Széplélek

Még egy album

2012-01-11T15:14:00.010+01:00

Az album címe Csipaszok. Egy nagypapa hívja így a kisunokáit, a nagyszülőknek készült ajándékról van szó ugyanis. A mérete nem is olyan mini, mert a belső lapok kb. A5-ös méretűek, így az egész 22x17x4 cm lett. Az album alapötlete Sapimanótól származik, én ugyan másképp csináltam meg a lapok befűzését (karikákkal, míg ő varrta). Mindezt azért, mert akkor épp nem volt netem, és nem tudtam végignézni a fantasztikus video-tutorialt, amit készített a karácsonyi albumkészítős projektjéhez. Itt található az első része, a többi meg valahol a környékén. Aki esetleg lemaradt volna róla, még csinálhat húsvétit vagy nagymamásat vagy jövő karácsonyit, vagy amit akar.

Egyszerű hullámkarton és a BoBunny Timepiece papírja, némi csipke, Tim Holtz-féle filmcsík Sizzix-szel vágva és SBK-s mikulásvirág díszíti az album elejét. A rózsabimbó Rayheres, 220 Ft-ért vettem 10 db-ot (a hülyének is megéri). A filc hópihék is onnan valók, sajnos már nem kapható, de anno én vettem egy egész csíkot és mivel ritkán készítek téli projektet, még maradt belőle. Ja, a betűk meg dekorgumiból vannak (vennem kellene már végre egy saját Sizzixet, legalább egy kicsit, mert ez nagyon jól használható).

Gombbal záródik a dolog, arra tekertem rá a fedőlap füléről lógó szalagot. A belső pecsétek Viva márkájúak, szinte végig Vivás szilikonbélyegzővel dolgoztam, ez is Rayheres és hatalmas választékban kapható, tök olcsón. Imádom. Van vagy 6 készletem. Nyamm. Ja, a fa sarok-indát egy szimpla papírboltban lőttem, érdemes körülnézni a faáruk közt is a hobbiboltokban, mert ilyen apró kincsekre lehet bukkanni.

Tortacsipke és asszem Jenny Bowlin kommentcímke, a mutató közepében Rayheres félgyöngy (ez végigvonul az albumon, szerintem nagyon látványos, piszkálható kis apróság).

Mindjárt utánanézek, kié ez a POST feliratú körpecsét, de ez az első szilikonbélyegzőm és a mai napig imádom, rendszeresen használom is. Még 2008 karácsonyán szereztem a legelső scrap.hu-s szerkesztői összejövetelen. (Update: Rhonna Farrer, ha így írja a nevét.)

A gyöngyinda Rayheres, a P és M betűk pedig a Prima Printery készletből vannak kivagdosva. Tök jó, mert sok betű és egyéb körülvágható apróság is van benne.

Nos, a csipkés szélű oldalak... hátizé. Az úgy volt, hogy asszem csörgött a telefonom vagy valami megzavart és elméreteztem fél centit az oldal méretrevágásakor. Mielőtt megütött volna a guta, inkább így oldottam meg, most leginkább egy rokokó bugyogóra emlékeztet, de ezzel együtt is tetszik - annyira, hogy aztán gyorsan elméreteztem még egy oldalt, a szimmetria kedvéért. A csipkeszalagot egyszerű folyékony ragasztóval rögzítettem, nem is gondoltam, hogy ez ilyen stabilan ott fog maradni. De ott maradt. Újabb technikát találtam fel, persze gondolom, nem én először...

Fémkütyü, Rayher. Cukor.

Akrillapos - VIVA bélyegzős - StazOn-os megoldás...

... majd ugyanez közelről.

Ez egy kínlódós oldalpár volt, nem nagyon tudtam mit csinálni belőle. Még jó, hogy a Timepiece papírokat nem kell agyondíszíteni.

Martha Stewart széllyukasztó, köszönet érte Kisvirágnak. Nem nagyon fűlik hozzá a fogam, hogy visszaszolgáltassam, de kénytelen leszek, sajnos.

Ami itt a kedvencem, s amit először Gabrielle Pollacco-nál láttam, hogy az eleve geometrikus mintájú papírokat plusz strasszal vagy félgyöngyökkel díszíti. Vagy a nem geometrikusakat is, csak hozzárajzolja a rácshálót.

A közelin jobban látszik, hogy csillog-villog az egész.

Itt valahogy lemaradt egy oldal a negyedik kislányról, ami hasonló, mint a következő, hiszen oldalpárokról van szó.

A legjobb az volt benne, hogy ennél az albumnál jöttem rá igazán, milyen erőteljes hatást lehet elérni pusztán a pecsétekkel és az öregítéssel. A sima egyszínű fotókarton teljesen átalakul ezektől a technikáktól.

Elég vastag lett az album, ami szerencse, mert először a nagy eszemmel a borítót csináltam meg, majd utána rájöttem, hogy túl széles is lett. Így hát rohamtempóban még kétszer szétszedtem és összeraktam, és végül még mindig nem akart a helyén maradni. Az előlap a gombos rögzítés miatt nem állt meg fektetett állapotban stabilan, állandóan beesett és ki kellett "tömni", szóval direkt jó, hogy én ilyen rápakolós vagyok. Tanulság: előbb a lapok, hozzáméretezni az albumot, és a gombot is célszerű a jelen fél méternél közelebb varrni, vagy a Sapinál látott módon tépőzárat (is) használni. Na majd legközelebb.

Ez pedig a hátlap. A gerincén (itt nem látszik ugyan) van még egy kevés hasonló stílusú díszítés. Nekem nagyon tetszett, és akinek csináltam, szintén örült neki.

Annyira megtetszett ez a fajta album, hogy készül egy hasonló... de ez egyelőre maradjon még titok.

Na ennyi elég is volt belőlem mára. Ölelés:

A Viola

2012-01-11T14:34:00.006+01:00

Csak hogy ne tűnjön úgy, mintha nem scrappelnék. De. Scrappelek, csak megrendelésre és hipergyorsan, ezért legtöbbször még lefotózni sincs időm. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem okoz alkotói örömöket a dolog - főleg akkor, amikor átadom a kész művet, érzem azt, hogy jó ez, de nagyon.

Egyik utolsó művem ez a pici album. Egyik íjásztársam kérte karácsonyra, ajándékba a főnökének. Nem nagy ügy, de nagy szeretettel készítettem és tényleg örült neki a hölgy. A címe nem női név, hanem a csapat neve és egyben színe, ezért lett barna-lila az album is.

A papírok a Prima Printery kollekciójából valók, az alapkarton Rayheres. A kicsi rózsákat (tényleg apró, mindössze 1 cm átmérőjű!) magam készítettem, és sk a textilvirág is, gyönggyel a közepén.

A hátoldal persze lemaradt a fotózás hevében, pótolni már nem tudjuk, de szép volt az is, emlékszem. :)

Mindjárt jövök egy nagyobb lélegzetvételű albummal.

Díjat kaptam!

2011-05-16T21:27:00.005+02:00

Teebolya és Tipitá beugrott hozzám (virtuálisan, persze), és megajándékozott ezzel a díjjal! Itt is köszönöm nekik!

A díjhoz tartozik egy játék, amelyben le kell írni 10 dolgot, amit szeretek. Na most ez éppen megint egy olyan dolog, amit pont meg akartam scrappelni. A kis projectembe illeszkedve hamarosan oldallá fog változni, már most van benne 6 oldal, plusz a borítók és elég vastag - nem tudom, hogy fogok még ennyi boldogságot is beleszuszakolni.

Szóval jól végig kell ezt gondolni. Mi is tesz boldoggá?

Az álmodozás és a reménykedés

Ha célokat tűzök ki magam elé és meg tudom valósítani

Amikor Mizo hozzámbújik az okos kis fejével és "elmondja", hogy szeret

Ha reggel van kinek kávét főzni

Amikor segítek valakinek és látom az arcán az örömöt

Ha elismerik a munkámat

Amikor minden olyan rossz és tudom, hogy ennél már csak jobb lesz

A napsütés és a csend a Duna-parton

Ha "a céltábla nyilam útjába kerül" - lásd még itt

Amikor találok egy olyan zenét, ami éppen az aktuális hangulatomat fejezi ki (és a ZENÉT úgy általában, nem tudok nélküle élni!!)

Tipitá megjegyezte ugyan, hogy Mizot és az íjászatot nem írhatom bele, mert elég egyértelmű. Mentségemre szolgáljon, hogy mivel ezt a díjat már régebben megkaptam és el is kezdtem írni a blogbejegyzést róla, ezek addigra már belekerültek. És mivel én nem úgy általában szeretem Mizot, hanem azt szeretem, ahogy ő szeret engem; meg az íjászat is több jelentésű dolog az életemben, engedtessék meg nekem ez a kis csalás...
Továbbadnám a díjat Kisvirágnak, aki mostanában mintha újra alkotna, csak a blogja szomorkodik elhagyatottan. Tessék scrappelni, feltölteni, megosztani, jelen lenni, élni, mosolyogni!!!

Blog candy

2011-04-16T11:43:00.004+02:00

Ezt most találtam Juliánál, és nagyon megtetszett! Olyan szép színes!

Jó lenne megnyerni, még úgyis csak kb. fél milla értékben vannak itthon fel nem használt cuccok, papírok, miegyéb, de hörcsög-mivoltom újabb beszerzésekre késztet...

Ilyen vagyok

2011-04-15T18:00:00.005+02:00

Milyen is? Jelenleg enyhén indiszponált, azt hiszem. Túl egy bulin, kicsit sok alkoholtermék elfogyasztásán, egy összevissza szervezett héten, egy wellness-üdülésen, egy veszekedésen Anyámmal, egy vérvételen, párezer levegővételen... Mi lenne, ha még dolgozni is kellene járnom?!

Munkát keresek ugyanis, ezért ez a fenenagy ráérés, hogy már a harmadik scrapoldalamat gyártom zsinórban. Ami nem baj, meg is bolondulnék, ha nem lenne mit csinálnom, de szerencsére erről nincs szó.

Álmodozom... hogy olyan helyem lesz, ahol jól keresek és nem kell hónap végén számolgatni a zsemlérevalót. Hogy az elvégzett munkámat észreveszik és megdicsérnek érte. Hogy lesznek ott nők és férfiak vegyesen, mert én soha, de soha többé nem akarok csak csajokkal dolgozni. Hogy lesznek szabad hétvégéim. Hogy hátha... hátha dolgozik ott majd VALAKI...

Ennek érdekében készült ez a fotó rólam, az önéletrajzomhoz, és erőteljes retusálás után néz így ki, mert a helyzet akkor ennél sokkal drámaibb volt. Még mindig nem tűntek el a karikák a szemem alól (persze ha ÍGY bulizok, nem is fognak, de ez úúúúgy kellett már!), jópár kilóval a versenysúlyom alatt vagyok, és a barátaim úgy köszönnek egy ideje, hogy : "Szia, de szarul nézel ki, baj van?" De már látszik, hogy kezdek megnyugodni, jót tett a wellness is, érzek erőt az újrakezdéshez, csak már unom, hogy megint és újra, de hajrá. Menjünk neki fejjel.

Újrakezdésemhez tartozik az is, hogy dokumentálok és tényfeltárok, most például a kis személyiségemet, újfent. Ebből kifolyólag készült ez az oldal:

Nem csináltam még soha ilyet, hogy arányaiban ennyire nagy fotót használok egy oldalon, de megtetszettek a digis művek, és ki akartam próbálni. Igazából csak az volt a terv, hogy valami nagy-kusza-színes-zsúfolt legyen, pakolgattam és ez lett belőle. Mégis nagyon engem tükröz, nem?

A fotó az oldalon nem azért homályos, mert rosszul fényképeztem a kész művet, bár az is benne van. Kicsit megpróbáltam álomszerűvé varázsolni a képet, játszottam a színekkel, homályosítottam, kereteztem, nekem tetszik nagyon. Valahogy úgy RAGYOG...

Itt látszik a sok apróság, amit rádobáltam. A színes virágokat, buborékokat és az eprecskét egy REPRINT nevű finn scrapbookpapíros cég termékmintájából vagdostam ki. Teljesen olyanok, mint a Best Creations és a csillogó sajátmárkás Rayher papírok. (A buborékok jelentését, gondolom, nem kell megmagyarázni...) A cicás gyurmagomb Hana műve, van itt egy Jenny Bowlin-gomb, meg pár chipboard-cucc is. (Szilvi, tőled kaptam, talán tudod még, milyen márkájú!) Papírvirágok Rayher, gyöngytoll VIVA. Dekorgumiból vágtam ki Sizzix-szel a betűket, Fine Frenzy sablonnal. És ennyi.

Ilyen vagyok... és kész! És ami a legjobb: szeretek ilyen lenni, azért se változom meg. Szép estét mindenkinek!

Íjászat

2011-04-05T12:03:00.009+02:00

Mostanában sokat gondolkodtam azon, mi jelent számomra boldogságot. Kerestem a választ a pénzben, munkában, emberi kapcsolatokban, de valahogy semmi nem fejezi ki azt az érzést egyben, amikor úgy gondolom, hogy nyüszögjön a fene, nekem jó dolgom van. Aztán egyszer, amikor egy este hazafelé baktattam a Körúton és szép volt az idő, mosolyogtam és mosolyogtak rám, rájöttem. Azt és CSAKIS azt kell csinálni, amit szeretek. És azzal, azokkal, akik fontosak nekem. Ja, meg kell hozzá ZENE, mert az is az életem része... Más nem számít.

Amikor először lementem a lőtérre, eszem ágában sem volt FEGYVERT venni a kezembe. Hosszas unszolás után megpróbáltam, és ahogy kihúztam és ellőttem és ment a vessző ahová akart, elkezdett érdekelni a dolog. Mi van, ha egyszer oda menne, ahová ÉN szeretném? Mi lenne, ha úgy ki tudnám húzni az íjat, hogy ne forduljon ki tőle a vállam? Vagy ha nem vágna alkaron az ideg? Hmmm...

Azóta lejárok lőni. Az oktató vért izzadt velem, míg helyes tartással sikerült állnom, én meg amíg rájöttem, mit kell tenni ahhoz, hogy ne csináljon olyat az íj, hogy "pinnnnng-plattty", és lehetőleg ne lőjek le egy neoncsövet sem vagy ne szántsam fel a padlót. Most már megy, dícsérnek, sikerélményem van és egy jó kis bandát ismertem meg ott. Fontos lett a dolog. Vágyaim, terveim vannak.

Na ez a boldogság.

Az oldal a scrap.hu havi vázlatkihívására készült. Nagyjából kábé pontosan tök más, de esküszöm, abból indultam ki... Csak a formátum (A5) miatt össze kellett húzni.

A fotó alatt egy haiku olvasható, ami egy japán versforma, bár Hana szerint ez pont egy eredeti magyar Fodor Ákos-vers. De akkor is nagyon ott van. Persze a haikukat többféleképpen lehet értelmezni, ahogy azt már sejtettem is. Még jó, hogy az eredeti vázlaton is éppen ott KELL lennie egy szívecskének... khmmm...

Még a tavalyi scrap-táborban adta Veka ezt a kupakot, ami most akrilfestékkel és filctollakkal való kezelés után céltáblává lényegült át. Illetve lőlappá, azt is ilyen szeggel vagy hasonlóval szoktuk felerősíteni a vesszőfogóra, mint ez a Rayheres szeg alakú milton. A szívecske Sizzix-szel van vágva, mint ahogy a betűk is. A sárga szalag még egy 3 éves Kit-Klub-maradék. A kék papírcsíkot 6 és 3 mm-es kalauzlyukasztókkal gyötörgettem, amíg ilyen lett, nem tudom, hol láttam, de tökre tetszik a technika.

Ezt a részét szeretem a legjobban az oldalnak. Tűfilccel továbbrajzoltam a fotót, egyszer már csináltam ilyet itt. Lehet, hogy a perspektíva ábrázolásától egy rajztanár falra mászna, tőlem ennyi telt. Annyira AKARTAM csinálni, hogy legyen már kész, gyorsan-gyorsan, egy helyen el is rontottam, a verset meg 3x írtam újra, szóval vannak rajta apróbb hibák.

Na itt látszik még a két darab Scrap-kreatúrás chipboard-nyíl, amelyeket ugyanazzal az akrilfestékkel kentem be, amivel fröcsköltem a hátteret. A vonalkódnak nincs semmi célja, csak tetszett és felhasználtam, ha már úgyis szétvagdaltam az újságmintás Rayher-papírt. Az alapot VIVA Paper-Soft-Colorral barnítottam, imádom ezt a festéket! A papírcsipkét egyszer egy lyukasztó kipróbálásakor csináltam egy maradék, kb. 2x6 cm-es fecniből, és nem volt szívem kidobni. Most a helyére került ez is, de jó, tényleg minden szemetet fel lehet használni...

Ja, a legfontosabb, a kihúzható cetlin szerepel a boldogságom felé vezető út, azaz a célkitűzés: "Szeretnék egy íjat. Egyre inkább úgy érzem, hogy ezt a sportágat nekem találták ki. Megnyugtat; erősít testileg és lelkileg; elegáns és szép sport. Szerelem első látásra. Így hát döntöttem: összeszedem a pénzt egy jó felszerelésre, szorgalmasan tanulok és versenyezni fogok!" A fotó egyébként február 25-én készült, amikor is először sikerült lőnöm egy "fúrót". De büszke vagyok arra is, hogy a többi sem ment annyira mellé!

Mr. Perfect

2011-04-02T18:16:00.012+02:00

Ne tévesszen meg sekit a cím, ez nem átverés, én igenis megtaláltam - mit megtaláltam, megALKOTTAM a tökéletes pasit. És nem adom. Enyém. Na jó, nézni lehet...

Veka scrap-chatjén kezdtem el, azóta nem volt kedvem és időm befejezni, mert ahhoz le kellett volna ülni és alaposan végiggondolni az egészet. Merugyeazvan, hogy jó vigyázni, mit kíván az ember lánya, mert a végén még teljesül, aztán megnézheti magát. "Hát ez is egy dolog - ugye te sem gondolod komolyan...?" - dalolja Kisstibi az alant elhelyezkedő klipben, nekem valahogy ez a szám passzol hozzá, mert van benne bárány, meg "hogytuccígyaludni", s ezek a jelek szerint szervesen kapcsolódnak a tökéletes pasihoz. Na inkább leírom, mit csináltam, hogy ez az oldal ilyen lett. Kicsit artos - újabban szeretem az ilyet.

Így néz ki becsukva...

...mert be is lehet csukni, hogy beférjen a készülő A5-ös méretű projektembe. Azért vannak rajta oldalt lyukak. A lépések megtalálhatóak ebben a topicban, nagyjából ez alapján készült az oldalam, csak végül átrendeztem és lekicsinyítettem arányosan.

Ami miatt sokáig tartott a dolog, az az, hogy igen, a betűket egyesével rakosgattam ki 3D-s ragszalagra, és úgy lett felragasztva. Ez szimbolizálhatná akár azt a sziszifuszi munkát is, míg az ember megtalálja a másik felét...

Az "Úgyis megtalállak!" feliratot kaparós matricából ügyeskedtem rá egy darab textilre, remélem, bírja majd a kiképzést.

A címfelirat betűit Sizzix-szel vágtam ki randa barna dekorgumiból, de mivel nagyon nem tetszett, befestettem aranyszínre Inka Gold festékkel (VIVA). A kis korona is Sizzix, Tim Holtz repülő szívecskés dizájnjából van, a strasszok Rayheresek. Az Inka Golddal festettem még egy pár húzást az akrilfesték mellé, illetve az utolsó két tulajdonságot egy kicsit jobban körbepamacsoltam, mert az a legfontosabb.

Van még rajta Rayheres szív-függő, YABO miltonkapcsok, egy régi SBK-s szalagmaradék, és ékszerkészítéshez való szerelőkarikák. Persze nem volt itthon antik, de már nem cserélem le, majd ha akar, berozsdásodik magától... lesz ideje, mire megtalálom Őt.

Ja, és el ne maradjon a hozzá való zene: Quimbyéktől az Álmatlan dal

Ajánlom magamat. Sallalalííí... Tenkjú, veri artisztik.

Az Ideális Pasi

2011-02-19T20:39:00.001+01:00

Hát Ő lenne az. Hamarosan megszkreppelésre kerül, akár tetszik Neki, akár nem... :D

Mi kell hozzá?

2011-01-27T21:38:00.007+01:00

Régebben született ez az oldal.

Hullámkarton alapra készült, amire egy elefántcsontszínű textúrázott kartont rögzítettem. A szélek és a nyomtatott szöveg barnítását a VIVA Paper-Soft-Color homokszínű és dióbarna papírszínezőjével állítottam elő, ezt egy szivaccsal, körkörös mozdulatokkal kell felvinni, és nagyszerűen keverhetők a színek. A tépésnél meg kimondottan olyan, mintha égésnyom lenne, nagyon jól sikerült szerintem. Igen, igazi cigarettacsikk van rajta...

A szívet drótból hajlítottam, és újra megrajzoltam, majd kiszíneztem a Paper-Soft-Colorral, mert azt is lehet vele, festeni. Kissé olajos hatású, nagyon nehezen szárad, de savmentes. És gyönyörű, akvarelles hatást lehet vele elérni, mivel nem fed és akár ecsettel is felvihető.

A következő képeken olvasható egészében a dalszöveg, de lentebb be is linkelem, úgyhogy hallgatható is. A feliratokat kaparós betűkkel csináltam, az alsó fénykép alatt van a kihúzható komment. A képeket vastag kartonra ragasztottam, így eléggé kiemelkednek a síkból. A kávéfolt akrilfestékbe mártott kávéscsészével készült, az óramutatók szintén valódiak.

A pinkkel jelölt szavak - ha valaki még nem jött volna rá - a lényeg. Igen, ihletett oldal lett, egyszer csak összeállt, felvillant, csak meg kellett csinálni.

A zene, amiből készült, ami megihletett, az szerintem az egyik legmélyebb Pál Utcai Fiúk-szám. Mi kell hozzá.. kérdem én, mihez mi kell??? Válaszokat kommentben elfogadok, nyeremény a megvilágosodás meg egy remek dal. Hallgassátok, hadd szakadjon.

Szeretettel:

Zenét hallgatok

2010-05-22T00:19:00.004+02:00

Tudom, tudom, megint mindennel el vagyok maradva. És tudom, hogy nem tudom beosztani az időmet. És hogy alvás helyett most is éppen zenét hallgatok, vagy századjára... de annyira tetszik!

Ha ezt olvassa Az, Akivel Még Nem Találkoztam, jelentkezzen! (És segítsen befejezni a munkáimat, mielőtt teljesen elnyel a GDP-termelési kényszerem...)Talán el kellene mennem bevásárolni? A múltkor majdnem bejött: békésen rollereztem az Auchanban a kocsival és nekimentem egy helyes srácnak - aztán megláttam a kezén a gyűrűt. Ez az én formám. De legalább rámnevetett... :)

Jövök majd, addig hallgassátok és legyen szép napotok!

Busz, workshop, Laupheim (2. rész)

2010-05-13T13:52:00.001+02:00

Folytatom a beszámolót, ti meg folytassátok a nyálcsorgatást, hogy milyen jó kis munkahelyem van nekem... :) Na jó, ez nem mindig igaz, de azért alapvetően szeretek itt dolgozni, és nem csak Laupheim miatt.

Az első nap rettenetesen húzós volt. Jutott rám két workshop, egy karácsonyi és egy pólófestés, ezekről mindjárt képeket is mutatok. Közben volt egy jó nagy etetés, dugig zabáltam magam barnamártásos husival, zöldségekkel, epertortás tejszínhabbal (nem tévedés, ilyen arányban szerepeltek a tányéromon!), és volt óriáspalacsinta Nutellával, amire a fagyiskocsinál számolatlanul mérték a gombóc fagyikat. A lila gépes workshopon már enyhe hányinger kerülgetett, gyorsan ledöntöttem hát fél liter narancslevet, amitől még rosszabb lett a helyzet... de hát olyan fincsi volt minden! Elálmosodni azonban nem volt időm, rohanni kellett tovább.

Karen Marie tavaly is kint volt a kiállításon, most vagy 8 új készlettel ünnepelte a saját 25. és a Rayher 50. éves fennállását. Kata mazsolázik:

Csináltam én is (félig) egy aranyos karácsonyi pop-up képeslapszettet, mondtam is neki, hogy ha most nem kezdek hozzá, megint nem kap senki karácsonyra képeslapot. Nevetett nagyon, majd eszembe jutott, hogy megmutatom neki az ő dobozhajtogató sablonjával készített esküvői dobozkáimat. Tündér volt, türelmesen megvárta, amíg kikeresem a telefonomból, aztán lelkendezek egy sort, hogy mennyire jó ez, és nagyon szeretem őt is, meg a sablonjait, a megrendelő menyasszonykám meg méginkább. Láttam, hogy jól esett neki, meg is ölelt. Ilyen a dán vendégszeretet.

Kb. ennyi fért bele az első napba, lehet, kevertem egy kicsit a sorrendet, de 4 óra alvás után már az angolt is kevertem a némettel, még jó, hogy ott mindenki beszélt minden nyelven, meg sem lepődtek ezen. Főleg miután közöltem, hogy magyar vagyok, ilyenkor mindig nagyon elcsodálkoztak, hogy olyan messziről eljöttem, Rayher Papa külön meg is köszönte a fáradságot a magyarországi brigádnak!

Vacsora előtt még volt annyi idő, hogy kiszaladtunk a boltba csokit venni. Illetve ez volt az eredeti koncepció, amiből végülis lett: 1/2 kg aszaltszilva, 3 tábla csoki, meg egy sor Ritter Minis, Vollkorn-Butterkeks (teljeskiőrlésű vajaskeksz, nyamiiii), meggylekvár, mogyorókrém, és (NEM RÖHÖG!!!) 3 macskakonzerv 1 euróért a Szőrösnek. Tudom, az plusz 1,2 kg a bőröndben, de hát mi a fenét vittem volna neki szuvenír gyanánt? Egyébként finom. Csak sótlan...

Vacsora: grillcucc. Nem gyengén. Zöldségek, saláták társaságában baconös szűzérme, grillezett lazac, meg grillezetlen is, meg pisztráng (az a Forelle, ugye?), meg tonhal. Meg pármai sonkába göngyölt sárgadinnye, amit nem szeretek, úgyhogy a dinnyét megkapta Kata, aztán olyan jóízűen ette, hogy visszavettem tőle és megkóstoltam. Hiba volt, mert most már szeretem, be is nyomtam, utána meg vakarózhattam, mert csalánkiütésem lett tőle. Vagy valami mástól, amit még öszeettem. Volt még hozzá 3 féle magos stangli, joghurtos mártogatószósszal, meg olívás kenyérke, meg magos izék és steakburgonya, de biztos kihagytam valamit. Van fotó a tányéromról, majd ha megkapom, megszkreppelem, érdemes lesz megtekinteni.

Este még a vacsi után sétálni és/vagy iszogatni szerettünk volna, de a társaság este 9-re feladta a harcot és tüntetőleg felvonultak a buszra aludni. Úgyhogy a szálláson még megittunk négyen fél üveg bort, a többit nem kívántuk, ezért otthagytuk a szobalánynak.

Reggeli kép rólam:

Jó sok időmbe telt, míg fejet varázsoltam a fújból, ekkor már eléggé ki voltam purcanva. De kezdődött a második nap, és még annyi minden hátravolt a 3 órai indulásig, rohanni kellett újból, hogy jusson időm lefotózni mindent. Vissza a kiállításra.

Nem csak scrapcuccok voltak ám (de nagy része az volt, hehe...)! Közeleg a karácsony (remélem, nem túl gyorsan), mint a bejárati Mikulás is mutatta, így megnézhettük, mi lesz az idei tél divatirányzata. Bézs vagy fehér, arany-ezüst-bronz, barna, szürke, földszínek. Kockás vásznak, természetes anyagok és filc fogja díszíteni az ajtókat és a fát, persze a szokásos piros-zöld-arany kombó még mindig divatos. Vagy nem divatos, csak muszáj. Nekem ez a hangulat a képen jobban tetszik...

Workshop is volt a karácsonyi díszekből, két aranyos kopogtatókoszorút csináltunk. Ez volt az első nap egyik programja. Mutatom az enyéimet, fél óra alatt össze lehetett dobni a kettőt, festéssel, szárítással, bélyegzéssel együtt.

Az ezüst feliratok hődomborítással készültek, ehhez kapcsolódóan érdemes megemlíteni még egy szkreppes cuccot, az új, 18 féle színben kapható embossingpor-kollekciót. Eddig is meg voltam elégedve a porunkkal, mert szépen fedett, jól olvadt, de ez... ez egy álom! Kisebb kiszerelésű, és már az árát is tudom, kb. 1350 Ft lesz egy tégely, és a legújabb divatszínekben tündököl. Lila, rózsaszín, sárga, világoskék, erdeigyümi-lekvár, kétféle zöld - ezekből hiába kerestem bárhol, nem volt. Hát most van. Kukk ide!

Swarowskiék is kitettek magukért, hatalmas kristályokkal találkoztam szintén földszínekben. Bár túlzottan nem látszik a képen, de kör alakú, cápafoghoz hasonlító, és nagy, kerek medálok színesítik a kínálatot. Ami nekem meglepő volt, hogy ezeket nem finom láncokkal és nemesfémekkel, hanem fonott pamutzsinórral és bőrrel kombinálják. Szafari-stílus, meg egy kicsit rockos is, biztosan van, akinek ez bejön. Ekkora értékű kristályokat én az estélyimhez hordok (illetve hordanék, ha lenne, meg ha valaki elcipelne bálba), de egyébként a színvilág és a szikrázó csiszolás miatt percekig leragadtam a stand előtt. A kiállításon ilyen gombákra voltak felerősítve az ékszerek, az alap hungarocell, amit bevontak plüssel és fémes papírral, nagyon nagy ötlet!

Nem múlik a lilák, erdeigyümölcs-színek divatja sem. Most érdekes dekopapírokon jelentek meg, a papírba beledolgozott textilszálak kicsit retro, de nagyon meleg, barátságos hatásúak a lakberendezésben. Én mondjuk el tudok képzelni valami dekupázsolt cuccot vagy akár albumborítót is belőlük, még az Elsie Flannigan-féle stílushoz is hozzá tudnám passzítani, annyira különleges a textúrájuk.

Ja, fűztem gyöngyöt is a második napon... én, aki az első fülbevalómat szerelőpálca helyett gombostűvel raktam össze, mert hát szaktudok én nagyon... :) Ez a lánc kb. 40 perc alatt készült el, kimondottan hordható, csak még varázsolok egy pár fülit hozzá. Apró Swarowsky-kristályokkal bolondították meg, a teklagyöngyök pedig vegyesen matt, fényes és áttetsző színűek, határozottan elegáns.

A gyöngysor alatt az új pólóm látható, majdnem elfelejtettem a pólófestést, pedig nagyon ütős! Új textilfestékek jönnek be, amelyekbe beletapad nem csak a csillámpor, hanem a speciális fémfólia is. A sablonok öntapadósak, a minta nagyon finom és aprólékos, mert egy harisnyaszerű háló van ráoktojjálva, így nem csak "teli" formákat lehet festeni, hanem ilyeneket is:

Találkoztam egy német dolgozóval, elölről teljesen konszolidált öltönynadrágos-inges-nyakkendős úrnak tűnt, aztán megfordult:

Igen, az ott egy halálfejes, csillámos motívum. My Style, yess!

Papír is volt még, kedves gyerekmintás meghívót és ültetőkártyát és ajidobozt hajtogattunk, ha lenne gyerekem (de nincs!), és rendeznék neki gyerekzsúrt (kizárt!), minden bizonnyal ezzel lenne díszítve az asztal. Vagy Karen Marie cuccokkal. Tényleg édesek, de macskás jobb lett volna...

Indulás előtt még bementünk a sátorba, ahol a nagyleltár után megmaradt holmikat árusították ki. Az volt a neve, hogy Schnappchenmarkt, ahol az első a betű umlautos, így joggal pályázik nálam a "Legrondább német szó"-versenyben a dobogós helyek valamelyikére. Szeretem még a
Polyresin Stiefmütterchenköpfchen szót is, ami műanyag árvácskafejet jelent, egyelőre ez viszi a pálmát. Na mindegy. Lényeg, hogy 2 euróért lehetett kapni kifutó szériás scrapbook-papírokból egy csomaggal (25 db), ami azért volt megdöbbentő, mert az osztrák és német benzinkutaknál a WC-kupon 0,5 euró volt. Tehát ha jól számolom, több mint 6 papír = 1 pisiléssel. És akkor a 11 eurós cigarettaárról nem is beszéltem, itthon is drága, de talán nem véletlenül nem láttam dohányzó embert Laupheimben.

Azt hiszem, mindent sikerült leírni. (Ami kimaradt, az egy minialbumban fog szerepelni, csak még megvárom a többiektől a képeket.) Hazaúton még csináltam egy meglepően jó naplementés fotót, majd úra eljátszottam a padlónalvós műsort, érdekes, most senki nem röhögött vagy nézett rosszallóan...

Megpróbálom a kiállítás többi képét feltölteni egy Picasa webalbumba, ha sikerül, innen belinkelem, és megnézhetitek.

Pussszka:

Busz, workshop, Laupheim (1.rész)

2010-05-13T01:57:00.005+02:00

Ahogy ígértem, jön egy kis beszámoló a hétvégén Laupheimben tett látogatásról, amelyre minden évben sor kerül. Már másodjára mehetek én is a Rayher magyarországi csapatával, most tudatosult bennem igazán, hogy több, mint egy éve itt dolgozom...

Busszal vágtunk neki a világnak 7-én este, tavalyi tapasztalataim alapján BORZASZTÓ hosszú útra készültem, így jobbnak láttam, hogy teljes menetfelszereléssel induljak. Így került be az amúgy sem kicsi bőröndömbe a kényelmes melegítő mellé egy pléd, rajta némi Mizo DNS-sel (értsd: szőr), csak hogy meglegyen a komfortérzet, amint alvás után a macskám darabjait szedegetem ki a számból és sepregetem le az arcomról...

Magyarországon megálltunk 3 helyen, majd átruccantunk Szlovákiába, felvenni a szlovák nagykereseket. A határon majd' egy órát vesztegeltünk, mert valami nyomkövetőre (???) és különböző papírokra volt égető szükségünk, dög hideg volt, pokrócba csavarva jegesmedve-partit rendeztünk a csajokkal. Erről is van kép, de hogy kinél, nem tudom. Pár napon belül remélem, minden engem (is) ábrázoló képet megkapok emailben.

Az osztrák határ után a szlovákok nagy megdöbbenésére elvackolódtam a busz padlóján a hátsó széksorok között, "Üldögéljen további 10 órát, akinek két anyja van!"- felkiáltással. Itt még nem alszom, csak utasításra úgy teszek, mintha... aztán elég jól elnyomott a buzgóság. Kb. 4 órát sikerült aludni, még álmodtam is, körtét szedtem a Kellékország Katájának, magassarkú cipőben, kovácsoltvas kerítés megmászása közepette. (Nem kicsit röhögött, amikor ébredés után előadtam neki. )

Reggel 8 körül értünk a szállásra egy Biberach nevezetű kisvárosban, a hotelnek még a neve is gyönyörű volt: Eberbacher Hof. Mindenütt faragott macskák és porcelánfejű babák díszítették a lépcsőfordulókat. Elég jól megértem a németeket, de a becsekkolásnál azonnal nyelvi nehézségeim akadtak. Egy idősebb hölgy, valszeg tulaj vagy ilyesmi, rendkívül kedvesen érdeklődött valamiről, közben a szobakulcsra mutogatva. Nem túlzok, 3 perc kellett, hogy felfogjam, a szobaszámunkat kérdezi, és azt, hogy most KICSEKKOLUNK-E, csak éppen ANGOLUL, valami borzalmas bajor akcentussal. Vúmnámör, valahogy így hangzott, tőlem francia vagy japán is lehetett volna, akkor sem vágtam volna kevésbé értelmes fejet. Végül Kata fejtette meg, mindenesetre jól röhögtem rajta.

Itt támadjuk be a laupheimi Rayher-bázist, a kukásmellényes fiatalember nagyon készségesen irányította a forgalmat a kapuban, német létére pedig kimodottan helyes volt - előítélet a csúnya német pasikról törölve.

A kiállító terem bejáratát a Télapó őrizte személyesen - tavaly békák voltak itt, kicsi, nagy meg koronás, minden mennyiségben. Valamelyiknek adtam is puszit, erre Télapóvá változott mire visszajöttem, Herceg sehol, ez az én formám.

Edit halkan figyelmeztetett (mivel már ismer), hogy ha a kiállítás papíros részét meglátom, ne vagy csak igen halkan kezdjek visítani, majd hozzátette, hogy ő is csak nehezen állta meg a tetszésnyilvánítás ezen módját. Mutatom, miért is:

Íme a BoBunny "Flower Child" kollekció, ami kb. júliusban várható Magyarországon. Ez az 5 féle lesz a teljes kínálatból. A Rayher egyébként bedobja még a BoBunnytól a "Dots" és "Tis The Season" papírokat is (5 féle), utóbbit Rayheres tervezésű, abszolút "kórdinéting" gomb-, szalag- és miltonkapocs-készlettel, valamint a...

..."Jazmyne" kollekciót, ami a leggyönyörűbb az összes közül. Sajna ebből sem mind a 16 papírt, a formavágottak kimaradtak, de így is érdekes lesz a dolog. Glitteres, nagyon jó minőségű egyoldalas papírokról van szó, legalább ennél nem szakad meg a szívem, hogy a másik oldalát nem tudom használni.

Újabb nagy gyártót vezet be a cég, megjelenik a My Mind's Eye a kínálatban. Itt látható az "Andrea Victoria" készlet, nagy örömömre a Die-Cut ívvel megspékelve kerül forgalomba várhatóan augusztus körül.

A natúr színek kedvelőinek jó hír, hogy a MME "Ooh La La" kollekcióból ezúttal nem a lányos rózsaszín, hanem a fiús verziót választották. Majd rögtön terveztek is hozzá egy szokásos gomb-szalag-milton csomagot, hogy hová a fenébe fogom tenni a boltban, az egyelőre rejtély...

...mivel a felsorolt 6 készlet mellé a következőkre lehet még számítani: Hobby Fun Inc. "Baby Girl", "Baby Boy" és "Christmas" készlet (utóbbi szintén gombbal, kapoccsal és szalaggal ellátva). Keresgettem a neten, hogy belinkeljem, de nem találtam semmit. Tündéri papírok, kicsi alvó babákkal, hosszúfülű nyuszikkal, kitömött oroszlánfigurákkal, kicsit a Lázár Ervin-féle mesevilág hangulatát idézve. Valamilyen rejtélyes oknál fogva (nincs gyerekem?) nem készítettem fotót a babás papírokról (sem), helyette mutatom a karácsonyi kollekciót, feldolgozott állapotában.

A negyedik gyártó pedig a Best Creation Inc., két készlet várható tőlük. Fiús anyukáknak a "Transportation"-t, lányos anyukáknak pedig a "Once Upon a Dream"-et mutatom, itt (felülről a második és harmadik kollekció). Na meg itt a képen is ez van kezemben, remélem, kellőképpen eltereli a figyelmet a gyűrött fejszerkezetemről. Igen, mindkét készlet tartalmaz formára vágott szélű papírokat is, egyébként meg csillámosak, és annyira jó az illatuk!

És akkor Tim Holtz-rajongók, figyelem! A scrap.hu-n a Trendfigyelő rovatban már emlegetett kooperáció eredményeként nem csak megszülettek, de kaphatóak lesznek itthon is a Sizzix Tim Holtz nevével fémjelzett vágósablonjai, ha minden igaz, augusztustól. Sajnos nem minden, de vagy 6 féle vágó-, valamint legalább 2 domborítósablon fogja színesíteni a palettát.

Tavaly is imádtam a Crafters Companion bemutatóját, ahol a lila bőröndöt feltaláló lány személyesen prezentálta a 3-4 perc alatt elkészülő pop-up képeslapokat, dobozokat és egyebeket. Ez idén sem volt másképp, ő és a társnője 4(!) nyelven nyomták szinkronban a bemutatót, mindenkit nagyon kedvesen invitálva a standjukhoz. Mi is jól elbeszélgettünk, közben meg járt a keze, és megmutatta, hogyan kell 3 perc alatt legyártani egy muffinos képeslap alapját, ami már csak díszítésre vár. A képen egy meglepetésdoboz látható, akrilcsíkon lebegő pillangókkal, amihez ezt használta (egyike a kiegészítő lapoknak az Ultimate Pro bőröndhöz).

Másik újdonságuk, ami azonnal birtoklási vágyat ébresztett bennem, az ez. A CleverCut egy profi vágógép, sarokkerekítő és szögben vágó és falcoló és perforáló és fotóméretező funkciókkal, ha valaki nagyon szeret, ezt kérném a névnapomra.

Úgy látom, most úgy belelendültem a scrapbook-termékek leírásába, hogy az összes többi történés egy új bejegyzésbe fog kerülni. Mivel már nem látok ki a fejemből, holnap folytatom a többi hobbicuccal és a programokkal, addig is jó nyálcsorgatást, gondolom, úgyis mindenkit ez érdekelt igazán... :) De azért érdemes lesz elolvasni a holnapit is, nekem hatalmas élmény volt a sok újdonság, és megmutatom, miket csináltam a workshopokon!

Már alszom is...

12 hónapos album - Március

2010-04-22T08:18:00.001+02:00

Jó sokáig váratott magára ez a bejegyzés, amiért is Mizo nevében kérek elnézést... hogy miért is? Múlt hét elején nagy nyugodtan tettem-vettem a konyhában, amikor is hatalmas robajra lettem figyelmes. Amikor berohantam a szobába, a következő látvány fogadott: a számítógépem háza arccal előreborulva fekszik a padlón, alatta a két hónapja vásárolt internet-stickem, és még egy villanásra észleltem a macsesz farka végét is, ahogy rémülten kiugrik az erkélyre az ablakon át. Az első megdöbbenés után olyan ordításba kezdtem, hogy szerintem az egész lakótelep zengett tőle, majd felkaptam a Dögöt és elindultam vele lefelé, az esőbe, hogy namostakkor és húdeelegemvan, és most bizony szélnek eresztem, hiába a négy év szerelem.

Persze ő ordítva tiltakozott és minden lehetséges helyen összekarmolta a hátam. A lépcsőházban sorban nyíltak az ajtók, hogy mi ez az éktelen nyávogás, én meg csak vittem, mint egy büntetés-végrehajtó... Három háztömbbel arrébb már nagyon sírtam. Lekuporodtam egy kapualjba, jött egy hölgy és bájosan megkérdezte, hogy most találtam ezt a szép kiscicát?! Majdnem hozzávágtam Mizot, de azátn elmondtam a sztorit, és felajánlottam, vigye, ha annyira szép. Mizo el sem mozdult mellőlem. Kétségbeesetten dörgölőzött hozzám, még az sem érdekelte, hogy csöpög rá az eső és a talpa is vizes lett, csak vigyem már fel és ne haragudjak rá.

Nagyon megsajnáltam, és a hölgy is próbált jobb belátásra bírni, hogy ezt nem szabad, meg biztosan nagyon szeretem, meg hogy milyen szép és ápolt, látszik, hogy kényeztetve, szeretve van.

Rájöttem, hogy Mizo az, AKI mindig velem volt, jóban-rosszban közel 4 éve... és nem tudtam lent hagyni. A liftben felfelé végig ölelte a nyakamat, erősen, mindkét mancsával és pihegett, remegett, de már nem nyávogott. Persze aztán büntizett még egy-két órát az erkélyen, de szerintem nagyon megijedt. Ahogy én is, hogy ha most eleresztem őt, elvesztem az egyik legfontosabb dolgot a kis életemből. Mert a fekete is szín...

Úgyhogy most sikerült pótolni a sticket, ezért a lemaradás. Köszönöm a türelmet, és a segítséget - az illető tudja, kiről van szó, nagyon-nagyon, és örök hála, és szipp meg hüpp a meghatottságtól.

Vissza a kis albumhoz. Már a negyedik oldal készül, de ennek ellenére még nincs késő csatlakozni! Főleg, hogy újabb ajándékot teszek a dobozba, ami az év végén egyben kerül kisorsolásra a résztvevők között. Kíváncsiak vagytok már rá? Akkor... először is leírom, mit kell érte tenni, milyen legyen a márciusi oldal.

- A februári oldal hátulján lesz, tehát a bal oldala kapcsos zárójel alakú.

- Témájában legyen valami ellentétes, kontrasztos dolog. Lehet pozitív és negatív, de ha nem történt semmi rossz a hónapban, az még jobb. Ha mérlegre raktál valamit, gondolkodtál egy döntésen, vagy csak eltértél valamilyen megszokott dologtól, az éppen ide illik.

- Színnek a narancsos-barnás árnyalatot választottam.

- Kötelező kiegészítő pedig egy nyíl, ami mutat valahová, és lehetőség szerint nem csak rajzolva van, hanem hangsúlyos, kiemelkedő, 3D-s eleme az oldalnak.

Mindezekért egy rakás chipboard-cuccot ajánlok fel, este mutatom!

Szép napot!

Februári oldal

2010-04-20T20:43:00.001+02:00

Haladunk, haladunk! Először is, ahogy ígértem, mutatom a februári nyereményt, íme!

Egy rakás kraft kartonból készített finomság és 2 teljes ív karton!

Aztán itt vannak az oldalak. Ágikáé:

És Sapimanóé:

Hamarosan jön a márciusi!

Sokminden egyszerre

2010-04-03T23:41:00.000+02:00

Milyen már, amikor annyi dolgod van, hogy azt sem tudod, minek fogj neki... aztán úgy döntesz, hogy inkább alszol egy jót?! (4-5 órát...) Persze a végeredmény kapkodás, vagy legalábbis munka hajnalig, de tudjátok, mit? Én még ezt is élvezem. Nem tudom, mi van velem, de az óraátállítás óta nemhogy nem szenvedek a korai keléssel, hanem sokáig fent is bírok maradni - lehet, hogy NAPELEMES vagyok?!

A múlt héten a szokásos munkahelyi agyérgörcs mellé kaptam egy csomó mindent. Jovi és Hana megajándékozott a Kreatív Blogger díjjal, egyből kettővel is, de az egyik már megvan. Így az ufósat teszem fel, nagyon szépen köszönöm!

Szabályok:
1. Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad! (belinkelve a blogját)
2. Tedd ki a logót a blogodra!
3. Írj Magadról 7 dolgot!
4. Add tovább 7 embernek! Ne felejtsd el linkelni a blogjukat!
5. Hagyj megjegyzést Náluk, hogy tudjanak a díjazásról!

És az én 7 dolgom:

1., Mint fentebb megállapítottam, valószínűleg napelemmel működöm.

2., Fatalista is vagyok, kedvenc kifejezéseim közé tartozik a "Ha már úgyis..., akkor mindegy!", vagy a "Tudtam, hogy ez lesz, mert így kellett lennie." Ezen eszmefuttatások vége vagy sírás, vagy - főleg az utóbbi időben - buli.

3., Csúnya szokásom, de borzasztó cinikus vagyok azokkal, akik ostobák. És magamban nevetek rajtuk, ha még azt sem értik, hogy éppen piszkálom őket.

4., Jó szokásom viszont, hogy elolvadok egy mosolytól vagy egy kedves szótól, és ha valakitől ezt kapom, a végletekig kedves tudok lenni hozzá, ami gyakran kisebb ajándék, tárgyi figyelmesség formájában is megnyilvánul.

5., Folyamatosan szerelmes vagyok. Ha van valakim, akkor belé, ha nincs, akkor magába a szerelem érzésébe. Meg persze a macskámba, Mizoba... ma összeölelkezve aludtunk, ez már beteges?

6., Zene nélkül nem tudnék élni. Folyamatosan fülemben van a fülhallgató, reggel rádió (Bumeráng, yessss!), napközben a munkahelyemen szintén (Juventus), este hazafelé MP3, éjjel jó hangosan Youtube vagy CD. Vagy koncert. Meg éneklek mindenhol. Képes voltam megtanulni franciául olvasni, hogy énekelhessem a Romeo & Juliet francia musicalváltozatát. Gyerekkoromban zongoráztam és gimiben végig kórustag voltam, nagyon hiányzik!

7., Büszke vagyok rá, hogy minden, amit elértem, rajtam múlt és miattam lett így. Néha kevésnek találom, de aztán arra gondolok, hogy másnak még ennyi sincs, vagy a feneke alá lett rakva. Engem a folyamatos elégedetlenségem hajt előre, és az áhított dolog elérése utáni két perc elégedettség - aztán indulok új célt keresni. Jó ez így!

Talán nem olyan fontos infók ezek, de akit érdeklek annyira, hogy végigolvassa, annak köszönöm. Elég sok embernél járt már, úgy látom. Vekánál még talán nem, így neki biztosan küldeném!

Kósa Anditól 8 kérdést kaptam, szívesen válaszolok ezekre is.

1.Mi lenne, ha nyernék a lottón?

Kifizetném a hiteleimet, vennék Öcsémnek egy lakást, adnék a családomnak és a barátaimnak arra, amit nagyon szeretnének. Magamnak NEM vennék lakást, max. eltenném bankba az árát, ha később meggondolnám magam. A cégnél kérnék két hónap szabadságot és elutaznék valami tengerpartra, aztán tovább, amerre a lábam visz. Illetve a lakóbusz. És vinnék magammal valakit, akinek egyszer régen ugyanez volt az álma... ő tudja, hogy róla van szó, remélem!

2. Rossz szokásom?

Kések, szüttyögök, pödörgetem a hajam, érzelmihullámzom, dohányzom, ötletszerűen cselekszem.... soroljam még? És a legrosszabb, hogy mindezekre még büszke is vagyok.

3. Koffein?

Megyek, iszom egy kávét...

4. Színeim?

Újabban a lila, katonazöld és ha jó barna leszek nyáron, akkor a fehér. Lakberendezésben a tarkabarka irányzat - most kaptam egy pink függönyt, ezért késztetést érzek a szobám átalakítására, hogy menjen színügyileg a függönyhöz..

5. Mi van most rajtam?

Kék-rózsaszín melegítő, rózsaszín MY LOVE feliratú póló, és sportcipő, mert az előbb ugrottam le a boltba és nem vettem még le...

6. Háziállat?

MIZOOOO!!! (Meg a bogarak a fejemben.)

7. 10 év múlva hol látom magam?

Valaki mellett. Helyileg mindegy, de ha lehet, Budapesten.

8. Legutóbbi nagyon jó élményem?

Kiszolgáltam a boltban egy nagyon kedves lányt, Marley-t, erre ő beleírta ezt az élményét a blogjába. Ilyenkor érzem azt, hogy jól csinálom, amit csinálok. Köszönöm, Marley és "See you soon!"

Hát ez lennék mára.

Bál!

2010-03-28T12:45:00.006+02:00

Ülök a gép előtt, és örülök annak, hogy már nem kavarog (annyira) a fejem. Tegnap este Pál Utcai Fiúk koncerten tomboltam ki magamból a márciusban összegyűlt feszültséget, őrült jó volt!!! Találtam egy őskövület klipet, milyen viccesek rajta...

Hát igen, közel 16 éve szeretem őket, akkor így festett a banda. És az évek múlásával csak egyre jobb lesz a zenéjük. Ezt a fenti számot is eljátszották, végigugráltam-ordítottam-táncoltam az egészet. Reggelre semmi hangom nem volt, és még nem mertem megnézni, hogy kiégették-e a vadiúj nadrágomat... A cipőmnek annyi, mint a mellékelt ábra mutatja, de nem bánom - szegény már kiszolgálta 5 év alatt az idejét.

És nem ez volt az első buli a hónapban, háromszor jártunk a Morrison's-ban is... Ez a hónap erről szólt, meg a munkáról. De jön a tavasz, és szándékomban áll még inkább megváltoztatni a munka és a szórakozás arányát a kis életemben.

Süt a nap, jó melegen... asszem, boldog vagyok.

Csak ennyit akartam közölni a világgal, maradok tisztelettel:

12 hónapos album - Február

2010-03-21T22:34:00.004+01:00

Ahogy ígértem, itt is van a februári oldal terve. Új lapot kezdünk az albumban, és hogy viccesebben nézzen ki, változtatok kissé az alakján.

- Legyen tehát a jobb oldala kapcsos zárójel formára vágva, egyébként a mérete az előzőhöz hasonló, 20x20 cm.

- További kikötés, hogy valamilyen fém kiegészítőt kell tenni az oldalra.

- Az e havi kötelező szín legyen a kék!

- Az oldal témájába pedig csempésszünk valamilyen összehasonlítást, változást, amit sikerként éltünk meg. Végülis ez egy pozitív hangulatú album lesz, és én fontosnak tartom, hogy időről időre "megtapsoljam" magam valamiért... Biztosan mindekinek van ilyen öröme, ne vesszen hát el!

Március végén feladom a márciusit, lehet gondolkodni, mi is szerepeljen rajta. A jutalom pedig még pár napig az én titkom lesz, annyit elárulok, hogy lapos és barna... nem, nem az, amire gondoltok, természetesen papírból van...

Ha valaki elkészült egy-egy oldalával, jelezze nekem az aktuális havi oldalhoz kommentelve, hogy be tudjam tenni a képet!

Jó alkotást!

Januári oldal

2010-03-16T19:54:00.004+01:00

Van már januári oldal is!

Elsőként Sapimanóé futott be, íme:

Aztán itt van Ágikáé:

Hana alkotása:

Van még? Remélem...

Sapimanó cukorkája és éjszakai elmélkedés

2010-03-08T23:39:00.005+01:00

Tegnap a fél éjszakámat azzal töltöttem, hogy részt vettem a Blog Crawl-on, és nagyon jól szórakoztam, meg gyönyörködtem, jajj, annyi ötletem lett... Aztán este rohantam megnézni, nyertem-e valamit, és sajnos nem. Illetve inkább az a sajnos, hogy már megint a gép előtt felejtettem magam és közben meg annyi mindent kellene csinálnom. De azért még ezt a blog candyt megpróbálom:

Sapimanónál találtam, nagggyon tetszik:

És most jön az, hogy lefekszem...

Ennél a szónál hátranéztem az ágyamra, ami az ablak alatt van, és inkább ne tettem volna... Tegnap leszedtem a függönyt, hogy majd jól kimosom és felteszem az újat. Igenám, csak az új függönyt, ami őrült pink színű és gyönyörű, fel kellene még varrni. Namármost. Tegnap éjjel Blog Crawl után még Zsuzskával megittunk egy-egy jó nagy pohár bort, minek következtében:

a., piszkosul éhesek lettünk;

b., zenét kellett hallgatnunk, pl. Quimbyt és Pál Utcai Fiúkat - baromi hangosan és baromi későn.

Ebből pedig az következik, hogy megint éhes vagyok az éjszaka közepén, függönyt varrni nem merek, mert kiutál a szomszéd a tegnapi hepaj után, és nagytotálban be lehet látni a szobámba.

Egyedül az alattam lakó öreglányt nem zavarja semmi, mert süket. De kajakra. Pár hónapja HAJNALI 4-KOR (!!!!) arra ébredtem, hogy híreket mondanak. Egyenesen az ágyneműtartómban. Hmmm... Felkaptam egy inget a földről és lecsattogtam mezítláb az ötödikre. Diszkréten kopogtam, semmi válasz, erősebb dörömbölésre csak előjött a néni. Mondtam neki, kicsit hangos a TV-je, kétszer is elmondtam, olyan hangos volt, mire közölte, hogy a szomszédnál hangos. Az agyam hirtelen visszaugrott a hatodikra, mondtam neki, hogy éppen attól nem halljuk egymást, ugyebár, mert a háttérben ÜVÖLT az ő KÉSZÜLÉKE és ÉN is mindjárt ÜVÖLTENI fogok, HA nem KAPCSOLJA ki, de AZONNAL. Szerintem szájról olvasni tud a nyanya, mert nagylelkűen, bár kissé cinikus arccal közölte, hogy hátakkorkikapcsolom.... Ajánlom is, mondtam, és felvágtattam a lakásba, ahol is hopp, ügyesen elengedtem a bejárati ajtót, mire az bevágódott és... na erre tényleg felébredt az ing eredeti tulajdonosa, akit éppen a tv miatti riadt ébredéstől akartam megóvni, ha már én nem tudok aludni az ő horkolásától. 1:1.

De ma reggel (mivel éjfél múlt éppen) aludni akarok, holnap csak 9 dolgom lesz egymás után, végülis szabadnapos vagyok. Talán ha időben végzek mindennel, felvarrom a függönyt is...

Na jó éjt... illetve inkább eszem egy pár falatot előtte...

12 hónapos album - Január

2010-02-28T10:50:00.007+01:00

Hogy behozzuk az év eleji fáziskésést, most feladom a januári oldaltervet, március közepén a februárit, március végén a márciusit, így áprilistól már időben leszünk. Minden hónap közepe táján lesz az újabb, így biztosan befejezzük év végére. Vagy nem...

A szilveszteri oldalakat meg lehet nézni az előző bejegyzésnél, várom továbbra is azokat, akik szeretnének velem játszani!

Kérdeztétek a határidőt. Legyen egy hónap, amíg a következő havi feladat fel nem kerül, jó? Most ez még nem érvényes, hiszen az elmaradtakat csináljuk. Ettől függetlenül bármikor lehet csatlakozni, és ha belinkelitek a kész oldalt, hozzáteszem az aktuális bejegyzéshez.

A januári feladvány pedig a következő:

- a szilveszteri oldal hátuljára dolgozunk (most jöttem rá, célszerű előre kilyukasztani, így látjuk, hol lesz a fűzés és a következő oldalakat is könnyebben hozzá tudjuk illeszteni);

- legyen ráírva a hónap neve (január), és néhány fontos momentum, gondolat, élmény, ami ebben a hónapban történt. Lehet montázs, vagy képregényszerű is;

- legyen az oldalon valamilyen újságpapír-szerű dolog (írásos scrappapír, könyvlap stb);

- szerepeljen rajta a piros szín;

- legyen az oldalon egy bújtatott komment, ez lehet kihúzható vagy felhajtható.

Azt hiszem, ennyi megkötés elég is. Várom a munkáitokat!

A januári nyeremény pedig itt látható:

5 x 2 m szalagból álló csomag

(Tartalma: 3 mm széles fehér, 6 mm széles homokszínű, borvörös és tengerészkék szaténszalagok, valamint 10 mm széles barna organzaszalag)

Remélem, inspirálóan hat majd! Szép napot:

Szilveszteri oldal

2010-02-20T23:08:00.009+01:00

Itt az oldalam:

A boríték maga az oldal, a fotó alatt lehet felhajtani. Ebben rejtettem el a kívánságaimat, fogadalmaimat, a szilveszteri buli leírását és egy verset, Nagy Lászlótól az "Adjon az Isten" c. kedvencemet. A csillogásról az éjszakai eget imitáló apró strasszok gondoskodnak, és az évszámot is ebből készítettem.

A boríték mindig fel akart nyílni, így tépőzárkoronggal rögzítettem, hihi... A bélés egy Unlimited Colours papírból készült, amit már jó régóta pakolgattam, mert nemigen tudtam vele mit kezdeni, de úgy látom, itt jól érzi magát.

Dikó oldala:

Sapimanó oldala:

Ágika is beszállt:

Hana oldala, azaz oldalpárja:

Mi maradt még el? A szilveszteri oldalért járó jutalom, ami nem más, mint...

...egy ív 2 mm-es strasszkövekből álló betűkészlet!

Imádom, mert fel lehet használni egyben és darabokra vagdalva is, és olyan szépen csillog... igen, ezek vannak az én oldalamon is - remélem, tetszik!

12 hónapos album - Szilveszter

2010-02-14T10:57:00.010+01:00

Régóta forog az agyamban, hogy kellene csinálni egy olyan albumot, amit most elkezdek, aztán meg befejezem. Jó, ez önmagában nem akkora nagy szám (pfff...), de amire konkrétan gondoltam, az talán még számomra is teljesíthető lesz.

Mert az úgy volt, hogy kezdődött az év a szilveszterrel, meg aztán jött a január, és történt egy csomó minden, és ezeket én szorgalmasan és címszavakban felvezettem a mindenes füzetembe. Csak hogy el ne felejtsem. Nem csak történések vannak a füzetben, hanem dalszöveg, egy-két skicc, meg ilyenek. Szabályos albumot nemigen tudnék összerakni belőle, de talán jó lesz még valamire, ami a 2010-es év lenyomata lehet. Így jutott eszembe egy egész évet átfogó album terve.

Aztán arra gondoltam, hogy mi lenne, ha nem egyedül csinálnám meg ezt az albumot, hanem megkérdezném, hogy:

"Ki tart velem?"

Kicsit elszaladt már az év eleje, de mivel ez nem akkora nagy feladat, hogy ne lehessen könnyedén pótolni, akár most is bele lehet vágni, nem?

Szóval a terv a következő:

1., Fogj egy szilveszteri vagy nagyon-év-eleji képet

2., Készíts belőle egy kis oldalt (legyen kb.20x20 cm), aminek a BAL oldalán lesz a kötés, mivel ez lesz a nyitó lapja az albumnak

3., Szerepeljen rajta egy boríték, amibe bele lehet (sőt kell) tenni az újévi fogadalmakat, terveket, megvalósítandó álmokat. Ez azért kell, mert tavaly csináltam egy ilyet, és rájöttem: varázsereje van a leírt szónak...

4., Legyen rajta továbbá valami csillogó dolog, egy idézet vagy jó mondás, ami előrevetít valamit, amit fontosnak tartasz az új évre vonatkozólag.

5., Meghatározom a színeket is, csak hogy ne legyen annyira egyszerű: lila és fekete (na jó, a lila helyett lehet pink vagy a rózsaszín egyéb árnyalata)

Ha mindez megvan, jelezd nekem egy blogbejegyzéssel és az elkészült alkotásodra mutató linkkel, hogy részt veszel ebben a dologban. Minden elkészült oldal, oldalpár után beteszek valamilyen apró ajándékot, kiegészítőt, scrapbook-papírt egy dobozba. Így összegyűlik az év folyamán egy remélhetőleg terjedelmes blog-candy, amit az album befejeztekor kisorsolok azok között, akik velem együtt részt vettek a 12 hónapos album megvalósításában.

Jó móka lesz! Na, ki csatlakozik?

Elmúlt

2010-02-08T18:23:00.003+01:00

Hát, a szomorúság elmúlt, helyét sok-sok munka foglalta el. Esküvői album és meghívók készülnek (nem az enyém, sajnos), hasznos kis hangyaként pörgök a munkahelyemen, változik minden, de tudatom, hogy még élek és virulok.

Folytatás hamarosan!

Pssszt!

Szomorú vagyok

2009-10-07T11:38:00.006+02:00

Mindegy is, miért...
Szomorúság ellen jó a csoki, meg a blog candy, úgyhogy ezennel mindkettőből magamhoz veszek egy keveset.
Iris blogján ez a csemege:

Kimnél ezt találtam:

És ma alkotni is fogok, és minden jó lesz. Ja, scrap-tali lesz Zuglóban, majd beszámolok arról is.

Mentem.

Csoda egy szombat délután

2009-09-27T17:29:00.010+02:00

Mielőtt továbbolvasol, kérlek, kapcsold be itt ezt a zenét... csak hallgasd... merülj el benne... így talán megérted, mit is akartam mondani ezzel az oldallal.

Ritkán van, hogy egy papírtól kapok ihletet, de most így történt. Budapesti életem első napján, még február 22-én találtuk meg egymást, ez a Basic Grey "Lily Kate - Soar" papír meg én.

Rögtön tudtam, hogy egy olyan oldalt akarok készíteni belőle, ami rólam szól. Csak egy érzésről, hangulatról, ami magával ragad. Ilyen az alkotás folyamata, amikor magától a helyére kerül a fejemben minden, és elhiszem egy pár órára, hogy rend van a világban.

Szóval egy augusztusi szombat délután kimentem a Duna-partra, vittem a fényképezőgépemet, leültem és vártam... olyan valószínűtlenül zöld és kék volt minden, hogy csak néztem és örültem. És egyszer csak megszólalt ez a dal a rádióban. A papíron életre kelt a madár, és már tudtam, milyen kép fog az oldalon szerepelni.

Tegnap szombat délután volt, nekiláttam hát. A scrap.hu-n a fórumban Rika mutatta ezt a videót, és gondoltam, kipróbálom. Na nem egészen úgy, az nem is én lennék. A papírból először is kivágtam a madarat, így lett egy madár alakú lyuk. Aztán előkapartam az összes létező bélyegzőmet, kerestem egy bronzos tintát és hajrá! Szépen körbepecsételtem a lyukat. Ahol a bélyegző átlógott volna a másik oldalra (pl. a nyakánál), ott egy sima papírral letakartam. Aztán a lyuk szélét belülről körbetintáztam. Ahol nem fért be a párna, ott fültisztító pálcikával vittem fel a tintát. A végén pedig alátettem egy zöld, márványos papírt, így egészen hasonló lett, mint Heidi műve. Íme!

Vágtam még egy madarat, sima zöld kartonból, megmentettem egy fél madárszárnynak valót a Soar papírból (ahol nem látszik, ott mindig kivágom alóla, és milyen jól jönnek ezek a fecnik!), így lett 2 és 3/4 madaram. A többi már egyszerű volt. Az elrendezésterv egyébként a scrap.hu vázlat kihívásában is szerepel (naná, azért ilyet terveztem, hogy én is meg tudjam csinálni az oldalamat...). Még egy kis szalag, meg csipke, meg színes apró miltonok kedvenc munkahelyemről. Rátettem a júliusi kit-kubos készletből megmaradt cseppeket (NEKEM AKKOR SEM ESŐCSEPPEK!!! Dekorációs nonfiguratív elemek, na!), meg a Thickers betűmatricákat is (nagyon fogy, a "k" betűt már úgy kellett kirakni. Olyan "kő-még-hatású"). Itt látszik mindez közelről.

És itt az egész egyben, tadaaaammmm!

Nekem azt jelenti ez az oldal, hogy számomra az alkotás egy valódi csoda, ajándék!
(A boltban egyébként beugrott még a kosaramba a Lily Kate család további két tagja, Queen Ann és Mia is, ők még várják a sorsukat - szerintem nem sokáig...)

Szép napot!

Akarsz nyerni?

2009-09-26T11:30:00.005+02:00

Akkor töltsd ki ezt a kvízt a Scrap.hu-n! Gyönyörű nyeremény vár rád, ha téged sorsolunk ki nyertesként, már ezért is megéri... vagy azokért az érdekes cikkekért a Magazinban, amiken át kell rágnod magad, hogy minden kérdésre válaszolhass. Azok között, akik szeptember 28. éjfélig helyesen kitöltött kvízlapot küldenek vissza nekünk, szeptember 29-én a következő ajándékcsomagot sorsoljuk ki:

A csomag tartalma: 1 kétoldalas Collage Press "Grayson hall" papír, 1 csomag Making Memories "Passport" chipboard betű, válogatott díszítők (gombok, virágok, címkék) szintén Making Memories "Passport".

Szóval hajrá!

Bringatúra Zsuzskával

2009-09-25T12:07:00.007+02:00

A scrap.hu-n néhány hete útnak indult egy vázlat kihívás, illetve volt már ilyen, csak felelevenítettem kissé. Ennek lényege, hogy 10-15 naponta egy-egy új vázlatot teszek fel, amely alapján az emberek alkotnak valamit. Talán még azoknak is segít ez, akik most próbálgatják a szárnyaikat, hiszen a vázlattal könnyen meg lehet tervezni egy oldalt - szeretem én is, így nem ülök órákig egy oldal fölött és tologatom jobbra-balra a kiegészítőket.

Ja, ha már szárnypróbálgatás. Megnéztem, edzett vagyok-e még. Jelentem, igen... Valamelyik vasárnap, amikor már éppen aktuális lett volna egy nagytakarítás, odakint meg tombolt a nyár, Zsuzskával elhatároztuk, hogy a fene egye meg a porszívót meg a felmosót, inkább elmegyünk bringázni és majd este kiganézzuk a lakást. És lőn. Irány Szentendre. Olyan szép volt az út az erdőben, jó volt kimozdulni egy kicsit a természetbe, és kellemesen elfáradtunk, de azért nem annyira, hogy utána felfrissülve ne tudtuk volna röpke egy óra alatt gyönyörűen kipucolni a lakást.

Szilvitől loptam az ötletet, miszerint akrillapra dolgoztam. Olyan szépet, mint amilyen neki van, nem tudtam se szerezni, se csináltatni, úgyhogy vettem a Rayherben egy üvegmatrica-festéshez szükséges 30x40 cm-es lapot, levágtam egyenlő oldalúra és azt használtam. Jó volt, mert ezt könnyen át lehetett lyukasztani egy melegített tűvel a miltonok rögzítéséhez és a varráshoz. Gyűjtöttem faágakat és végre felhasználtam a régóta otthon hányódó, selyemvirágokról leszedegetett zöld leveleket. Ilyen lett:

A szép türkiz Prima virágokkal sem tudtam eddig mit kezdeni, mert nekem túl intenzív volt a színük, de itt végre megtalálták a helyüket Zsuzska pólójával harmóniában. A miltonokat körömlakkal színeztem (ki ken fel ilyen szentjánosbogár-színű borzalmat???), a katicabogarak és a méhecske pedig Dress it up! fantázianevű, a Krea-Tippben beszerzett holmi. A keretet a Rayheres kiárusításon vettem, Karen Marie egyre inkább belopja magát a szívembe a lézerstancolt finom kis műalkotásaival. Ja, a szívecskés gomb a természetimádatomat hivatott szimbolizálni, mert faerezetes és olyan cuki!

Itt látszik, hogy mennyire alaposan megdolgoztam a Dream Street papírt (Baylee'Garden - Garden Grass), talán felesleges is volt, mert nem látszik, milyen volt anno. Gyűrtem, téptem, a hátulját is festettem és a szórt festéket airbrush-filctollal (Rayher) vittem fel. Ja meg háromféle tinta a szélén: sok jádezöld, kevesebb arany és egy leheletnyi sötétbarna. Szegény papír...

A kommentcímkéhez a papírt is Szilvitől kaptam, a Jillybean Soup kiegészítőinek volt a csomagolása. A felirat a scrap-táborban is használt American Craft Thickers Daiquiri betűkészlettel készült.

A végén még a lap széleit bemázoltam elefántcsontszínű akrilfestékkel. Hát így volt.

(Bosszantó kis kiegészítés: a nagy bringázás közben leeresztett a kerekem. Odatekertem egy fiúkból álló csoporthoz segítséget kérni, mire az egyik megkérdezte: "Te nem halasi vagy?" Mondtam, hogy igen, de csak VOLTAM. Mert? "Akkor te voltál Gábor barátnője, ugye?" Döbbb... Még itt is. Persze pumpájuk nem volt.)

Szép napot:

Elmaradt oldal, meg az élet napos oldala

2009-09-22T14:02:00.009+02:00

Még a scrap-táborból tartozom néhány oldallal, amelyekből egyet most gyorsan fel is rakok ide is, oda is.

Mizocicáról szól, aki most éppen nagyon jó, mert alszik. Reggelente viszont nem bírok vele, és van, hogy már fél 5-kor! (grrrr...) a lábamat karmolássza, mert Őfelsége már jól kialudta magát napközben. Emiatt aztán konstans fejfájásom van a nap folyamán.

Azért mégis imádom.

Ez az oldal tulajdonképpen egy játék volt, ami arról szólt, hogy mindenki kikészítette az asztalra a képeket, papírokat és eszközöket, amelyeket használni szeretett volna az oldal elkészítéséhez, és arrébb ült eggyel. 10-10 percet kaptunk arra, hogy a szomszédunk munkáján dolgozzunk, majd aztán megint arrébb kellett ülni. És a végére, mire viszaértünk a sajátunkhoz, készen is volt, csak össze kellett ragasztani.

Az enyémen a következő scrap-társak ügyködtek:

Beandy: csíkos papír tépése, krétázás

Juca: piros szalag

Éva: domborított mancsnyomok

Tünde: egérkés és cicás pecsétek

Ágika: kommentcímkék

Erika: cím

Hana: szegecsek

Jovi: macska gomb (amely leesett és most nem tudom, hol van, de ha előkerül, visszateszem)

Szilvi: gyöngytoll

Borka: cicás pecsétcímke körbetintázása, 3D-sítése

Veka: tappancsnyomok

Aztán az úgy volt, hogy mikor ragasztottam volna, valahogy összemaszatolódott és meg kellett fordítani az egészet fejjel lefelé. Tehát a tappancsokat át kellett rajzolni végül a másik oldalra, majd Tünde azt mondta, hogy a cicapecsétet igazából nem is oda akarta, ezért áttettem arra a helyre, amit mutatott. Ilyen tájban kelt lába a gombnak is, de már találkoztam vele itthon, csodálkoztam is. Úgyhogy Jovi, ha olvasod, légyszi jelöld ki a gomb új helyét... vagy akár a régit.

Az én új helyem is ki van jelölve, sőt meg is van szokva, meg a macska fel van mászva a fára, ahogy a magyartanárnőm mondaná. Szenvedő szerkezet. Én is szenvedtem, mire megtaláltam az ideális albérletet és lakótársat, de most itt Békásmegyeren nagyon jó. Biciklivel 3 percre van a Duna, meg gyönyörű kirándulóhelyek is vannak a közelben, de erről majd legközelebb. Ha van egy kis időm, csak lemegyek a partra és nézem a vizet, meg a hajókat, meg az izmos kajak-kenus legényeket... Vagy fotózgatok. Legutóbb pl. az új ruháimat, amelyeket felvettem egy fürdőruci fölé, majd lecsattogtam a Dunához, levetkőztem, lefényképeztem a cuccokat és nagyon meg voltam elégedve magammal. És nem is néztek furán az emberek.

Kicsit katonás, nem? :P (Talán nem véletlenül...)

Végül kikapcsolódásképpen idétlenkedtem még egyet az árnyékommal, itthon rásegítettem Photoshoppal - majd ebből is lesz valami rettentően elgondolkodtató oldal.

Most meg visszaülök szkreppelni, amíg szabin vagyok. Juhúúúú!

Szép utó-nyári napot:

Csak egy újabb nap

2009-09-21T10:41:00.006+02:00

Ma felkeltem és kb. 250-szer meghallgattam ezt a számot:

Szöveg, ha valakit érdekelne:

"Don't ask me how I'm doing if you don't wanna know
I stayed up too late woke up late oh you know how it goes
Give off the vibe everything's fine
As long as you, long as you just don't look in my eyes

It's all going just so perfectly wrong...

Hey ey ey ey
What can I say
It's just been one of those
One of those days
Hey ey ey ey
what can I say
It's just been one of those
One of those days

It's all mine this kind the life of hurry up and wait
Too many things to do, to lose it gets a little insane
Too much crazy in 24 hours
So many bills, too little frills, and not enough flowers

What I wouldn't give for a minute to myself...

Hey ey ey ey
What can I say
It's just been one of those
One of those days
Hey ey ey ey
what can I say
It's just been one of those
One of those days

Ah ah aha

Hey ey ey ey
What can I say
It's just been one of those
One of those days
Hey ey ey ey
what can I say
It's just been one of those
One of those days

It's all going just so perfectly wrong..."

Nem is olyan "wrong". Ma éppen ezért nem is csinálok semmit, csak szkreppelek, mint tavaly, és nem olyan hangulatban, mint tavaly.

Amúgy Gábor ébresztett azzal, hogy telefonon kívánt boldog szülinapot... hmmm...

Most kikapcsolom a gépet és alkotok. Majd jövök.

Nem vesztem el...

2009-06-21T13:57:00.008+02:00

Lassan visszaszivárgok a blogomra. Alkottam én eddig is, igaz, nem sokat és nem csak scrapbookot - ezeket fel is fogom tenni nemsokára. Költöztem kicsit, még egy (remélem, utolsó) hátravan. Szép sorban helyére kerül minden.

Az igazság az, hogy volt némi szándékosság az eltűnésemben. Bántott valaki, akinek nem engedtem belépést az életembe, gondolataimba, és ettől kicsit megrémültem. De nem adom fel, mert a kedves kommentekből látom, hogy sokan olvassák, szeretik az írásaimat, munkáimat, és ez új erőt ad az alkotáshoz. Köszönöm!

Egyébként minden oké. Iiiimádom a munkámat, jó Pesten élni, nem bántam meg a döntésemet, sőt! Olyan dolgokhoz jutottam hozzá ezáltal, amiről nem is álmodtam: egy jó kis csapat, egy külföldi workshop, sok-sok új élmény! Igyekszem mindenről beszámolni!

Visszatérve a scrap-re, még áprilisban volt egy scrap-chat, amit én vezettem, akkor készült egy tavaszi oldal. Kapóra jött, hogy a Rayherben dolgozom, mert minden kéznél volt, ami a megálmodott oldalhoz kellett.

A papírok selejtezésre kerültek, mert megsérültek, így magamévá tettem gyorsan... Gyakoroltam egy kicsit a Sizzix-szel való vágást, így született az inda és a betűk, utóbbit jól megbántam, mert bár szépen mutatnak, majd' kiesett a szemem, mire mind az 55 nyavalyás betű a helyére került. A chat előtt Szilvi segített felragasztani, mert már nem láttam és ragadt minden... azért jó móka volt. Amikor csináltam az oldalt, először nagyon sziruposnak éreztem, ezért került rá a hullámkarton tintázva és jól megtépve, valamint ezért szúrtam a selyemvirágok közepébe szöget formázó miltonkapcsokat. Elég brutál megoldás "százas szöggel" virágot rögzíteni, de ennyi kellett. És imádom az akril félgyöngyöket is, olyan szépen lehet velük díszíteni bármit, legszívesebben mindenre tennék (teszek is).

A kép... hát annak is története van, szinte napra pontosan 3 évvel azelőtt készült, hogy most feldolgoztam. Eldugott borítékokból, dobozokból elkezdtek előbújni a régi fotók, emlékek, és most már elég erős vagyok hozzá, hogy kezdjek velük valamit. A képet kicsit manipuláltam, hogy jobban kifejezze az akkori érzéseimet: a nagy része szépiaszínű, kivéve az engem körülvevő "burkot", amit meghagytam színesben, sőt egy kicsit még rá is segítettem, hogy minél ragyogóbb, sugárzóbb legyen.

A napokban a szombati tanfolyamhoz kerestem egy fotót, ami megy a zöld-pink színpárhoz. Persze nem volt, de megláttam egy képet, ami szintén akkoriban készült. Átszíneztem zöldre (mondjuk nem éppen ezt az árnyalatot kerestem...), mert már megint TÚL SZÉP akart lenni az oldal, ezt valahogy nem bírom mostanában, brrrr...
A fotó tehát most zöld, mint egy ultrahang-kép. Esetleg zöld, mert egyesek szerint a zöld a nyugalom színe. (Szerintem nem.) Vagy zöld, mint egy nemtommi.

A részletfotókon látható bélyegszerű valamik az inchie-k, ezek 2,54 x 2,54 cm nagyságú négyzetek, remek kis 3D-s díszítések egy képeslapra is akár. Tényleg, olyat is csináltam, majd előkeresem és feltöltöm...

A kommentet meg érti, akinek értenie kell, remélem.

Jó megint írni.

Téli minialbum - és egy valóra vált kívánság

2009-02-19T17:55:00.016+01:00

Amikor a decemberi szerkesztőségi scrap-találkozón megkaptam a téli készletet, azonnal kunyeráltam (azaz inkább zsákmányoltam...) Szilvitől egy kartondobozt borítónak és nekiláttam a minialbumnak. 4 lap, pár kiegészítő és pikk-pakk kész. Gondoltam én. Aztán otthon még kiegészült pár oldallal, magvas gondolatokkal, és valami olyan dolog lett belőle, ami most egy új fejezet kezdetét jelzi az életemben. Bemutatom az egészet, mert nekem fontos, és remélem, hogy aki megnézegeti, merít belőle erőt, ihletet, ötletet vagy bármit, hiszen ezért van ez a blogom. Hogy megosszak valamit magamból az olvasóimmal, virtuális és személyes ismerőseimmel, barátaimmal. És hogy megmutassam: csodák márpedig vannak.

Ez az első borító abból a bizonyos darab kartonból, némi struktúrpasztával megbolondítva. Rajta Pearl Touch gyöngypöttyök, egy filc-Bambi, szintén Szilvitől, és a cím: Plusz-mínusz egy tanulságos tél. Azért plusz-mínusz, mert leírtam az albumban a pozitív és negatív dolgokat, amelyek ezen a télen értek.

A szöveg nem mindenhol látszik, inkább ideírom: "Fura december volt... sok-sok munkával, amely az újrakezdés ígéretét hordozta. Néha már untam és fáradt voltam..." A strassz nyíl egy címkére mutat a másik oldalon: "Ez nagyon negatív!" Az akril lapot kontúrmatrica hópihékkel díszítettem, és a nagyobb barna címkét hátulról, glue dots-szal erősítettem oda láthatatlanul. Hát igen, sokat dolgoztam, két helyen is, mintha éreztem volna, hogy lesz mire költeni. A képen éppen a Vodafone pultjában unatkozom és magamat fotózom... no comment.

"Na, így nem szabad! Totális agybaj ellen a legjobb megoldás: barátnők és PARTY!" A party szó betűit Crystal Touch festékkel húztam át, ettől domborúak és csillogóak lettek. A másik oldalon "Gréti, Alíz és (r)én" vagyunk láthatóak, a Mikulás-party estéjén. Ők a kettes számú melóhely csapata, rajtuk mikulássapi, rajtam meg egy rénszarvas-agancs virít, nem vagyunk teljesen normálisak. Ettől olyan POZITÍV.

"Néha piszkosul egyedül éreztem magam. Ilyenkor sétáltam egyet, majd hazamentem és bezárkóztam." Szövegbuborék: "Telefon kikapcs, hagyjatok már békén!" A másik oldalon egy Beethoven-kotta darabja mellett engem (nem) lehet látni, mert a fejemre húztam a paplant. "De legalább kialudtam magam." A kék kartonból fodros szélű oldalt vágtam, amit lyukasztóval csicsáztam tovább, nekem nagyon tetszik!

A következő fénykép csak illusztráció, pedig "Szerettem volna csinálni egy hóangyalt, de nem esett a hó!" Van viszont kartonbambi, amit a filc-őzike körberajzolása után kivágtam(uhhh, soha többé!), majd arany tintapárnával bekenegettem. A másik lapon szép kilátás az erkélyemről, amint hó után vágyakozva pislogok kifelé. "Helyette minden reggel ezt láttam. Lehangoló! Semmi karácsonyi hangulat, csak szürkeség és -5 C."

"Amikor elromlott a radiátor, csak röhögtem és felöltöztettem Mizot" Szegény megadóan tűrte, hogy sokadjára is hülyét csináljak belőle, feje fölött szövegbuborékban a vélhető vélemény, mert azért mégiscsak egy öntudatos macskáról van szó: "Hová tűnt a meleg? Alattvalóm, csinálj valamit! Brrr..." Csináltam. Kihívtam a a szerelőt vasárnap délben, viszont nem mérgelődtem, csak jól szórakoztam az egészen. Ez pozitív, bizony! Negatív, hogy "Idén nem állítottam karácsonyfát. Mizo úgyis leborította volna." Talán van még, aki emlékszik a tavaly januári oldalamra, hehe... Ez egy akrillapon van egyébként, téptem egy darab csíkos papírt, felragasztottam, oszt jóvan.

Jó volt viszont az egyedül (de nem magányosan!) töltött karácsonyban, hogy rengeteg ajándékot kaptam, a másik oldalon pedig a következő szöveg áll: "A barátaim sokat segítettek nekem abban, hogy átvészeljem ezt a karácsonyt. Nékülük sokkal nehezebb lett volna!" Nekik raktam fel a Rayheres fémszívet egy biztosítótűre, meg a milton-szívet is, mert fontosak! Anitával voltam szenteste, Erással másnap, Gréti és Alíz sem felejtettek el - mellettem álltak. Köszönöm nekik!

A scrap.hu szerkesztőségi csapata kapja a következő oldalt. A címkék: hobbi, alkotás, közösség, kreativitás, jókedv, barátok -> SCRAP.HU! A szöveg mellette: "December 30-án Pesten szerkesztőségi scrap-találkozó volt! Régi vágyam teljesült, amikor bekerültem a csapatba." És ez így is van. 14 hónapja regisztráltam az oldalra, és nagyon sokat jelent nekem! Jó, hogy rátok találtam!

És itt a lényeg: nem jól olvasható, mert ezüsttel írtam... Igaz, már karácsony után, de "Budapesten végre igazi karácsonyi hangulatom lett. Elhatároztam, hogy 2009-ben vissza fogok költözni!" És most tényleg dobozolok: csak kívánni kellett? Újabb őz díszeleg a SK címkén, kotta, tépett papír és strasszok, ez az egyik kedvenc oldalam.

A másik meg ez. A szárnyakat kivágás után Pearl Touch-csal szegélyeztem, a címkén ez áll: "Ez az év is hamar elszállt... volt benne jó és rossz is, de nem bánom, fő a pozitív hozzáállás!" A túloldal valójában egy boríték, a bélyegző egy Rhonna Farrer-gyönyörűség...ahhhh. Ilyenem még sosem volt. A Bambi alatt a hó a tépett szélű kites papír, véletlenül lett ilyen, összekentem a félórás melóval hajtogatott borítékot, azért tettem rá a havat. De ha bárki kérdezné, tudatos tervezőmunka eredménye... :)

A boríték a fehér szalaggal záródik, amit a hópihe lyukain lehet áthúzni, megkötni. Benne a fogadalmak, kívánságaim, tanulságok. Szerepel köztük sok okosság: munkáról, barátokról, és arról, hogy ami elromolhat, az el is romlik, kár rajta bosszankodni. És nem cak a radiátorról beszélek... Leírtam, hogy a szkreppelés segített kifejezni önmagamat, és az, hogy mennyire elhiszem már: csodák márpedig vannak! Van pár fogadalmam: a cigi letevése, költözés, nevetés a bosszankodás helyett, és az, hogy vigyázok mindenre, ami és aki fontos nekem. Egészséget és boldogságot kívánok, megbecsülést a munkában, színházat, koncertet, utazást, és egy TÁRSAT, aki szeret, megbecsül, és akire felnézhetek. Mizo megvető tekintettel mereszti a fenekét a képen: meleg a radiátor és igenis van véleménye az albumról is: "Vége? Na végre! Úgy tudom, kell mondani ilyenkor valamit. Illetve kívánni. Egy kis Friskies-t. Ja nem, nem ezt... mit is?"

"Megvan! Boldog 2009-es évet!"

Hát ez lenne az album története. Azt hiszem, ez egy négy albumból álló sorozat első darabja lesz: minden évszakban készítek egyet, hasonló stílusban, más színekkel, az egész évemet meg fogom örökíteni. Úgy érzem, most elkezdődött valami nagyon jó dolog az életemben.

Néhány részletfotó még, aztán elég is ebből a hatalmas bejegyzésből, megyek aludni. Holnap már tényleg pakolni kellene... megint egy költözés... ááááá...

Mizo már veszi a sálját... vasárnap indulok, újabb kalandok várnak. A következő bejegyzésemet már Budapestről fogom írni.

Ja, éppen a lényeg maradt ki: a Rayhernél kaptam egy állást, úgyhogy hétfőtől már személyesen is találkozhatok Veletek! Addig is nagy-nagy ölelés:

Helyzetjelentés

2009-01-23T00:18:00.002+01:00

El vagyok havazva. Nektek köszönhetően is, kedves Olvasók! Az Anita-projekt úgy beindult, nem győzöm, nem győzzük már ketten.
Van egy kész albumom. Majdcsak felkerül ide-oda... türelem... :)
Van egy hírem is, erről majd később, ha realizálódik. Valóra válni látszik egy álmom.

Barátok.
Kedvesség.
Segítőkészség.
Ez mozgat most mindent körülöttem.

Nemnemnem, nem bőgök, nem én, szippp, szippp.

Néhány év türelmet kérek, mindjárt utolérem magam.

Azért vannak a jó barátok...

2009-01-19T23:19:00.006+01:00

Ha az ember sötét hajnalban arra ébred, hogy egy riadt hang a telefonban azt mondja: kérlek segíts, baj van, az nem jó. Nagyon-nagyon rossz. Még rosszabb lehet annak, akivel a baj történt. Senkinek nem kívánom a csütörtökről péntekre virradó éjszakát.

Anita a barátnőm, ismerem már vagy 5 éve. Jelenleg Ausztriában dolgozik, egy multicégnél osztályvezetőnek tanul. Hogy majd itthon jó lesz. És vannak álmai, hogy majd kifizeti az autóját meg a lakását, meg majd be is rendezi és ehhez hasonlók. És elég egy szerencsétlen mozdulat, egy zárlatos konnektorba bedugott lámpa, és kész a baj. Édesanyja egyedül volt otthon, amikor este 8 körül kigyulladt a lakás.

Anita édesanyja a kórházban van az intenzíven, égési sérülések, némi sokk, füstmérgezés. De már jobban van. Lili kutya elpusztult, szegényke. A lakás egyik fele teljesen kiégett, a másik fele a sűrű, zsíros, műanyagos füst miatt használhatatlanná vált. Ruhák, bútorok, könyvek, személyes tárgyak, csecsebecsék, emlékek. Amikor reggel hétkor odaértem, kínomban csak annyit tudtam kinyögni: úgyis ronda volt a tapétád. Legalább elmosolyodott.

Kérlek benneteket, akik olvassák a blogomat, fogjunk össze egy kicsit. Annyi kreatív embert ismertem meg, talán tudnátok picit segíteni - nem anyagiakkal, hanem szeretettel, szépérzékkel, ötletekkel! Tudom, hogy ez egy olyan blog, amit elsősorban a scrap miatt olvasnak, olvastok, de járnak ide varrogatók, üvegfestők, egyéb kreatív tevékenységet űző emberek is: ha bárki kedvet érez magában, hogy egy kedves tárggyal, varrott holmival, bármilyen KÉZZEL KÉSZÍTETT és nem vásárolt, apróbb vagy nagyobb ajándékkal egy kis meglepetést szerezzen a barátnőmnek, nézzen át ide! Nyitok egy újabb blogot Anitának ajándékba, amit egyelőre titokban tartunk a barátokkal, akik mind-mind azonnal jöttek és segítettek a romeltakarításban, intézkedésben, újjáépítésben. A blogon megörökítjük a lakásfelújítás nehézségeit és már most nagyszámú vicces pillanatait, a lépéseket, ahogy a csúnya fekete valamiből egy szép kis lakás lesz újra, és ha valaki szeretne valamit üzenni, vagy küldeni akár csak egy "Szorítunk Neked!"-képeslapot, itt meg fogja találni Anita, amikor vége lesz az egésznek. Úgy terveztem, hogy a lakásavatón átadjuk neki ezt a blogot, és akkor majd más szemmel fogja látni az egészet.

Még egyszer a link: Anita új otthona

Kérlek, add tovább, linkeld be, hogy minél több kreatív csajhoz eljusson - ha csak ennyit segítesz, már az is nagy dolog!

Mindenkinek köszönöm!

Kipécéztek

2009-01-01T20:15:00.003+01:00

Diadalmasan ülök a gép előtt és buzog bennem az elhatározás, hogy mivel új évet írunk, minden más lesz ezután. Kezdhetném például azzal, hogy elnézést kérek mindenkitől, aki az elmúlt időszakban kipécézett. A játék lényege, hogy megosztunk magunkról 7 érdekességet és megkérünk 7 másik barátot, tegyen ugyanígy. A kiválasztott személyek blogját belinkeljük, illetőleg értesítjük őket egy blogbejegyzésben, hogy kipécéztük őket. Na, ezt fogom most pótolni. De mivel a játék már régesrég lecsengett, és mindenki benne volt, akit egyébként én is kipécéztem volna, az utolsó lépések elmaradnak. Mehet?

1., Sznob vagyok és büszkén vállalom. Persze ezt csak azok látják így, akik nem ismernek igazán, vagy akik éppen haragszanak rám.

2., Mindig mindennel késésben vagyok, de dolgozom az ügyön, hogy ez megváltozzon.

3., Szeretek rejtőzködni és emellett túlságosan nyílt vagyok. Éppen ezért vágyom vissza Pestre, ahol csak egy lennék a kétmillió ember közül, mégis szabadon tudnám adni önmagam.

4., Képes vagyok folyamatosan édességet enni, rendes kaja előtt, után és helyett is.

5., Előbbi tulajdonságom nem nyilvánul meg látványosan, és ha ezt valaki szóvá teszi, halálra sértődöm, pedig megszokhattam volna már. Ennek ellenére imádom a csinos, szexis ruhákat, és néha a tükörbe nézve egészen meg vagyok elégedve magammal.

6., Többek unszolására belevágtam kis életem dokumentálásába. Mivel ez egy scrapblog, talán nem itt kéne kiélnem ezt a hajlandóságomat, pedig néha jajj, de az ujjaimban volt, hogy megírjam azt is, ami az udvarias és szabatos megfogalmazások mögött bennem van. Szóval aki tudja, hol keresse a másik blogomat, kérjen meghívót és talán kap is... Ha jól megy, akkor meg lehet, hogy kiadom könyvben. :)

7., Boldog vagyok. Ma kezdődik életem hátralévő része, és ez olyan izgalmas!

Szóval ezek lennének rólam így, 2009. január 1-jén.

Mindenkinek BOLDOG ÚJ ÉVET!

Karácsonyi merengés

2008-12-26T11:45:00.009+01:00

Az idei karácsonyom kissé rendhagyóra sikeredett. Még szeptemberben azon pánikoltam, hogy jajj, mi lesz, ha egyedül leszek és szomorúság meg depresszió lesz úrrá szép kis lelkemen - nos, ezt olyannyira sikerült elkerülnöm, hogy ha nem is vágyom még egy ilyen karácsonyra, de azt állíthatom, hogy igenis túl lehet élni az ünnepet így is. Mi is kellett hozzá?

Barátok, ajándékok, szervezés, és legfőképpen munka rogyásig. Decemberben már nem volt szabadnapom, illetve lett volna kettő, de mindkét alkalommal berántottak dolgozni a hamburgereshez. Lógott a belem 24-ére. Egyébként vicces volt figyelni az embereket, ahogy kétségbeesetten vásárolnak és szaladgálnak az utolsó napokban, az utcákon nyomják az autósok a dudát (mintha attól megszűnne a dugó a kereszteződésben...), és a végén "már-mindegy-mit-de-azonnal"-hozzáállással megveszik az első, kezük ügyébe kerülő AKÁRMIT a nagyinak, a tesónak vagy bárkinek. Mosolyogtam rajta, de azért szomorú is ez egyben.

Én egyszerűen letudtam az ajándékozást. Online könyvesbolt (szerencsére az én szeretteim tudnak olvasni és imádják a könyveket!), futár kihozta, feladtam postán és kész. Mellé még néhány házi készítésű apróság, képeslap, és 23-án este felhívtam a barátaimat, hogy még idejében boldog karácsonyt kívánjak nekik. Végre nyugodtan cseveghettem, megbeszéltünk néhány találkozót és nagy örömet okozott, ahogy Szabó Andi barátnőm a meglepetéstől akkorát visított a telefonba, hogy fél méterre kellett tartanom a fülemtől a bájos hangját. Az ajándékokat szigorúan karácsony előttre időzítettem, főleg mert nem bírtam volna tovább titkolni, aki meg nem kapta meg időben, az ünnepek alatt volt időm megcsinálni a meglepetést.

Rengeteg ajándékot kaptam én is! Ez a kép csak egy kis ízelítő, de van, amit még később kapok és aminek már híre-hamva nincs... nyammmm...

Nézzük csak:

Anyától ajándékutalványt kaptam, amit egy bűnös éjjel elköltöttem a TESCO-ban, lett belőle csoki meg finom kaják, és végre megvehettem olyan dolgokat is, amire egyébként sajnálnám a pénzt. A Kennedy család életéről szóló könyvet küldtem neki, meg ezt a mézeskalácsos képeslapot. Ha nem ér oda a két ünnep között, igen morcos leszek.

A főnökeimtől érkezett a doboz Merci csoki és egy Naomi Campbell parfüm (Cat DeLuxe at Night - vicces a neve, éjjeli luxuscicának fordítanám). Azért ezt kaptam, mert állandó témám bent Mizo, és a parfümösüveg dísze egy fekete szőrös kis pompom, amit azzal a lendülettel fel is lógattam a telefonomra.
Alíz már megint nem hazudtolta meg önmagát, hülye zoknik terén nagyon ott van ő is: lábtyűt kaptam, meg egy angyalkát sógyurmából, a neve Éndzsölke lett. Ja, meg egy doboz házi édességet, ami rejtélyes körülmények közt elfogyott egy nap alatt. Üzenem neki, hogy igen kevés volt, és már az ízére sem emlékszem, tessék legközelebb rendes adagot csinálni nekem, legalább úgy 1,5-2 kg-ot. Nnnna.
Erással megegyeztünk, hogy kap egy parfümöt és cserébe az árával beszáll a könyvbe, amit már rég kinéztem magamnak, aztán mindenki kifizeti a sajátját, kicseréljük az ajándékokat és aztán visszaadjuk és baromira meglepődünk. Így is lett. A könyvnek egyébként nagyon örülök, csodaszép varrnivaló holmik vannak benne, majd referálok, mi készül belőle éppen.
Gréti is könyvet kapott, szintén varrás témában, és gyanús, hogy mivel előbb átadtam már neki, ebből varr nekem valamit, mert nagyon sunnyog...
Anita barátnőmtől egy naaaaaagy faliképet kaptam, sárgát és modernet és csajosat, szigli-lakba ideálisat... Hmmmm. Már csak egy pasi kellene, aki felfúrná nekem a falra, de akkor már nem is lenne szingli-lak. Na, ezt még át kell hidalni valahogy.
Juca, Szilvi, Timi és Kriszta a scrap.hu-ról gyönyörű lapokat küldött, köszönöm Nekik is, hogy gondoltak rám!
Magamat leptem meg a Havas-könyvvel, ha véletlenül nagyon belejönnék a pókerezésbe, ez majd elrettent. Mert mostanában kártyázunk ám a Macambó Café-ban, vasárnap olyan nyerő szériám volt, hogy a fiúknak hullott a hajuk tőlem...

Nekem hátra van még néhány dolog, mert csak most jutott rá idő. Várom már a december 30-i scrap-talit, akkor adom át a szerkesztőségi tagoknak az ajándékokat, úgyhogy arról nem is rakok fel még képet, legyen csak meglepi. Azért csináltam pár képeslapot, íme:

Egy darab műszőrme láttán kaptam ihletet, olyan hószerű volt, meg a Festive készlet hópihéi is éppen illenek rá. Meg lilák is. Trendi cucc. Varrtam, mert mostanában inkább varrni van kedvem, bár már beizzítottam a fényképezőgépet is: Anya utalványaiból új, tölthető elemekre is futotta. Viszem is Pestre a masinát, hátha tudok lőni valami szép havas képet, meg scrap-talisat, meg barátosat, lesz itt kép, januárban tudok szkreppelni is végre.

Azért volt karácsonyfa meg ünnepi kaja is, Anitáéknál. Szenteste ért haza Ausztriából, és mire megjött, anyukájával feldíszítettük a fát - az én díszeimmel, mert az övék nem került elő az istenért se. Aztán ettünk halászlét meg gubát (aznap már másodjára, mert bent is az volt a menü), lenyomtunk pár pohár pezsgőt (aznap már másodjára, mert bent is iszunk pár napja minden műszak végén), volt nyugalom és béke, másnap 10-ig aludtam, voltam Eráséknál Harkakötönyben ebédelni, csocsóztunk az öccsével és rengeteget nevettünk. Jó volt!

A karácsonyi depi szerintem csak elhatározás kérdése. Igenis lehet szép az ünnep, mert lehet, hogy egyedül vagyok, de nem magányos, és ez a lényeg! Januárra kipihenem magam rendesen, jó sok pénzem lesz a decemberi melóhegyek miatt, és újabb terveim vannak, mert a legutóbbiak már teljesítve lettek. Sikeres évem volt tulajdonképpen, a 2009-es meg minden szempontból jobb lesz.

További kellemes ünnepet és nyugalmat, békét kívánok minden olvasómnak!

Miss Rénszarvas, a bulikirálynő

2008-12-15T22:48:00.009+01:00

KÉT HÓNAPJA NEM ÍRTAM!!!! Őrület! Szégyellem kicsit magam miatta, és már több aggódó levelet kaptam, hogy élek-e még egyáltalán. Úgyhogy jelentem, élek. Nem nagyon, de élek. Ezt abból állapítottam meg, hogy majd' kifolyik a szemem és este 11-kor blogot írok. Nem vagyok normális, ahogy az a legújabb zoknimból is látszik. Na???

Mindazonáltal ez az időpont még nem is olyan késői. Novemberrel kezdődően belevetettem magam a munkába és a bulizásba, és azóta általában tartom magam egyik kedvenc mondásomhoz, miszerint "normális ember nem fekszik le aznap, amikor felkelt". A bulizás mostanában egy kicsit háttérbe szorult ugyan, de azért jutott bőven így is, és ha vége a karácsonyi agyrémnek, folytatom tovább.

Mert bulizni jóóóó! Ilyenkor jövök rá, hogy mennyi barátom van, hogy van mit felvennem és nem muszáj állandóan a piros vodapólóban virítanom, hogy a boroskóla igenis finom, hogy nem felejtettem még el táncolni és hogy 4 óra alvással simán be lehet menni dolgozni - max. újra ki kell fejlesztenem a beszéd közben alvás képességét, ahogy McDonald's-os korszakomban tettem. Na de vissza az elejéhez. Úgy kezdődött, hogy hazajött Ausztriából Anita barátnőm, és vásárolt nálam egy telefont. És este beszélgetés közben valahogy letévedtünk a másik Anitával együtt a Gomba nevű szórakozóhelyre, nosztalgiabuli volt és valahogy ingyen mentünk be (utólag esett le, hogy a kidobó szintén ügyfelem) és állati jól éreztem magam végre. Annak ellenére, hogy az I will survive c. szám lelkes ordítása és fenékrázás közepette még egy megszólalásig helyes udvarlóm is akadt, igen, megszólalásig... ez az én formám. A sráccal már nézzük egymást egy ideje, szép a pulcsija meg olyan kis helyeske is, majd odalép hozzám és imígyen szóla: "Hö, szarezazene, mi?" Ez nem komplett, gondolom, nem látja, hogy nekem tetszik, ennél még egy "jóaseggedkőkólának" is jobban örültem volna, de inkább meg sem szólalok.

Következő hét, második felvonás. Ugyanott, ugyanúgy. Százfogú srác közelít, kinézetre teljesen a Megasztáros Király Viktor, csak nagyobb fejjel. Nem szimpi. Főleg az nem, hogy nem győzök ugrálni előle, mert állandóan a fenekemet akarja fogdosni, de ha már ennyire lelkes, meghívatom magam egy italra. Ezen felbuzdulva, megkérdezi, kimegyünk-e sétálni, tőlem aztán miért ne, legalább kijózanodsz, komám. A közeli játszótérig jutunk, mikor a száz fogát csattogtatva mindenáron csókolózni akar, de én nem akarok, inkább hintáznék, sóhajtom, hisztigép bekapcs, hátha elretten. De nem. Azannya, még zsebkendője is van, letörli a hintáról a vizet, nekem persze nem felel meg, ez még koszos, nyafogom, fehér kabátban nem fogok ide leülni, ülj az ölembe, veti fel erre. Hoppá. Naneee, menjünk inkább vissza, fázom és szomjas is vagyok, hisztigép maximumra teker, "add-már-fel-add-már-fel" - skandálom magamban, de odabent megkapom a következő italt is, mi lesz ebből. Mi lenne, lerázatom őt Anita egy ismerősével, aki a változatosság kedvéért felajánlja,hogy hazakísér. Állati... Meglepő módon viszont udvarias. Nem nyomul, tud értelmesen beszélni és az ajtóban megáll, ad egy puszit a homlokomra, majd lelép. Viszont nem az esetem. Kár érte.

Harmadik felvonás, Mikulás-parti. Itt már veszem a fáradságot, hogy takarosan felöltözzem, előkerül az egész nyáron nem hordott szoknyám, rénszarvas-agancs fel és bebillegek a kettes számú munkahelyre, ahol vad fényképezkedésbe kezdünk Grétivel (aki most éppen a főnököm is egyben, hehe) és Alízzal, a másik alkalmazottal. Még jó, hogy éppen van nálam két mikulássapka, milyen véletlen, csacsogom, a fejükre húzom és pózolunk. Íme a végeredmény:

Miután elkészülnek a sztárfotók, átlibbenünk a Macambo Café-ba, amit szintén Gréti üzemeltet, és naivan várom, hogy legyen már a Mikulás-parti. 10 perc tuctuc-zene után megunom, hülye ez a dj, kabát fel, tipegek kifelé hegyes orrú kis csizmámban, cuki vagyok, nem látjátok? Közben csörizik a telcsim, jajj-megyek-már-csocsikaaa, cukiságom rózsaszín felhőjében azonban felbukkan egy sörszagú fazon, aki utánam bődül: "Hová szaladsz, Őzike?" Bájosan megemlítem nőnemű felmenőjét. Irány a Gomba Edittel és Öcsivel, aki csak 17, de haláli kis fazon, még táncolni is tud. Azon agonizál, hogy be sem fogják őt engedni, bízd csak rám, csicsergem és cukin odaköszönök a kidobónak, két puszi kíséretében merrikriszmöszt kívánok, míg Öcsi beslisszan a hátam mögött. Editnek csak mosolyognia kell, a belépőt megússza ő is, megy ez kérem, ha valaki ennyire iszonyúan cuki.

A rénszarvascucc nagy sikert arat. Kezdve azzal hogy messziről látszom a tömegben, folytatva azzal, hogy Csilla barátnőm fetreng a röhögéstől, amikor meglát, és végül a legjobb, hogy a pasik áttörik magukat a tömegen, hogy megnézzék, ki ennyire végtelenül rénes. Vesztemre. Megint kifogok egy lúzert, aki tűrhetően táncol, csak ne szólaljon meg. De megszólal. "Te angyal vagy, vagy rénszarvas?" - kérdezi és nem hiszek a fülemnek. Biztosan ő is lája a kérdőjeleket az arcomon, mert közelebb hajol (100% alkohol, 0% kultúra) és megismétli. Rénszarvas bizony, naaaagy, keresztapa-csináló patákkal, jelentem ki büszkén és meglengetem előtte a hegyes orrú csizmámat. Hősünk nem adja fel, nyilván nem érti a keresztapaságot. "Mégiscsak angyal vagy" - közli és lekapja a fejdíszemet, majd csókolási szándékkal felém dől, erre már azért lépni kell. Mondom, hogy rénszarvas, b*meg, egyébként meg szomjas, ha hozol egy narancslét, még beszélgethetünk a dologról, csicsergem kevésbé bájosan, mire felcsillan a szeme. Balra el. Remélem, eltéved, tátogom Editnek, atom zaj van, zúg a fejem, holnap meg dolgozni kell... áááhhh, menni kéne haza. Még belefutok a srácba, hol a narancslém, sajnos így nem táncolhatok veled, páááá...

A rénes fotók egyébként annyira jól sikerültek, hogy elhatároztam: a következő kis albumomat ennek a szerencsétlen télnek szentelem és megszkreppelem, min lehettt röhögni - ezen aztán sírni kár lett volna... Lesz benne bulifotó, melózós kép, hamburgeres meg alvós, kell egy kis hó is még... Van itt téma, ha akarom. De a bulival most szünetelek, asszem, ennyi elég is volt egy időre. Azért viccnek jó ez, de két melóhely mellett kezdek kidőlni, egyébként is pukkadjon meg minden pasi, ismerkedjen diszkóban a... rénszarvas. Én angyal vagyok.

Kicsi(t) Bridget Jones

2008-10-12T17:32:00.018+02:00

Az úgy kezdődött, hogy amikor először a kezembe került VALAMI, bármi, amivel rajzolni lehetett, egyből veszélybe kerültek a lakásunkban a falak. Már akkor is rendes kislány lehettem, mert a fal megúszta, de ez nagyrészt anyukám találékonyságának volt köszönhető, mert hamar felkerült a konyhában a falra egy hatalmas ív csomagolópapír, amire kedvemre firkálhattam a színeseimmel, addig is csendben voltam legalább. Szépen telealkottam az egészet, pár nap múlva pedig jöhetett a következő ív papír. Persze rajzoltam ülve, állva, fekve, leginkább állandóan. A gyerekkori képes scrap-stafétán Szilvi éppen ilyen fotókat kapott rólam, és ezt csinálta belőlük:

Aztán jöttek a naptárak meg a képes magazinok. Mesike másol, kérdez, betűket rajzol, aztán 5 éves koromra anyukám legnagyobb megdöbbenésére már nemcsak másoltam a betűket, hanem önállóan le is írtam a közölnivalómat. A ceruzát azóta sem tudom tisztességesen fogni, kicsiként még csak úgy felmarkoltam az írószerszámot, aztán úgy is maradt a dolog. (Elsőben őrületbe kergettem ezzel a tanítónénit, aki hiába akarta nekem megtanítani a helyes ceruzafogást, akkor már mindegy volt...) Arról nem is beszélve, hogy sok újat nem tudtak tanítani az írás- és olvasásórákon, második osztályra a nyári szünetben elolvastam az Egri csillagokat meg a Winnetou összest, hagyjanak engem békén a Gőgös Gúnár Gedeonnal, az dedósoknak való. Szegény családom abban a hitben volt, hogy csodagyerek vagyok, főleg hogy zongoráztam is. A földből alig látszottam ki a zeneiskolai felvételin, de amikor oda-vissza elszolmizáltam bármilyen tetszőleges népdalt, majd kiderült, hogy abszolút hallásom van, közölték velem, hogy hagyjam a fenébe az első osztályt szolfézsból, válasszak hangszert és húzzak a másodikosokhoz.

Mára normális vagyok. Ha az íráskényszert annak lehet nevezni. Itt ez a blog is. Scrap-blog, vagy mifene. Erre beleírom az életemet - hurrá, megmaradok az utókornak arra az esetre is, ha holnap munkába menet a fejemre esne egy hófehér hangversenyzongora a negyedikről. Talán az is feltűnt már, hogy a januári, legelső bejegyzésemben Bridget Jones naplójára hivatkozom, pedig akkor még nem is ezt terveztem - most meg írok, mint a háborodott. (Kinek? Miért? Ha lesz gyerekem, síkítva fog röhögni a lökött anyján. Vagy ha megtanul írni, ő is blogol majd, mert gyanítom, ez a mánia fertőző.)

Az október 4-én tartott scrap-chaten nosztalgikus oldalt csináltunk, szóval egy elsős képemet vettem elő az alkalomra. Szokásos ceruza-a-kézben-póz, ez azóta sem változott. Ezt csináltam a képből:

A cím nem volt kérdéses. A betűk elkészítését megtaláljátok itt, csak színes papír helyett most egy régi könyvlapot használtam. A csillám azért került rá, hogy kicsit elüssön a többi írásos papírtól, amelyek közül az az újságcikkeset a Rayherben lőttem, a barnát pedig Hanától kaptam a scrap-talin. Puszi érte!

A részletfotókon látható virág készítését Erikától tanultuk, különböző méretű köröket kellett vágni, jól összegyűrni, öregíteni, és a végén miltonkapoccsal rögzíteni. Tuti ötlet, köszi! A strasszok pedig egy csizmámat díszítették eredetileg, szépen sorbafűzve. 3 éve vettem Pécsett, emlék is egy kicsit, de kiszolgálta az idejét és tönkre is ment, kidobtam hát - egy scrap-oldalon született újjá.

Ha már Bridgetnél tartunk, a tegnapi Megasztárban énekelte egy lány ezt a dalt. Néha én is hasonló vagyok, de aztán eszembe jut ez a jelenet és röhögni kezdek. HÁT HÜLYE VAGYOK ÉN?! Szegény Bridget, hogy elhagyta magát, aztán persze jött a helyes és becsületes sztárügyvéd és boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Ha valaki maga alatt van, javaslom neki mindkét részt, barátnővel, pasival vagy egyedül, de mindenképpen valami nassolnivalóval - igazi lélekemelő, mulatságos és tartalmas kis film!

Jó szórakozást!

Mesi

Köralbum és számvetés

2008-10-05T20:20:00.009+02:00

Némi noszogatásra volt ugyan szükségem, de lassan megint mindennapi elfoglaltságaim közé tartozik a scrap. A téma egyelőre kicsit egoista, ugyanis jobb híján magamról és a gondolataimról, céljaimról tudok oldalakat készíteni, más fotóm nem lévén. Szkreppelhetném Mizocicát is, de olyan gyorsan mozog, hogy lehetetlenség lencsevégre kapni, most is éppen a lábam mellett száguldott el és már visszafelé tart!!!

A scrap.hu-n a téma a kör, ezért csináltam egy kör alakú minialbumot. Íme a borítója, alul lesz róla slide is!

És közben rájöttem, hogy iiimádom a papírvirágokat!!! A múltkor kaptam Betsie-től egy adagot, és Ági is küldött párat, háááát, már nem nagyon van belőle, kénytelen leszek végre rászánni magam az internetes vásárlásra, talán a jövő havi fizumból már meg is engedhetem magamnak. Ez lesz a jutalom, amiért ilyen ügyesen haladok a múltkor megfogalmazott terveimmel. Nézzük csak:
- Hajvágás: OK
- Költözés : OK
- Nevetés: OK
- Felszedni 10 kilót a ledobott 7(!) helyett: már 4 megvan! Egészen OK!
- Házitündérré változás: hellyel-közzel, de nagyrészt OK
- Szkreppelni: TÖK OK!
- Nem bőgni: nem publikus (na jó, csak néha) X
- Örülni mindennek: OK, mostanában szerencsére volt is jó sok okom rá
- Cigi: hmmmm... ki kéne menni rágyújtani... én szeretek bagózni! X
- Nem hagyni magam: nem is bántanak, ha meg igen, beszólok én is, csak elegánsan. OK
- Remény: asszem, talán az is van, tehát OK (kék szeme van...)
- Kockás takaró: folyamatban, de most épp varrnom kell még egyet egy babának, annyira bejött Briginek a múltkori! OK!
- Kisautó: csak egy bicikli. Annak is van 2 kereke, és most kaptam! Legyen egyelőre OK!

11: 2. Nem is rossz.

Na hogy ezt most ilyen szépen előadtam, jöjjön az a bizonyos album, amelyben benne van nagyjából mindez, csak szebben. Az alapja könyvkötő karton, mindössze 12 cm nagyságú, és nagyon jó volt csinálni! Remélem, nektek is tetszik!

Mára csak ennyi voltam, kicsit még megyek chipboard-betűket vágni, mert a tegnapi scrap-chates oldalamról már csak azok hiányoznak... nemsokára felteszem azt is!

Szép estét:

Mesi

M, mint...

2008-09-27T18:36:00.020+02:00

Öregszem, na. 29 éves lettem 21-én. Ez a megrázó(?) tény és a közelmúltban történt dolgok alkalmat adtak egy kis önvizsgálatra, magambanézésre, töprengésre. Legfőbb eredménye az volt, hogy nem érzem magam annyinak, valamint hogy azért jó ez a 29 így is, mert annyi mindent megéltem már, hogy a tapasztalataim nélkül bizony szegényebb lennék. Ráadásul az alkotói válságból is kilábalni látszom, a scrap.hu-n találtam egy remek vázlatot, amit Ancsika készített, és egyből rávetettem magam. A strandolós képeimből így lett végül ez az oldal.

Maga az elkészítés nem volt nagy teljesítmény, eltekintve attól, hogy fél napon keresztül válogattam és tologattam azt a sok apró mütyürt, ami most szépen itt sorakozik kör alakban a képek körül. A körről nekem egyébként alapból az óra, az idő jut eszembe, meg a teljesség, meg hogy kerek a világ. Hát most még nagyon nem az, de már alakul, egyelőre talán tojást formáz (nem zápot!), hmmm... majd kikerekedik.

Ja, először is egy Oscar-díjkiosztós köszönetsor, mielőtt elfelejtem. Szóval köszi Ancsikának a remek vázlatért. Aztán köszönöm Betsie-nek a rózsaszín, feliratos papírvirágokat és az M betűt, ami nem az, amit tőle kaptam, csak annyira tetszik, hogy körberajzoltam és csináltam méééég, hogy legyen sok-sok különböző színű Mesibetűm. Hanától kaptam a helyes fémszíveket, puszi érte! És végül, de nem utolsósorban, Kuznyectől származnak azok az igen apró, de nagyon kedvenc papírvirágocskák, amelyek rózsaszín és zöld színükkel pont passzolnak az egész cucchoz. A szülinapomra lepett meg velük, köszi, Ági!

És íme az oldal, amit ezekből hoztam össze.

Az oldal sok jelentéssel bír. Két Ji-King szimbólum köré épül, a felső a "férjhez menő lány", az alsó a "nagy aratás" jelképe. Ha valaki nem ismerné, ezek Müller Péter Jóskönyvében találhatóak, ettől a könyvtől kértem tanácsot másfél hónapja és aztán legutóbb egy hete is, hogy mi lenne a helyes cselekedet, mit tegyek a jelenlegi helyzetemben. Lehet hinni benne, vagy butaságnak tartani, de nekem most irányt mutatott, és igyekszem ehhez tartani magam, mert a szívem egyébként is ezeket diktálná.

A "férjhez menő lány" jelét kaptam elsőként. Nem házasságot jelent, hanem rosszat: háttérbe szorulást, és egy nagy problémát, amire nincs gyors és fájdalommentes megoldás, csak az idő segít rajta. Azért tettem a fejemet ábrázoló képhez, mert ennek az elviselése bizony agymunka lesz, minden ott dől el először. Amit a jósjel sugall: türelem és állhatatosság. A kép alatti csíkok kihúzhatóak, a következő szavak vannak rajtuk:

Méltóság. Méltósággal viselni egy méltatlan helyzetet, mert ez az egyedüli dolog, amit tenni lehet vele.

Mosoly. Mindent el kell takarni vele, hogy ne lássa senki, mi zajlik éppen bennem, így nem válok sebezhetővé. Meg a mosoly amúgy is egy olyan görbe, amely mindent egyenesbe hoz...

Mentális erő. Ez kell ahhoz, hogy elviseljem a rossz dolgokat, ne omoljak össze, és a magam javára fordítsam a történéseket.

Megnyugvás. És nem belenyugvás(!), hanem a saját nyugalmam, harmóniám megtalálása.

Nemrég újabb jóslatot adott a könyv, és az újabb jel azt mutatta meg, hogy jó úton járok. A lábam mellé került, mert azzal haladok előre, az előrelépést, ha csak jelképesen is, de azzal teszem meg. A "nagy aratás" jele azt ígéri, hogy beérik a fáradozásaim gyümölcse, és siker koronázza a törekvéseimet. Egyben arra is figyelmeztet, hogy ha már nekem lesz, adnom kell másoknak is a jó dolgokból, mert ha önző leszek, elveszítek mindent. A csíkokon ez áll:

Megújulás. Valami új, valami jó dolog kezdete, új és okosabb emberré válás.

Megfontoltság. Na ez az, okosnak lenni és nem eltékozolni a lelki, anyagi javakat, és juttatni belőle annak is, akinek szüksége van rá. Egy jó szó, egy baráti gesztus nem is kerül semmibe, mégis sokszor mennyit jelent...

Megbecsülés. Az is, amit kiharcolok magamnak, és az is, ahogy megbecsülöm a jó dolgokat. Élek, és nem visszaélek a helyzettel.

Mérce. Ez nem volt benne a jósjel magyarázatában, csak a saját kiegészítésem. Nagyon, nagyon magas mérce magammal és másokkal szemben is, egy olyan szűrő, amin nem folyhat át bárki, és amin keresztül a saját cselekedeteimet is vizsgálom: megfelel-e az elveimnek, az értékrendemnek? Mellesleg a láb angolul "foot", ami egy angolszász mértékegység is, erre nemrég jöttem rá, milyen érdekes.

Van még a sarokban az M betű, ami jelent engem, és a csíkokon lévő szavak közös kezdőbetűje is egyben. Na és az óra. Egy régi Reader's Digest magazinból ollóztam ki, 3D-s szivaccsal emeltem meg. Jelenti a szülinapomat, mint az idő múlását, és jelenti azt is, hogy ennek a jóslatnak idő kell a beteljesüléséhez és megvalósításához. Szóval az idő most nagy haver. Mindent megold, mindig segít.

Szóval ezt jelenti nekem az M betű. M, mint... more than words.

Elnézést azoktól, akiknek túl sok voltam most, de nem vigyoroghatok állandóan és ész nélkül, néha meg kell állnom gondolkodni is. Ez megvolt, most már hajrá előre, maradok tisztelettel:

Mesi

Költözés - folytatásos őrület (3. fejezet)

2008-09-14T10:13:00.004+02:00

Arra már pénteken rájöttem, hogy valami nem stimmel. Bár a számítógépet Mizo hathatós közreműködése ellenére összeszereltem (nem volt egyszerű, mert rágott, csócsált és mindenáron le akarta nyelni a zsinórokat), és meg is veregettem a saját vállamat, miután megjelent a monitoron a Windows-jel, az internet az istenért nem akart összejönni. 1412, T-Online távsegítség és egy unott hangú pasival történő félórás beszélgetés után feladtam. Vége az életemnek. Fuccs a civilizációnak. Agyrém. Vasárnap pedig folytatódott a szívás.

9.00.
Erással és egy porszívóval karöltve átmegyünk a régi lakásba, hogy mi majd aztán jól kitakarítunk, áthozzuk a maradék holmit és végre vége. Sietni kell, mert 14 órakor Forma-1 futam, az első jó dolog a héten. Az ajtóban reflexből a lábamat nyújtom be először, hogy az esetlegesen szökni készülő kis fekete macskát visszarugdossam a lakásba, majd rájövök, erre már semmi szükség, kis fekete macska rég odaát hesszel, semmi baja a világon. Hát hajrá. Az erkéllyel kezdjük, tele van mindennel, talán még halott német katonát is találhatunk. Hát, ő nem került elő, viszont 2 köbméter újság, Gábor fél éves Food-Expresszes szórólapjai és a tavalyelőtti festéhez használt eszközök igen. Talán dobáljuk le az egészet az erkélyről, javaslom Erásnak, mire ő benyom egy Raffaellót, nyilván öngyilkossági szándékkal, mivel a cukra már a látványtól az egekbe szökött. Nem dobjuk. Jó. Dobozolunk, két fordulóval levisszük a cuccot a konténerbe. Az erkély meglepően hamar kiürül, megy ez, lássuk a szobákat.

10.00.
A saját volt szobámban cetli figyelmeztet, hogy a nagy plüsskutyám beesett a szekrény mögé - ez az a bizonyos szekrény, amit anno négyen húztak fel az emeletre, most csak pár centivel kellene kijjebb rántani, hogy elérjem a kutyust. De nem megy. Felmászom a szekrényre, Erás felad egy kábelsínt, hogy majd azzal kipiszkálom, kutya beszorul, de legalább a pólómmal letörölgettem a szekrény tetejéről is a port. Tüsszögök, mint Mizo Szókrátészra. Hohó, mostanában úgyis súlyzóztam, mi lenne, ha leereszkednék a szekrény mögé, a lábammal felrugdosnám a kutyát, utána felhúznám magam? Erás kétkedve néz, majd megkérdezi, hogy ha bent találnék maradni a szekrény mögött, a katasztrófavédelmet hívja vagy csak dobáljon be néha valamit enni? Ettől elbizonytalanodom, a múltkor is majdnem belehaltam Gréti Daewoo-jába, neeeem, ez valóban nagggyon rossz ötlet. Minden erőnket megfeszítve kijjebb cincáljuk a szekrényt, letépjük a hátulját és megpróbálok benyúlni. A szögek hívogatóan állnak ki a hátlapból, Erás röhög, nem tudta, hogy fakírhajlamaim is vannak, mondja, másszál be te, ha ez ennyire vicces, nyögöm behúzott hassal és átlendítem a kutyát a szekrény fölött. Íves röppálya után fejen találja Erást, ez ad némi elégtételt legalább. Szobám kész. Csak másfél óra volt.

11.30.
A konyha kritikán aluli, az asztalon felejtett konyharuha alatt találok egy félig elfogyasztott csiripörit nokival, ami barátságosan integet és megpróbálja saját lábán elhagyni a tányért. Hmmmm... ez talán még a keddi ebédem volt, csak szerdán kikerült a hűtőből, akkor ez volt az a fura szag, döbbenünk rá, majd könnyes búcsút intünk a pörinek a vécécsésze fölött. Erás nyilván sokkot kaphatott, mert betúr még egy Raffaellót és velem együtt rágyújt, pedig nem is dohányzik. Ettől kellemesen megszédülünk, talán kellene valamit enni, javaslom. Majd a futam alatt ebédelünk, mondja Erás, és kilátásba helyez egy grillezett cuccokból és sütiből álló menüt, amit tegnap hozott haza egy grillpartiról. Van miért élni, lehelem, és felmászom a folyosón álló beépített szekrényhez.

12.00.
A szekrényből előkerülnek a karácsonyfadíszek, ettől kicsit megzuhanok. Mi lesz velem karácsonykor? Egyedül leszek? Erás vigasztal, 3 éve is így indultam neki a szeptembernek, mégis minden jóra fordult, most is így kell lennie. Ha te mondod, szipogom, és összeölelkezünk. Aztán eszembe jut, amikor Mizo leborította a jesszusfát, legalább erre jó esélyem van megint és már nem is olyan nagy a baj. Viszont sietni kell, mert Hamilton már lassan a rajtrácson áll az autójával, nekünk meg még fel kell nyalni a padlót, meg keríteni valakit, aki... hohó, ki fogja átvinni a maradék holmit? Erás dob egy sms-t Gábornak, ha már megígérte, ennyit igazán megtehet. Nem nyert, Gábor éppen paprikát szed a világ túlvégén, gyors körtelefon az ismerősöknek. Egyik nyaral, a másik dolgozik, a harmadik már a negyedik sörén van túl, mi meg itt állunk megfürödve, illetve anélkül, büdösen és koszosan és éhesen és fáradtan.

13.00.
A tizenötödik forduló kidobnivaló holmival megtelik a konténer, a lakás ragyog, minden bedobozolva, telefon a tulajnak, hogy jöhet átvenni a lakást. Ő örömében abba is belemegy, hogy segít átvinni a holmit az új helyre, fel ne engedjük a lakásba, mutogat Erás, Mizo még mindig illegális, ne a végén bukjunk már le. Megbeszélünk egy F-1 utáni időpontot, rohanás haza, hajrá, Hamiltooooon!

EPILÓGUS
A takarítás olyan jól sikerült, hogy a tulaj áthívta Ancsaszomszédot és megmutatta neki a lakást, hogy mi milyen iszonyat rendesek is vagyunk. Persze, hiszen a csiripörit nem látta, meg a Mizo-kincseket, meg azt sem tudhatja, hogy reggel még üres volt a konténer... Az új lakásban minden a helyén van már, egyedül a rumliszobának kinevezett helyiséggel lesz még egy harcunk, ahol a jelenlegi tulaj a cuccait, mi meg a feleslegesnek ítélt egyebeket tároljuk, és egyelőre csak kopogtatás után merünk benyitni. Hétfőn egy kellemes hangú fiatalember helyreállította telefonon keresztül a netkapcsolatomat, sikítva szerelmet vallottam neki, Szókrátésszal már egészen összebarátkoztunk, Mizo pedig olyan otthonosan érzi magát, hogy megkóstolt a szekrény tetején valami szobanövényt, amitől éjnek évadján kirakta a taccsot, szóval visszazökkent az élet a normális(?) medrébe. Pár napja a konyhában ülve joghurtot faltunk Mizoval, nyalogatta hálásan a fóliáról a finomságot, és egyszerre belémhasított egy jóleső érzés: az otthon itt van... és egy gyönyörű dal.

