2016. január 7., csütörtök

Mégis scrapbook

Mégis scrapbookos témával indítok, pontosabban egy alkotásommal, de nem véletlenül. Valami olyan dolgot készítettem, ami egy átfogó képet mutat az elmúlt éveimről, és némileg definiálja, hogy ki is vagyok mostanság.

Nos, leginkább BOLDOG.

Dióhéjban. 2009 óta, amikor is Pestre költöztem, próbáltam megtalálni magamat, az ideális munkát, lakhelyet, pasit stb. Én még megvagyok, jelentem, ez azért jó hír. Az ideális meló ugye az lenne, hogy semmit nem csinálok, csak dől a lé, de mivel ilyen nem létezik, a legkisebb ellenállás irányába haladva vendéglátós lettem. Kicsit későn jöttem rá, hogy ezt akarom, pedig sejthető volt már régen, a vendéglátós pasikhoz való vonzódásom miatt is, meg amúgy is. A lakhelyem sosem volt konstans, jelenleg éppen egy lepukkant panelben írom ezt, és csak remélni tudom, hogy hamarosan szebb környezetet tudunk teremteni. TudUNK, ugyanis ketten küzdünk az életbenmaradásért, immár vagy 4 éve. És erről a 4 évről született egy kis album. Íme! (A képek kattintásra megnőnek. Bárcsak a bankszámlám összegéről is elmondhatnám ezt...)


Dobozalbum. Nem újdonság, évekkel ezelőtt is divatos volt már, annyit változtattam rajta, hogy a belsejébe egy harmonika került, amit telepakoltam képekkel. Összesen 35 pici fotó van benne. Az inspirációt innen vettem:


Na de nem is ez a lényeg, ha láttál már pasit bőgni, tudod, hogy mi a fontos. Az első oldalnál törött el a mécses, az újrakezdéses dolognál, mert hogy mi ketten mindent újrakezdtünk. Borult a bili, ugrott a ház, az előző párkapcsolat, az egzisztencia, kaptuk az ívet jobbról-balról (legalább kiderült, ki a barát és ki az, aki csak tettette), volt rossz és jó, könnyű és nehéz (inkább utóbbi). Volt bujkálás, felvállalás, balhé-hiszti-cirkusz, de mostanra az eltelt idő minket igazolt és a kedélyek is elsimultak. Minden pillanatra emlékezni akarunk. Ettől MÁS a mi kapcsolatunk, ettől igazi.


Nem az a hagyományos love story, és kizárt dolognak tartottam, hogy hagyományos színeket használjak. Süti (kedves párom) meglepő érdeklődést mutat a scrapbook iránt, és rájöttem, hogy az tetszik neki, amin sok nézni- és piszkálnivaló van. Meg színek. Hülye pólókat hord, például türkizt, idétlen feliratokkal, és nem tud nyugton lenni egy percig sem. Olyan, mint én. Az album ezért ilyen tarka.


Az alsó képek Filatorigátnál, a graffitis fal előtt készültek. Ha megfordítod a monitort, jobban látszanak a részletek, mindenesetre kb. ilyenek vagyunk mi.


Mindig mosolygunk együtt. Na jó, nem mindig, de nem is sokáig tart egy-egy mosolyszünet. Kibírtuk már együtt, kibírtuk hónapokig külön is, dolgoztunk párban és több száz km-re egymástól. Fogalmunk nincs, merre tartunk, de együtt megyünk, az már 100%.


Az élet nagy pillanatait nem feltétlenül megcselekedjük. Van, hogy egyszerűen megtörténnek. Játékból meggyűrűzzük egymást, ketten falunk egy lángost, pincérnek öltözünk és munkát imitálunk, vagy elkapjuk egy esküvőn a (szándékosan) felénk hajított dolgokat.


Hülye helyeken randizunk, körbebiciklizzük a Balatont és a Fertő-tavat, kagylóból szívet formázunk a homokba a Rómain, és marhára tudunk bulizni. És persze közben nem vagyunk tökéletesek, de nem is azért szeretjük egymást, hanem annak ellenére, hogy nem vagyunk azok.

Két bolond egy pár.

Szerintem folyt. köv. hamarosan... :)