokat, buborékokat és az eprecskét egy REPRINT nevű finn scrapbookpapíros cég termékmintájából vagdostam ki. Teljesen olyanok, mint a Best Creations és a csillogó sajátmárkás Rayher papírok. (A buborékok jelentését, gondolom, nem kell megmagyarázni...) A cicás gyurmagomb Hana műve, van itt egy Jenny Bowlin-gomb, meg pár chipboard-cucc is. (Szilvi, tőled kaptam, talán tudod még, milyen márkájú!) Papírvirágok Rayher, gyöngytoll VIVA. Dekorgumiból vágtam ki Sizzix-szel a betűket, Fine Frenzy sablonnal. És ennyi.


Ilyen vagyok... és kész! És ami a legjobb: szeretek ilyen lenni, azért se változom meg. Szép estét mindenkinek!

Mr. Perfect

Ne tévesszen meg sekit a cím, ez nem átverés, én igenis megtaláltam - mit megtaláltam, megALKOTTAM a tökéletes pasit. És nem adom. Enyém. Na jó, nézni lehet...

Veka scrap-chatjén kezdtem el, azóta nem volt kedvem és időm befejezni, mert ahhoz le kellett volna ülni és alaposan végiggondolni az egészet. Merugyeazvan, hogy jó vigyázni, mit kíván az ember lánya, mert a végén még teljesül, aztán megnézheti magát. "Hát ez is egy dolog - ugye te sem gondolod komolyan...?" - dalolja Kisstibi az alant elhelyezkedő klipben, nekem valahogy ez a szám passzol hozzá, mert van benne bárány, meg "hogytuccígyaludni", s ezek a jelek szerint szervesen kapcsolódnak a tökéletes pasihoz. Na inkább leírom, mit csináltam, hogy ez az oldal ilyen lett. Kicsit artos - újabban szeretem az ilyet.



Így néz ki becsukva...



...mert be is lehet csukni, hogy beférjen a készülő A5-ös méretű projektembe. Azért vannak rajta oldalt lyukak. A lépések megtalálhatóak ebben a topicban, nagyjából ez alapján készült az oldalam, csak végül átrendeztem és lekicsinyítettem arányosan.



Ami miatt sokáig tartott a dolog, az az, hogy igen, a betűket egyesével rakosgattam ki 3D-s ragszalagra, és úgy lett felragasztva. Ez szimbolizálhatná akár azt a sziszifuszi munkát is, míg az ember megtalálja a másik felét...



Az "Úgyis megtalállak!" feliratot kaparós matricából ügyeskedtem rá egy darab textilre, remélem, bírja majd a kiképzést.



A címfelirat betűit Sizzix-szel vágtam ki randa barna dekorgumiból, de mivel nagyon nem tetszett, befestettem aranyszínre Inka Gold festékkel (VIVA). A kis korona is Sizzix, Tim Holtz repülő szívecskés dizájnjából van, a strasszok Rayheresek. Az Inka Golddal festettem még egy pár húzást az akrilfesték mellé, illetve az utolsó két tulajdonságot egy kicsit jobban körbepamacsoltam, mert az a legfontosabb.



Van még rajta Rayheres szív-függő, YABO miltonkapcsok, egy régi SBK-s szalagmaradék, és ékszerkészítéshez való szerelőkarikák. Persze nem volt itthon antik, de már nem cserélem le, majd ha akar, berozsdásodik magától... lesz ideje, mire megtalálom Őt.

Ja, és el ne maradjon a hozzá való zene: Quimbyéktől az Álmatlan dal



Ajánlom magamat. Sallalalííí... Tenkjú, veri artisztik.

Az Ideális Pasi

Hát Ő lenne az. Hamarosan megszkreppelésre kerül, akár tetszik Neki, akár nem... :D

Busz, workshop, Laupheim (2. rész)

Folytatom a beszámolót, ti meg folytassátok a nyálcsorgatást, hogy milyen jó kis munkahelyem van nekem... :) Na jó, ez nem mindig igaz, de azért alapvetően szeretek itt dolgozni, és nem csak Laupheim miatt.

Az első nap rettenetesen húzós volt. Jutott rám két workshop, egy karácsonyi és egy pólófestés, ezekről mindjárt képeket is mutatok. Közben volt egy jó nagy etetés, dugig zabáltam magam barnamártásos husival, zöldségekkel, epertortás tejszínhabbal (nem tévedés, ilyen arányban szerepeltek a tányéromon!), és volt óriáspalacsinta Nutellával, amire a fagyiskocsinál számolatlanul mérték a gombóc fagyikat. A lila gépes workshopon már enyhe hányinger kerülgetett, gyorsan ledöntöttem hát fél liter narancslevet, amitől még rosszabb lett a helyzet... de hát olyan fincsi volt minden! Elálmosodni azonban nem volt időm, rohanni kellett tovább.

