Névnapi ajándék

Gábor névnapjára valami különleges ajándékkal szerettem volna neki kedveskedni. Valami olyannal, amit magam csinálok, amiből érzi és látja, mit jelent ő nekem. Már régebben kinéztem ezt a minialbumot a 2Peas galériájában, és MUSZÁJ volt megcsinálnom neki. Neki, akit a legjobban szeretek a világon. Ilyen lett:

A betűket aranyszínű kontúrmatricával csináltam, egyesével kellett egymás mellé tenni, mivel eredetileg a hét napjait és a hónapokat írták ki vele. Ilyet egyébként a Hobbyművészben lehet kapni, a hópihékkel és a virágokkal, pillangókkal együtt vettem a Mammutban. A strasszok a TESCO-ból vannak, a virágot pedig egy egyszerű (25 Ft-os) papírcsíptetővel erősítettem fel.



És hogy miért szeretem Gábort? Mert:
- kedves hozzám reggel is, amikor morcos vagyok;
- nem fárad bele, hogy noszogatnia kell a munkába induláskor és mindig elmondja, milyen aranyosnak talál, ahogy a földön csücsülve a cipőmet fűzöm;
- bevisz reggel dolgozni és este eljön értem autóval, pedig gyalog 5 percre van a munkahelyem a lakástól;
- hozott nekem egy kiscicát és még nem vágta ki az utcára;
- mindenhez ért, vagy legalábbis úgy tesz, és én ezért őszintén csodálom;
- TV-függő, de legalább nem nyaggat, amíg blogolok;
- bármilyen hülyeséget találok ki, mindig benne van a buliban.



Szeretem télen. Gyerekkorom óta korizom, szinte hamarabb álltam a jégen, mint a saját lábamon. Ő viszont életében nem húzott még korcsolyát... Kecskeméten, a Malom tetején nyílt egy picike koripálya - naná, hogy ki kellett próbálni. Előre röhögtem, mekkorát fog esni, és hát mindkettőnknek kétségeink voltak már afelől is, hogy egyáltalán meg tud állni a korin. Ehhez képest egészen jól ment neki! Kezdetben nagyon ragaszkodott a korláthoz, úgy ölelgette, mintha az élete múlna rajta, én meg nem mertem kézenfogni, nehogy magával rántson. Így hát csak siklottam utána, és pofátlanul fotóztam, ahogy totyog a jégen, egyre bátrabban, majd tényleg vágódott egy akkorát, hogy a kisgyerekek ijedten rebbentek szét. De nem történt baja, felállt, és büszkén megjegyezte, hogy 13 év küzdősport után azért ESNI megtanult.



A kék girlandokat vékony szivacslapból vágtam ki hobbikéssel. A hópihéket egy átlátszó műanyag lapra ragasztottam, a korcsolyát pdig gyengébbek kedvéért bekarikáztam ezüstszínű pöttyökkel, hogy jól látható legyen. Kellett is. Apukája a padlóról kaparta fel az állát, amikor megtudta, hogy Gábort sikerült jégre vinnem...



Szeretem nyáron is. Van egy nyaralójuk Kunfehértón, ahol el szoktunk bújni a világ elől. Időnként megpróbálok belefulladni a tóba, mert úszni nemigen tudok, de ő mindig megmenti az életemet. Napszúrást kapok, sört iszunk meg boroskólát, összeveszünk a Sörfesztiválon, utána kibékülünk, hangyát irtunk a szoba sarkában, és sátrat verünk sötétben a kertben a szülők nagy örömére, szóval nem csinálunk semmi fontosat, csak jól érezzük magunkat. Szeretem, amikor hülyéskedik, és akkor is, amikor komolyan és merengően néz maga elé. Pesten voltunk a Forma-1 idején, és a Westend előtt felállított sátorban ki lehetett próbálni a kerékcserét és az autószimulátort. Úgy örült neki, mint egy kisfiú. Szegeden meg árvizet fotóztunk, a sziluettes képet akkor csináltam róla. Ilyen is tud lenni.



A kis táblákat vastag kartonból csináltam, ringlikkel és strasszokkal dekoráltam, a feliratos papír Tassotti márkájú. Szivacsragasztóval raktam fel, így kicsit kiemelkedik a síkból.


Élvezetes volt csinálni ezt az albumot, négy vagy öt napig dolgoztam rajta. Kicsit még felcsicsáztam a karikákra kötött szalagokkal is, és azonnal átadtam. Na nem mintha meglepetés lett volna... dehogy! Oldalanként sikítottam Gábornak, hogy "Jó lesz-e így?", meg "Nem bírom összenyomni a karikákat!", úgyhogy az egész folyamatot láthatta. Mégis örült neki. Mert szeret.

