Babaalbum és egy takaró az utolsó pillanatokban

Hát eljött az utolsó nap indulás előtt... Nem mondhatnám, hogy végig izgultam a napot, inkább pakolásztam, gyorsan befejeztem unokahúgomnak a takaróját és a kis albumját, és most feltöltöm, ahogy megígértem.

Először a takaró. Még 2008-ban(!) kezdtem el magamnak, terápiás céllal, de most előkerült és be szerettem volna fejezni. Úgy döntöttem, hogy a kicsi unokahugicámé lesz, aki az öcsém kislánya, és mivel éppen most tanul kúszni-mászni, szükség is van egy nagy takaróra, amit le lehet neki teríteni. De ha nagyobb is lesz, még mindig lehet ágytakarónak használni, vagy bele is burkolózhat, mert 140x180 cm-es, szóval jó nagy. Meg is szenvedtem vele, míg lesteppeltem.

És itt van az album is. A szokásos zsebes-füles interaktív megoldásokkal, 60 fotó tárolására alkalmas. A borítót Süti találta ki, hogy legyen olyan, mint egy mesekönyv.

Rengeteg hely van a kommentároknak, pl. az első oldalra a születés utáni első fotók kerülhetnek, a kis kártyán pedig elfér a kórház és az orvosok neve, a súly, a hosszúság, a pontos dátum.

Mágnest használtam a záráshoz, meg egy csomó kinyitható fotóalátétet és zsebet, hogy minél több kép beleférjen és izgalmas legyen lapozgatni.

Csináltam egy YouTube-videót is, amelyben végiglapozom.

De most már tényleg kezd belém állni a harci ideg, ha belegondolok, hogy 24 óra múlva már Franciaországban leszek és fogalmam nincs, mi fog történni. Majd leírom azt is, mit és hogyan pakoltam, csak előbb rájövök utólag, hogyan kellett volna. Most megyek aludni...

Viszlát akkor, ha legközelebb wifi-közelben leszek!

Ja, és jó szelet!

Mégis scrapbook

Mégis scrapbookos témával indítok, pontosabban egy alkotásommal, de nem véletlenül. Valami olyan dolgot készítettem, ami egy átfogó képet mutat az elmúlt éveimről, és némileg definiálja, hogy ki is vagyok mostanság.

Nos, leginkább BOLDOG.

Dióhéjban. 2009 óta, amikor is Pestre költöztem, próbáltam megtalálni magamat, az ideális munkát, lakhelyet, pasit stb. Én még megvagyok, jelentem, ez azért jó hír. Az ideális meló ugye az lenne, hogy semmit nem csinálok, csak dől a lé, de mivel ilyen nem létezik, a legkisebb ellenállás irányába haladva vendéglátós lettem. Kicsit későn jöttem rá, hogy ezt akarom, pedig sejthető volt már régen, a vendéglátós pasikhoz való vonzódásom miatt is, meg amúgy is. A lakhelyem sosem volt konstans, jelenleg éppen egy lepukkant panelben írom ezt, és csak remélni tudom, hogy hamarosan szebb környezetet tudunk teremteni. TudUNK, ugyanis ketten küzdünk az életbenmaradásért, immár vagy 4 éve. És erről a 4 évről született egy kis album. Íme! (A képek kattintásra megnőnek. Bárcsak a bankszámlám összegéről is elmondhatnám ezt...)

Dobozalbum. Nem újdonság, évekkel ezelőtt is divatos volt már, annyit változtattam rajta, hogy a belsejébe egy harmonika került, amit telepakoltam képekkel. Összesen 35 pici fotó van benne. Az inspirációt innen vettem:

http://pracowniawycinanki.blogspot.hu/2015/08/album-in-box-albumik-w-pudeku.html?m=1

Na de nem is ez a lényeg, ha láttál már pasit bőgni, tudod, hogy mi a fontos. Az első oldalnál törött el a mécses, az újrakezdéses dolognál, mert hogy mi ketten mindent újrakezdtünk. Borult a bili, ugrott a ház, az előző párkapcsolat, az egzisztencia, kaptuk az ívet jobbról-balról (legalább kiderült, ki a barát és ki az, aki csak tettette), volt rossz és jó, könnyű és nehéz (inkább utóbbi). Volt bujkálás, felvállalás, balhé-hiszti-cirkusz, de mostanra az eltelt idő minket igazolt és a kedélyek is elsimultak. Minden pillanatra emlékezni akarunk. Ettől MÁS a mi kapcsolatunk, ettől igazi.