Karen Marie tavaly is kint volt a kiállításon, most vagy 8 új készlettel ünnepelte a saját 25. és a Rayher 50. éves fennállását. Kata mazsolázik:

Csináltam én is (félig) egy aranyos karácsonyi pop-up képeslapszettet, mondtam is neki, hogy ha most nem kezdek hozzá, megint nem kap senki karácsonyra képeslapot. Nevetett nagyon, majd eszembe jutott, hogy megmutatom neki az ő dobozhajtogató sablonjával készített esküvői dobozkáimat. Tündér volt, türelmesen megvárta, amíg kikeresem a telefonomból, aztán lelkendezek egy sort, hogy mennyire jó ez, és nagyon szeretem őt is, meg a sablonjait, a megrendelő menyasszonykám meg méginkább. Láttam, hogy jól esett neki, meg is ölelt. Ilyen a dán vendégszeretet.

Kb. ennyi fért bele az első napba, lehet, kevertem egy kicsit a sorrendet, de 4 óra alvás után már az angolt is kevertem a némettel, még jó, hogy ott mindenki beszélt minden nyelven, meg sem lepődtek ezen. Főleg miután közöltem, hogy magyar vagyok, ilyenkor mindig nagyon elcsodálkoztak, hogy olyan messziről eljöttem, Rayher Papa külön meg is köszönte a fáradságot a magyarországi brigádnak!

Vacsora előtt még volt annyi idő, hogy kiszaladtunk a boltba csokit venni. Illetve ez volt az eredeti koncepció, amiből végülis lett: 1/2 kg aszaltszilva, 3 tábla csoki, meg egy sor Ritter Minis, Vollkorn-Butterkeks (teljeskiőrlésű vajaskeksz, nyamiiii), meggylekvár, mogyorókrém, és (NEM RÖHÖG!!!) 3 macskakonzerv 1 euróért a Szőrösnek. Tudom, az plusz 1,2 kg a bőröndben, de hát mi a fenét vittem volna neki szuvenír gyanánt? Egyébként finom. Csak sótlan...

Vacsora: grillcucc. Nem gyengén. Zöldségek, saláták társaságában baconös szűzérme, grillezett lazac, meg grillezetlen is, meg pisztráng (az a Forelle, ugye?), meg tonhal. Meg pármai sonkába göngyölt sárgadinnye, amit nem szeretek, úgyhogy a dinnyét megkapta Kata, aztán olyan jóízűen ette, hogy visszavettem tőle és megkóstoltam. Hiba volt, mert most már szeretem, be is nyomtam, utána meg vakarózhattam, mert csalánkiütésem lett tőle. Vagy valami mástól, amit még öszeettem. Volt még hozzá 3 féle magos stangli, joghurtos mártogatószósszal, meg olívás kenyérke, meg magos izék és steakburgonya, de biztos kihagytam valamit. Van fotó a tányéromról, majd ha megkapom, megszkreppelem, érdemes lesz megtekinteni.

Este még a vacsi után sétálni és/vagy iszogatni szerettünk volna, de a társaság este 9-re feladta a harcot és tüntetőleg felvonultak a buszra aludni. Úgyhogy a szálláson még megittunk négyen fél üveg bort, a többit nem kívántuk, ezért otthagytuk a szobalánynak.

Reggeli kép rólam:


Jó sok időmbe telt, míg fejet varázsoltam a fújból, ekkor már eléggé ki voltam purcanva. De kezdődött a második nap, és még annyi minden hátravolt a 3 órai indulásig, rohanni kellett újból, hogy jusson időm lefotózni mindent. Vissza a kiállításra.

Nem csak scrapcuccok voltak ám (de nagy része az volt, hehe...)! Közeleg a karácsony (remélem, nem túl gyorsan), mint a bejárati Mikulás is mutatta, így megnézhettük, mi lesz az idei tél divatirányzata. Bézs vagy fehér, arany-ezüst-bronz, barna, szürke, földszínek. Kockás vásznak, természetes anyagok és filc fogja díszíteni az ajtókat és a fát, persze a szokásos piros-zöld-arany kombó még mindig divatos. Vagy nem divatos, csak muszáj. Nekem ez a hangulat a képen jobban tetszik...