Tudom, egyszer valakivel együtt fogom ezt hallgatni, akinek ugyanazt jelenti majd, amit nekem. Igazi otthont, emléket és jövőt.

Költözés - folytatásos őrület (2. fejezet)

2008-09-13T21:24:00.011+02:00

Bár már 10 nap eltelt azóta, élénken emlékszem minden mozzanatra. Szeptember 3-a, szerda.

18.00.
Miután már egy órája bezárt a bazár és még mindig bent vagyok a melóhelyen, engedélyt kérek olajra lépni. Engedély megadva, balra el, nézzük, hogy áll Erás a költözéssel. Beriasztotta ugyanis a családját, két autóval meg egy utánfutóval, hogy amíg én szorgosan pénzt keresek, majd ők átviszik a cucc nagyját. Ehhez képest amikor befutok az új albiba, még csak egy fuvaron vannak túl. Kérdőn nézek, mi a szösz, mire Erás hozzám vág egy szatyrot, Szilviszomszéd pedig felemlegeti, hogy amikor ügyfélszolgálatos volt a tudakozónál és százhetvenötödjére hívták fel vicces kedvű emberek ezzel a kérdéssel, már akkor sem esett ez olyan nagyon jól neki. Oké. Befogom. Nademégis. Erás közli, hogy a k...a mosógépem olyan kib...tt nehéz volt, hogy leszakadt a retinájuk, mire lecipelték a harmadikról és aztán fel az elsőre (itt jelzem neki, hogy csak magasföldszint, de az arcát látva inkább mégiscsak befogom). Valamint. A tömörfa szekrények és a faragott ágy bevonszolása a nagyból a kisebb szobába is igényelt némi időt, a hűtőm jelenleg a rumliszobában található, és mindenkinek tele van a tudata ezzel az egésszel, úgyhogy jó lesz belehúzni. Eközben fel is érünk a lakásba, a látvány döbbenet, a szag nem kevésbé, ugyanis az előttünk lakók nem igazán portalanítottak, így egy régi bútorraktár ehhez képest IKEA. Király.

18.30.
Át a másik lakásba, a látvány hasonló, plusz egy Mizo. Ő legalább élvezi, boldogan rágja a zsinórokat, dobozokba ugrál, és a hűtő elhúzása után előkerült kincsesbányáját túrja. Merthogy ismét előjött rég nem látott Fekete Egér, aki valahogy mindig valami alatt vagy mögött végzi, pedig Mizo egyik kedvenc játéka, egy egérszagú (az milyen?) szőregér. Na mindegy, kezdjük az ágyammal. Vagy azzal, hogy nem fér ki az ajtón. Levi, Szilviszomszéd párja és Erás tesója, Attila minden létező ujjukat odacsípik az ajtófélfákhoz, míg végre elindul lefelé az ágy, kocogok utánuk a díszpárnákkal, majd eszembe jut, hogy ilyen könnyű, apró holmikat vétek három emeleten keresztül levinni, aztán újra felmenni... nem, van erre jobb módszer is. Mesike erkélyre ki, a futó éppen az erkély alatt áll, szuper, lessétek a technikát, kedves szomszédok! "Imrebáááácsiiii!!!" kiáltással (ő Erás apukája) lelkesen ledobom a nagypárnát, a lakótelepen megáll az élet, aztán repül a paplan, pléd, kispárna, Erás gonoszul a kezembe nyom egy állólámpát, majdnem lendületből levágom azt is. Jó vicc, he-he. Még néhány apróság, számítógép (ez nem jó az erkélyen át?, érdeklődik Levi), mehet a második fuvar.

19.00.
A második fuvarral tömve lesz a majdan lakhelyemül szolgáló szoba. Bágyadtan konstatálom, hogy négy asztal, egy fél szekrénysor, egy kanapé, egy dzsungelnyi szobanövény, tízezer doboz és ruhászsák között nem látom a franciaágyamat, hol fogok aludni, asszem soká lesz még este. Amikor Erás közli, hogy a hűtőm marad a rumliszobában, mert az meg a konyhában nem fér, elszakad a cérna, és "nemigazhogymindigazvanamittiakartok" - ordítással kirohanok a lakásból, bevágom az ajtót, alszom én az üres albiban, Mizoval, ő még úgyis odaát rekedt. Két perc alatt átérek, dühből. A régi lakás ajtajában rájövök, hogy ezúttal ennek a kulcsa maradt az új helyen, éppen Andi barátnőmmel tárgyalok, hogy nála van a pótkulcs, amikor Erásék befutnak a harmadik fuvarért és közben csörög a telefonom. Kiazmármegint. Gábor. Most mentem el autóval melletted az utcán és láttam, hogy morcos vagy, mi a baj, kérdezi kedvesen, mire elzokogom neki, hogy nehem féhérehek el a szohobáááámbaaaan, brühüüüü, két perc múlva ott vagyok, mondja, és tényleg ott van. Mizo örül, én vigasztalhatatlan vagyok, ne aggódj, minden a helyére kerül majd, csak vigyük át a Dögöt, mondja, és már fel is kapja, viszi lefelé. Mizo végigüvölti a lépcsőházat, szétkarmolja Gábor hátát, az alom beborul a Skoda hátsó ülésére, de nem baj, kitartás, szóljál máskor is, ha segíthetek. Döbbenet, Gábor megölel és elhúz, én meg állok a teli szobámban és bámulok bután magam elé.

20.00.
A szekrény tetejéről valaki néz. Nagyon. Ráközelítek és meglepődve észlelem magát Szókrátészt, ahogy szoborba öntve a nyomoromat figyeli. De csak a feje. Ez hülye. Nem fogsz itt engem lesni álmomban, az tuti, gyorsan körülnézek, és találok a padlón egy tarka sapkát, ez majd mindent megold. Rápasszítom a szoborfejre és az egészet az ablak felé fordítom, Mizo felmászik mellé és érdeklődve szagolgatja, majd elegánsan az arcomba tüsszent fél kiló port. Ahááá, szóval itt sem lett leporolva, szilikózist fogok kapni álmomban, vagy idegbajt még most, mert a Szőrös már a hófehér fürdőkád peremén mászkál, pici poros mancsnyomokat hagyva maga után végig a folyosón, a fürdőben és a mosdókagylóban, de most nincs erőm kitaposni belőle a szuszt. Inkább vágok valami ösvényt az ágyig. Húzok, tolok, nyomok, 21 kiló 40 deka, maradhat? Ha most nem szülök meg, talán soha.

22.00.
Két órányi dühödt rámolás után belelépek a szoba közepén elhelyezkedő macskaalomba, erről eszembe jut, hogy Mizo nem evett még ma, de én sem. Viszont nincs internetem, csak egy rakás tyúkbél, amikkel csodát kell művelnem, ha össze akarom szerelni a számítógépemet, mert különben lőttek a civilizációnak, örökre. Majd holnap szerelek. Lenyelek egészben egy szezámmagos fonott izét, tolok rá egy kakaót, Mizo tálkája még a másik helyen van, így ő nyer egy műanyag ételes dobozt. Rág, nyel, Mesi Vodáspólót vasal, holnap meló, hűderemek. Zuhany, cigi, ájulás. Első éjszaka az új albiban, utolsó erőmmel sarkokat számolok, a harmadiknál már talán alszom is, és azt álmodom, hogy nem is igaz ez az egész.

folyt. köv.

Költözés - folytatásos őrület (1. fejezet)

2008-09-01T23:23:00.018+02:00

Az egész úgy indult, hogy elsején költözünk, de lehet, hogy már előtte való hétvégén. Na, ebből szokás szerint nem lett semmi. Bár kaptam egy fél szabadnapot hétfőn délelőttre, eltelt rohangálással, délután meló, és estére gyorsultak fel az események. Itt kezdődik a mi kis történetünk...

20.30.
Békésen trónolok a rumli közepén az ágyon, melegszendvicset csócsálok és azon izgulok, hogy a BTK-ban (Barátok Közt) vajon mi lesz szegény Kingával, akit álnokul elrabolt a gonosz bácsi, aki egyébként nem annyira pszichopata, mint inkább szeretethiányos lúzer, és egyébként is elegem van az egész ramazuriból, pedig még el sem kezdtük igazán. Erás hazaesik, megnézi a második részt, és megpróbál rávenni, hogy pakoljunk tovább, hiszen sehol nem tartunk még.

21.20.
Pakolnánk mi, csak hová? Mibe? Meg egyébként is. Üres doboz egy szál sem, és bár bravúrosan kirámoltuk már a fél konyhát, a szobákat, bezacskóztuk a ruhákat, könyveket meg az ágyneműt, és lépni sem lehet a lakásban, itt megállt a tudományunk, mert még egy doboz nem férne el a padlón, akkor sem, ha lenne. Elmeháborodott ötlet pattan ki a fejemből: Grétinek van autója, biztosan ide is adja, vigyünk már át pár holmit, hogy legalább mozdulni lehessen. Erás némi töprengés után vállat von, neki már minden mindegy, csak haladjunk. Irány a Macambo Café, vezetni tudunk, csak két forduló és lesz itt hely.

21.30.
Gréti kissé riadtan, de átadja a slusszkulcsot, más választása nem lévén - megható a bizalma, de hát ezért a barátnőm már pár éve. Lelkemre köti, hogy ha összetöröm az aranyszínű kis Daewoo Matizt, elás a kavicságyba arccal előre, nála jobban csak én parázom, mert életemben nem vezettem még távol-keleti autót. Már a kocsiajtóval problémák adódnak, Erás kínjában röhög, nem megyünk így sehova, Gréti kirohan utánunk és aggódó arccal megmutatja, melyik a hátramenet, de látom rajta, már rég megbánta a lágyszívűségét... Biciklin érkezik a felmentő sereg, a barátja, Robi személyében, aki talpig festékes, hullafáradt, de egy szóra rááll: majd inkább vezet ő, biztos-ami-fix alapon. Hát jó. A jutalomként beígért csoki van rá ilyen hatással, vagy bájos személyem győzte meg, nem tudom, de nem is érdekel, csak menjünk már...

21.50.
Első kanyarban a ruhászsákok. Mizo riadtan les, és miután kétszer átesünk rajta, repülni is megtanul, ugyanis bevágom a szobámba és rácsukom az ajtót. A folyosóról most úgy tűnik, mintha a sötétből két kis reflektor villanna fel szabályos időközönként, ami ráadásul egyszerre biluxol és nyávog, de ez engem hidegen hagy. Nem engedlek ki, nem ám, az hiányzik még, hogy a lépcsőházban hajkurásszalak, ül, fekszik, megdöglik, legalábbis csendben tűri sorsát, jó cica. Nnna. Azért! A cucc lecipelése után újabb logisztikai probléma: hogyan fér be egy Matizba három szekrény teljes tartalma, meg három ember? Hát úgy, hogy Mesike hátra, fél fenékkel az ülésen, Erás meg Robi elől, zsákok hátul, kilátni nem kell, arra való a tükör. Várom, hogy felrobbanjon az autó, mint a reklámban. Ez most szerencsére elmarad, átérünk az új lakáshoz, kulcs elő, nem nyílik a hátsó ajtó. Na, majd a másik kulcs lesz az. Vagy a harmadik. Hmmm... nem, a negyedik sem az igazi, pedig ez az a ház, itt lakom, látod. Némi agyalás után ráébredek, hogy a szeméttárolóba próbálok behatolni, a másik beugróban van a lépcsőház... ezt még szokni kell. Erás felderül, hogy ha buliból jön haza, milyen vicces lesz majd minden ajtót végignyitogatni, talán egy-két szomszéddal is megismerkedik majd. Jó lesz. Az még pont kellene. Felvisszük a holmit, hajrá második kanyar.

22.10.
Dobozok, dobozok és megint csak dobozok. A százezredik után Erás óvatosan megjegyzi, ennyi talán elég lesz, valahová ülni is kell. Majd egyet-kettőt ölben viszek, felelem lazán, és felkapom a VIGYÁZAT, TÖRÉKENY! feliratú, alighanem a talpaspoharakat tartalmazó dobozt, ez a mai utolsó. A kocsinál döbbenet, Robi éppen a csomagtartót készül rávágni a tányérokat tartalmazó dobozra, bár ha Severin Haverunkat csapná agyon a hátsó ajtóval, attól sem lennék különösebben feldobva. Severin Haverunk a gyümölcscentrifuga, rémülten lapul a kalaptartó helyén, bár a kenyérpírító is elátkozhatta már a napot, amikor az ügyeskezű kínai munkások beszuszakolták őt egy milliméterre passzoló dobozba, minden különösebb hungarocell-védelmet nélkülözve. Bebújok hátra, poharak ölbe, Erásnak óvatlanul megemlítem, hogy az egyik könyvesdoboz még az ajtó előtt maradt, de ez nagy hiba, mert hipp-hopp felmegy érte és rámdobja. Oké, a tudománynak súlya van, na de ekkora?! Egyik kezemmel a poharakat fogom, a másikkal emelni próbálom kissé a könyvesdobozt, a harmadikkal kapaszkodom, a könyökömmel próbálom távoltartani a mellkasomba fúródó konyhai edényeket, a szempillámmal Severin Haverunkat támasztom, miközben halkan az arcomba csúszik a vérnyomásmérő és a fürdőszobamérleg. Nem is tudtam, hogy mérlegünk is van, lehelem, mire Erás lazán közli, ja, ő sem, most találta meg a szekrény aljában, két éve a vérnyomásmérő mellé kapta. Grátisz. Grátisz a füledbe, gondolom magamban, de hangosan csak annyit mondok, hogy mi a túrónak járkálok le minden héten Andihoz a földszintre méretkezni, Erás a vállát vonogatja, mit tudja ő.

22.30.
Mire megérkezünk, csak a szemem látszik ki a hátsó ülésről és mozgásképtelen vagyok. Robi és Erás szabadítanak ki, nélkülük valószínűleg 30 év múlva csontvázként találnának rám jótét lelkek, egy arany színű Matiz hátsó ülésén, a szemembe ágyazódott fürdőszobai mérleggel, fogaim közt egy vérnyomásmérőt szorítva. Az ajtónál újabb döbbenet: az új lakás kulcsa a régi lakásban maradt. Erás már nem is szentségel, vagy ha mégis, nem hallom, olyan gyorsan klaffogok el a papucsomban a házak között, még szerencse, hogy a régi albérlet 3 perc futásra van. Felrohanok, kiköpöm a tüdőmet, fusson vissza a rosseb, inkább elkötöm Erás bringáját. Az első kanyarban lerepül a papucsom, a második kanyar a kereszteződés, itt inkább nem kockáztatok: papucs le, bringakosárba belevág, zokniban tovább. Attraktív kék-fehér-rózsaszín mintás zoknimat megcsodálja a lámpánál álló két lány is, mi van akkor, na, nekem tetszik. Erás magába roskadtan ül a lépcsőn, két perc néma töprengés után ügyesen összerakja, hogy igen, ez az ő kerékpárja, és igen, akkor a kulcsa is nálam lehet, ugye nem hagytam el azt is? Nem hagytam el. Felvisszük a holmit, ennyi elég is volt mára.

23.00.
Gréti hív. Hogy hol a pasija? Meg a kocsija? Megnyugtatom, hogy mindjárt visszaszolgáltatjuk őket, csak iszunk egy korty üdítőt, mert már mindhárman vattát köpünk. Mizo játssza az agyát, bájosan apportíroz egy alufóliagolyóval, nézzétek, mit tudok, ti meg képesek voltatok egy teljes órára bezárni a sötét szobába. Megható. Gyorsan Robi kezébe nyomom a csokit, köszönetet rebegek, milyen rendes, nyögi Erás elhaló hangon, és bezárkózik a fürdőszobába. Én majd inkább reggel... vagy keljünk inkább ötkor, és pakoljunk egy kicsit? Erás szóra sem méltat, csak dühödten morog, asszem, ez most nem volt jó ötlet...

folyt. köv.

Egy régi elmaradás

2008-08-24T19:57:00.001+02:00

A nagy pakolászás közben ráakadtam egy be nem fejezett babatakaróra. Brigi, a barátnőm és egyben fodrászom nem olyan rég(?) - szóval még a télen adott életet gyönyörű kisfiának, Álmosnak, és neki szántam ezt ajándékba. Azóta kicsit megnőtt a csöppség, de a takaró még mindig jó lesz neki. Gyorsan befejeztem, már csak a tűzés és a szegés hiányzott. Voltam egyébként nála, le is vágta a hajamat, de mivel most nem vagyok igazán fotogén állapotomban, talán nem ez a megfelelő pillanat arra, hogy feltegyek egy képet magamról... Na nem a hajam lett szörnyű, igen csinos rövid frizkót kaptam, és mindenki azt hiszi, festve is lett, pedig csak az eredeti barna hajszínem kapott nagyobb hangsúlyt.

Mindenesetre a takaró kész, a kiscsávóval megbeszéltem, hogy használni is fogja, úgyhogy nincs más hátra, át kell adni holnap. Remélem, örülni fognak neki. Íme:

Kiterítve még jobban látszik, hogy vagány, fiús és csillagos, ha meg kinövi, szép falvédő vagy falikép lehet.

Közelebbről látszik, ahogy körbetűztem a minta mentén.

A mostani hétvégén ezzel töltött időmet és a csillagok megvarrását is beleszámolva kb. 3 nap alatt összedobtam, persze ha nem számoljuk azt a közel fél évet, ami közben kimaradt, hehe...

Varrom ám a sajátomat is, csak türelem!

Mára ennyi voltam, pussz:

Mesi

Újraszínezem!

2008-08-20T17:06:00.017+02:00

A takaró nagyon fontos dolog. Ha nincs, aki melegítsen, kell valami puha, meleg holmi. Ha vendég jön és rumlis az ágy, kell valami, amit rá tudsz dobni. (Már az ágyra, nem a vendégre...) Ha szürkének látod a világot, kell valami vidám, színes dolog. Ha csak alkotni akarsz, arra is jó. Az új takaróm a "Színezd újra!"-feeling jegyében totálisan idióta színű lesz, de kockás és szíves, ez a lényeg, meg hogy imádni fogom. Gábornak már varrtam egy kockás takarót, "A KOCKÁS" néven emlegette és nagyon szerette, bár mindig én használtam. Ilyen volt, de most visszaadtam neki, úgyhogy kell nekem egy új.

Gyorsan kész szeretnék lenni vele, hogy az új albérletben már használhassam, vagy legalábbis ne kelljen már sokat dolgozni vele, így esett a választásom a "szív a dobozban" mintára. Én 9 féle anyagot használok hozzá, persze normális, konszolidált otthonokba akár 3-4 egymáshoz illő színű anyagból is jól mutat... az enyém nem az. Minden anyagot a turkálóból szereztem. Aszerint szoktam vadászni, hogy milyen minőségű az anyag és hogy mekkora. A pamutos vagy jó minőségű szintetikus anyagú, sűrű szövésű férfiingek, XXXL méretű női szoknyák és hatalmas nadrágok megvásárlásakor a turis csaj már meg sem lepődik, inkább megkérdezi: mi szépet varrsz éppen? Bezzeg a rövidárus nőtől agyérgörcsöt kapok, mert amikor a múltkor letámadtam ezzel a bonyolult mondattal: "Jó napot kívánok, steppelőcérnát szeretnék venni!", némi felháborodott hápogás után kiokosított, hogy stoppolni bármivel lehet, annak a színe a lényeg. Namármost a steppelőcérna átlátszó, leginkább damilra hasonlító erős és vékony cérna, stoppolni meg tényleg bármivel lehet. Akár ezzel is. Szóval ezügyben lesz még egy köröm, Pesten már láttam sarki, eldugott méterárusnál is... Vagy megvenné nekem esetleg valaki, ha itt nem lesz? Lééécccciiii...

A takaró szabásmintáját azért teszem közzé, hogy ha valaki pölö nem tud mit adni karácsonyra valakinek, ez tuti siker, és rém egyszerű, érdemes vele megpróbálkozni. A méretezést úgy szoktam csinálni, hogy vágok papírból a daraboknak megfelelő sablont, ezt az anyag hátulján pontosan körberajzolom, és kb. 1 cm-es ráhagyással vágom ki.

Ezután a színével egymás felé fordított anyagokon a négyzetek sarkait PONTOSAN összeillesztem két gombostűvel, majd az egészet szépen összegombostűzöm, kihúzom a sarki tűket és sima varrással végigmegyek a vonal mentén. Minden varrás után a hátoldalon kettévasalom az anyagok ráhagyásait és hozzáillesztem a következő darabot. Először a 10x20-ast varrom a közepéhez, aztán a kettő széléhez a 30 cm-est, ennek a végére a másik 30 cm-est, és az aljára jön a 40 cm-es. A méretezés persze tetszőleges, az enyém azért ekkora, mert így haladós. Majd szívok a steppeléssel...

Minden második blokkba belevarrok egy szív alakú rátétet. Ez rém egyszerű: ráhagyás nélkül kivágom a szíveket, a helyére tűzöm, leengedem az anyagtovábbítót és a keret színével megegyező cérnával, nagyon sűrű cikkcakk-öltéssel körbevarrom a rátétet. Aztán a 12 blokkot összevarrom sorban, hasonló technikával ráillesztem a sarki négyzeteket és a keretet is, majd kerítek egy szép lepedőt hátlapnak, és jöhet a szendvics: legalul a lepedő, középre a bélésnek flíz (a méterárus úgyis tudja), erre a színes varromány. Összetűzöm, lesteppelem a vonalak mentén, a szélét faltól falig cikkcakk mintával, a sarkokat mindkét átlóban, a szívtelen blokkokba meg steppelek egy szív alakot. Méretre igazítom, beszegem ferdepánttal és kész. Vagy lehet, hogy a szélét a pánt után kellene steppelni? Majd meglátom. Ja, és a végén Rayheres flittereket is varrok a szívekbe, atom csillogó lesz, és nagyon Mesis, remélem!

Nyilván van, akinek ez kínai, de SZÍVesen (hehe...) segítek képpel, e-mailben vagy akárhogy, ha kell. Az én takaróm ilyen színű lesz:

Remélem, nemsokára készen leszek vele, egy-egy blokk kb. félóra, csak a 180 x 140 cm-t lesteppelni nem lesz egyszerű, pláne stoppolócérnával... Majd rakok fel képet. Addig is két pillanatkép arról, hogyan szokott segíteni nekem ez az én dráááága Mizokám:

Talán így is elkészül egyszer...

Boldog augusztus 20-át!

Mesi

Pakolok

2008-08-17T18:45:00.005+02:00

Ha megnézem, mi történt már meg a megfogadott dolgokból, azt hiszem, elég jól állok. A hajam még nincs levágva, de a héten megtörténik. Lassan mosolyogni is tudok, sőt minden apró dolognak örülök, például a héten ennek:

Betsie-től jött egy levél, amelyben elküldte nekem a képeslap-pályázatra készített művét. Már a boríték is gyanús volt, túl nehéz meg nagy, és amikor otthon az ebédem fölött kibontottam, majdnem beleejtettem az egészet a paradicsomlevesbe, úgy meglepődtem. Mert nem csak a lap volt ám benne, hanem egy rakás gyönyörű préselt papírvirág, egy minialbumra való kétoldalas scrappapír, egy halom gomb, egy műanyag keret és egy MESIBETŰ! Rózsaszín csillámos, úgy ám! Félóra sikítozás után tudtam csak elpakolni, ezúton is köszönöm!

A költözés is folyamatban van, úgyhogy pakolok ezerrel. A házitündérség egyre jobban megy, bár most a folyamatos pakolás miatt nem nagyon van látszata, de nincs mosogatnivalóm, Mizo legnagyobb meglepetésére folyamatosan van kajája és tiszta az alom - nem is végzi máshová a dolgát, szerencsére. Viszont éjjel nem tudok normálisan aludni, mert a szemét Szőrös ki-be ugrál a félig rakott dobozokba, zörgeti a ruhászacskókat, a múltkor éjfél után zuhanásra lettem figyelmes és mire kimentem hozzá, Őméltósága ott trónolt egy kiborított doboz tartalma fölött. Na, itt egy kicsit berágtam, ki is vágtam a folyosóra, a cuccokat meg éjnek évadján behordtam a szobába és macskamentesítettem (bezártam az ajtót). Meg kell állapítanom, rohadt sok cuccom van. Ez itt még csak az első doboz...

...de a Dög hatékony közreműködése ellenére már majdnem kész a scraproom is. Azaz átlényegült varrószobává, mert a varrás kevesebb felfordulással jár.

Ugyanis készül a takaróm is! Mivel most nem nagyon van szkreppelnivaló képem, inkább ezt csinálom, hogy azért elteljenek valahogy a napok a költözésig. Kockás is lesz, színes is, és szíves is! Egy blokk már elkészült. Nagyon vidámra tervezem, emellett egyszerűre, ezért a "ház", más néven "doboz" nevű blokkot választottam.

Hmmm... doboz. "A szíve eeeegy dobozban, bársony közééé raaaktaaam..." Mostanában ez a dal forog a fejemben. Ez a Lovasi egy zseni. Ha ezt is kibírom bőgés nélkül, én is az vagyok.

Evvan.

Mesi

Rekordgyorsaság!

2008-08-13T22:08:00.008+02:00

Most csak egy gyors helyzetjelentés azoknak, akiket érdekel, mi van velem: egy nap alatt találtam albérletet! Kétszemélyes, tehát Erással megyek, de van mellette egy kiadó pici egyszobás is - ha valamelyikünknek máshogy alakulna az élete. Igaz, Erás még nem látta, csak újságoltam neki, de már szinte látatlanban belement. Ha mégsem, megígértem neki, hogy addig verem a fejét egy vaslapáttal, amíg jobb belátásra nem bírom. A lakás tök szuper helyen van, ha köpnék egy nagyot (de egy Széplélek nem köpköd, ugyebár, hehe...), éppen a munkahelyemet találnám el. Már csak ezért sem köpködök, jövő héttől (sőt, már holnap is) dolgoznom kell, hogy nézne már az ki. Az ára nagyon baráti, a fürdőszoba és a konyha GYÖNYÖRŰ! Mizo is jöhet! Van internet! Még kauciót sem kértek! Egyetlen szépséghibája, hogy a tulaj sok cucca ott van egy szobába bezsúfolva, mert ő külföldön él (nem jár a nyakunkra legalább), de mivel ez a lakás nagyobb, mint amiben Gáborral hárman laktunk, kettőnknek teljesen elég lesz a maradék két szoba is! Tiszta, jószagú, világos és félig felújított, Erásnak is jut sok-sok bútor, szép franciaágy, és alig drágább, mint amennyit eddig fejenként fizettünk! Itt egy téli hónapban kb. 25-27000 Ft volt rezsivel együtt egy főre, az új helyen meg 28-29000, és azért ez sokkal jobb! Már dobozaim is vannak, 1-jén költözünk! Hurráááá! Majd fotózok. Most megyek aludni, mert holnap már be kell ugranom az új munkahelyemre, a barátaim biztatnak, hogy jó lesz az is. Jó lesz. Everything's gonna be alright.

Ha valaki szomorú, reménytelennek érez egy helyzetet vagy csak egy kis biztatásra van szüksége, szeretettel ajánlom az alábbi dalt - remélem, sok embernek örömöt okoz! Érdemes hallgatni, ahogy közben Bach Air c. művét játsszák a fődallam alatt, gyönyörű!

A szövege itt olvasható:

Sweetbox Lyrics
Everything's Gonna Be Allright Lyrics

Minden jót, és legközelebb már scrap-oldalt is igyekszem feltenni hasonló témával!

Mesi

Színezd újra!

2008-08-12T16:49:00.006+02:00

Na még ennyit fűznék hozzá a mai napomhoz, hátha másnak is jobb kedve lesz a Magna Cum Laude Színezd újra c. számától! Mostanában különös jelentéssel bír számomra ez a zene, és más is megérezte: Kisvirág és Judit is csinált nekem egy-egy képeslapot, ezzel a szöveggel, milyen érdekes! Köszönöm nekik!

Ha kívánságműsor lenne, azt üzenném mellé: szeretettel küldöm mindenkinek, aki menekül. De mivel ez nem az, ezért csak én fogom max. hangerőn hallgatni, és ugrálni körbe-körbe, ahogy délelőtt is! Jó ez a zene! Ugye?

Tervek és jó hírek, na meg egy új oldal.

2008-08-12T07:38:00.017+02:00

Ha valami bajom van, nekem úgy a legkönnyebb átlendülnöm a nehézségeken, ha új terveket tűzök ki magam elé. Na, bajból és tervekből most aztán nincs hiányom... De nem én lennék, ha nem oldanám meg ezt is. A terveket könnyebb valóra váltani, ha mindenkinek elmondom, hangoztatom, leírom, hogy ez is motiváljon a kitartásra - nem szeretek leégni, hehe. Másrészt az írott szónak varázsereje van... aki nem hiszi, próbálja ki!

De először is egy-két jó hír, mert szerencsére azokból is jut ám bőven! Örömmel látom, hogy a WeScrap galériájába beküldött oldalaimat érdeklődéssel fogadják az ottaniak. Szinte minden képemet olyan emberek kommentálják, akiknek a tudását, munkáit csodálom, köztük Jessica is, aki azt az online tanfolyamot vezeti, amin most részt veszek. Ha valakit érdekel, itt a WeScrap galériám linkje, csak hogy büszkélkedhessek már egy kicsit!

További jó hír, hogy a leendő munkahelyem tök szuper! Csütörtökön és pénteken voltam próbanapon, és bár néha úgy éreztem, mintha egy idegen bolygóra csöppentem volna, élveztem! Jó volt újra azzal foglalkozni, amit szeretek, kedvesen fogadtak a többiek és a főnököm is nagyon korrekt, alapos ember. Most derült ki, hogy talán már 15-én kezdhetek, bár eredetileg szeptember 1-jéről volt szó, addig pedig azt terveztem, hogy összeszedem picit magam, de hátha munkával még könnyebben fog menni.

A múlkori két díjam után többen is jelezték, hogy ők is engem választanának, bár már megkaptam. Így itt köszönöm meg a Kreatív Blogger díjat Hanának, Katának, Kuznyecnek és Jucának, Sofie-nak és a Maszatkonyhás Zsuzsinak. Az Alkotó Blogoló díj Csutitól és Didótól érkezett meg hozzám, nekik is hálás vagyok érte. Remélem, nem hagytam ki senkit... Néhány napja pedig ezzel a díjjal lettem gazdagabb, szintén Zsuzsi jóvoltából:

Köszönöm a kedves szavait, nagyon jól estek. Csak egy embernek adom át én is, hogy ne értéktelenedjen el, bár számomra ez a díj (és a többi is!) akkor is fontos, ha valaki butaságnak tartja. Jó érzés, hogy elismerik a munkáimat, sikerül megnevettetni, elgondolkodtatni vagy alkotásra késztetni másokat. Szóval az én díjazottam Hana. Mivel ez nem kifejezetten csak alkotói díj, hanem a blog értékét hivatott jelezni, ezért az indoklásom csak annyi: a derűért és a kedvességért, ami a blogjából és az egész lényéből, családjából árad! Na és most jött el az ideje, hogy ezt a csokor díjat kipakoljam szépen a blogom oldalára. Mert ez jó!

És most a tervek, hogy hasson a varázslat! Először is levágatom a hajamat. Apróság, de szakítás után ez igenis segít, és ha valaki (remélem, nincs ilyen!) hasonló cipőben járna, ezt tudom tanácsolni, beválik! Elköltözöm a jelenlegi albérletemből, na meg Mizo is jön, ez természetes. Mi van még? Ja, igen! A hirtelen ledobott 5 helyett felszedek 10 kilót, varrok magamnak egy kockás takarót patchwork-technikával, rohadt gyorsan házitündérré változom. Ez utóbbi már folyamatban van, jelenleg nincs mosogatnivalóm, és rendet is raktam, és kitakarítottam, és ezt az állapotot néhány napja tartom is. "Rendetlen vagyok" című bejegyzésem a múlté, úgy ám! Mosolygok, sokat szkreppelek, és örülök minden apró dolognak. Phűűű... Mi van még? Ja, leteszem a cigit (ezt nem most, de hamarosan!), nem bőgök, természetesen nem hagyom, hogy bántsanak, és nem adom fel a reményt, hogy minden jóra fordul. Mindehhez ugyanis remény is kell. Láttam tegnap hullócsillagot és kívántam valamit, pssszt...!

Na, ez most jó sok lett hirtelen, de van még valami! Úúúgy szeretnék egy kisautót! Egy Kispolskit, vagy egy Trabantot, szép fehéret, és csináltatnék rá virágos matricázást, hogy mindenki lássa és csodálja! Amúgy nincs feltűnési viszketegségem, de ezt már régóta szerettem volna, csak eddig volt autó, most meg nincs. Kell autó és kész! A taliról való hazautazás ugyanis rémálom volt: Pest-Halas vonattal 5 és fél óra! Nagggyon durva, de elütöttünk egy embert, vagy a vonat alá ugrott, sokkolt a dolog rendesen, és gondolom, szerencsétlen mozdonyvezetőnek sem ez volt élete legjobb napja. Szóval most nem vonatozok egy darabig, de mivel mindig menőkém van, meg kell oldani valahogy. Marad a kis virágos autó, ha egy évig vajaskenyeret eszem érte, akkor is!

Ennyit a dumából, és hogy ne a levegőbe beszéljek, itt egy oldal!

A WeScrap tanfolyamán tanult dolgokat alkalmaztam a betűk készítése során, és a sarokban látható kartont is becsillámoztam azzal a lendülettel, nekem tetszik! A volt munkahelyem régi nagy csapatáról egyébként is terveztem már egy oldalt, hát itt van! Néhány részletfotó még és lelövöm magam mára!

Most nézem, egészen Bridget Jones-stílusú lett ez a bejegyzés, de mivel ezt az első bejegyzésemben (még januárban) előrevetítettem, ezen nem is kell meglepődni.

Megyek és megreggelizem, szép napot mindenkinek!

Pussz: Mesi

Chipboard-cuccok türelmeseknek

2008-08-07T14:12:00.008+02:00

Mint láthatjátok, nemrégiben megújult a blogom külseje. És nem csak az, sok minden más is, én is. Ezen a megújult blogon a szövegelés és a készülő oldalaim mellett olyan technikákat is szeretnék bemutatni, amelyeket mostanában láttam, ellestem innen-onnan, vagy már régóta használok és úgy gondolom, mások is tanulhatnak belőle.

Elsőként a chipboard-betűk és egyéb alakzatok felhasználásával fogok foglalkozni, mert ez egy olyan sokoldalú kiegészítő, amellyel sokkal plasztikusabbá, érdekesebbé lehet tenni egy-egy oldalt. Külföldi oldalak nézegetésekor sokat merengtem azon, hogy lehet az, hogy Jeanette vagy Kathy az USA-ban játszi könnyedséggel belenyúl kis csatos üvegeinek egyikébe és röhögve kirakja az ott talált kincsekből a "Fall in Alabama" címet, természetesen az oldalhoz tökkkéletesen passzoló színben és méretben. Mert akárhogy is számolom, ebben 5 darab A betű van, az egyik ráadásul nagy, normális gyártó meg egy betűkészletbe maximum 3 egyforma betűt tesz - ha tesz egyáltalán. Vegyél másikat. Meg harmadikat. Te akartál scrapbookozni, nem? Hmmm... de. B-terv. Akkor át kell fogalmazni a címet, hogy minél kevesebb azonos betűt tartalmazzon. "Fall in Alebumi" - nos, ez elég hülyén fest, Jeanette meg még a nevét is csak éppenhogy ki tudja írni, de Jeanette gazdag lány, jó neki az A-terv is. Ezért csak leszalad a hatalmas sarki scrap-boltba és megvesz még két készlet betűt, mert van pénze ilyenekre, nekem meg nincs. Csak egy B-tervem.

Kell hozzá először is egy jó adag türelem. Aztán egy vékony (1 mm-es) könyvkötő karton, egy jó éles olló meg egy hobbikés, plusz amivel díszíteni fogom a kész cuccot. FIGYELEM! Mivel ezt a bejegyzést kevésbé gyakorlott scrappereknek is szánom, előrebocsátom, hogy nem árt először inkább nagyobb méretű betűt, formát csinálni próbaképpen, nehogy emiatt megutálja az egész scrappelést, vagy egy-kettővel kevesebb ujjal kelljen verni a klaviatúrát vagy tisztába rakni a kisbabát, hehe. Én már csak a körmeimbe vágok bele időnként, de az visszanő.

Szóval. Fogom a kartont és felrajzolom rá a betűt, amit használni fogok. Nem kézzel, én nem tudok olyan szépen írni, hanem van néhány sima A4-esre nyomtatott betűkészletem, alá az indigót meg a kartont és hajrá! Kivágom éles ollóval, a nehezen hozzáférhető helyeken sniccerrel (ezért kell a vékonyabb karton, hogy szépen lehessen vágni). Aztán csak ülök egy darabig és megvárom, amíg a vér visszacsorog az ujjaimba és már nem szeretnének annyira leesni a kezemről. Majd fogom a kész betűt és szigorúan pofával lefelé ráragasztom a megfelelő színű papír hátoldalára, majd ha megszáradt, az előbbi technikával körbevágom. Természetesen ez a széptől még elég messze van, némi csiszolgatás-reszelgetés után viszont meglepően pofás. Elő egy filctollat, és a kilátszó széleket szépen áthúzom vele, ez sokat javít majd az összhatáson. Akár rögtön fel is használható a művünk, de mi nem érjük be ennyivel, nem ám!

Mit is kezdhetünk még vele?

1., Fogjuk a Crystal Touch nevezetű, jobb papírboltokban 4-600 Ft-ért kapható, átlátszóra száradó 3D-s festéket és szépen bekenjük vele az egészet. Először a kontúrját húzzuk ki, majd teljesen ki is töltjük a formát. Ezután elmegyünk randizni, összedobunk egy négyfogásos ebédet vagy alszunk egy nagyot, mert iszonyat lassan szárad, s ezalatt fehérből szép fényes, átlátszó bevonatot képez a betűn. Gyönyörű!

2., És ez még fokozható. Frissen mázolva különböző dolgokat lehet rátenni. Gazdaságos áruházban 200 Ft alatt kapható kis kémcsövekben mindenféle színű csillámpor, szórjunk rá keveset - karácsonyi oldalakhoz vagy partiképekhez nagyon tuti, főleg ha mintás papírral vontuk be a betűt.

3., Lehet belenyomni apró strasszköveket, gyöngyöket, ez elegáns hatást ad a betűnknek.

4., Ha valami atom csillámos betűre lenne szükségem, akkor átlátszó körömlakkal jó vastagon bekenem a betűmet és izomból belenyomom a csillámporba. Lerázogatom, és egy kis idő múlva a rögzítés végett átkenem újra lakkal. Aztán kicsit verem a fejemet az asztallapba, hogy miért is nem tettem alá újságot, mert most csillámos a kezem, a macska feje (közben megsimogattam kicsit őkelmét), valamint jutott a ruhámra, a szőnyegre, az arcomra és minden elképzelhető és elképzelhetetlen helyre. Csinálhattam volna az erkélyen is, de a légmozgás úgyis szanaszéjjel fújta volna az egészet, mint a múltkor. Saját kárán tanul az ember lánya.

5., Nyaralós képekhez csillám helyett szép, finom homokot is lehet használni. Ilyenkor nem kell vastagon bekenni Crystal Touch festékkel a cuccost, elég nyomni rá egy keveset és aztán egy papírcsík végével vékonyra szétkenni, majd jó alaposan belenyomkodni a chipboard-díszt a homokba. (Ha lakkot használunk, az ilyenkor nem annyira jó, mivel nem lehet utána lelakkozni anélkül, hogy elveszítené a szép színét a homok.) A teljes száradás után egy puha ecsettel leseperjük róla a felesleget, és mehet az albumba anélkül, hogy utána minden tele lenne homokkal.

6., Természetesen mindenféle más formát is lehet használni, sőt különböző alakú dolgokat egymásra rétegezve is be lehet vonni Crystal Touch festékkel. Úgy fog kinézni, mint egy kis dombormű. Vagány, nem?

( +1., Ha valakinek akrilfestékei vannak otthon, hasonlóan lehet használni akár alapozásra, akár teljes festésre, és száradás után ebben is megmarad a csillám. Nekem nincs, de tervezem a beszerzését, mert már többször nagy hasznát vettem volna.)

Remélem, tetszett ez az érdekes technika és ígérem, lesz még ilyen!

Jó kísérletezést, pussz:

Mesi

Mizo sorsol

2008-08-06T11:43:00.007+02:00

Reggel arra ébredek kicsit morcosan, hogy már nyolckor nyomja a csengőt a postás, csomagot hozott anyukámtól. Átveszem, visszafekszem, de nem megy az alvás. Mizo nem hagy békén, piszkál, nyávog - haggyámááá... nyüüüssssz... mitakarez. Ja, a sorsolás. Biztos várod, kiscicám, te leszel egy személyben az egész sorsolási bizottság, gügyögöm neki megenyhülve, ám amikor nyilvánvalóvá válik számomra, hogy csak kajás, megállapítom, hogy még mindig ugyanaz az ostoba kis állat, aki tegnap visszapattant a szekrényről, miközben fel akart ugrani rá. Mindegy, most még nincs reggeli, inkább irány a blogom. Amikor bekapcsolom a gépet, befut még 3 képeslap, gyorsan felpakolom azokat is és előkészülök a sorsoláshoz.

Felírom az összes nevet egy-egy cetlire, aki két lappal is pályázott, az két esélyt is kap! Wow!

Mizo, hol a kedvenc zoknid? Ja, az még tegnap este óta az ágy mögött várja a sorsát, előkaparom, és mind a 14 cetlit elhelyezem egy-egy gombócban. Természetesen NEM büdös zoknikat használok, újabban kész házitündér lettem és mind tiszta, bizonyám! Kiszórom szépen az egészet a folyosóra és várok... várok... várok... 10 perc múlva GYEREMÁRIDETEROHADTÁLLAT felkiáltással közéjük vágom a macseszt és megfenyegetem, hogy addig nem kap enni, míg nem produkál valami mutatványt.

Mizo nem produkál. Kisomfordál a konyhába, zacsizörgés, és hopp! Megvan a kincs, a 3 nappal ezelőtti ebédem maradékát tegnap kidobtam a kukába, az bezzeg kell neki, igénytelen állat. Legalább megkerested magadnak a reggelidet, de ezt nem fogod megenni, még felfordulnál. Nem jó az. Fúj! Miután elveszem tőle, van képe így nézni..

SORSOLJ! kiáltással ismét bevágom Mizot a zoknik közé, eszembe jut Uri Geller (MUKODJ!), de Mizo Őfelsége nem így működik, majd sorsol, ha akar. Nézelődik, kerüli jobbról, balról, lefekszik, felkel, naneeee, nekem erre nincs időm, egyébként is éhes vagyok, megöl ez az állat. Vagy én őt.

Na, mindegy. Reggelizek akkor én. Közben fülelek. Gyanús csend a folyosón, kiosonok csőre töltött géppel, és ez a látvány fogad. Tanácstalan járkálás, nézegetés. Csüccs. Mit-vársz-tőlem-nézés, majd egy hirtelen hátraszaltó, ééééés... megvaaaan! Becipeli a szobába és oda sem mer nézni. Ja, nem, vadászik, és azt hiszi, ha ő nem látja az áldozatát, az sem veszi észre majd őt. Mondom, totál dilis. Végül ráveti magát és birtokba veszi.

Na most jön az addide. Mizokám... Mizooo... addideszééépeeen... naneidegesíts, addide, ÁÚÚÚ, ne harapj, te retek, úgyis elveszem. Nnna. Legalább a papírt hadd vegyem ki belőle, utána a tied, vigyed, de előbb nézd meg te is a nyertest!

A nyertes: Kisvirág és a romantikus lapja!!!

Szeretettel gratulálunk, mindketten! Köszönöm szépen a többi pályázónak is a sok szép munkát, amit remélem, ugyanolyan örömmel készítettek, mint ahogy én örültem a záporozó fotóknak!

Kisvirágot e-mailben értesítem, egyeztetünk a nyereményéről, és a többieknek üzenem, hogy ez csak a kezdet volt: reményeim szerint lesz még pályázat, ha sikerül megint kitalálnom valami jó kis díjat! Ha meg nem - hmmm... legfeljebb elajándékozom a sorsolási bizottságot!

Gyönyörű napot mindenkinek!

Mesi

Mint egy szépségkirálynő

2008-08-05T22:38:00.021+02:00

Annnnnyira örültem, amikor megláttam, hogy ilyen sokan jelentkeztek a pályázatomra! Gyönyörű, technikás, érdekes képeslapok érkeztek, akárhányszor megnyitottam a postaládámat, mindig volt benne valami! Szuper érzés volt, na!

Most, amikor ezeket a sorokat gépelem, nehéz döntés előtt állok és nagyon félek is. Gáborról van szó, arról az emberről, akit a legjobban szeretek a világon! Döntéshelyzetbe került, ezzel együtt én is, és sokat jelent most ez a pályázat nekem. Egyrészről elgondolkodtatott, hogy egy kedves gesztus mennyit számít, másrészről pedig felértékelődtek a barátságok, a kapcsolatok, a hobbi, és minden, ami segíthet az embernek átlendülni a nehéz helyzeteken. Továbbá rájöttem, hogy az ÖRÖM igenis fontos az élet minden területén, legyen szó akár egy örömmel végzett tevékenységről, akár egy örömmel hazatérő társról. Ezekkel a lapokkal nem csak azt mutatták be nekem a résztvevők, hogy élvezik a hobbijukat, hanem azt is, hogy milyen jó örömet szerezni másoknak - és ezt köszönöm! Ígérem, ezt mindig szem előtt fogom tartani, a blogomon pedig azzal tudom a legjobban kifejezni, hogy próbálok kellemes, olvasmányos, mosolyogtató formában beszámolni mindarról, ami történik körülöttem a nagyvilágban. És azzal is, hogy tudásomat mindig fejlesztve minél többet átadok az olvasóimnak erről a szép hobbiról, a scrap-ről, hogy aztán a kész alkotásokkal örömet tudjanak szerezni kedvesüknek, családjuknak, barátaiknak - és igen, MAGUKNAK IS!

Külön köszönet illeti Erást, Grétit, Tamást, Viktort - a barátaimat, Tinának és Erikának (ők tudják, miért!) nagy-nagy ölelés! Hálás vagyok azoknak a scrappereknek is, akik lapot ugyan nem küldtek, "csak" befogadtak; ha kellett, szorítottak picit, és osztoztak az örömömben.

Ennyi volt a bla-bla, mielőtt mindenki totál elérzékenyülne. Úgy hangzott, mintha most választottak volna meg Miss Universe-nek és éppen köszönetet akarnék mondani égnek-földnek a szépségemért és megígérném, hogy lesz itt világbéke és mindenkinek teli tányér, puha szőnyegen boldogan játszó kismacska... ja, az tényleg lesz. Ha meg nem nyúzom időközben.

Most pedig beszéljenek a képeslapok!

Betsie - Fabulous

Bogáncs - Mesi és Mizo

Hana - Szép napot!

Hana - Szia!

Ivi - Virágos

Izzie - Szülinapos

Juca - Esküvői lap

Judit - Színezd újra, Mizoval

Kisvirág - Romantikus

Kisvirág - Vidám

Linsey - Live, love, laugh

Marcsi - Quilling-lap

Szilvi - Pillangós

Szilvi - Szívecskés

A sorsolás holnap reggel lesz, Mizo már türelmetlenül várja... gondolom én, mivel izgatottnak tűnik - ááááhh, mégsem, csak repülő élőlényekre vadászik a szobában, meg akar menteni... Az előbb a kedvenc zoknigombócát besuvasztotta az ágy mögé, pedig annak még fontos szerepe lesz a holnapi sorsolás folyamán. Most a szekrényt ostromolja, hoppá, kicsikét elnézte a távolságot, nem is macska ez, hanem valami nemtommi, lezúgott a harmadik polcról, ezt a szerencsétlenséget! Na, mégis sikerült és éppen a csekkjeimet gyepálja, azt tépheted, Gombszem, hadd fogyjanak.

Én mindenesetre most lefekszem, izgalmas nap elé nézek. Ha reggelre még befut valakinek a lapja, feltöltöm azt is!

Mesi

Képeslap-pályázat!

2008-07-27T20:20:00.017+02:00

Imádom a képeslapokat! Csinálni is, adni és kapni is. Bár rengeteget elidőzök egy-egy lap készítésével és néha kétségeim vannak, hogy VALÓBAN el akarom-e ajándékozni, végül mégis odaadom és amikor látom az örömöt a megajándékozott arcán, nincs kétségem arról, hogy ez valami igazán jó dolog.

A scrap.hu képeslapküldő stafétája hozzám érkezett legutóbb, Atyus gyönyörű lapjával együtt. Itt is köszönöm neki, nagyon tetszett, ott díszeleg a polcomon a húsvéti lappal együtt, amit Hanától kaptam!

Most rajtam volt a sor, hogy lapot készítsek. És éppen Hanának, aki legutóbb jól "kitolt" velem, előttem volt egy stafétában és olyan oldalt kaptam tőle továbbgondolásra, hogy a fülem kettéállt a nagy igyekezettől. Na, most megkapod! A lapodat legalábbis, időben, gyorsan, szépen. És hahaha, a mostani családos stafétában meg én vagyok előtte, igyekeztem fejtörést okozni, remélem, sikerült...

A lap készítésének fázisait itt láthatjátok, így utólag visszagondolva nem is volt olyan nehéz.

1., Kell hozzá egy 14,5 x 14,5 cm nagyságú fehér képeslap-alap, ami nagyszerűen elkészíthető egy szabvány műszaki rajzlapból is: 29 x 14,5 cm félbehajtva. Továbbá egy mintás és egy egyszínű papír harmonizáló színben, két ehhez illő szalag (egy szélesebb és egy keskeny), némi potyadék fehér karton, egy csőszegecs, kevéske zsinór és apró strasszok. Ja, és egy lepke formájú BÁRMI, ez elhagyható, ha valaki gyönyörű lepkét tud szabad kézzel rajzolni, én nem tartozom közéjük, ezért egy Rayheres falepkét hívtam segítségül.

2., A mintás papírból (K&Company) vágok egy 13,5 x13,5-ös darabot, a két szalagból kb. 16-16 cm-t, a keskenyből pedig kötök egy kis masnit.

3., A színes kartonból kb. 7 x 7 cm-es kapcsos zárójel-formát vágok, a fehérből pedig valamivel nagyobbat, hogy szépen kilátsszon a háta mögül.

4., Most jön a rétegezés. Először az alapra illesztem a széles szalagot, odafogatom a fehér kapcsossal, erre jön a keskeny szalag, rá az egyszínű kapcsos, erre néhány könyv és hagyom préselődni. Ja, előtte a szalagok szélét a túloldalon jól lerögzítem kétoldalas ragasztószalaggal.

5., Amíg ez lapul, elkészítem a fehér kis címkét, csőszegeccsel átütöm és belehúzok egy darab fehér zsinórt. Természetesen elfelejtettem tintázni a szélét, lényegesen nehezebb felvarrás után, de ha már úgyis benne vagyok, a mintás papírt is körbekenem. A masnival együtt ezt felvarrom néhány öltéssel a kapcsosok mellé, a jobb oldalra.

6., Ha ez is megvan, kétoldalas ragasztóval az alapra rögzítem az egészet, esetleg rá lehet segíteni ragasztóstifttel is, ha nagyon nem akarja az igazat.

7., Kész a neheze, jöhet a díszítés.

8., A pillangót 2-szer körberajzolom a mintás papír hátoldalán és kivágom. Ennek a hátoldala is szép, sajnálom is egy kicsit, hogy azt már nem lehet felhasználni...

9., A pillangókat is körbetintázom és strasszokkal kirakom a testüket, hobbikéssel a legkönnyebb pontosan a helyükre illeszteni az apró vackokat. Gúvad a szemem rendesen, mire mind a helyére kerül. Végül kicsit meg is hajlítom a lepkék szárnyát, hogy majd szépen kiemelkedjenek a síkból.

10., Helyükre ragasztom a kész pillangókat és a háttérre is illesztek néhány strasszkövet, hogy igazán elegáns legyen a lapom.

11., Már csak a megajándékozott nevét kell szépen felírni a címkére, és íme: kész az ajándék!

Marhára ki voltam magamra büszkülve, hogy ez ilyen jól sikerült, el is ment vele a fél nap. Gábor korgó gyomorral könyörgött ebédért és azt remélte, ezzel befejeztem a szkreppelést mára, de tévedett. A TESCO-ban a fősoron ismét csodálatos akcióba botlottam, nagy örömére a kaják helyett itt ragadtam le egy újabb félórára, és egy két darabos, rugalmas műanyag konyhai vágólapkészlettel meg egy (természetesen színben harmonizáló) fém vonalzóval gyarapodott az eszköztáram. A vágólapokon nagyszerűen lehet használni a hobbikést, a fém vonalzó meg azért kell, mert azt nem darabolom fel a hosszú vágásoknál és még a hátulja is csúszásgátló anyaggal van ellátva! Atomjó! A vágólap 399, a vonalzó 299 Ft-ba került, bár Gábor ezért a pénzért jobban örült volna egy kiló csirkecombnak vagy egy pizzának, de miután azt is vettünk, belenyugodott a dologba. Szerintem csuda csini kis szerzemények!

A lap egyébként nem az én ötletem, hanem a Thinking Inking c. honlapon láttam egy hasonlót, azt alakítottam át. Maga a munkafolyamat tetszett meg, mert igazából nagyon egyszerű, mégis változatos lapokat lehet ezzel a technikával készíteni minden különösebb eszköz nélkül. Szépen mutat rajtuk bármilyen szalag, pecsét, akár gomb is, a kapcsos helyett kör vagy egyéb formát is lehet használni, ráadásul sorozatgyártásra is simán alkalmas.

Hana a képeslap mellé egy szóalbumot is kapott tőlem, ami egyébként egy csere tárgyát képezi majd a scrap-találkozón. Most viszont kicsit szeretnék örömet szerezni az olvasóimnak is. Íme:

PÁLYÁZAT!

Készítsetek a fenti technikával egy képeslapot. A formája nincs meghatározva, lehet négyzetes, téglalap vagy akár kör alakú is. Fontos viszont, hogy legalább kétféle papírt és kétféle szalagot kell használni, a díszítés pedig szintén lehet szabadon választott. Egy alkotó több munkával is pályázhat, így az esélye is nő a nyereményre.
E-mailben juttassátok el a fotót az emese.puskas@citromail.hu címre 2008. augusztus 5-én éjfélig. A fotót nem kell megszerkeszteni, méretezni, de fontos, hogy .jpg, esetleg .raw formátumú legyen - meg kellene tudnom nyitni, ugyebár, haldokló gépem még mindig nem hajlandó kompromisszumot kötni a photoshop-pal.
2008. augusztus 6-án Mizo(!) kisorsolja a nyertest, akinek a nyereménye egy album lesz, karikákkal ellátva. Az album 4-5 betűs szót fog mintázni, a nyertes kívánságának megfelelően, vagy igény szerint bármilyen formájú, 5-6 lapos minialbumban is benne vagyok. Vagy lehet meglepi is, ha a nyertes azt szeretné.
A nyertes munkát és a többi képeslapot a blogomon fogom megjelentetni, belinkelve mellé az alkotó blogját, honlapját (ha nincs ellene kifogása, természetesen). Az albumot postán küldöm el, ha pedig olyasvalakinek kedvez a szerencse, aki ott lesz augusztus 9-én a scrap-talin, személyesen adom át.
És egy extra kérés tőlem: az albumért megkaphatom a nyertes képeslapot? Naaaa, léccciiiii... gyűjtöm...

És hogy ebben mi a jó? Az, hogy a kézzel készített ajándékok népszerűsítése mellett minél több tehetséges ember blogját megismerjék, akik erre járnak! Plusz: lesz még egy képeslapom...

Ha tetszik a pályázat, rajta, vágj bele!

Jó munkát és szép napot kívánok!

Mesi

Borúra derű

2008-07-24T06:10:00.012+02:00

Kérdezhetnétek, mit csinálok ezen a kora reggeli órán. Normális ember nem kukorékol már hajnali 6 órakor, sőt már fél 5 óta, főleg a szabadsága idején. Nos, mostanában amúgy sem alszom túl jól, de tegnap történt valami, ami méginkább csalódottá és szomorúvá tett nemcsak engem, hanem Gábort is. Drága, kedves autónkat, Izát - "aki" egy piros Skoda Fabia - nem nagyon tudtuk fizetni mostanában, ezért a család úgy döntött, segítenek. Hogy megmeneküljünk attól, hogy vissza kelljen adni a banknak az autót vagy valami komolyabb következménye legyen a dolognak, Gábor szülei átveszik tőlünk, és egy használt autóval fogunk ezentúl járni, amíg nem rendeződik a helyzet. Jó-jó, ez nem akkora tragédia és tulajdonképpen örülni kellene, hogy ezzel a gesztussal immár nem lebeg az egész család feje felett Damoklész kardja - de amikor annyira szerettük a kis törött orrú autónkat! Számolgatás után, higgadt fejjel és érzelmek nélkül megítélve persze jobb ez most így. Ez az év, úgy tűnik, a nagy talpraállások időszaka lesz. Mert az így nyert pénzzel végre tudunk egy kicsit előre haladni, rendezni minden függőben lévő ügyünket és újult erővel belevetni magunkat az Élet nevű boxmeccsbe. Próbálok mosolyogni - nem nagyon megy...

Illetve dehogynem. A lehető legjobbkor kaptam egy kis biztatást, hogy a hobbimat - amit ugyan "csak" a saját örömömre csinálok - jól csinálom. Talán mert ebben megnyugszom, kiteljesedek és másoknak is örömet szerzek vele, és mert alkotni jó! Nagy álmom, hogy egyszer majd itt Magyarországon is elterjed annyira ez a szép elfoglaltság, hogy nyomdák, gyárak települnek erre az iparágra, amelyek sok embernek adnak munkát és szereznek örömet, és talán (ezt nagyon félve, halkan súgom meg), valaki tartja majd annyira jónak az alkotásaimat, hogy nekem is lehet benne részem. Addig persze sokat kell tanulni, fejlődni, nem ártana egy képzőművészeti suli sem, ezt egyébként is szívesen elvégezném, ha elég bátorságot és tehetséget éreznék magamban. Addig is örülök annak a két díjnak, amelyeket ma reggel találtam a postaládámban.

A Kreatív Blogger díjat Sofie-tól kaptam. 5 embernek kell továbbadni, majd üzenni a kiválasztottaknak, hogy miért éppen rájuk esett a választásom. Tovább olvasva a postaládámat, találtam egy újabb díjat, az Alkotó Blogoló vádordíjat, ezt Csuti ajándékozta nekem. Ezt 2 embernek kell továbbadnom, értesíteni a tulajdonost és belinkelnem a blogját. Bármelyik magyar blog díjazott lehet, ahol alkotó tevékenységről tesz tanúbizonyságot annak írója. Lehet az bármilyen kézimunka, scrapbook, kreatív gasztroblog, ez csak a díj átadóján múlik.

Először is köszönöm szépen mindkettőjüknek, hogy rám gondoltak és ezzel egy szép napot szereztek nekem. Másodszor pedig azzal a dologgal szembesültem, hogy ez a 7 név egyszerre kicsit sok. Nem mintha nem ismernék jónéhány olyan blogot, amelyek gazdái kiérdemelnék ezt a díjat (vagy amazt a másikat), de attól tartok, hogy ha túl sokan megkapják egyszerre, nem lesz akkora értéke. Fejszámolás: 7 embernek adom én tovább, ebből 5 további 5-nek, 2 pedig további 2-nek, az 25+4=29. Ez rengeteg! Egyelőre 4 jelöltet sorakoztatok fel, a többit pedig szép sorjában, amikor eljön az ideje. Hát lássuk!

Szöszmöszi - Kreatív blogger, mert annyira lelkesen vezeti a blogját, hogy az példaértékű! Emellett bájos digitális scrapjeivel (érdemes megnézni a blogja fejlécét!) és jól elkapott, életszagú fotóival mindig megörvendeztet, ha arra járok.

Noémi - Alkotó blogoló, mert az oldalán fórumot alakított ki az odalátogatók számára, csapatépítő, közösségteremtő személyiségével és állandó pörgésével jókedvet tud átadni. Emellett igényes és profi módon saját, jól felismerhető stílusban alkot freebie-ket, honlapelemeket, kisfilmet. Csilli-villi, szeretnivaló blogját mindenkinek ajánlom!

Franci - Kreatív blogger, ezzel a díjjal szeretném ismét publikálásra buzdítani - talán emlékeznek még rá néhányan, milyen kedves és kreatív ötletekkel, hagyományos és digi összeállításokkal lepte meg kisfiát és olvasóit. Szerettem, amit csináltál, hiányzik a blogod, kedves Franci!

Nemisbéka - Alkotó blogoló, egy népszerű gasztroblog szerzője. Változatos, ínycsiklandozó receptjeit és élvezetes sztorijait ihlethiányos napokra kifejezetten ajánlom! Emellett volt olyan kedves, hogy egy régebbi bejegyzéshez rendelkezésemre bocsátotta egyik ételfotóját, ezt ezúton is szeretném neki megköszönni.

Hát ennyi volna. Remélem, mindenki elfogadja ezeket a díjakat, és örül neki, mint ahogyan én is tettem. Ha bővítem a díjazottak körét, frissítem ezt a bejegyzést.

Remélem, hamarosan már csak jó hírekkel szolgálok az olvasóimnak - ez is csak azért került be, mert meg akarom örökíteni a küszködésünket, hogy egyszer majd röhöghessünk az egészen. És fogunk is!

Mesi

Öröm a köbön

2008-07-18T14:28:00.011+02:00

Mint azt tegnap éjjel már írtam, beneveztem egy online tanfolyamra egy külföldi oldalon. Bemutatkozásként feltettem a LOVE albumomat, mivel arra vagyok a legbüszkébb eddig - és már ketten kommentálták is! Juhúúú! Tudom, apróság, de annyira örülök neki! Nézzétek!

A tanfolyamról egyébként annyit kell tudni, hogy érdekes technikákat mutat be, amelyeket aztán különböző kihívásokon lehet kipróbálni, majd feltölteni a galériájukba. Díjazás is van, de nem ez a lényeg, hanem maga az élmény, hogy fejlődni tudok és olyan dolgokat kipróbálni, amelyeket eddig még nem ismertem. A készletem és az eszközeim elég szegényesek, de próbálom majd leleményesen megoldani. 4 héten keresztül minden délután 5-kor kerül fel az új lecke, amit le lehet tölteni. A délután 5 magyar idő szerint hajnali 2-t jelent, Szilvi javasolta, hogy állítsam a biológiai órámat ennek szolgálatába, és nem biztos, hogy nem teszem meg, annyira izgalmas ez az egész! A mai lecke a különböző csillogó ragasztó-festékek és az áttetsző Crystal Touch festék használatát mutatja be (még jó, hogy a múltkor vettem egy ilyet és azóta sem tudtam, mire lenne jó...), valamint a negatív maszkolást, az akrilfestékeket, a bubis csomagolófóliát és ezeknek variációját. Néhányat már ismerek ezekből a technikákból, de nem nagyon alkalmaztam még. Izgis!

Gondolom, ha vége lesz a tanfolyamnak, nem az eredeti formában, de meg szabad osztani másokkal ezeket, mindenesetre meg fogom kérdezni, hiszen mégiscsak komoly dolog ez a szerzőijogosdi.