Nem az a hagyományos love story, és kizárt dolognak tartottam, hogy hagyományos színeket használjak. Süti (kedves párom) meglepő érdeklődést mutat a scrapbook iránt, és rájöttem, hogy az tetszik neki, amin sok nézni- és piszkálnivaló van. Meg színek. Hülye pólókat hord, például türkizt, idétlen feliratokkal, és nem tud nyugton lenni egy percig sem. Olyan, mint én. Az album ezért ilyen tarka.

Az alsó képek Filatorigátnál, a graffitis fal előtt készültek. Ha megfordítod a monitort, jobban látszanak a részletek, mindenesetre kb. ilyenek vagyunk mi.

Mindig mosolygunk együtt. Na jó, nem mindig, de nem is sokáig tart egy-egy mosolyszünet. Kibírtuk már együtt, kibírtuk hónapokig külön is, dolgoztunk párban és több száz km-re egymástól. Fogalmunk nincs, merre tartunk, de együtt megyünk, az már 100%.

Az élet nagy pillanatait nem feltétlenül megcselekedjük. Van, hogy egyszerűen megtörténnek. Játékból meggyűrűzzük egymást, ketten falunk egy lángost, pincérnek öltözünk és munkát imitálunk, vagy elkapjuk egy esküvőn a (szándékosan) felénk hajított dolgokat.

Hülye helyeken randizunk, körbebiciklizzük a Balatont és a Fertő-tavat, kagylóból szívet formázunk a homokba a Rómain, és marhára tudunk bulizni. És persze közben nem vagyunk tökéletesek, de nem is azért szeretjük egymást, hanem annak ellenére, hogy nem vagyunk azok.

Két bolond egy pár.

Szerintem folyt. köv. hamarosan... :)

Különleges színvilágú esküvői minialbum

Kinga és Balázs számára készült ez az album. Felhasználtam hozzá az ILS "Let It Go" papírkészletét, Rayheres színes kartonokat és fehér akvarellkartont. A chipboardokat a Scrap-Kreatúrától szereztem be, a tortacsipkét és a bélyegzőket a Pippi.hu kínálatából választottam. És most elég a szóból, mutatom sorban az oldalakat. Az album történetét a Szívtől Szívig blogomon olvashatjátok. Jó nézelődést!

A Viola

Csak hogy ne tűnjön úgy, mintha nem scrappelnék. De. Scrappelek, csak megrendelésre és hipergyorsan, ezért legtöbbször még lefotózni sincs időm. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem okoz alkotói örömöket a dolog - főleg akkor, amikor átadom a kész művet, érzem azt, hogy jó ez, de nagyon.

Egyik utolsó művem ez a pici album. Egyik íjásztársam kérte karácsonyra, ajándékba a főnökének. Nem nagy ügy, de nagy szeretettel készítettem és tényleg örült neki a hölgy. A címe nem női név, hanem a csapat neve és egyben színe, ezért lett barna-lila az album is.



A papírok a Prima Printery kollekciójából valók, az alapkarton Rayheres. A kicsi rózsákat (tényleg apró, mindössze 1 cm átmérőjű!) magam készítettem, és sk a textilvirág is, gyönggyel a közepén.









A hátoldal persze lemaradt a fotózás hevében, pótolni már nem tudjuk, de szép volt az is, emlékszem. :)

Mindjárt jövök egy nagyobb lélegzetvételű albummal.