A gyönyörű fotókat egy barátom készítette, aki esküvők fényképezésével foglalkozik - bátran ajánlom bárkinek, aki szereti az igényes, művészi és egyáltalán nem szokványos képeket. Munkái megtekinthetők itt. Néhány részletfotóval is megörvendeztetett, íme:

Már megszületett a következő album ötlete is, régi családi fotókból. Hiába, ha egyszer elkezdem, nem bírom abbahagyni...

Pussz: Mesi

Kiruccanás

Mostanában gyakran járunk Pestre. Szerencsémre tréningek és családi események tarkítják az amúgy unalmas kis napjaimat, így van lehetőségem az Isten pénzét is elkölteni kreatív hobbiboltokban. Gábor szerintem már kezd kiakadni emiatt, de valahogy mindig kimosolygom, hogy bemenjünk a Mammutba, ide-oda, gyűlik a sok papír, csak gyűlik, de hogy mikor lesz időm mindet feldolgozni, az még rejtély.
Néhány hete az unokatestvérét, Ágit kellett éjnek évadján felvinni a reptérre, mert utazott vissza Olaszországba dolgozni, így elhatároztuk, hogy mihelyt felszállt a gép, majd jól megnézzük a Margitszigeten a napkeltét, reggelizünk valahol és csavargunk, amíg csak bírjuk. Éjfél után indultunk, felvettük Ágit Szegeden, aztán Ferihegyen megvártuk, amíg felszáll a repülő, és már akkor alig látva az álmosságtól reggeli után néztünk. Kb. hajnali 4 órakor... Vasárnap hajnalban persze mi van nyitva? Semmi. Fúj a szél, a Duna fölött a hídon majd megfagyunk, készítsünk éjszakai fotót Pestről, mondom a nagy eszemmel. A kezem úgy remeg a hidegben, hogy a fényképezőgép kishíján a Dunában landol, de megvan a kép, lehet szkreppelni belőle Pest By Night oldalt, mint a nagyok.


Remek. Reggeli. A Lehel piac korán nyit, gondoljuk, fél hétig sasszézunk a környéken, mire egy kis sajtos lángoshoz jutok - életmentő, bár reggelinek kicst nehéz kaja. Vadromantika. Hülyék vagyunk mi?!
Persze a Westendben is 10 körül nyit minden vasárnap, de bent legalább meleg van. Félóra után újra kimegyünk az utcára, egy bevásárlóközpont elég unalmas nyitvatartási időn kívül. Süss fel Nap, éneklem magamban, illetve énekelném, ha nem lenne befagyva még a csőröm is. Menjünk a Parlamenthez, javasolja Gábor, hátha látunk szép kordonokat és rohamrendőröket. Fényképezőgép elő, újabb sztárfotó készül a Parlament kupolájával a háttérben, csak kár, hogy nem elég hosszú a kezünk, és vagy én maradok le félig a képről, vagy ő, vagy a kupola.


5-6 eltolt fotó után Gábor meglát egy kis csapatot, japánnak tűnnek, na majd ő odamegy, és megkéri a srácokat, hogy csináljanak rólunk egy jó képet. Nahiszen. Tudsz japánul, édesem, érdeklődöm némi éllel a hangomban, aztán már csak röhögök, mert angolul próbálkozik, és mint kiderül, abban sem túl erős. Szerencsére a japán csóka sem, így végül kézzel-lábbal megoldják, nem is kell nagyon beavatkoznom. Fotó kész, rosszabb, mint amit én csináltam, de a gesztus értékelendő. Aztán életem párja kitalálja, hogy menjünk is be, ez az első jó ötlet a reggel folyamán, ugyanis a belépés magyaroknak ingyenes. Wow!


A Parlament egyébként gyönyörű, de tényleg. A csoport vezetője rengeteg érdekes dolgot mesél az épületről, a történelemről és a jelenlegi törvényhozásról, kár, hogy majd elalszom a kellemes melegben. Mindenesetre elhozunk egy katalógust, amiben mindez le is van írva, így legalább megmaradt valami.
Ezzel végre eltelt a fél délelőtt. McDonald's-os kávé intravénásan, Gábor is egyre álmosabb, hogy lesz ebből hobbibolt? Nyüssz... Szerencsére már kicsit süt a nap, legalább nem vagyunk úgy elgémberedve, átzúzunk hát Budára plázázni. A Mammutban bevetjük magunkat a könyvesboltba, Harry Potter utolsó része után kutatva. Súlyos ára van... majd máskor. Vegyünk inkább scrapcuccot, mondja Gábor meggondolatlanul, mire felvillanyozódom. Fél óra válogatás után szegény már nagyon unja a banánt, kimegy tehát cigizni. Mire visszajön, félájultan guggolok a Basic Grey papírok előtt és halkan motyogok nekik. "Jajj-de-szépek-mindet-megvenném", "Ha-ezt-itthagyom-pont-belefér-még-ez-a-keretbe" és "Édesem-ugye-szeretsz-még" a dalszöveg, közben némi elbűvölő(nek szánt) pillarebegtetés, úgyis megadja magát az én párom. Ííígy is vannnn... Két óra vadászat után megvan a zsákmány, boldogság a köbön, nem élek, nem látok, de van kontúrmatricám és lyukasztóm és papírom és... áhhhh. Jó nekem.
Hazafelé természetesen belekavarodunk a hídfelújítás miatti terelésbe, és bár nagyanyám postagalamb volt, most nem segít ez sem a tájékozódásban. Fél tank benzinnek fuccs, mire ráállunk az M5-ösre végre, már ideges sem vagyok, csak hagyjatok alud... Puff. Fej hátracsuklik, szunya.
Gábor szerint édesen mosolyogtam álmomban és néha horkoltam is, amit ezúton kikérek magamnak. Még jó, hogy nem beszéltem, valószínűleg nem értette volna, mi az a Perhaps meg az Oh, baby boy, de jobb is, mert ez a kettő együtt elég kompromittáló párosítás.
A ház előtt ébredek. Gábor morogva hozzám vágja a táskámat, vigyed te, amit összevásároltál, olyan nehéz, mint a kő. Boldogan cipelem a cuccomat, otthon az ágyon kibontom a táskát... és kihúzom belőle a legújabb Harry Pottert!!! Indiánüvöltéssel ugrom Gábor nyakába, Mizo rémülten menekül, és lesújtó tekintettel méreget a szoba sarkából, miért kell így ricsajozni, olyan jó csend volt eddig. Miután kipakolom a többi szerzeményt is, boldogan rátelepedik a papírokra, mire megígérem neki, hogy én fogok rá lesújtani, ha nem viszi onnan a szőrös valagát.
Aztán már csak elnyúlunk az ágyon azzal a boldog tudattal, hogy nem vagyunk teljesen normálisak.
Ágiról egyébként készítettünk két fotót a reptéren, amit ajándék gyanánt egy oldalba foglaltam az édesanyjának. Ma adtam át, persze pityergett picit, de nagyon örült neki.


Élénk és vidám színeket használtam, ez illik Ágihoz. A kép két sarkán egy-egy fém díszítőelem van, ezt még egy turiban talált ruhadarabról vágtam le anno. A szalagok közt van papír, ezt a Canon oldaláról nyomtattam, szatén- és szövetszalag, és egy csíknyi csipke. A kockás papír is Canonos, az indás pedig egy Vodafonos plakáthoz tartozott.













A címkék egyszerre hasonlítanak bőröndcímkéhez és menetjegyhez, és egy-egy pici ringlit is beleütöttem lyuknak. Szilvi címkéi adták az ötletet, nekem csak a feliratot kellett az alkalomhoz igazítani. A lepke saját gyártmány. Ennyi. Egyszerű kis oldal, mégis sokat agyaltam rajta, hogy szép legyen, de megérte! Ági anyukája szemében láttam a meghatottságot, és ez a legfontosabb!

Azóta voltam megint Pesten. Az újabb zsákmány egy K&Company papírcsomag, a Krea-Tipptől. Dupla oldalas papírokból tartalmaz 36 ívet, így került 2400 Ft-ba (azaz egy lap 60 FT!), alig várom már, hogy nekieshessek!

Köszönöm, hogy benéztél, szép napot!

Mesi

Staféta

Kicsit megkésve bár, de közzéteszem a legutóbbi scrap-stafétára készült oldalt. Ez volt az első alkalom, hogy részt vettem benne, és nagyon élveztem! A feladat az volt, hogy a sorban előttünk álló versenyző gyermekkori képét foglaljuk egy scrap-oldalba, és ehhez az általa készített oldalt kell felhasználni mintául, átvenni belőle bizonyos elemeket. Ezután a kész művet és a saját fotónkat kellett továbbküldeni a sorban utánunk következőnek, aki hasonló módon továbbgondolja azt. Érdekes volt, hogy hozott anyagból dolgoztam, de Éva gyerekkori szüretelős képét nagyon aranyosnak találtam.




Régies oldalt kaptam alapul, így én is ezt az irányvonalat követtem. Nem használtam még soha ezt a stílust, kicsit agyalnom kellett, hogyan formáljam a saját ízlésem szerint az oldalt. Saját készítésű díszítőkkel próbálkoztam, így született meg a szőlőfürt egy régi, kagylókból készült fülbevaló felhasználásával. (A madzagért hosszasan harcoltam Mizoval, mert a kis drágám azt remélte, hogy játszani fogunk. Ha szalagot, zsinórt veszek a kezembe, azonnal megrohamoz érte, és szaladgálhatok a lakásban előle, ő meg boldogan vadászik rá. Hát, most nem nyert. Legnagyobb megrökönyödésére FELRAGASZTOTTAM(!) az imádott játékot, gombszemeiben csalódottságot véltem felfedezni, ám ez hamar elmúlt, miután lekenyereztem egy lazacos cicatáppal. A kis szemét nyulat eszik meg lazacot, de jó dolga van... )

A téglamintás díszcsíkot a Canon oldaláról nyomtattam, a márványmintás papír pedig névjegykarton. Felhasználtam még két kontúrmatricát, ezekkel annyira egyszerű és látványos módon fel lehet dobni bármit, nagy kedvencem. A címkét és a lap szélén látható csíkot az EK Success: Simply Weathered Antique Red Crackles papírjából készítettem. Két pici csőszegecs díszíti még - és ennyi. Néhány részlet:

Szilvi jött utánam a sorban, és nagyon tetszik a munkája! Fura látni kicsi önmagamat másvalaki feldolgozásában, de klassz érzés is - na erre jó a scrappelés! Megnyílunk egy kicsit ezáltal, rábízzuk a féltett képeket valakire, aki nagy szeretettel és gondossággal alkot belőle valamit, így közössé válik az élmény. Köszönöm, Szilvi!

Ezek a képek még otthon, Debrecenben készültek rólam. Talán 3 éves lehettem, de már akkor is vagy ceruza volt a kezemben, vagy vágtam, ragasztottam valamit. Néha Anyukám felerősített celluxszal egy nagy csomagolópapírt a falra, és addig nem nyugodtam, amíg több napi munkával tele nem rajzoltam. Ez a szerelem azóta sem változott, bár felnőtt fejjel nincs már sok időm kreatívkodni, de azért mindennap szánok erre egy picit. Ez feltölt, kikapcsol, és az alkotás öröme semmihez nem fogható!

Ha már staféta, Húsvét alkalmából elindult a scrap.hu-n egy másik játék is, amelynek keretében saját készítésű képeslappal kedveskedhettünk egymásnak. Nekem Flo küldött egy gyönyörűséges üdvözletet, amit percekig csodáltam és ezúton mégegyszer nagyon köszönök! Íme!



Az én lapom Tinához utazott, elég kis egyszerű lett, talán a mérete miatt volt szokatlan a feladat, hogy nem tudtam ráhalmozni a szokásos gomb-címke-pötty-virág arzenálomat. A szalagot viszont mintha erre találták volna ki, egyből beleszerettem a méteráruboltban! A kontúrmatricákat kiszíneztem ceruzával. Ilyen lett:

Ezzel a (hozzám képest) komoly bejegyzéssel kívánok minden kedves olvasómnak békés, scrappelős Húsvétot!

Egy "nyugodt" hétvége

Alig vártam már a hétvégét! Nőnap alkalmából a boltban a fiúk virágot akartak venni nekem, amit köszönettel elutasítottam, mondván Mizo úgyis megenné. A Dög ugyanis előszeretettel esik neki mindennek, ami zöld, zörög vagy hosszú, így történhetett meg, hogy valamelyik nap nagy csörömpölésre rontottam be a konyhába. Az én drága cicám felmászott a konyhaszekrényre, lerántotta az épp gyökerező futónövénykémet, ami a szekrény tetejéről lógott le. Még jó, hogy a befőttesüveg, amiben volt, nem tört darabokra, Mizo mindenesetre fekete szélvészként rongyolt be a házikójába, a szemét tudja, ha rosszat tesz, aztán slisszol persze ezerrel... Jelenleg ugyanezt a játékot játssza - őrültként rohangál a lakásban, éppen most vetette be magát az ágy mögé, magával rántva a házimozi egyik hangfalát... nem értem, esküszöm, nem értem. Talán a most kezdődött Forma-1 futamokra melegít, mivel néha Lewis Hamiltonnak szólítjuk. Mindketten feketék és mindkettőjükért rajongok, bár Hamilton még soha nem borította bele Gábor papucsába az ivóvizét, mint az előbb Mizo.

Virág helyett kaptam tehát egy könyvutalványt 3000 Ft értékben, gyorsan rendeltem hát egy könyvet, amire már régóta fájt a fogam. Julie Hickey: Üdvözlőlapok saját kezűleg a címe és GYÖNYÖRŰŰŰ!!!!

Gyorsan neki is álltam képeslapokat gyártani, mivel a Scrap.hu-n húsvéti staféta kezdődött, és kézzel készített üdvözlőkártyát küldünk egymásnak. Azaz nekiálltam volna, ha megtaláltam volna a mintás papírjaimat. Eltűntek! Elnyelte őket a föld - vagy a scraproomnak kinevezett varrószobám valamelyik felderítetlen sarka! Félóra hiszti után nekiláttam a meglévő dolgokból kreálni valamit, de mivel az íróasztalom tetején hegyekben álltak a holmik, a varrószobában meg a lábujjamat alig bírtam letenni, átköltöztem a nagyszobába.



Nincs még elég rumli, morogta Gábor és bekapcsolta a TV-t. Így hát A dadus c. folytatásos őrület háttérzaja mellett próbáltam ihletet meríteni, amikor Mizo megjelent egy aranyszínű szalaggal a szájában. Ő ugyanis nagyon kreatív. Képes kiválasztani a legszebb, legdrágább szaténszalagjaimat és nyálasra rágni, ezzel is kifejezve tetszését. "Kretén állat!" üvöltéssel eredtem a nyomába, persze behúzott a házába, de legalább elengedte a szalagot. Épp kezdtem volna a szokásos "Ha még egyszer bemész a szobába..." mantrámat, mire Gábor csendesen megjegyezte, hogy azért rakott fel a múltkor új zárat az ajtóra este 10-kor, hogy BECSUKJAM. Lehet benne valami.

Néhány óra elmélyült munkával ezeket csináltam:




















Legújabb szerelmeim a kontúrmatricák. Még a múltkori pesti túrán szereztem őket a Mammutban található Hobbyművészben, akciósan 99 Ft-ért kicsit sérülteket és 192 Ft-ért vadiújakat. Ebből készültek a pillangók a lila kártyán, különféle színű kartonokra ragasztottam és 3D-s szivacsragasztóval rögzítettem a lapra. A strasszokat a Rossmann-ban lőttem, telefondíszként árulják mindenféle hülye mintázatban, 99 Ft-ért. Ezúton köszi Moncsinak a lelőhelyért! Az anyáknapi lapokkal előre dolgoztam egy kicsit, de legalább nem akkor kell kapkodni. A felirat, a virág és a szegély is kontúrmatrica, a lap hajtásába pedig fehér cérnából és gyöngyökből készült fityegő került, miután rávettem a Dögöt, hogy ne egyen kásagyöngyöt és kihúztam a gyomrából fél méter cérnát.

Megőrjít ez az állat... Bár megvádoltam a múltkor a cikkcakk-olló elrekkentésével is, aztán végül kiderült, hogy mégsem ő volt a bűnös, vagyis ebben éppen nem, de... Valamelyik nap érdekes szagra figyeltem fel, ami élénken emlékeztetett - á, az nem lehet, ki vagy herélve, UGYE, MIZO?! Ugye... ugye nem... áááá, fúj, nagyereideteszemét stb, stb... Mizo balra el, én meg majd elájultam, amikor felfedeztem a szag forrását. Belepisilt a padlón heverő nagy dobozba, amiben csomagolópapírok, textildarabkák és egyéb hasznos holmik voltak. Mentsük, ami menthető. Elég kevés cucc maradt, ami megúszta (szó szerint, mert a Dög a bős-nagymarosi vízerőművet megszégyenítő mennyiséget produkált), úgyhogy szinte az egész motyót szanálni kellett. Jó a rosszban, hogy előjött a cikkcakk-ollóm. Miután (szokás szerint) megígértem a Szőrösnek, hogy kicakkozom a fülét, ő meg a házikója biztonságos mélyéről (szokás szerint) elnyávogta a véleményét, és Gábor felszerelte a zárat, megnyugodtak a kedélyek.

Apropó, szoba. Bozótvágó kés nélkül már be sem merek menni, és bárhová lépek, összetaposok valamit... hmmmm... talán ha rendet raknék. Gábor segít, lelkesen beül a szoba közepére és megtervezi, hogy milyen fiókos tárolót fog gyártani nekem meg a vackaimnak. Csak győzzem kivárni. Azért a szándékot értékelem.



3 órámba került, míg mindent a helyére tettem, a végeredmény inspiráló és megnyugtató egyszerre, legalább egy hétig mindent meg is találok. Áhhh... zseni vagyok.


Végül befejeztem a legújabb minialbumomat is, amit a 2Peas galériájában láttam meg. Az album a LOVE feliratot formázza, előállítási költsége kb. 70 Ft. Kell hozzá kb 1/3 ív könyvkötő karton és két függönykarika, valamint egy betűkészlet-sablon, amit a Wordből nyomtattam 530-as betűnagysággal. Ezt szépen ki kell vágni és felrajzolni az első betűt a kartonra, majd a következő betű előtt annyi helyet kell hagyni, hogy ha ráhajtom, félig takarja ezt az első. És így tovább, egészen az utolsóig.













Lyukasztgatás után összefűztem a betűket, esetleg még egy picit meg lehet csiszolgatni a szélét, hogy ne legyen rojtos. Büszkén jelenthetem, hogy igen jól haladok a hobbikés kezelésének elsajátításában, ezt már azzal csináltam.



A végeredmény nekem nagyon tetszik, már tervezem a következőket, egyet Anyukámnak "Ildikó" betűkkel, egyet meg Gábor szüleinek a házassági évfordulójukra, ami a "32 év" feliratot formázza majd. Már csak arra kell ügyelnem, hogy mindig bezárjam az ajtót, mert ha Mizo szétcincálja az albumot (képes rá!), sajnos ágyelőt kell csinálnom Őfelségéből.

Pussz: Mesi

Még nem vagyok milliomos

Vasárnap, március 2-án volt a Legyen Ön Is Milliomos! szereplőválogatása. Ha nagyzolósan szeretném mondani, castingja. Hmmm... ez nem én vagyok, meg még amúgy sem tudom, mi lesz a vége. Persze, minden pesti kirándulásnak az a vége, hogy valamelyik kreatív boltban kötünk ki - de erről majd később.

Maga a válogatás elég vicces volt. A címet alig találtuk meg, fenn volt a hegyen, egy kacskaringós kis utca végén. Gábor tök betegen, lázasan, én meg magassarkú csizmában, talpig sminkben botorkáltam fel. A szerkesztőség előterében találkoztunk a többi jelölttel, többek között egy nagggyon okos, csinosan öltözött sráccal (kockás ing, begyűrve a fülig felhúzott farmergatyóba), aki végig osztotta az észt. Hogy az ő egyik nagybátyjának az ismerősének a mittoménkije már egyszer szerepelt, és MAJDNEM eljutott a 3.000.000-ig, de akkor... Hmmm... érdekfeszítő. Idegfeszítő. Mielőtt még megtudtam volna, hogy ő hányszor és miért (nem) volt még a stúdióban, betereltek minket egy tárgyalóba, ahol egy kissé zaklatott lány felcímkézett minket és le is fotózott. Szerencsére csak szemből, bár gondoltam, hogy oldom kissé a feszültséget és megkérem, hogy jobb és bal profilból is lőjön egyet, mint a börtönfotókon, de nem úgy tűnt, mint akiben túlteng a humorérzék.
A tesztkérdések elég jól mentek, de próbáltam én lesni is... Jól tettem, hogy nem másoltam a válaszokat, mert itthon megnéztem a kérdést és nekem volt igazam mindkét szomszéddal ellentétben. Persze az égés volt, hogy a pentatlon (öttusa) nekem NÉGY sportágból áll, mentségemre szóljon, hogy végülis két hete tanulmányozozm az amerikai törit, a Pentagont is beleértve, talán a nevem mellé azt is fel kellett volna írni a címkémre, hogy VESZÉLYESEN HÜLYE. Kérdeztek még Margaret Thatcherről, meg a Kékszakállúról, a Göncölszekérről és lövésem sincs már mi mindenről, de a lány azt mondta, hogy az utolsó hat kérdésre koncentráljunk. Hát ez megint egy sor értelmes kérdés volt - magunkról. Nem írtam még eleget a múltkor? Most közzétettem tehát, hogy a múltkori sátorozáskor féltem éjjel a vaddisznóktól, hogy Kásás Tamás lábai előtt úszkáltam egyszer a Komjádiban és majdnem megfulladtam, olyan imádattal meresztettem rá a szememet... Ha dilist kerestek, megtaláltátok, gondoltam, és belehúztam, hogy minél több "kreatív" választ kreáljak 15 perc alatt. Aztán személyes elbeszélgetés következett, vigyorogtam előre, mint a vadalma. Szerencsém volt. A srác először a pénzre kérdezett rá, majd a scrapbookra, így lazán és zavartalanul csevegtem, a végén szerintem már unta a banánt, mert mosolyogva elköszönt. Mindenesetre ha már azt leszűrte, hogy nem fogok kukán ülni Vágó előtt, akár be is választhatnak. Még egy-két hét... Jajjajj... Tanulni kellene, de ehelyett minden mással foglalkozom. Ma délután például albumot gyártottam SK.