Most csak ennyit belőlem, nyomulok alkotni!

Gyönyörű napot mindenkinek!

Pusssz: Mesi

u.i.: Szilvitől kaptam egy üveggolyót. A feladatom az vele, hogy az ABC betűivel kell egy-egy szót írni, mint egy asszociációs játék, és utána "továbbgurítani" 3 másik embernek. Hmmm... mi fog ebből kisülni? Vagy ez egy jellemrajz lesz rólam? Na mindegy, akkor asszociálok.

a - akarat

á - álmodozni

b - boldogság

c - cukorka

cs - csoki

d - dilis

e - Emese

é - életrevaló

f - franckarika

g - gerinc

gy - gyanakvás

h - helyes

i - irodalom

í - íz

j - játék

k - különc

l - lustálkodni

m - macseeeeek(Mizo)

n - napsütés

ny- nyaralás

o - olvasni

ó - ólom

ö - öröm (a köbön)

ő - ő volt, nem én!

p - pszichiátriai eset

q - qtya

r - röhögés

s - sajt(ból van a Hold)

sz - szeretiii

t - tudás

ty - tyúxar (ilyen hülye betűt...)

u - unatkozni

ú - úúúúgyszeretlek!

ü - üveges tótnak a hanyattesés

ű - űűűű, ezzel nem jut semmi az eszembe

v - várakozni

w - wc

x - xoxoxo

y - yacht

z - zene

zs - zseb

Na, ha ebből ki tud hámozni valaki valamit, az meg is érdemli. Továbbgurítom a golyókat Kisvirágnak (hogy írjon valamit a blogjára végre), Eszternek (mert hátha hirtelen eszébe jut valami) és Csutinak (hogy jókedve legyen). Legszívesebben továbbküldeném még sok embernek, de csak ennyi golyóm van, sorry.

Ki korán kel...

2008-07-17T22:05:00.010+02:00

...nem bír sokáig fentmaradni. Ősi igazság ez, kérem szépen, mindamellett eldöntendő az is, hogy hajnali 2 óra az késő-e vagy már korán. Mesike benevezett egy online scraptanfolyamra, ami nagyon jó, ha nem vesszük figyelembe azt a cseppet sem elhanyagolható tényt, hogy az egész mindenség szervezője KANADAI. Semmi bajom velük, félreértés ne essék, csak hát azok a fránya időzónák... Utoljára a WTC tragédiájának napján kellett azon eltöprengenem, vajon hány óra van az amerikai kontinensen, de most sem vagyok biztos benne, hogy 6 vagy 7 óra a csúszás. Meg hogy merre. Mint a balra-jobbra problematikája a tanulóautóban, csak ez most sokkal fontosabb, hiszen a kocsiban azóta sem mondja senki, hogy most jobbra vagy balra forduljak, egyszerűen csak megyek, amerre menni kell. Itt meg szkreppelés, illetve nem-szkreppelés tényállása forog fent. Közel egy hónap absztinencia után ez már halálosnak tűnik.

A Fujival meg tele a hócipőm. Nem elég, hogy rendre elrontják a képeimet, most meg a fényképelőhívó-számítógép-nyomtató-hikomat-csodabogaruknak lőttek, ami azt jelenti, hogy hiába toporgok én a kis szkreppmennyországom ajtajában napok óta, bebocsáttatást csak nem nyerek, mert fotó nélkül mi a túrót csináljak, ugye. Például rendet, hallom a jobb fülem mellett a kisangyalt, mire a másik oldalon (ami a bal) a kisördög közli velem, hogy csak a lúzerek tartanak rendet, a zseni a káoszon is uralkodik. Persze lehet, hogy fordítva voltak, de nem is ez a lényeg, hanem hogy már megint rám kell várni a stafétával, mindig rám kell várni, evvanna.

Ja, staféta. Munkahelyem körüli őrület közepette el is felejtettem, hogy ide még nem tettem fel a kedvenc állatos stafétára készített képemet, már ha még érdekel valakit, mert már úgyis mindenki látta, véleményezte, el is felejtette, mint ahogy én is. De csak felrakom, legyen itt mind.

Szóval ez itt egy oldal Mizocicáról, bla-bla-bla, meg ott van Gábor is meg én is, meg az egész sztori, meg itt a részletfotók. Na.

Amúgy szeretem ezt az oldalt, csak azért vagyok ilyen negatív, mert este 10-kor kellett rájönnöm, hogy hajnali 2 lesz itt, mire Vancouverben délután 5, és hogy addig csak egy esetben bírok fent maradni: ha a szúnyogok nem hagynak aludni. Ez meg esélyes, viszont akkor ideges leszek, és a fene sem akar idegesen szkreppelni. Mizo dolga lenne ez is, mint az összes többi repülő élőlény elfogyasztása a lakásban, csakhogy Mizo épp a hűvös erkélyen mereszti a fekete fenekét, és gombszemekkel nézi, ahogy a feje fölött szúnyoghadtestek hatolnak be a szobába. Azok majd csak reggel fogják izgatni, amikor éppen a másik oldalamra fordulok, és a Dög egy kósza zümmögire vadászva mind a négy lábával egyszerre ugrik bele a vesémbe, vagy a számba, repülési pozíciótól függően. Neeeem, komám, aki nem dolgozik, nem érdemli meg az ágyonalvást sem, Erás már úgyis mondta, ha nem tanul meg a Jószág valamilyen csuda mutatványt, amivel pénzt tudunk keresni, kész ráfizetés az egész.

Pénznek most úgysem leszünk bővében, mert felmondtam. Azaz még munkaviszonyban vagyok és a szabimat töltöm, de a főnökömmel eléggé feszült viszonyban vagyok, így inkább a szabimat töltöm. Talán érthető. A Boss, nevezzük cserépedénynek, nem akarja kiadni a papírjaimat és a pénzügyekben sem igazán jutottunk dűlőre, így a mai nap folyamán (amikor már egészen nyugodt vagyok) még néha mindig azon kaptam magam, hogy a Piás Nővérkék nevezetű nagyszerű formáció örökérvényű dalát dúdolgatom. Mivel ez egy vicces és aranyos blog, szép kis oldalakkal és szép lelkekkel, macik is vannak meg minden rózsaszín, és egyébként is jó neveltetést kaptam, csak annyit súgok, hogy YouTube. Ide fel nem teszem, az fix, de miután a kunfehértói Sörfesztiválon volt szerencsém többször végighallgatni ezt a remekművet, valahogy belemászott a fejembe és nem akar kimenni onnan. Borzalom.

Mindjárt 11 óra. Időközben megtudtam, hogy 9 óra az eltérés, így Vancouverben még csak délután 2 óra van. Mire ott elkezdődik a tanfolyam 5-kor, addigra én az igazak álmát fogom aludni. Mizo megfogott egy szúnyogot, hallom, ahogy az összes karmával egyszerre lecsúszik a tapétán, sebaj, a múltkor is így indult a lakásfelújítás. Na jól van, beengedem, akkor is imádom, és aki nem hiszi, nézze meg a stafétára készített oldalamat ott fentebb, de most aludnom kell, hogy reggel azonnal elkezdhessem az online tanfolyamot. Jóccakát!

Mesi

N, mint NA VÉGRE!

2008-06-23T15:52:00.011+02:00

Mostanában kicsit zűrösek voltak a napjaim. Tamás kollégám felmondott a cégnél, így sok olyan dolog szakadt egyszerre a nyakamba, amit alapesetben eszem ágában sem lett volna magamra vállalni. Emellett még forgalma is volt a boltnak, péntek 13-án az idei év legnagyobb bevételű napját produkáltam - tök egyedül. Gábor se látszik ki a munkából, elkezdődött a betakarítás, ami miatt hajnaltól késő estig dolgozik. Erás felmondott a TESCO-ban, meg egyébként is beteg egy ideje, úgyhogy őt sem látjuk. Szegény Mizo szívta meg a legjobban, mert amellett, hogy nélkülöznie kell minket, idegesek is vagyunk otthon, ráadásul éppen most jutott eszünkbe átszoktatni Őkelmét a méregdrága macskaalomból a bioszalmába.

Hát volt hozzá néhány szava, az biztos. Még jó, hogy nem értettük.

Az úgy volt, hogy Gábor egyszercsak megjelent a harmadik emeleti panelban egy 20 kg-os zsák szalmával a vállán. Milyen erős, gondoltam én büszkén, ez hülye, gondolta Mizo, miután magához tért a sokkból és kimászott a ruhaszárító alól. Koszos alom ki, puha és finom illatú szalma a helyére, macsek bele, nyomjad. Nem nyomta, viszont finnyásan rázta a lábát, nyávogott is kicsit és nagyon nem értette a dolgot. Majd rájössz magadtól, mire való, mondtam neki, balra el. Félóra múlva már ment a műsor. Macsek cikázik a lakásban, kapkod a lábujjam után az ágyra, cirkusz, hiszti, miegyéb. Elég volt egy pillanat, és amikor kinyitottam a fürdőszoba ajtaját, a Dög behúzott a fürdőkád alá és elvégezte a dolgát.

Nem baj, nem bántottam. Mondtam neki, hogy fúj, és beletettem a fenekét a szalmába. Mizo ki. Megint bele. Megint ki. Sebaj, nem adjuk fel. Másnap délben rohanok haza, alom érintetlen, a Dög síkideg, megyek be kezet mosni, fekete villanás a kád alatt, majd a jól ismert: ááááhh, ja nem, psssss. Anyád. Hmmm... az én vagyok, semmi baj, most még nem öllek meg, csak legközelebb. Este ugyanez a jelenet, csak még sikerül időben becsapnom előtte az ajtót. Beleteszem a szalmába a fenekét, tagoltan magyarázom neki, mire is való ez az új valami, mindannyiszor megvető tekintettel kimászik. Ha nem, hát nem. Bánomisén.

Az áttörést Gábor hazaérkezése hozza meg. Ajtó nyílik, Dög rohan, nyávog, üdvözöl, majd... te jó ég, nem hiszem el... én még olyan megvetést nem láttam a gombszemeiben, mint akkor. Őfelsége finnyásan ráteszi a valagát a szalmára és látod-Apa-de-csak-a-kedvedért nézéssel nagy kegyesen elvégzi a dolgát. És nem kotorja el maga után, dehogy! Farok felcsap, balra el, kapard el te, ha már voltam olyan szíves én. Dícsérjük meg, mondja Gábor bátortalanul, még mit nem, elég dícséret az, hogy nem rúgom fel a fürdőszobai kaland után, mondom én. Persze aztán végül mégis megkapja a simit, mint másnap kiderül, elhamarkodottan, mert ugyanígy eljátssza elölről az egészet, lehet felmosni a kád alatt.

Negyedik nap már nagyon unom. Te jó ég, mi lesz, ha a saját gyerekemet kell majd bilire szoktatni... Reggel rohanás a melóba, hol van a kulcsom, a telefonom, a kajám... - és lám, Mizo a szalmán gubbaszt és produkál. Örülök, hogyne örülnék, de miért épp itt, és miért most, és áhhhh... de legalább a helyére. Simi, takarítás, ma jó napom-pom-pom van. Egész addig, amíg be nem érek, cirkusz a köbön, de ezt már lassan megszokom. Leginkább a szkreppelés hiányzik, az mindig megnyugtat, de egy hete úgy remegek az idegtől, hogy nem is merek hobbikést venni a kezembe, mert az ujjaim bánnák.

Este levél Hanától, és az ötlet: csináljunk meglepit Erikának. Ettől felvillanyozódom, és eldöntöm magamban, hogy mától másképp csinálom. A fogadalom a következőkből áll:

Nem húzom fel magam a vevőkön

Nem hagyom, hogy elvegyék az ebédszünetemet

Nem veszekszem a főnökömmel, mert az rém fárasztó

Nem csinálok meg semmi olyat, ami nem az én dolgom

Nem ordítok Gáborral

Nem ordítok Mizóval

Nem vonom meg magamtól a szkreppelést idő hiányában, mert igenis időben hazamegyek

Viszont:

Mosolygok, az mindenkit sokkal jobban bosszant

Kényelmesen, a saját tempómban dolgozom, így kevesebbet hibázok

Kiállok az igazamért és elmondom a véleményemet - halkan és szépen

Megmutatom az új kollégáknak, hogyan mennek a dolgok, így ők is meg tudják csinálni

Gondoskodom Gáborról és kedves vagyok vele

Megdícsérem Mizót, ha nem csinál a kád alá

AKKKKORIS szkreppelek!!!!!!

Ennek eredményeképp elkészült egy N betű, ami nekem most nem csak azt jelenti, hogy boldog születésNapot, Erika, hanem azt is hogy Na végre! Végre rendezem soraimat, és ettől a környezetem is nyugodtabb lesz. (Főleg Mizo, aki, jelentem, mára már zökkenőmentesen átállt!) Íme az ajándék képeslap:

Lila kartont használtam alapnak, rá fehér szivacslapból készült a betű. A miltonkapcsok saját kezűleg készültek, ezekkel rögzítettem fel a két kis virágot. A flittereket gyönggyel varrtam fel, és a szélén is varrást használtam díszítésnek. Olyan kis egyszerű lett, de végre csináltam valamit, ami megnyugtatott. A legjobb persze az volt az egészben, hogy a renegeteg chatelés közben, ami a feltöltéskor ment, remekül szórakoztam és másnap Erika is kellőképpen meglepődött és nagyon örült! Szuper volt az egész, na! Köszönöm az egész kis közösségnek ezt az élményt!

Nyugalmas napokat és jó alkotást kívánok minden kedves olvasómnak!

Pusssz: Mesi

John Galsworthy: Bury Hill

2008-06-13T22:12:00.003+02:00

E zöld halomhoz álom-köd tapad,
hol napra-nap legel kis bamba nyáj,
áttör gombafészket, bozótokat
s tűnt napok sírjait szaglászva jár.

Tengertől, fűtől ízes szél lobog;
domboldalon egy harsány szín muriz.
Tavasz, nyár, ősz, cicázó évszakok
futnak a télbe, mely szebb náluk is.

Az álom mélyült. Minden messzeség
vándor vízből s vak lombból kombinált
s hegyek rémeiből szőtt ködben ég
e domb alatt ma, ahol Isten állt.

Itt állok én is, míg a fény leszáll.
Ájtatos szemem legel, mint a nyáj.

(Babits Mihály fordítása)

Ezt a nyugalmat kívánom én is most... bár megkaphatnám újra, mint akkor, ott, Répáshután a domboldalon. Pihenni szeretnék, Gáborral és Mizocicával lenni. És nem gondolni semmire.

Így készült a staféta

2008-06-12T21:51:00.022+02:00

Egy előző bejegyzésemben megígértem, hogy a sztori mellé a kedvenc hely stafétára készült oldalamat is meg fogom mutatni. Ezúttal azt is, hogyan készült. Nem csak azért, hogy a jelenlegi kedvenc technikámat bemutassam, hanem azért is, hogy ország-világ előtt bevalljam: túl sokáig szüttyögök egy-egy oldal elkészítésével, és mivel minden közös játék miattam áll egy hetet, megígérem, ezennel gyorsítok picit a tempómon.

Első lépésként kiválasztom a megfelelő papírokat (ez pl. K&Company márkájú, mindenképpen valami vastagabb, jó tartású kell), két fotót és a pauszpapírra nyomtatott idézetet. Mivel varrás lesz rajta, utólag fel fogom ragasztani egy alapra, ilyen készen is kapható, de ezt én magam csináltam könyvkötő kartonból. Az oldalhoz felhasználok még gallyakat, selyemvirágot, gombokat, némi maradék kartont és egy vékonyabb egyszínű papírcafatot (semmit nem szabad kidobni, hehe...), egy kis barna csomagolópapírt, meg miltonkapcsokat, kevés csipkét, tűt és cérnát. Jó, ha elöl van a varrógép, meg egy tűzőgép is csőre töltve. Lássunk hozzá!

Először megtervezem, mi hová kerül majd és méretre vágom a papírokat. A szélessége adott, de a magasságát túlméreteztem egy-egy centivel, hogy szépen fedjék egymást a darabok és ne legyen hézag.

Ceruzával vékonyan körberajzolom a fotókat. Ez azért kell, mert a képek alatt spórolok kicsit, ott úgysem látszik a szép papír, viszont díszítőelemnek jó lesz a potyadék. A pausz alól nem szabad kivágni, természetesen... majdnem annak is nekiestem, még jó, hogy időben eszembe jutott.

A tetejére és az aljára kerülő darabokat varrógéppel, kb. 1 cm-re a szélektől körbevarrom. Ennyi ráhagyás kell feltétlenül, mert úgysem lesz pontosan akkora a végén, mint az alap, így van miből levágni, ha kicsit túllóg. Duplán varrom végig, kicsit hullámosan, és csak azokat az oldalakat, amit nem takar majd a középső zöld színű papír. Előtte érdemes egy darab papíron beállítani az öltéshosszt, szálfeszességet és célszerű minél vékonyabb tűt használni.

Ha ez kész, a zöld papírt a fotók alól kivágom, a bejelölt kerettől kb. egy centivel beljebb. A másikat békén hagyom, az az alátét rögzítése szempontjából fontos lesz. Összepróbálom, de nem ragasztom még fel.

A barna papír lesz az alátét. Tépek belőle két akkora darabot, ami a fotóktól egy kicsit nagyobb, és alaposan megdolgozom: gyűrögetem, hajtogatom a szélét.

Odapróbálom a képek alá. Nem kell, hogy teljesen végigérjen, mert a felső kép alja és az alsó kép teteje úgyis a zöld papíron lesz, az alátét egyenes széle meg alatta. Lehet még követni?

A barna cafatokat öregítem egy kicsit. Akinek van bélyegzőpárnája - nos, azt irigylem, én mezei vízfestéket használok meg egy darabka szivacsot.

A papírt helyenként meghajtom, és a hajtásvonalakra is juttatok a színből.

Körbetintázom a bézs és a zöld papírokat is. Ahol fedik egymást, ott persze csak azt, ami látszani fog. Az oldal szélét elég a végén, mert azt elérem felragasztás után is, és ha kell vágni belőle a méretezés miatt, úgyis áldozatul esne a szép öregítés. Miután mindent összemaszatoltam, kezet mosok, és ha már úgyis tiszta a kezem, majszolok valamit. (Ez kihagyható a kevésbé komótosaknak, nekem jobban megy a munka egy kis csoki vagy szendvics elfogyasztása után. Hmmmm...)

Mire visszaérek, a macsek elfoglalja általában a helyemet és megvetően néz rám, amikor szelíden, de határozottan letessékelem a székemről. Ilyenkor lekuporodik az éppen készülő művem kellős közepére, vagy elfogyaszt egy-két papírfecnit, néha tűt, gombot, ilyesmit. Most egy hosszú papírcsíkkal kenyereztem le,amire órákon át vadászott a folyosón, majd bekerült a Mizo-kincsek közé - a hűtő alá. Következő takarításkor majd előkerül, lesz nagy öröm.

Aki örül, madarat fog, csinálok hát egy madárkát az oldalra. Csip-csip-csípbórd madárkát, hehe. A kartonból kivágom a testét és a szárnyát.

Megnézem, merre fog nézni, és a megfelelő oldalával ráragasztom a vékonyabb színes papírra, majd körbevágom hobbikéssel és ha kell, megreszelgetem a szélét, hogy ne legyen cakkos.

Körbetintázom, ez azért is jó, mert ha mégis cakkos lenne, az apróbb hibákat el lehet így tüntetni.

A szeme egy pici fekete strassz lesz, és fekete tintatollal körberajzolom, díszítem. Csini, ugye?

A madár fán él, csinálok neki gallyakból valamit, amin ücsörögni tud. Kb. 5 centis darabokat vágok le, célszerű nem a legjobb ollónkat használni erre a célra, mert kimegy az éle és utána csak tépi majd a drága és márkás papírokat... Saját tapasztalat, úgyhogy jobb a tapétavágó.

A gallyakat hasonló színű cérnával több helyen felöltögetem a helyére. Szúrok egy lyukat, körbetekerem az ágat és ugyanott visszaöltök, hogy ne szakadjon el a papír, ha túl közel szúrnám át kétszer.

Ha ez kész, mégegyszer összeállítom a teljes oldalt, felrakom az alátétet is, a középső zöld papír alá csúsztatva kissé, rá a fotókat, elhelyezem az idézetet és még mindig nem ragasztok.

A madarat sem, csak odateszem, hogy majd lássam, hová kerül a többi díszítőelem.

Elkészítem a virágot. Két selyemvirágot egy gombbal és néhány bibével összevarrok. Utóbbi a Rayherben kapható, de ezeket én egy csokor 100 Ft-os boltban vásárolt iszonyú ronda selyemvirágból műtöttem ki, majd-jó-lesz-valamire-alapon. Jó lett valamire.

Gyanús csend a folyosón, Mizo befejezte a papírcsík hajkurászását, bekajált és most a házában alszik, halleluja. Gondolom én, de amint észreveszi, hogy fotózom, egyből bejön és bosszantani kezd. Na nem baj, kezdődhet az oldal tényleges összeállítása.

A barna alátétet a közepe táján egy kis részen rögzítem a bézs papírra. Nagyjából illeszkedjen az egyenes szélük egymáshoz, de nem kell nagyon pontosnak lenni, úgysem látszik majd, mert takarni fogja a zöld.

A sarkai alá, vagy ahová tetszik, kis csipkedarabokat dugdosok be, tűzőgéppel rögzítem.

Jön a kedvencem, a varrás. Előre kilyukasztva lényegesen könnyebb, mert ezután csak át kell rajta bújtatni a tűt.

Lehet például keresztszemekkel, vagy egyenes, párhuzamos öltésekkel is, én mindkettőt alkalmaztam.

Na most már TÉNYLEG utoljára összepróbálom, és egymáshoz ragasztom a három papírt. Az alapra még nem kell feltenni, mert a miltonkapcsokat át kell szúrni előbb - ezzel lesz rögzítve a pauszra nyomott vers.

Ehhez először stabilan rögzítem egymáshoz a papírokat a túloldalon, egyszerű fecnikkel, amiket beragasztózok. A lényeg, hogy ne legyenek vastagok, hogy a túloldalon ne domborodjanak ki..

Felszúrom a miltonkapcsokkal a verset és egy virágot is, de ha varrni kell rá még valamit, akkor ez a legjobb, egyben utolsó lehetőség. Felragasztom az egészet az alapra.

Mizo már nem bírja. Kifeküdt... édes!

Az utolsó simítások jönnek. Felragasztom a madarat, köré néhány gombot, és a virágot egy kis tollal kiegészítve. A maradék zöld papírból éppen kitelik a főcím.

A cím betűit is tintáztam kissé, az oldal szélét szépen levágtam hobbikéssel, hogy ne lógjon le az albumalapról, végül körbetintáztam az egészet. Készen is van. Néhány részletfotót még felteszek, de már alig látok, mire ezt a bejegyzést befejeztem.

Ja, a vers John Galsworthy műve, a címe Bury Hill. Ha nem látszana rendesen, keress rá a Google-on, vagy oldd meg valahogy, én a magam részéről megyek aludni. (Majd holnap felteszem!) :)

Pussz: Mesi

Teszt Elek, matracok és egy lópofa fotó

2008-06-04T18:40:00.015+02:00

Nemrégiben azt a megtisztelő feladatot kaptam a scrap.hu-n, hogy teszteljem az új készletet, ami majd a Kit-Klubban mindenki számára elérhető lesz. Meglepett a dolog, de tetszett a feladat. Két oldalt kellett csinálnom, amit feltöltöttem az oldalra, hogy bemutassuk, milyen papírokat, kiegészítőket lehet kapni ebben a készletben, és ötletet adjunk annak felhasználására.

Két nyári hangulatú oldalt kreáltam, mert a szép színes papírok szinte kínálták magukat a vidám, nyaralós fotók feldolgozásához. Az első oldal ilyen lett:

Tavaly nyáron készültek a fotók, amikor Kunfehértón üdültünk egy kicsit Gáborral. Éppen kapóra jött a készlet színe, mert hasonló színű gumimatracok segítségével próbáltam fennmaradni a víz felszínén, de mint az látható, inkább kevesebb, mint több sikerrel...
Mostanában a varrás a kedvenc technikám a scrapbook-oldalak elkészítésénél. A szalagok szélén is varrás van, szépen passzolt hozzájuk. Az egy dolog, hogy nem tudok egyenletesen varrni, de itt nem is nagyon akartam, jobban festett ez a girbegurba keret a bolondos képekhez. A kapcsos zárójel is nagyon bejön, és addig rágtuk Juca fülét a fórumon, míg csinált nekünk egy letölthető freebie-t, amit kinyomtatva vagy különböző formájúra nyújtva, szerkesztve könnyedén csinálhatunk ilyen és ehhez hasonló keretet, címkét vagy bármit, ami éppen kell. Ezúton is köszönöm neki!

Néhány részletfotót csináltattam megint Viktorral, aki a minialbumomat is fényképezte, és ismét remek munkát végzett! Nézzétek csak:

Fontos volt, hogy ezeken a bemutató oldalakon minél kevesebb "idegen" kiegészítőt használjunk. Gondban is voltam, mert szeretem mindennel telezsúfolni a műveimet, de most végül megelégedtem két virág alakú miltonkapoccsal és egy fából készült pillangóval, amit a múltkori pesti túrán a Rayherben lőttem.
A második oldalamon az látható, ahogy Gábor közelebbi ismeretségbe próbál kerülni egy, a debreceni állatkertben lakó lóval. Szegény paci már biztosan nagyon unta, hogy mindenki őt simogatja, vakarássza, de jámboran tűrte, ahogy Gábor megölelgette a nagy fejét. Szeretem, ahogy szereti az állatokat, ez Mizo érkezése óta csúcsosodott ki, illetve még fokozható is. Mostanában beszélget vele és a kis szemét Szőrmés mindent el tud érni nála, amit nálam nem sikerült. Ennyit a következetességről - mi lesz, ha lesz egy gyerekünk?!

Amikor Tamás kollégám meglátta ezt az oldalt, kifejtette, hogy ez nem én vagyok. Naná, mondtam, az Gábor meg egy ló. Aztán felvilágosított, hogy az oldal stílusa az, ami neki kissé idegen. A magyarázat erre csak annyi, hogy mivel mostanában főleg amerikai blogokat nézegettem, megpróbáltam valami hasonlót csinálni az ott látottakhoz, szerintem vicces kis stílusgyakorlat volt. Hogy kinek hogy tetszik, döntse el maga, én a végére egészen megszerettem.
A kiegészítők száma megint fejtörést okozott, így az egyszem zöld virághoz vágtam még papírból néhányat. A kör alakú darabkákat egymásra ragasztottam, bevagdostam és a közepére miltonkapcsot szúrtam. Ez rögzítette egyúttal az alaphoz is őket, a szirmokat felhajtogattam. A felső virágot varrtam, naná hogy akkor kezdte el húzni a varrógépem a szálat... Kicsit csúnya lett, de sebaj. A kockás szalagból pici masnikat csináltam, ez lett a virágok levele, és a kimaradt narancsszínű kartonból hullámos-lyukacsos "talajt" varázsoltam. Tudom, ezt külföldön készen lehet kapni. Én sablont csináltam négy egymás mellé körzőzött félkörből, lyukasztottam is, és ezt tettem többször egymás mellé. Átrajzoltam, bejelöltem a lyukak közepét, és kivágás után ennek is nekiestem a lyukasztóval. Szerintem aranyos lett, el is tettem a sablonomat, hátha kell még ilyen csipkés szélű szalag.

A részletfotókon látszik, hogy a virágszárak is varrással készültek, falepke csapong a sarokban és szintén Rayher-es flitterek vigyorognak a virágok felett. És tényleg nem kellett sok minden a készlethez, a gyönyörű színek miatt nem is öregítettem a széleket.
Nagyon örülök, hogy az elsők között kaphattam meg ezt a sok szép holmit, izgalmas feladat volt, és még maradt is a papírokból!

Nézz be máskor is! Még adós vagyok a stafétával, amit a múltkor említettem, készül a családi album is, szóval dolgos nyár elé nézek. Ha csak ezt kellene csinálnom meg strandolni, de jó is volna...

Pussz: Mesi

Miből lesz a staféta?

2008-05-28T09:18:00.015+02:00

Ma reggel olyan gyönyörű idő volt, hogy arra gondoltam, be sem megyek dolgozni. Az elhatározást sajnos nem követhette tett, mert ha nem nyitom ki a boltot, az gáz. Például kirúgnak és nem kapok fizetést, és akkor biztosan nem megyünk sehová nyaralni. Mondjuk nem nagyon várható idén sem hosszú szabadság, mert Gábor az egész nyarat végigdolgozza, irigylem is a tanárokat meg a diákokat, hogy semmi dolguk ilyenkor.
Tavaly is csak egy pici kirándulásra futotta - mind a pénzünkből, mind az időnkből. Onnan jutott ez eszembe most, hogy játszunk a scrap.hu-n egy stafétát, amelynek a témája a kedvenc helyünk. Hát nekem most ez a tavalyi kirándulás alatt felfedezett környék a favorit, de mindig azt szeretem a legjobban, ahol éppen vagyunk. Már nem a munkahelyemre gondoltam kedvenc hely címszó alatt...
Három napra tudtunk elszabadulni, és még annyi felesleges pénzünk sem volt, hogy szállást béreljünk, így sátorral vágtunk neki. Eger felé indultunk, és ha már ott jártunk, csavarogtunk egy kicsit a városban. A Várba most nem mentünk be, mert már vagy 5x láttam, és amúgy sem futotta volna belépőkre, helyette inkább a Marcipánmúzeumot látogattuk meg. A marcipán ugyanis jóóóó!

Bent egy csodabirodalom van! Minden, de minden édes és cukros és émelyítő, mindamellett művészi és gyönyörű! Volt ott hatalmas állóóra, Van Gogh-festmény, hatalmas eurocent, mesekönyv és képeslap, szobrok absztrakt és klasszikus stílusban, minden, amit csak el lehet készíteni marcipánból. Nagyon tetszett!

De a legjobban az varázsolt el, hogy a múzeumhoz tartozott egy BOLT is, tele minden földi jóval! Csillagászati árakon persze, de már nézni is jó volt a sok csemegét meg a csillogó-villogó boltot. Kaptam Gábortól egy marcipánbarackot valami krémmel töltve, apró harapásonként nyammogtam be, hogy minél tovább tartson, mert baromi drága volt a méretéhez képest - de mennyei! Egyszer, ha sok pénzem lesz, bemegyek és mindent megveszek, ami csak megtetszik!

Délután Egerből továbbindultunk a Bükkbe. Viszonylag képben vagyok azon a környéken, többször jártam a bükki Kék Túra útjain, amíg Miskolcon laktam. Gábor kilátásba helyezte, hogy ha nem találunk éjszakára pihenőhelyet, az autóban fogunk aludni, ezen úgy felháborodtam, hogy kishíján hazaindultam. Mi az, hogy AUTÓBAN kempingezünk, hozzá vagy nőve a hülye autódhoz, miért is nem jöttünk vonattal meg hátizsákkal, stb., stb., stb... Végül becéloztuk Répáshutát, hogy a falu körül biztos lesz valami jó kis hely, meg bolt meg víz, ha civilizáció kell, megkapod. De autóban nem alszom, az fix.