Téli minialbum - és egy valóra vált kívánság

Amikor a decemberi szerkesztőségi scrap-találkozón megkaptam a téli készletet, azonnal kunyeráltam (azaz inkább zsákmányoltam...) Szilvitől egy kartondobozt borítónak és nekiláttam a minialbumnak. 4 lap, pár kiegészítő és pikk-pakk kész. Gondoltam én. Aztán otthon még kiegészült pár oldallal, magvas gondolatokkal, és valami olyan dolog lett belőle, ami most egy új fejezet kezdetét jelzi az életemben. Bemutatom az egészet, mert nekem fontos, és remélem, hogy aki megnézegeti, merít belőle erőt, ihletet, ötletet vagy bármit, hiszen ezért van ez a blogom. Hogy megosszak valamit magamból az olvasóimmal, virtuális és személyes ismerőseimmel, barátaimmal. És hogy megmutassam: csodák márpedig vannak.


Ez az első borító abból a bizonyos darab kartonból, némi struktúrpasztával megbolondítva. Rajta Pearl Touch gyöngypöttyök, egy filc-Bambi, szintén Szilvitől, és a cím: Plusz-mínusz egy tanulságos tél. Azért plusz-mínusz, mert leírtam az albumban a pozitív és negatív dolgokat, amelyek ezen a télen értek.



A szöveg nem mindenhol látszik, inkább ideírom: "Fura december volt... sok-sok munkával, amely az újrakezdés ígéretét hordozta. Néha már untam és fáradt voltam..." A strassz nyíl egy címkére mutat a másik oldalon: "Ez nagyon negatív!" Az akril lapot kontúrmatrica hópihékkel díszítettem, és a nagyobb barna címkét hátulról, glue dots-szal erősítettem oda láthatatlanul. Hát igen, sokat dolgoztam, két helyen is, mintha éreztem volna, hogy lesz mire költeni. A képen éppen a Vodafone pultjában unatkozom és magamat fotózom... no comment.




"Na, így nem szabad! Totális agybaj ellen a legjobb megoldás: barátnők és PARTY!" A party szó betűit Crystal Touch festékkel húztam át, ettől domborúak és csillogóak lettek. A másik oldalon "Gréti, Alíz és (r)én" vagyunk láthatóak, a Mikulás-party estéjén. Ők a kettes számú melóhely csapata, rajtuk mikulássapi, rajtam meg egy rénszarvas-agancs virít, nem vagyunk teljesen normálisak. Ettől olyan POZITÍV.


"Néha piszkosul egyedül éreztem magam. Ilyenkor sétáltam egyet, majd hazamentem és bezárkóztam." Szövegbuborék: "Telefon kikapcs, hagyjatok már békén!" A másik oldalon egy Beethoven-kotta darabja mellett engem (nem) lehet látni, mert a fejemre húztam a paplant. "De legalább kialudtam magam." A kék kartonból fodros szélű oldalt vágtam, amit lyukasztóval csicsáztam tovább, nekem nagyon tetszik!



A következő fénykép csak illusztráció, pedig "Szerettem volna csinálni egy hóangyalt, de nem esett a hó!" Van viszont kartonbambi, amit a filc-őzike körberajzolása után kivágtam(uhhh, soha többé!), majd arany tintapárnával bekenegettem. A másik lapon szép kilátás az erkélyemről, amint hó után vágyakozva pislogok kifelé. "Helyette minden reggel ezt láttam. Lehangoló! Semmi karácsonyi hangulat, csak szürkeség és -5 C."



"Amikor elromlott a radiátor, csak röhögtem és felöltöztettem Mizot" Szegény megadóan tűrte, hogy sokadjára is hülyét csináljak belőle, feje fölött szövegbuborékban a vélhető vélemény, mert azért mégiscsak egy öntudatos macskáról van szó: "Hová tűnt a meleg? Alattvalóm, csinálj valamit! Brrr..." Csináltam. Kihívtam a a szerelőt vasárnap délben, viszont nem mérgelődtem, csak jól szórakoztam az egészen. Ez pozitív, bizony! Negatív, hogy "Idén nem állítottam karácsonyfát. Mizo úgyis leborította volna." Talán van még, aki emlékszik a tavaly januári oldalamra, hehe... Ez egy akrillapon van egyébként, téptem egy darab csíkos papírt, felragasztottam, oszt jóvan.