Workshop is volt a karácsonyi díszekből, két aranyos kopogtatókoszorút csináltunk. Ez volt az első nap egyik programja. Mutatom az enyéimet, fél óra alatt össze lehetett dobni a kettőt, festéssel, szárítással, bélyegzéssel együtt.


Az ezüst feliratok hődomborítással készültek, ehhez kapcsolódóan érdemes megemlíteni még egy szkreppes cuccot, az új, 18 féle színben kapható embossingpor-kollekciót. Eddig is meg voltam elégedve a porunkkal, mert szépen fedett, jól olvadt, de ez... ez egy álom! Kisebb kiszerelésű, és már az árát is tudom, kb. 1350 Ft lesz egy tégely, és a legújabb divatszínekben tündököl. Lila, rózsaszín, sárga, világoskék, erdeigyümi-lekvár, kétféle zöld - ezekből hiába kerestem bárhol, nem volt. Hát most van. Kukk ide!

Swarowskiék is kitettek magukért, hatalmas kristályokkal találkoztam szintén földszínekben. Bár túlzottan nem látszik a képen, de kör alakú, cápafoghoz hasonlító, és nagy, kerek medálok színesítik a kínálatot. Ami nekem meglepő volt, hogy ezeket nem finom láncokkal és nemesfémekkel, hanem fonott pamutzsinórral és bőrrel kombinálják. Szafari-stílus, meg egy kicsit rockos is, biztosan van, akinek ez bejön. Ekkora értékű kristályokat én az estélyimhez hordok (illetve hordanék, ha lenne, meg ha valaki elcipelne bálba), de egyébként a színvilág és a szikrázó csiszolás miatt percekig leragadtam a stand előtt. A kiállításon ilyen gombákra voltak felerősítve az ékszerek, az alap hungarocell, amit bevontak plüssel és fémes papírral, nagyon nagy ötlet!

Nem múlik a lilák, erdeigyümölcs-színek divatja sem. Most érdekes dekopapírokon jelentek meg, a papírba beledolgozott textilszálak kicsit retro, de nagyon meleg, barátságos hatásúak a lakberendezésben. Én mondjuk el tudok képzelni valami dekupázsolt cuccot vagy akár albumborítót is belőlük, még az Elsie Flannigan-féle stílushoz is hozzá tudnám passzítani, annyira különleges a textúrájuk.

Ja, fűztem gyöngyöt is a második napon... én, aki az első fülbevalómat szerelőpálca helyett gombostűvel raktam össze, mert hát szaktudok én nagyon... :) Ez a lánc kb. 40 perc alatt készült el, kimondottan hordható, csak még varázsolok egy pár fülit hozzá. Apró Swarowsky-kristályokkal bolondították meg, a teklagyöngyök pedig vegyesen matt, fényes és áttetsző színűek, határozottan elegáns.


A gyöngysor alatt az új pólóm látható, majdnem elfelejtettem a pólófestést, pedig nagyon ütős! Új textilfestékek jönnek be, amelyekbe beletapad nem csak a csillámpor, hanem a speciális fémfólia is. A sablonok öntapadósak, a minta nagyon finom és aprólékos, mert egy harisnyaszerű háló van ráoktojjálva, így nem csak "teli" formákat lehet festeni, hanem ilyeneket is:

Találkoztam egy német dolgozóval, elölről teljesen konszolidált öltönynadrágos-inges-nyakkendős úrnak tűnt, aztán megfordult:

Igen, az ott egy halálfejes, csillámos motívum. My Style, yess!

Papír is volt még, kedves gyerekmintás meghívót és ültetőkártyát és ajidobozt hajtogattunk, ha lenne gyerekem (de nincs!), és rendeznék neki gyerekzsúrt (kizárt!), minden bizonnyal ezzel lenne díszítve az asztal. Vagy Karen Marie cuccokkal. Tényleg édesek, de macskás jobb lett volna...

Indulás előtt még bementünk a sátorba, ahol a nagyleltár után megmaradt holmikat árusították ki. Az volt a neve, hogy Schnappchenmarkt, ahol az első a betű umlautos, így joggal pályázik nálam a "Legrondább német szó"-versenyben a dobogós helyek valamelyikére. Szeretem még a
Polyresin Stiefmütterchenköpfchen szót is, ami műanyag árvácskafejet jelent, egyelőre ez viszi a pálmát. Na mindegy. Lényeg, hogy 2 euróért lehetett kapni kifutó szériás scrapbook-papírokból egy csomaggal (25 db), ami azért volt megdöbbentő, mert az osztrák és német benzinkutaknál a WC-kupon 0,5 euró volt. Tehát ha jól számolom, több mint 6 papír = 1 pisiléssel. És akkor a 11 eurós cigarettaárról nem is beszéltem, itthon is drága, de talán nem véletlenül nem láttam dohányzó embert Laupheimben.

Azt hiszem, mindent sikerült leírni. (Ami kimaradt, az egy minialbumban fog szerepelni, csak még megvárom a többiektől a képeket.) Hazaúton még csináltam egy meglepően jó naplementés fotót, majd úra eljátszottam a padlónalvós műsort, érdekes, most senki nem röhögött vagy nézett rosszallóan...


Megpróbálom a kiállítás többi képét feltölteni egy Picasa webalbumba, ha sikerül, innen belinkelem, és megnézhetitek.

Pussszka:

Busz, workshop, Laupheim (1.rész)

Ahogy ígértem, jön egy kis beszámoló a hétvégén Laupheimben tett látogatásról, amelyre minden évben sor kerül. Már másodjára mehetek én is a Rayher magyarországi csapatával, most tudatosult bennem igazán, hogy több, mint egy éve itt dolgozom...

Busszal vágtunk neki a világnak 7-én este, tavalyi tapasztalataim alapján BORZASZTÓ hosszú útra készültem, így jobbnak láttam, hogy teljes menetfelszereléssel induljak. Így került be az amúgy sem kicsi bőröndömbe a kényelmes melegítő mellé egy pléd, rajta némi Mizo DNS-sel (értsd: szőr), csak hogy meglegyen a komfortérzet, amint alvás után a macskám darabjait szedegetem ki a számból és sepregetem le az arcomról...

Magyarországon megálltunk 3 helyen, majd átruccantunk Szlovákiába, felvenni a szlovák nagykereseket. A határon majd' egy órát vesztegeltünk, mert valami nyomkövetőre (???) és különböző papírokra volt égető szükségünk, dög hideg volt, pokrócba csavarva jegesmedve-partit rendeztünk a csajokkal. Erről is van kép, de hogy kinél, nem tudom. Pár napon belül remélem, minden engem (is) ábrázoló képet megkapok emailben.

Az osztrák határ után a szlovákok nagy megdöbbenésére elvackolódtam a busz padlóján a hátsó széksorok között, "Üldögéljen további 10 órát, akinek két anyja van!"- felkiáltással. Itt még nem alszom, csak utasításra úgy teszek, mintha... aztán elég jól elnyomott a buzgóság. Kb. 4 órát sikerült aludni, még álmodtam is, körtét szedtem a Kellékország Katájának, magassarkú cipőben, kovácsoltvas kerítés megmászása közepette. (Nem kicsit röhögött, amikor ébredés után előadtam neki. )



Reggel 8 körül értünk a szállásra egy Biberach nevezetű kisvárosban, a hotelnek még a neve is gyönyörű volt: Eberbacher Hof. Mindenütt faragott macskák és porcelánfejű babák díszítették a lépcsőfordulókat. Elég jól megértem a németeket, de a becsekkolásnál azonnal nyelvi nehézségeim akadtak. Egy idősebb hölgy, valszeg tulaj vagy ilyesmi, rendkívül kedvesen érdeklődött valamiről, közben a szobakulcsra mutogatva. Nem túlzok, 3 perc kellett, hogy felfogjam, a szobaszámunkat kérdezi, és azt, hogy most KICSEKKOLUNK-E, csak éppen ANGOLUL, valami borzalmas bajor akcentussal. Vúmnámör, valahogy így hangzott, tőlem francia vagy japán is lehetett volna, akkor sem vágtam volna kevésbé értelmes fejet. Végül Kata fejtette meg, mindenesetre jól röhögtem rajta.



Itt támadjuk be a laupheimi Rayher-bázist, a kukásmellényes fiatalember nagyon készségesen irányította a forgalmat a kapuban, német létére pedig kimodottan helyes volt - előítélet a csúnya német pasikról törölve.



A kiállító terem bejáratát a Télapó őrizte személyesen - tavaly békák voltak itt, kicsi, nagy meg koronás, minden mennyiségben. Valamelyiknek adtam is puszit, erre Télapóvá változott mire visszajöttem, Herceg sehol, ez az én formám.

Edit halkan figyelmeztetett (mivel már ismer), hogy ha a kiállítás papíros részét meglátom, ne vagy csak igen halkan kezdjek visítani, majd hozzátette, hogy ő is csak nehezen állta meg a tetszésnyilvánítás ezen módját. Mutatom, miért is:



Íme a BoBunny "Flower Child" kollekció, ami kb. júliusban várható Magyarországon. Ez az 5 féle lesz a teljes kínálatból. A Rayher egyébként bedobja még a BoBunnytól a "Dots" és "Tis The Season" papírokat is (5 féle), utóbbit Rayheres tervezésű, abszolút "kórdinéting" gomb-, szalag- és miltonkapocs-készlettel, valamint a...



..."Jazmyne" kollekciót, ami a leggyönyörűbb az összes közül. Sajna ebből sem mind a 16 papírt, a formavágottak kimaradtak, de így is érdekes lesz a dolog. Glitteres, nagyon jó minőségű egyoldalas papírokról van szó, legalább ennél nem szakad meg a szívem, hogy a másik oldalát nem tudom használni.

Újabb nagy gyártót vezet be a cég, megjelenik a My Mind's Eye a kínálatban. Itt látható az "Andrea Victoria" készlet, nagy örömömre a Die-Cut ívvel megspékelve kerül forgalomba várhatóan augusztus körül.



A natúr színek kedvelőinek jó hír, hogy a MME "Ooh La La" kollekcióból ezúttal nem a lányos rózsaszín, hanem a fiús verziót választották. Majd rögtön terveztek is hozzá egy szokásos gomb-szalag-milton csomagot, hogy hová a fenébe fogom tenni a boltban, az egyelőre rejtély...

...mivel a felsorolt 6 készlet mellé a következőkre lehet még számítani: Hobby Fun Inc. "Baby Girl", "Baby Boy" és "Christmas" készlet (utóbbi szintén gombbal, kapoccsal és szalaggal ellátva). Keresgettem a neten, hogy belinkeljem, de nem találtam semmit. Tündéri papírok, kicsi alvó babákkal, hosszúfülű nyuszikkal, kitömött oroszlánfigurákkal, kicsit a Lázár Ervin-féle mesevilág hangulatát idézve. Valamilyen rejtélyes oknál fogva (nincs gyerekem?) nem készítettem fotót a babás papírokról (sem), helyette mutatom a karácsonyi kollekciót, feldolgozott állapotában.

A negyedik gyártó pedig a Best Creation Inc., két készlet várható tőlük. Fiús anyukáknak a "Transportation"-t, lányos anyukáknak pedig a "Once Upon a Dream"-et mutatom, itt (felülről a második és harmadik kollekció). Na meg itt a képen is ez van kezemben, remélem, kellőképpen eltereli a figyelmet a gyűrött fejszerkezetemről. Igen, mindkét készlet tartalmaz formára vágott szélű papírokat is, egyébként meg csillámosak, és annyira jó az illatuk!

És akkor Tim Holtz-rajongók, figyelem! A scrap.hu-n a Trendfigyelő rovatban már emlegetett kooperáció eredményeként nem csak megszülettek, de kaphatóak lesznek itthon is a Sizzix Tim Holtz nevével fémjelzett vágósablonjai, ha minden igaz, augusztustól. Sajnos nem minden, de vagy 6 féle vágó-, valamint legalább 2 domborítósablon fogja színesíteni a palettát.



Tavaly is imádtam a Crafters Companion bemutatóját, ahol a lila bőröndöt feltaláló lány személyesen prezentálta a 3-4 perc alatt elkészülő pop-up képeslapokat, dobozokat és egyebeket. Ez idén sem volt másképp, ő és a társnője 4(!) nyelven nyomták szinkronban a bemutatót, mindenkit nagyon kedvesen invitálva a standjukhoz. Mi is jól elbeszélgettünk, közben meg járt a keze, és megmutatta, hogyan kell 3 perc alatt legyártani egy muffinos képeslap alapját, ami már csak díszítésre vár. A képen egy meglepetésdoboz látható, akrilcsíkon lebegő pillangókkal, amihez ezt használta (egyike a kiegészítő lapoknak az Ultimate Pro bőröndhöz).

Másik újdonságuk, ami azonnal birtoklási vágyat ébresztett bennem, az ez. A CleverCut egy profi vágógép, sarokkerekítő és szögben vágó és falcoló és perforáló és fotóméretező funkciókkal, ha valaki nagyon szeret, ezt kérném a névnapomra.

Úgy látom, most úgy belelendültem a scrapbook-termékek leírásába, hogy az összes többi történés egy új bejegyzésbe fog kerülni. Mivel már nem látok ki a fejemből, holnap folytatom a többi hobbicuccal és a programokkal, addig is jó nyálcsorgatást, gondolom, úgyis mindenkit ez érdekelt igazán... :) De azért érdemes lesz elolvasni a holnapit is, nekem hatalmas élmény volt a sok újdonság, és megmutatom, miket csináltam a workshopokon!

Már alszom is...