Ez úgy jött, hogy voltam abban a bizonyos boltban. És majdnem infarktust kaptam, amikor megláttam, mennyibe kerül egy kész, natúr album. Megállapítottam, hogy még mindig nem vagyok milliomos, csak (remélem), jó úton haladok felé és fájó szívvel csak néhány kontúrmatricát és négy ív igazi, gyönyörű scrapbook papírt vásároltam. Itthon pedig szépen vettem két ív könyvkötő kartont (a vastag 270, a vékonyabb 150 Ft!), meg a TESCO-ban a barkácsosztályon egy csomag nikkelezett függönykarikát (240 Ft), és hajrá!

A nagyobb albumhoz vágtam 6 db 29x31-es lapot a vékony, és 2 db ugyanekkorát a vastag kartonból, utóbbiak lesznek a borító lapjai. Azért 31 cm-t, mert a maradék 2 cm a lyukaknak kell, hogy szép négyzetes maradjon a kész albumoldal. A kis szögletes a leeső csíkból lett, a vastag kartont 12x14-esre daraboltam. A vékony karton potyadéka kör (csepp) alakú albummá avanzsált, 6 cm-es sugarú körökre derékszögben rárajzoltam a sarkat, ebbe került a lyuk. Ezt már ollóval vágtam körbe, majd' leestek az ujjaim a végére, elég vastag a vékony is. A függönykarikát Gábor kissé széthajtotta, ezzel átfűztem a lapokat és voilá! Ilyenek lettek:



Ki is lehet nyitni őket... bár így üresen még nem nagy szám.



Legközelebb megpróbálkozom valami bonyolultabbal, nagyon szép formájú albumokat láttam a neten, amelyek itthon biztosan nem kaphatóak... meg hát úgysem tudnám megfizetni - nem vagyok milliomos ugyebár.

Remélem, hasznosnak találtad ezt a kis szösszenetet. Tudom, hogy nem egy spanyolviasz, de kb. negyedannyiba került házilag, mint előregyártva. Jó kreatívkodást!

Hülye vagy? Akkor fessünk...

Festeni kellene, mondta Gábor már sokadszor. Hülye vagy, ez egy albérlet, mondtuk neki Erással, és a vita ezzel le is volt zárva. Na nem mintha annyira tetszett volna, hogy az egész lakásban fehérek a falak, de nem vitt rá a lélek, hogy felfordítsuk a lakást. Mizo ezt persze nem így gondolta. Egyik nap arra mentünk haza, hogy Őmizósága (férfiúi szolidaritásból, vagy az éppen aktuális tépjünk-szét-mindent korszakából kifolyólag?) a beépített szekrény oldalára ragasztott tapétát apró darabokra tépve egyenletesen eloszlatta az előszoba padlóján. Ezen kissé megütköztünk. Ki az a nemnormális, aki letapétázza a szekrény oldalát? És hogy tüntessük el illegális macskánk ténykedésének nyomait? Festeni kellene, mondta Gábor, és ezúttal nem szavaztuk le.

Vettünk két vödör diszperzitet, kék, barna meg sárga színezőpasztát, ecseteket meg hengereket, elkértük Gábor szüleitől a létrát - és hagytuk a fenébe az egészet.

Amikor a tulaj bejentkezett, hogy jönne albérleti díjat szedni, kezdett sürgetővé válni a dolog. Erás éppen délutános volt, de nem várhattunk tovább: Gábor délután négykor kirámolta a konyhát és kikevertünk egy olyan őrült kék színt, hogy káprázott tőle a szemünk. Legalább nem megyünk neki a fehér konyhabútornak, és ez egy öööö, vagány, fiatalos szín, próbáltam menteni, ami menthető, és halálmegvető bátorsággal felhúztam az első csíkot a falra.










Fél hatkor Gábort beriasztották éjszakára dolgozni, így amikor nyolc körül felhívtam Erást, még a fasorban sem volt a konyha. Ne lepődj meg, ha kicsit nagyobb lesz a rumli a szokottnál, elkezdtünk festeni, adagoltam finoman a tényeket, te jó ég, mondta Erás és rámcsapta a telefont. Este 11-kor a mosogatóban állva talált rám, éppen a plafon és a fal találkozását pamacsoltam. Te hülye vagy, mit segítsek?! - kérdezte, azóta is becsülöm a lélekjelenlétét...

Hajnali 1-re lett kész a festés. 2-ig szüttyögtünk a padló festéktelenítésével, mert annyi eszünk persze nem volt, hogy előtte letegyünk egy újságpapírt. Alig éltünk. Mizo álmatagon kószált a lakásban, időnként beszökött és kis kék mancsnyomokat hagyva sétált a lakás többi részében, de már ez sem érdekelt. Mint ahogy az sem, hogy a jelenlegi scrapszobámban van a mikró és az összes edény és a szőnyegen ülve eszünk száradásig - ilyen csudakék konyhája nem lesz senkinek, az fix! Egy darabig még a függönyt sem teszem fel, mert a szemközti házban lakik ősellenség-voltmunkatárs-Zsuzsika, hadd egye a penész, ha átkukkant! Ez lebegett a szemem előtt még két másodpercig elalvás előtt, aztán ájulás, konyec filma.










Másnap Gábor éppen gipsszel töltögette a fürdőszoba falának repedéseit, amikor hatalmas ordításra rohantunk be hozzá. AZTADURVAMITTALÁLTAM, ILYENNINCSAFÖLDÖN, és szalonképtelen szavak özöne hagyta el a száját, majd megpillantottuk az okát is: a fürdőszobából át lehetett látni a konyhába! Valaki olyan sikeresen fúrta fel a konyhaszekrényt, hogy a csavar vége a papírvékony falat áttörve átkukkantott a fürdőbe... Valami gumiszerű anyaggal volt betömködve eddig, azért nem láttuk. Fél zsák gipsz bedolgozása után a festés már gyerekjáték volt, leszámítva azt, hogy Gábor véletlenül berúgta a festékesvödröt a mosdókagyló alá, Mizo meg belelépett, és összemászta a folyosót. Gondolom, ő is segíteni akart, bár Gábor megígérte neki, hogy belemártja a festékbe és vele mázolja ki a WC-t, de a mi idegzetünknek már ez sem jelentett különösebb megterhelést.

Az előszoba színét illetően parázs vita alakult ki. Erásnak tetszett a - szerinte - vaníliasárga szín, szerintem meg feltaláltuk a láthatatlan festéket, mert mire megszáradt a fal, a sötét helyiségben úgy látszott, mintha nem is csináltunk volna semmit. Leszámítva a szekrény oldalát, amit némi csiszolás után szintén lefestettünk diszperzittel. Most egy tükör takarja el a Mizo által azóta szintén összekarmolt felületet... Kezdhettük volna egyből így. A lámpákba mindenesetre becsavartunk egy-egy 100-as izzót, így halványan bár, de látszik a sárga, sőt a halottak is felkelnek, ha éjszaka valaki felkapcsolja a világítást. Ha meg nem kapcsoljuk fel, rálépünk a Dögre, aki harsány vonyítással honorálja a kedves gesztust hajnali 3-kor.

Ezt a szenvedést muszáj volt megszkreppelnem. Íme:

A feliratot Gábor vágta ki a vadiúj hobbikés-készletemmel, amit egyelőre nem merek használni, mert sosem arra megy, amerre szeretném. De ígérem, gyakorolni fogom! A betűk különböző Word betűkészletekből vannak, alatta pauszpapír van, hogy ne legyen zavaró a mintás papír. A gombból készült "kitüntetésekre" rávarrtam a szalagokat, a nagy csillag szivacslapból lett kivágva. A címke SK, a linkjét feltettem a címkeszerkesztős bejegyzéshez. Ez életem első "freebie-je", ha ezt annak lehet nevezni. Ha tetszik, töltsd le bátran!

A dupla oldal másik fele a szobák festéséről fog szólni, úgyhogy a reklám után folyt.köv.!

Örülök, hogy ma is benéztél!
Pusz: Mesi