Jó volt viszont az egyedül (de nem magányosan!) töltött karácsonyban, hogy rengeteg ajándékot kaptam, a másik oldalon pedig a következő szöveg áll: "A barátaim sokat segítettek nekem abban, hogy átvészeljem ezt a karácsonyt. Nékülük sokkal nehezebb lett volna!" Nekik raktam fel a Rayheres fémszívet egy biztosítótűre, meg a milton-szívet is, mert fontosak! Anitával voltam szenteste, Erással másnap, Gréti és Alíz sem felejtettek el - mellettem álltak. Köszönöm nekik!



A scrap.hu szerkesztőségi csapata kapja a következő oldalt. A címkék: hobbi, alkotás, közösség, kreativitás, jókedv, barátok -> SCRAP.HU! A szöveg mellette: "December 30-án Pesten szerkesztőségi scrap-találkozó volt! Régi vágyam teljesült, amikor bekerültem a csapatba." És ez így is van. 14 hónapja regisztráltam az oldalra, és nagyon sokat jelent nekem! Jó, hogy rátok találtam!



És itt a lényeg: nem jól olvasható, mert ezüsttel írtam... Igaz, már karácsony után, de "Budapesten végre igazi karácsonyi hangulatom lett. Elhatároztam, hogy 2009-ben vissza fogok költözni!" És most tényleg dobozolok: csak kívánni kellett? Újabb őz díszeleg a SK címkén, kotta, tépett papír és strasszok, ez az egyik kedvenc oldalam.



A másik meg ez. A szárnyakat kivágás után Pearl Touch-csal szegélyeztem, a címkén ez áll: "Ez az év is hamar elszállt... volt benne jó és rossz is, de nem bánom, fő a pozitív hozzáállás!" A túloldal valójában egy boríték, a bélyegző egy Rhonna Farrer-gyönyörűség...ahhhh. Ilyenem még sosem volt. A Bambi alatt a hó a tépett szélű kites papír, véletlenül lett ilyen, összekentem a félórás melóval hajtogatott borítékot, azért tettem rá a havat. De ha bárki kérdezné, tudatos tervezőmunka eredménye... :)



A boríték a fehér szalaggal záródik, amit a hópihe lyukain lehet áthúzni, megkötni. Benne a fogadalmak, kívánságaim, tanulságok. Szerepel köztük sok okosság: munkáról, barátokról, és arról, hogy ami elromolhat, az el is romlik, kár rajta bosszankodni. És nem cak a radiátorról beszélek... Leírtam, hogy a szkreppelés segített kifejezni önmagamat, és az, hogy mennyire elhiszem már: csodák márpedig vannak! Van pár fogadalmam: a cigi letevése, költözés, nevetés a bosszankodás helyett, és az, hogy vigyázok mindenre, ami és aki fontos nekem. Egészséget és boldogságot kívánok, megbecsülést a munkában, színházat, koncertet, utazást, és egy TÁRSAT, aki szeret, megbecsül, és akire felnézhetek. Mizo megvető tekintettel mereszti a fenekét a képen: meleg a radiátor és igenis van véleménye az albumról is: "Vége? Na végre! Úgy tudom, kell mondani ilyenkor valamit. Illetve kívánni. Egy kis Friskies-t. Ja nem, nem ezt... mit is?"



"Megvan! Boldog 2009-es évet!"

Hát ez lenne az album története. Azt hiszem, ez egy négy albumból álló sorozat első darabja lesz: minden évszakban készítek egyet, hasonló stílusban, más színekkel, az egész évemet meg fogom örökíteni. Úgy érzem, most elkezdődött valami nagyon jó dolog az életemben.

Néhány részletfotó még, aztán elég is ebből a hatalmas bejegyzésből, megyek aludni. Holnap már tényleg pakolni kellene... megint egy költözés... ááááá...

Mizo már veszi a sálját... vasárnap indulok, újabb kalandok várnak. A következő bejegyzésemet már Budapestről fogom írni.



Ja, éppen a lényeg maradt ki: a Rayhernél kaptam egy állást, úgyhogy hétfőtől már személyesen is találkozhatok Veletek! Addig is nagy-nagy ölelés: