2008. december 26., péntek

Karácsonyi merengés

Az idei karácsonyom kissé rendhagyóra sikeredett. Még szeptemberben azon pánikoltam, hogy jajj, mi lesz, ha egyedül leszek és szomorúság meg depresszió lesz úrrá szép kis lelkemen - nos, ezt olyannyira sikerült elkerülnöm, hogy ha nem is vágyom még egy ilyen karácsonyra, de azt állíthatom, hogy igenis túl lehet élni az ünnepet így is. Mi is kellett hozzá?

Barátok, ajándékok, szervezés, és legfőképpen munka rogyásig. Decemberben már nem volt szabadnapom, illetve lett volna kettő, de mindkét alkalommal berántottak dolgozni a hamburgereshez. Lógott a belem 24-ére. Egyébként vicces volt figyelni az embereket, ahogy kétségbeesetten vásárolnak és szaladgálnak az utolsó napokban, az utcákon nyomják az autósok a dudát (mintha attól megszűnne a dugó a kereszteződésben...), és a végén "már-mindegy-mit-de-azonnal"-hozzáállással megveszik az első, kezük ügyébe kerülő AKÁRMIT a nagyinak, a tesónak vagy bárkinek. Mosolyogtam rajta, de azért szomorú is ez egyben.

Én egyszerűen letudtam az ajándékozást. Online könyvesbolt (szerencsére az én szeretteim tudnak olvasni és imádják a könyveket!), futár kihozta, feladtam postán és kész. Mellé még néhány házi készítésű apróság, képeslap, és 23-án este felhívtam a barátaimat, hogy még idejében boldog karácsonyt kívánjak nekik. Végre nyugodtan cseveghettem, megbeszéltünk néhány találkozót és nagy örömet okozott, ahogy Szabó Andi barátnőm a meglepetéstől akkorát visított a telefonba, hogy fél méterre kellett tartanom a fülemtől a bájos hangját. Az ajándékokat szigorúan karácsony előttre időzítettem, főleg mert nem bírtam volna tovább titkolni, aki meg nem kapta meg időben, az ünnepek alatt volt időm megcsinálni a meglepetést.

Rengeteg ajándékot kaptam én is! Ez a kép csak egy kis ízelítő, de van, amit még később kapok és aminek már híre-hamva nincs... nyammmm...


Nézzük csak:
  • Anyától ajándékutalványt kaptam, amit egy bűnös éjjel elköltöttem a TESCO-ban, lett belőle csoki meg finom kaják, és végre megvehettem olyan dolgokat is, amire egyébként sajnálnám a pénzt. A Kennedy család életéről szóló könyvet küldtem neki, meg ezt a mézeskalácsos képeslapot. Ha nem ér oda a két ünnep között, igen morcos leszek.


  • A főnökeimtől érkezett a doboz Merci csoki és egy Naomi Campbell parfüm (Cat DeLuxe at Night - vicces a neve, éjjeli luxuscicának fordítanám). Azért ezt kaptam, mert állandó témám bent Mizo, és a parfümösüveg dísze egy fekete szőrös kis pompom, amit azzal a lendülettel fel is lógattam a telefonomra.
  • Alíz már megint nem hazudtolta meg önmagát, hülye zoknik terén nagyon ott van ő is: lábtyűt kaptam, meg egy angyalkát sógyurmából, a neve Éndzsölke lett. Ja, meg egy doboz házi édességet, ami rejtélyes körülmények közt elfogyott egy nap alatt. Üzenem neki, hogy igen kevés volt, és már az ízére sem emlékszem, tessék legközelebb rendes adagot csinálni nekem, legalább úgy 1,5-2 kg-ot. Nnnna.
  • Erással megegyeztünk, hogy kap egy parfümöt és cserébe az árával beszáll a könyvbe, amit már rég kinéztem magamnak, aztán mindenki kifizeti a sajátját, kicseréljük az ajándékokat és aztán visszaadjuk és baromira meglepődünk. Így is lett. A könyvnek egyébként nagyon örülök, csodaszép varrnivaló holmik vannak benne, majd referálok, mi készül belőle éppen.
  • Gréti is könyvet kapott, szintén varrás témában, és gyanús, hogy mivel előbb átadtam már neki, ebből varr nekem valamit, mert nagyon sunnyog...
  • Anita barátnőmtől egy naaaaaagy faliképet kaptam, sárgát és modernet és csajosat, szigli-lakba ideálisat... Hmmmm. Már csak egy pasi kellene, aki felfúrná nekem a falra, de akkor már nem is lenne szingli-lak. Na, ezt még át kell hidalni valahogy.
  • Juca, Szilvi, Timi és Kriszta a scrap.hu-ról gyönyörű lapokat küldött, köszönöm Nekik is, hogy gondoltak rám!
  • Magamat leptem meg a Havas-könyvvel, ha véletlenül nagyon belejönnék a pókerezésbe, ez majd elrettent. Mert mostanában kártyázunk ám a Macambó Café-ban, vasárnap olyan nyerő szériám volt, hogy a fiúknak hullott a hajuk tőlem...

Nekem hátra van még néhány dolog, mert csak most jutott rá idő. Várom már a december 30-i scrap-talit, akkor adom át a szerkesztőségi tagoknak az ajándékokat, úgyhogy arról nem is rakok fel még képet, legyen csak meglepi. Azért csináltam pár képeslapot, íme:

Egy darab műszőrme láttán kaptam ihletet, olyan hószerű volt, meg a Festive készlet hópihéi is éppen illenek rá. Meg lilák is. Trendi cucc. Varrtam, mert mostanában inkább varrni van kedvem, bár már beizzítottam a fényképezőgépet is: Anya utalványaiból új, tölthető elemekre is futotta. Viszem is Pestre a masinát, hátha tudok lőni valami szép havas képet, meg scrap-talisat, meg barátosat, lesz itt kép, januárban tudok szkreppelni is végre.

Azért volt karácsonyfa meg ünnepi kaja is, Anitáéknál. Szenteste ért haza Ausztriából, és mire megjött, anyukájával feldíszítettük a fát - az én díszeimmel, mert az övék nem került elő az istenért se. Aztán ettünk halászlét meg gubát (aznap már másodjára, mert bent is az volt a menü), lenyomtunk pár pohár pezsgőt (aznap már másodjára, mert bent is iszunk pár napja minden műszak végén), volt nyugalom és béke, másnap 10-ig aludtam, voltam Eráséknál Harkakötönyben ebédelni, csocsóztunk az öccsével és rengeteget nevettünk. Jó volt!

A karácsonyi depi szerintem csak elhatározás kérdése. Igenis lehet szép az ünnep, mert lehet, hogy egyedül vagyok, de nem magányos, és ez a lényeg! Januárra kipihenem magam rendesen, jó sok pénzem lesz a decemberi melóhegyek miatt, és újabb terveim vannak, mert a legutóbbiak már teljesítve lettek. Sikeres évem volt tulajdonképpen, a 2009-es meg minden szempontból jobb lesz.

További kellemes ünnepet és nyugalmat, békét kívánok minden olvasómnak!

2008. december 15., hétfő

Miss Rénszarvas, a bulikirálynő

KÉT HÓNAPJA NEM ÍRTAM!!!! Őrület! Szégyellem kicsit magam miatta, és már több aggódó levelet kaptam, hogy élek-e még egyáltalán. Úgyhogy jelentem, élek. Nem nagyon, de élek. Ezt abból állapítottam meg, hogy majd' kifolyik a szemem és este 11-kor blogot írok. Nem vagyok normális, ahogy az a legújabb zoknimból is látszik. Na???


Mindazonáltal ez az időpont még nem is olyan késői. Novemberrel kezdődően belevetettem magam a munkába és a bulizásba, és azóta általában tartom magam egyik kedvenc mondásomhoz, miszerint "normális ember nem fekszik le aznap, amikor felkelt". A bulizás mostanában egy kicsit háttérbe szorult ugyan, de azért jutott bőven így is, és ha vége a karácsonyi agyrémnek, folytatom tovább.

Mert bulizni jóóóó! Ilyenkor jövök rá, hogy mennyi barátom van, hogy van mit felvennem és nem muszáj állandóan a piros vodapólóban virítanom, hogy a boroskóla igenis finom, hogy nem felejtettem még el táncolni és hogy 4 óra alvással simán be lehet menni dolgozni - max. újra ki kell fejlesztenem a beszéd közben alvás képességét, ahogy McDonald's-os korszakomban tettem. Na de vissza az elejéhez. Úgy kezdődött, hogy hazajött Ausztriából Anita barátnőm, és vásárolt nálam egy telefont. És este beszélgetés közben valahogy letévedtünk a másik Anitával együtt a Gomba nevű szórakozóhelyre, nosztalgiabuli volt és valahogy ingyen mentünk be (utólag esett le, hogy a kidobó szintén ügyfelem) és állati jól éreztem magam végre. Annak ellenére, hogy az I will survive c. szám lelkes ordítása és fenékrázás közepette még egy megszólalásig helyes udvarlóm is akadt, igen, megszólalásig... ez az én formám. A sráccal már nézzük egymást egy ideje, szép a pulcsija meg olyan kis helyeske is, majd odalép hozzám és imígyen szóla: "Hö, szarezazene, mi?" Ez nem komplett, gondolom, nem látja, hogy nekem tetszik, ennél még egy "jóaseggedkőkólának" is jobban örültem volna, de inkább meg sem szólalok.