Répáshután még nem voltam, csak hallottam, hogy egy gyönyörű, eldugott kis falu a dombok között. Még itthon megnéztem a neten a kemping árait - egyébként egyáltalán nem drága, csak nekünk most az a 2000 Ft is számított, amennyiért ott éjszakázhattunk volna. Úgyhogy hajrá, vadkempingezzünk. A sátorhely kiválasztásánál megint elakadtunk, a falu fölötti dombra akartunk felköltözni, csak féltünk, hogy ott nem szabad letelepedni. Az erdőben nem mertünk sátrat verni az állatok miatt, meg a vastag avaron minden lépést, sőt a lehulló falevelet is hangzavarként érzékeltünk. Nem lett volna jó álmunk, ha minden fordulásnál felriadunk. Visszamentünk hát a tájvédelmi körzet határánál lévő táborhelyhez, itt tüzet is rakhattunk (volna, ha nem éppen a tűzgyújtási tilalom kellős közepén érkezünk), igaz, víz nem volt a környéken sem, de még jó előre megtöltöttem néhány palackot, amint az egy rutinos vadkempingezőhöz illik. Olvastam ugyanis az interneten, mit kell ilyenkor vinni, ezért voltam ilyen bölcs, hehe. A "mit kell vinni" kérdésen egyébként sokat agyaltunk otthon, így történhetett meg, hogy a túlélőfelszerelés (kisbalta, gyufa, zseblámpa, kés, kötél) mellé bekerült az ágyneműtartó teljes tartalma - az a halálom, ha nem tudok kényelmesen aludni. A sátrat zseblámpafénynél vertük fel, jól beesteledett addigra, aztán behordtuk a párnát, takarót, még lepedőnk is volt, ami a vékonysága miatt inkább csak a látszatot, mint a kényelmet szolgálta. Jött velünk Tig, a Micimackóból ismert Tigris plüssváltozata, őt is becuccoltuk, olyan kényelmes kis fészket eszkábáltunk, hogy na! Jóccakát!

Lefekvés után 10 percig rémülten hallgattam az erdei neszeket, majd tájékoztattam Gábort, hogy ha szeret, ha igazán szeret, azonnal kimegy a sátor elé és csörtetni kezd, meg zajongani, hogy elriassza a rám leselkedő igen veszélyes vadakat. Túrót, jött a válasz, majd elmesélt egy vaddisznós sztorit, amire nem emlékszem, annyira frászt kaptam tőle. Valami olyasmi volt a lényege, hogy valaki sátorozás közben horkolt és bekucorodott mellé egy vaddisznócsalád... naneee!!! Pisszenni nem mertem, nemhogy horkolni. Valahogy azért csak elaludtam, ki voltam purcanva rendesen a sok gyaloglás és kaland után.

Reggel fél 6-kor már fent voltam, de úgy kipihentem magam, hogy nem is kellett több alvás. Levágtáztam a völgyben hagyott autóhoz, aztán vissza, és harsányan ordítva tudattam Gáborral és az összes erdőlakóval, hogy én bizony felébredtem, gyönyörű nap van és jó reggelt kívánok. Szerintem a madarak lefordultak ijedtükben a fákról, mindenesetre Gábor elég gyorsan kiugrott a sátorból. Csináltunk még néhány fotót, fogat mostunk és felszedtük a cókmókot, majd továbbindultunk Pestre. Egyszerre elég is volt ennyi a vadromantikából, meg egyébként is Forma-1-es versenyzők és Bessenyei Péter parádéztak a Lánchídnál, azt meg nem szabad kihagyni!

És hogy miből lesz a staféta? Hamarosan kiderül!

Köszi, hogy ma is benéztél! Pussz:

Mesi

Dugóban

2008-05-12T19:57:00.021+02:00

Magdi néni! Ha olvasod ezt a bejegyzést, kérlek, nézd meg a legvégét először és ne haragudj!

Pénteken Lackó kollégám megkért minket, hogy vigyük fel őt Pestre. Nem kicsit örültem ennek, mert már nagyon régen el akartam menni a Rayherbe, hogy újítsak néhány cuccot, szóval nem sokáig kellett győzködnöm magam. Gábor viszont éjszakás volt előtte és utána is, de a boldogságomért mindent...

Délután kettőre kellett célbarepíteni Lackót, 11 után el is indultunk minden eshetőségre felkészülten - és ezúttal nem is volt hiábavaló a sietség. Pest határáig simán ment minden, viszont amint felhajtottunk a Hungáriára, már kanyarodtunk is le az őrületes kocsisor láttán. Menjünk a Nagykörúton, javasoltam okosan. Ekkor volt 12.30. Lackó még nyugodtan üldögélt hátul, én rögtönzött városnézést tartottam, napsütés, nagyváros, nagy jókedv - egészen a Ferenc körútig. A kocsisor cammog, visszafordulni már nem lehet, bár a Blahán Gábor megpróbált helyezkedés címén tolatni pár métert, mire a jobbról érkező sofőr benézett a felém eső ablakon és ráfeküdt a dudára. Miután visszagyömöszöltem a szívemet a helyére, halkan megjegyeztem, hogy ha most belénk jön valaki az öngyilkos manőver miatt, először engem fog kilapítani. Meg engem, érkezett hátulról, ja persze, Lackó is a jobb oldalon ült, egyre idegesebben. Menjél Kombinoval, nézd, milyen szép sárga és hosszú, ajánlgattam neki vigyorogva, de valahogy nem volt hozzá kedve.

Fél óra alatt haladtunk 500 métert. Szépen fogy az üdítő, szól a zene, nem is olyan rossz ez, gondoltam, merengésemből Gábor üvöltése vert fel: "Mennyémáazanyádződalámpavakegér!!!" SOHA nem szokott ilyen alpári lenni, siettem megnyugtatni utasunkat, aki hümmögve pislogott az órára és megkérdezte, hogy messze vagyunk-e még. Messze. Nagggyon messze. 13.15-kor elértük az Oktogont, itt már rutinosan rátapadtunk egy bennszülött autójára, és követtük, mintha muszáj lenne. Persze mindig a másik kocsisor mozdult, mint amiben mi vesztegeltünk, messze vagyunk-e még, érdeklődött óvatosan Lackó, mire ismételten felajánlottam neki a tömegközlekedést, ezúttal már minden vicces kedvemet félretéve. Ezúttal sem tetszett neki a Kombino, nem is értem, pedig a déli járatokon a szeretet lakozik, mindenki ölel mindenkit. Gyanítom, ő már csak a célját szerette volna minél jobban megközelíteni...

Amikor megpillantottam a távolban a Nyugati épületét, már 13.25 volt. Néztem volna még sokáig az Eiffel tervezte remekművet szívesen, csak kicsit öszerezzentem, amikor Gábor (az én kulturált és udvarias párom!) száját a következő szavak hagyták el:
"Nemengedlekbeakkorsekisanyám!", "Nenézzémáteszerencsétlenhülye!", meg "Mennyémáteszemétláda!", valamint "Kérsz egy cigit te is, életem?" Itt már láttam, hogy baj van.

13.30-kor kifejtem Lackónak, hogy milyen nagyszerű dolog a föld alatt közlekedni, mert ott nincsen dugó, hacsak nem ugrik valaki a metró alá vagy nincsen BKV-sztrájk, és nyugodjon meg, VALAHOGY odaérünk az Árpád-hídhoz, ha a fene fenét eszik is. Így 13.38-kor és az Oktogon után kb. 20 méterrel szépen autóból ki, öltöny fel, menetjegyre pénzecske zsebrevág és hajrá. Futva közelítjük meg a Nyugat téri metróaluljárót, pici szlalom és akadályfutás a lépcsőn, jegyautomata bemér... Hmmm... Papírpénzzel nem megy. Maradj itt, ne mozdulj, kiáltom Lackónak, tépek ezerrel az újságoshoz jegyért. Zsákmány megvan, lyukasztunk, felmutatunk, kulturáltan sodródunk és átverekszünk, kék szöcskére fel - telefon csörög. Gábor jelenti, hogy már a Nyugati magasságában tart, gyorsan útbaigazítom a Váci útra való lekanyarodást illetően, időtényező 13.45.

Szeretjük a metrót, mert a metró gyors, a metró ügyes, a metró okos, de főleg én, hogy ezt így kitaláltam. Árpád-hídnál felmegyünk, Lackó leszállítva, már csak Gábort kellene valahogy megkeresni ebben a szééép naaaagy városban benne, hehehe. Tempózok a Vácin vele szemben, közben telefonon navigálok, ezalatt az elfogyasztott üdítőmennyiség bőszen nyomja a vészcsengőt. Húazannya... Benzinkútra be, mosdó célbavesz - telefon csörög és Gábor büszkén közli, hogy nagyszerű parkolóhelyet talált a... hol is? A Huba utcában. Honnan a fenéből tudjam én fejből, hogy melyik a Huba utca, mi vagyok én, GPS? - morgom dühödten és kisasszézok a kút elé. Tírara-tírara... csak le ne szólítson valaki, próbálok beleolvadni a környezetbe, Gábor közben kiér VALAHOVÁ, ami megtévesztésig hasonlít a Váci útra, csak azt nem tudjuk, melyik végére. Keresd meg az ESSO-kutat és gyere be értem, ordítom neki a telefonba, és elátkozom a tájékozódási képességét, meg az eszemet, hogy miért is hagytam egyedül. Két perc múlva megint hív, és örömtől ittas hangon közli, hogy most parkolt le a kúttal szembeni kis utcában, már lát is engem, és bár az agyam majd' eldurran, amikor meglátom, elröhögöm magam. Tök büszke magára, hogy idetalált, igaz, az autó megevett ugyanannyit Pesten, mint Kiskunhalastól eddig, elrágtunk egy doboz cigit és folyik rólam a víz, de nem veszett el örökre a szerelmem és Lackó is a rendeltetési helyén van. 14.25. Huhh...

Nnnna. Irány a Rayher. Természetesen NEM autóval, hahaha, majd ha fagy! Szépen bliccelünk. Séta a Lehel térre, veszünk egy hambit, mert eddig eszünkbe sem jutott, hogy ma még nem ettünk. Míg nyammogunk, Lackó hív, hogy ő már végzett és megnézne egy filmet a barátjával, ha még nem fejeztük volna be a vásárolgatást. Nem is kezdtük el, sóhajtom, betúrom a hamburgert, és kiegyezünk fél hatban.

Innen már nem is izgalmas a történet, megúsztuk a gonosz jegyellenőröket, két órát csodálkoztam a boltban és vettem néhány csodaszép holmit. Gábor közben megtanulta könyvből a decoupage-technikát és kifejtette, hogy ez neki mennyire bejön, aludt egy kicsit ülve a bolt közepén - itt jegyezném meg, hogy miután az eladó hölgy látta rajta, hogy alig él, hozott neki egy széket, ezért külön piros pont jár a boltnak! Íme a zsákmány:

3 ív gyönyörű papírt vettem (azért csak ennyit, mert még van a múltkori K&C papírjaimból, és ebben a hónapban a Gábornak készített minialbumommal is nyertem jópárat - csak győzzem feldolgozni...), fadíszeket, figurás miltonkapcsokat és fémfüggőket. A legjobban azonban a kis rózsás fém kapcsok tetszenek, szinte sajnálom felhasználni őket, olyan szépek!

Hazafelé már csak azon aggódtunk, hogy azért este 9-re otthon legyünk. A dugóhelyzet kifelé ugyanaz volt, plusz Lackó bejelentette, hogy azért ő most enne egy BigMac-et, ettől eltekintve simán ment minden. Még egy kávéra is volt idő otthon, munkába indulás előtt... Szegény drágám, nagyon fáradt volt, de a hosszú hétvégén rendesen kipihente magát, remélem! Mindenesetre igyekeztem békén hagyni és halkan készítgetni az albumot, amin éppen dolgozom. Mert nehogy azt higgye valaki, hogy csak mert nem töltöttem fel mostanában képet a scrap.hu-ra, lazsálnék! Nem-nem! Csak épp egy meglepinek szánt, 18 oldal + borító nagyságú, varrott albumon dolgozom, azt meg ugye nem célszerű mutogatni, tekintve, hogy Gábor szülei is bele-belenéznek a blogomba.

Ezúton üzenem Nekik: azért mondtunk Szegedet, hogy ne aggódják halálra magukat... Bocsánat...

Köszönöm, hogy ma is itt jártál, és ne feledd: éljen a tömegközlekedés - kíméld a környezetet és az idegrendszeredet!

Pussz: Mesi

Matrica házilag

2008-04-28T14:41:00.028+02:00

Találtam egy érdekes tutorialt az egyik kedvenc külföldi oldalamon, a ScrapScene-en amelyen a legújabb trendeket mutatják be napról napra. Egyből fellelkesültem, a készülő minialbumomhoz éppen jó is lesz ez a technika. Ami kell hozzá:

széles, teljesen átlátszó ragasztószalag

nyomtatott ábrák, vagy újságpapír-kivágások

kis tálkában víz

papír kéztörlő vagy ilyesmi

Na hajrá!

1., A kívánt ábrát nagyjából vágjuk ki. Csak arra kell figyelni, hogy ne legyen szélesebb, mint a ragasztószalag.

2., Ragasszuk le teljesen és légmentesen az ábrát, és a körmünkkel jó alaposan simogassuk rá a ragasztót. Most már rendesen körbe is lehet vágni.

3., Most jön a csel: az egészet dobjuk bele egy tálka langyos vízbe és áztassuk pár percig.

4., Vegyük rá valamilyen módszerrel a macskát, hogy közben ne igya meg a vizet, illetve azonnal vegye ki a szőrös mancsát a tálkából, mert különben felrúgjuk, megnyúzzuk stb.

5., Amikor már jól átázott a papír, óvatosan ledörzsöljük a ragasztó hátoldaláról, hogy a tinta rajta maradjon.

6., Miután rájövünk, hogy ez a módszer tintasugaras nyomtatóval nem működik, CSAK ÉS KIZÁRÓLAG LÉZERNYOMTATÓVAL, vegyünk be egy nyugtatót és kezdjük az egészet elölről. Szerencsés esetben a fent említett lépések után lesz egy csuromvizes, de egyértelműen matrica kinézetű, kissé ragacsos valamink.

7., Pofával lefelé terítsük le száradni egy papír kéztörlőre. Ha teljesen megszáradt és jól dörzsöltünk az előbb, a ragadósság megmaradt.

8., Voilá! Kész a matrica! Ezután már csak felragasztjuk a kívánt felületre és marhára örülünk magunknak.

Akinek ez nem elég, itt megnézheti az eredeti tutorialt is. Az már szintén saját tapasztalat, hogy fényes felületű papírral nem működik a dolog, mindenképpen valamilyen puhább papírra nyomtatott vagy normál újságból kivágott ábrával érdemes próbálkozni.

Ezen az oldalon téma szerint csoportosítva szinte minden alkalomhoz lehet találni megfelelő matricánakvalót. Elmentettem, és egy egyszerű excel táblázatba beillesztve méretre igazítottam őket, így már könnyű volt kinyomtatni.

Nem tudom, mennyire alkalmazható ez a cellux fotón. Aki félti a képeit, inkább csak mellette ragasztgasson. De mivel ezt egy scrapbookkal foglalkozó oldalon találtam, ők csak tudják, hogy ez most savas vagy nem. Mindenesetre jól mutat.

Jó szórakozást!

Mesi

Virágok, miltonkapcsok és varrógép

2008-04-23T14:17:00.010+02:00

A most készülő családi albumot varrni fogom, határoztam el magamban a múlt héten, és már felsejlett lelki szemeim előtt egy finom, míves papírokból, csipkékből és selyemvirágokból álló, rafinált albumcsoda, amit könnyes szemmel lapozgat a család egy nyári délutánon a kerti hintaágyon ülve. Elő hát a varrógéppel! Bekommandózok a scraproomomba, mert nekem már ilyenem is van, és befekszem az asztal alá, ahová a múltkori rendrakáskor életem párja betuszkolta a gépet. Őskövület Neumann gép, őskövületi súllyal, persze, hogy nem bírom kicibálni. Mizo érdeklődve somfordál körülöttem, ha lefekszem, ő is ellapul, és persze megint útban van, majd bemászik a sarokba és magára rántja a cérnásdobozt. Gyorsan kivágom, a múltkori varrógépes akciója után amúgy sem szívesen engedem be a szobába.

Az úgy volt, hogy a patchwork-takarómat varrtam, míg Gábor a hátam mögött feküdt és olvasott, Mizo meg az asztal szélén ült és érdeklődve figyelt. Micsoda idill, gondoltam magamban, ám ez szertefoszlott, amikor Őmacskasága egy hirtelen mozdulattal bedugta a szőrös kis mancsát a fel-le mozgó tű alá. Egy pillanat alatt történt. Mesi széket kirúg, visít-toporzékol-jajveszékel, Mizo ordítva nyávog, Gábor ugrik, könyvet eldob, varrógépet konnektorból kihúz, macskát ölbekap... Csönd. Vagy fél percig még némán meredtünk egymásra így hárman, aztán Gáborból kirobbant a röhögés. De röhögtem már én is, könnyes szemmel, egyedül Mizo nem díjazta a humorunkat, mert leugrott Gábor öléből és farokfelcsapva, sértődötten odébbállt. Azóta nem nagyon szereti a varrógépet. Gábor utólag megjegyezte, hogy majdnem infarktust kapott, amikor egyszerre kezdtünk el ordítani a Döggel, pedig nem is varrtam át a mancsát, csak a tű felső részénél lévő foglalat nyomta oda a talphoz, így azért vér nem folyt.

Na, ezt elkerülendő most nem fog bent lebzselni, amíg én varrok, azt garantálom. Hogyisne, majd megcsócsálja a szalagjaimat meg a gyönyörű selyemvirágokat, amiket most szereztem. 300 Ft-ért újítottam egy olyan ronda művirágcsokrot, amilyet még nem látott a világ. Volt benne mindenféle növény, a piros pipacstól a nárciszon át a szegfűig minden; szóval olyan műanyag-vázába-poros-horgolt-csipketerítőre való borzalom. Fotós barátom meg is jegyezte, hogy ha nem tudná, hogy a kezemben ezek a cuccok átlényegülnek, azt hinné, hogy ízlésficamban szenvedek, valamint nem szégyelltem-e végigmenni ezzel az utcán. Biztosítottam, hogy nem és még az üzletben nekiálltam szétkapni a csokrot,hogy aztán otthon egy kis vasalgatás után kb. 60 remekbe szabott selyemvirág boldog tulajdonosává váljak. Ja, és vettem egy doboz miltonkapcsot is 220 Ft-ért. Szépen beleszurkáltam őket egy dobozba, majd körömlakkal estem neki, így van egy 100-as csomag színes fejű miltonkapcsom is. A csillámos úgy készült, hogy színtelen lakkal bekentem a kapocs fejét, belemártottam csillámporba, száradás után pedig újabb réteg lakkal rögzítettem, hogy ne peregjen le. Alkotásra fel!

Mivel a családi album ajándékba lesz, nem szeretném még lelőni a poént, így képeket addig nem is tudok felrakni. Ha teljesen elkészül, részletes leírással és fotókkal fog itt szerepelni, ígérem. Addig is megmutatom a legutóbbi staféta-képemet, amelynek témája az anyaság volt.

Merített, virágszirmos papírt használtam alapnak, hozzá bordó batikolt papírt a fénykép alá és ebből vágtam ki a szalagokat is, amelyekre egy-egy szem fagyöngyöt fűztem fel. A címkéket a Canon oldaláról nyomtattam, ezek is merítettpapír mintájúak. 3 gomb még és ennyi. Még soha nem csináltam ennyire egyszerű oldalt, de minél tovább nézem, annál inkább tetszik. Hátha belejövök.

Most megyek és csinálgatom tovább a családi albumot, Mizo bármilyen jellegű közreműködése nélkül persze.

Köszi, hogy benéztél!

Mesi

Egy nehéz hét nehéz vége

2008-04-14T09:54:00.022+02:00

Szörnyű héten vagyok túl. Hétfőn még egész normálisan indultak a dolgok, gyanakodtam is, a hétfők általában nehezebben érnek véget. Szerdán egy törzsvásárlónk, aki nem éppen az agykapacitásáról híres, összekevert a szomszéd üzletben dolgozó hölggyel és azt állította, hogy rossz alkatrészt adtam el neki. Miközben nem is árulunk alkatrészt. Ezen még mosolyogtam, és egyik-fülemen-be-másikon-ki hozzáállással erősen a scrapponthu-ra összpontosítottam, de amikor másodjára vádoltak meg aznap valami marhasággal, már kezdtem morcolni. Csütörtökön egy tollas kalapos öreglány leordította a fejem. Erőszakos nénikét kell elképzelni, aki, ha nem eszed meg a sütijét, lenyomja a torkodon. Mire észbekaptam, már fel is bosszantott, de aztán scrapponthu bekapcs, nézeget, mondjad. Néha egy hangosabb szóra azt vizuáltam magam elé, hogy rászabadítom Mizokámat a tollas kalap-gyűjteményére, hogy élvezné a kis drága... Azért a néni kellőképpen kiborított, így amikor hazamentem, szerelmet vallottam a Dögnek és azt állítottam, ő a világ legédesebb cicája. Mondom, nagyon ki voltam akadva...

Este szkreppelésbe fojtottam a bánatomat. A héten én kaptam a megtisztelő feladatot a Magyar Scrapbook Portálon, hogy a gyorskör házigazdája legyek. Azt a feladatot találtam ki, hogy egy nem szokványos formájú művet kell alkotni, amit ajtódíszként használhatunk. Így hát megszületett a világ leggiccsesebb ajtóakasztója. Rózsaszín felhőkön ücsörögnek a betűk, olyan home-sweet-home-módon, mert azért mégiscsak otthon a legjobb. Először csak a betűk lettek volna, de ennyi sokkhatás után KELLETT a rózsaszín köd! Valahol láttam már egy hasonló készletet digiben, nagyon megtetszett akkor ez a rajzfilm-szerű vonalvezetés, és állítom, bánat ellen kiváló.

Részletfotók:

Pénteken a munkahelyről kellett elkéredzkednem, mert a Távhőnél nem voltak a helyzet magaslatán és mindent összevissza könyveltek. Jót ordítoztam velük, de legalább levezettem egy kicsit a feszültséget. Azért elég is volt ennyi.

Szombaton, hála az égnek, nem én dolgozom. Épp csak egy fotózásra ugrok be Tamáshoz, mert sietős lenne már feltenni a művemet a scrapponthu-ra - és nini, egy mérges vásárló, aki azt állítja, hogy én a múltkor a telefonban úgy mondtam... Naneee, menjetektiajó...! Irány haza, egész délutánra bezárkózom a szobámba és netezek meg fotókat retusálok a készülő albumhoz. Mennyei béke, ez az igazi élet, még Mizokáról is lövök néhány jó képet, ahogy elbújva alszik, én meg pofátlanul felébresztem és szemenvakuzom. Így ébressz fel legközelebb, te kis szemét, ugye, milyen rossz ez, hihihi...

8 körül eszembe jut, hogy Gábor éhes lesz, ha 10-kor hazaér. Szalad a lakás, a mosott ruha még a gépben figyel, hegyekben áll az edény a mosogatóban - trehány voltam, na! Ámokfutás kezdődik a lakásban, Cicamizón kétszer átesem, nemhiába ő a legképzettebb Micsinátor és Útbanlevész. Csiripöri nokival és ubival lesz a vacsi, tök tuti, csak később veszem észre, hogy elfogyott az őrölt paprika. Rohanás Szilviszomszédhoz, aki vigyorogva megjegyzi, hogy éppen kérdezni akarta, hogy ki az a normálatlan, aki 9-kor kezd el főzni, de amikor bement a konyhába, a párját a tűzhely mellett találta, úgyhogy megjegyzés sztornó.

Utolsó pillanatban lesz kész a kaja, Gábor hazaesve csak a rendet, tisztaságot és a meleg vacsit látja - a fenébe, még azt hiszi, hogy egy rendes úrilányt készül feleségül venni... de azért jó, hogy örül. És még fel is világosít, hogy mellesleg volt otthon paprika is, csak galádul elbújt a cukor mögé.

Vasárnap punnyadás ezerrel. Szinte már sok is a jóból, ezért délután kitaláljuk, hogy elmegyünk egy nagyot biciklizni a szép időben. Régen rendszeresen tekertem, de amikor tavaly nyáron ellopták a lépcsőházból a biciklimet, megfogadtam, hogy nem veszek helyette újat - úgyis kereke kelne. Most viszont Anyósjelölt felajánlja Gábor tesójának a biciklijét, ami a garázsban porosodik, hát hajrá! Nagggyon sportosnak érzem magam, walkman-mobil a fejemen, ordítva énekelek: kétség nem fér hozzá, én egy trendi és edzett csaj vagyok. (Gábor meg figyeli helyettem a forgalmat, hogy el ne csapjon egy autó, ugyanis semmit nem hallok.) 3-4 km után kitalálom, hogy menjünk ki a munkahelyére, ami kb. 18 km oda-vissza, ebből vagy 5 km földút. Életem párja kicsit furcsán néz, biztos ez, nagyon régen bringáztunk, de én állítom, hogy ez igenis remek ötlet. Hát jó.

10 perc múlva szomjas leszek. A vigyor olyan látványosan tűnik el a fejemről, hogy Gábor egyből észreveszi, és miután elmondom az okát, kicsit bosszús lesz. Ennyit a nagy biciklitúráról, morog, ám én kötöm az ebet a karóhoz, hogy az 5 perce látott útmenti tanyán biztosan kapok egy pohár vizet. Próba-cseresznye. A srác a tanyán nemhogy egy pohár, de egy egész üveg ásványvízzel kínál, öröm a köbön, mehetünk tovább.

Amikor beérünk az erdős részre, Gábor azt állítja, hogy majd minden tele lesz őzekkel és nyuszikkal, kíváncsian nézelődöm, de sehol semmi. Hisztigép indul, hol vannak a megérdemelt nyuszikáim, és egész addig kicsit morcosan tekerek, míg a crossmotorosok le nem kergetnek minket az útról. Hirtelen 4-5 gyönyörű őzike szökell át előttünk, kicsit messze vannak, de igazi őzek, az meg már csak hab a tortán, hogy Gábor német főnökének tanyáját is megpillantjuk. Orwelli állatfarm, kakasok, disznók, gyögytyúkok mindenütt, de a kutyáktól kicsit megijedek és visszamászom a bringára. Akkor már érzem, hogy valami baj van a lábammal, de még csak Gáboron röhögök, hogy feltörte a fenekét a nyereg - de nem baj, visszanyal a fagyi, hazafelé már a lépcsőn alig bírok felmászni. Nincs izomlázad, kérdezi Gábor, mire összeszorított fogakkal közlöm, hogy nincs és nem is lesz. Aha...

Hajnalban úgy ébredek, mintha spanyolcsizmába szorították volna a combomat. Óvatosan megpróbálom masszírozni egy kicsit, mire Mizo felébred és bőszen vadászni kezd a kezemre a takaró alatt. Csekély 5 kilójával lendületből veti magát a lábamra, erre akkorát ordítok, hogy Gábor frászt kap. Átveszi a masszírozást, ám a macska nem tágít, én meg csikorgó fogakkal ígérem meg neki, hogy ha lábra bírok állni, azon nyomban kibelezem. Hiába. Eddig is tudtam, hogy nagy eséllyel pályázhatna "A Világ Legbosszantóbb Állata" címre, de most már világossá válik, hogy "A Világ Legszebb Ágyelője" címet is magáénak tudhatja hamarosan, csak kapjam el egyszer. Majd reggel. Most beveszek egy Advilt és elájulok. Jóccakát.

Ezt már hétfő délután írom, a lábam egész jól helyrejött - hétvégén mehetünk újból bringázni!

Nem röhögni! Üdv:

Mesi

Névnapi ajándék

2008-03-31T20:01:00.020+02:00

Gábor névnapjára valami különleges ajándékkal szerettem volna neki kedveskedni. Valami olyannal, amit magam csinálok, amiből érzi és látja, mit jelent ő nekem. Már régebben kinéztem ezt a minialbumot a 2Peas galériájában, és MUSZÁJ volt megcsinálnom neki. Neki, akit a legjobban szeretek a világon. Ilyen lett:

A betűket aranyszínű kontúrmatricával csináltam, egyesével kellett egymás mellé tenni, mivel eredetileg a hét napjait és a hónapokat írták ki vele. Ilyet egyébként a Hobbyművészben lehet kapni, a hópihékkel és a virágokkal, pillangókkal együtt vettem a Mammutban. A strasszok a TESCO-ból vannak, a virágot pedig egy egyszerű (25 Ft-os) papírcsíptetővel erősítettem fel.

És hogy miért szeretem Gábort? Mert:
- kedves hozzám reggel is, amikor morcos vagyok;
- nem fárad bele, hogy noszogatnia kell a munkába induláskor és mindig elmondja, milyen aranyosnak talál, ahogy a földön csücsülve a cipőmet fűzöm;
- bevisz reggel dolgozni és este eljön értem autóval, pedig gyalog 5 percre van a munkahelyem a lakástól;
- hozott nekem egy kiscicát és még nem vágta ki az utcára;
- mindenhez ért, vagy legalábbis úgy tesz, és én ezért őszintén csodálom;
- TV-függő, de legalább nem nyaggat, amíg blogolok;
- bármilyen hülyeséget találok ki, mindig benne van a buliban.

Szeretem télen. Gyerekkorom óta korizom, szinte hamarabb álltam a jégen, mint a saját lábamon. Ő viszont életében nem húzott még korcsolyát... Kecskeméten, a Malom tetején nyílt egy picike koripálya - naná, hogy ki kellett próbálni. Előre röhögtem, mekkorát fog esni, és hát mindkettőnknek kétségeink voltak már afelől is, hogy egyáltalán meg tud állni a korin. Ehhez képest egészen jól ment neki! Kezdetben nagyon ragaszkodott a korláthoz, úgy ölelgette, mintha az élete múlna rajta, én meg nem mertem kézenfogni, nehogy magával rántson. Így hát csak siklottam utána, és pofátlanul fotóztam, ahogy totyog a jégen, egyre bátrabban, majd tényleg vágódott egy akkorát, hogy a kisgyerekek ijedten rebbentek szét. De nem történt baja, felállt, és büszkén megjegyezte, hogy 13 év küzdősport után azért ESNI megtanult.

A kék girlandokat vékony szivacslapból vágtam ki hobbikéssel. A hópihéket egy átlátszó műanyag lapra ragasztottam, a korcsolyát pdig gyengébbek kedvéért bekarikáztam ezüstszínű pöttyökkel, hogy jól látható legyen. Kellett is. Apukája a padlóról kaparta fel az állát, amikor megtudta, hogy Gábort sikerült jégre vinnem...

Szeretem nyáron is. Van egy nyaralójuk Kunfehértón, ahol el szoktunk bújni a világ elől. Időnként megpróbálok belefulladni a tóba, mert úszni nemigen tudok, de ő mindig megmenti az életemet. Napszúrást kapok, sört iszunk meg boroskólát, összeveszünk a Sörfesztiválon, utána kibékülünk, hangyát irtunk a szoba sarkában, és sátrat verünk sötétben a kertben a szülők nagy örömére, szóval nem csinálunk semmi fontosat, csak jól érezzük magunkat. Szeretem, amikor hülyéskedik, és akkor is, amikor komolyan és merengően néz maga elé. Pesten voltunk a Forma-1 idején, és a Westend előtt felállított sátorban ki lehetett próbálni a kerékcserét és az autószimulátort. Úgy örült neki, mint egy kisfiú. Szegeden meg árvizet fotóztunk, a sziluettes képet akkor csináltam róla. Ilyen is tud lenni.

A kis táblákat vastag kartonból csináltam, ringlikkel és strasszokkal dekoráltam, a feliratos papír Tassotti márkájú. Szivacsragasztóval raktam fel, így kicsit kiemelkedik a síkból.

Élvezetes volt csinálni ezt az albumot, négy vagy öt napig dolgoztam rajta. Kicsit még felcsicsáztam a karikákra kötött szalagokkal is, és azonnal átadtam. Na nem mintha meglepetés lett volna... dehogy! Oldalanként sikítottam Gábornak, hogy "Jó lesz-e így?", meg "Nem bírom összenyomni a karikákat!", úgyhogy az egész folyamatot láthatta. Mégis örült neki. Mert szeret.

A gyönyörű fotókat egy barátom készítette, aki esküvők fényképezésével foglalkozik - bátran ajánlom bárkinek, aki szereti az igényes, művészi és egyáltalán nem szokványos képeket. Munkái megtekinthetők itt. Néhány részletfotóval is megörvendeztetett, íme:

Már megszületett a következő album ötlete is, régi családi fotókból. Hiába, ha egyszer elkezdem, nem bírom abbahagyni...

Pussz: Mesi