Következő hét, második felvonás. Ugyanott, ugyanúgy. Százfogú srác közelít, kinézetre teljesen a Megasztáros Király Viktor, csak nagyobb fejjel. Nem szimpi. Főleg az nem, hogy nem győzök ugrálni előle, mert állandóan a fenekemet akarja fogdosni, de ha már ennyire lelkes, meghívatom magam egy italra. Ezen felbuzdulva, megkérdezi, kimegyünk-e sétálni, tőlem aztán miért ne, legalább kijózanodsz, komám. A közeli játszótérig jutunk, mikor a száz fogát csattogtatva mindenáron csókolózni akar, de én nem akarok, inkább hintáznék, sóhajtom, hisztigép bekapcs, hátha elretten. De nem. Azannya, még zsebkendője is van, letörli a hintáról a vizet, nekem persze nem felel meg, ez még koszos, nyafogom, fehér kabátban nem fogok ide leülni, ülj az ölembe, veti fel erre. Hoppá. Naneee, menjünk inkább vissza, fázom és szomjas is vagyok, hisztigép maximumra teker, "add-már-fel-add-már-fel" - skandálom magamban, de odabent megkapom a következő italt is, mi lesz ebből. Mi lenne, lerázatom őt Anita egy ismerősével, aki a változatosság kedvéért felajánlja,hogy hazakísér. Állati... Meglepő módon viszont udvarias. Nem nyomul, tud értelmesen beszélni és az ajtóban megáll, ad egy puszit a homlokomra, majd lelép. Viszont nem az esetem. Kár érte.

Harmadik felvonás, Mikulás-parti. Itt már veszem a fáradságot, hogy takarosan felöltözzem, előkerül az egész nyáron nem hordott szoknyám, rénszarvas-agancs fel és bebillegek a kettes számú munkahelyre, ahol vad fényképezkedésbe kezdünk Grétivel (aki most éppen a főnököm is egyben, hehe) és Alízzal, a másik alkalmazottal. Még jó, hogy éppen van nálam két mikulássapka, milyen véletlen, csacsogom, a fejükre húzom és pózolunk. Íme a végeredmény:


Miután elkészülnek a sztárfotók, átlibbenünk a Macambo Café-ba, amit szintén Gréti üzemeltet, és naivan várom, hogy legyen már a Mikulás-parti. 10 perc tuctuc-zene után megunom, hülye ez a dj, kabát fel, tipegek kifelé hegyes orrú kis csizmámban, cuki vagyok, nem látjátok? Közben csörizik a telcsim, jajj-megyek-már-csocsikaaa, cukiságom rózsaszín felhőjében azonban felbukkan egy sörszagú fazon, aki utánam bődül: "Hová szaladsz, Őzike?" Bájosan megemlítem nőnemű felmenőjét. Irány a Gomba Edittel és Öcsivel, aki csak 17, de haláli kis fazon, még táncolni is tud. Azon agonizál, hogy be sem fogják őt engedni, bízd csak rám, csicsergem és cukin odaköszönök a kidobónak, két puszi kíséretében merrikriszmöszt kívánok, míg Öcsi beslisszan a hátam mögött. Editnek csak mosolyognia kell, a belépőt megússza ő is, megy ez kérem, ha valaki ennyire iszonyúan cuki.

A rénszarvascucc nagy sikert arat. Kezdve azzal hogy messziről látszom a tömegben, folytatva azzal, hogy Csilla barátnőm fetreng a röhögéstől, amikor meglát, és végül a legjobb, hogy a pasik áttörik magukat a tömegen, hogy megnézzék, ki ennyire végtelenül rénes. Vesztemre. Megint kifogok egy lúzert, aki tűrhetően táncol, csak ne szólaljon meg. De megszólal. "Te angyal vagy, vagy rénszarvas?" - kérdezi és nem hiszek a fülemnek. Biztosan ő is lája a kérdőjeleket az arcomon, mert közelebb hajol (100% alkohol, 0% kultúra) és megismétli. Rénszarvas bizony, naaaagy, keresztapa-csináló patákkal, jelentem ki büszkén és meglengetem előtte a hegyes orrú csizmámat. Hősünk nem adja fel, nyilván nem érti a keresztapaságot. "Mégiscsak angyal vagy" - közli és lekapja a fejdíszemet, majd csókolási szándékkal felém dől, erre már azért lépni kell. Mondom, hogy rénszarvas, b*meg, egyébként meg szomjas, ha hozol egy narancslét, még beszélgethetünk a dologról, csicsergem kevésbé bájosan, mire felcsillan a szeme. Balra el. Remélem, eltéved, tátogom Editnek, atom zaj van, zúg a fejem, holnap meg dolgozni kell... áááhhh, menni kéne haza. Még belefutok a srácba, hol a narancslém, sajnos így nem táncolhatok veled, páááá...

A rénes fotók egyébként annyira jól sikerültek, hogy elhatároztam: a következő kis albumomat ennek a szerencsétlen télnek szentelem és megszkreppelem, min lehettt röhögni - ezen aztán sírni kár lett volna... Lesz benne bulifotó, melózós kép, hamburgeres meg alvós, kell egy kis hó is még... Van itt téma, ha akarom. De a bulival most szünetelek, asszem, ennyi elég is volt egy időre. Azért viccnek jó ez, de két melóhely mellett kezdek kidőlni, egyébként is pukkadjon meg minden pasi, ismerkedjen diszkóban a... rénszarvas. Én angyal vagyok.