N, mint NA VÉGRE!

Mostanában kicsit zűrösek voltak a napjaim. Tamás kollégám felmondott a cégnél, így sok olyan dolog szakadt egyszerre a nyakamba, amit alapesetben eszem ágában sem lett volna magamra vállalni. Emellett még forgalma is volt a boltnak, péntek 13-án az idei év legnagyobb bevételű napját produkáltam - tök egyedül. Gábor se látszik ki a munkából, elkezdődött a betakarítás, ami miatt hajnaltól késő estig dolgozik. Erás felmondott a TESCO-ban, meg egyébként is beteg egy ideje, úgyhogy őt sem látjuk. Szegény Mizo szívta meg a legjobban, mert amellett, hogy nélkülöznie kell minket, idegesek is vagyunk otthon, ráadásul éppen most jutott eszünkbe átszoktatni Őkelmét a méregdrága macskaalomból a bioszalmába.

Hát volt hozzá néhány szava, az biztos. Még jó, hogy nem értettük.

Az úgy volt, hogy Gábor egyszercsak megjelent a harmadik emeleti panelban egy 20 kg-os zsák szalmával a vállán. Milyen erős, gondoltam én büszkén, ez hülye, gondolta Mizo, miután magához tért a sokkból és kimászott a ruhaszárító alól. Koszos alom ki, puha és finom illatú szalma a helyére, macsek bele, nyomjad. Nem nyomta, viszont finnyásan rázta a lábát, nyávogott is kicsit és nagyon nem értette a dolgot. Majd rájössz magadtól, mire való, mondtam neki, balra el. Félóra múlva már ment a műsor. Macsek cikázik a lakásban, kapkod a lábujjam után az ágyra, cirkusz, hiszti, miegyéb. Elég volt egy pillanat, és amikor kinyitottam a fürdőszoba ajtaját, a Dög behúzott a fürdőkád alá és elvégezte a dolgát.

Nem baj, nem bántottam. Mondtam neki, hogy fúj, és beletettem a fenekét a szalmába. Mizo ki. Megint bele. Megint ki. Sebaj, nem adjuk fel. Másnap délben rohanok haza, alom érintetlen, a Dög síkideg, megyek be kezet mosni, fekete villanás a kád alatt, majd a jól ismert: ááááhh, ja nem, psssss. Anyád. Hmmm... az én vagyok, semmi baj, most még nem öllek meg, csak legközelebb. Este ugyanez a jelenet, csak még sikerül időben becsapnom előtte az ajtót. Beleteszem a szalmába a fenekét, tagoltan magyarázom neki, mire is való ez az új valami, mindannyiszor megvető tekintettel kimászik. Ha nem, hát nem. Bánomisén.

Az áttörést Gábor hazaérkezése hozza meg. Ajtó nyílik, Dög rohan, nyávog, üdvözöl, majd... te jó ég, nem hiszem el... én még olyan megvetést nem láttam a gombszemeiben, mint akkor. Őfelsége finnyásan ráteszi a valagát a szalmára és látod-Apa-de-csak-a-kedvedért nézéssel nagy kegyesen elvégzi a dolgát. És nem kotorja el maga után, dehogy! Farok felcsap, balra el, kapard el te, ha már voltam olyan szíves én. Dícsérjük meg, mondja Gábor bátortalanul, még mit nem, elég dícséret az, hogy nem rúgom fel a fürdőszobai kaland után, mondom én. Persze aztán végül mégis megkapja a simit, mint másnap kiderül, elhamarkodottan, mert ugyanígy eljátssza elölről az egészet, lehet felmosni a kád alatt.

Negyedik nap már nagyon unom. Te jó ég, mi lesz, ha a saját gyerekemet kell majd bilire szoktatni... Reggel rohanás a melóba, hol van a kulcsom, a telefonom, a kajám... - és lám, Mizo a szalmán gubbaszt és produkál. Örülök, hogyne örülnék, de miért épp itt, és miért most, és áhhhh... de legalább a helyére. Simi, takarítás, ma jó napom-pom-pom van. Egész addig, amíg be nem érek, cirkusz a köbön, de ezt már lassan megszokom. Leginkább a szkreppelés hiányzik, az mindig megnyugtat, de egy hete úgy remegek az idegtől, hogy nem is merek hobbikést venni a kezembe, mert az ujjaim bánnák.

Este levél Hanától, és az ötlet: csináljunk meglepit Erikának. Ettől felvillanyozódom, és eldöntöm magamban, hogy mától másképp csinálom. A fogadalom a következőkből áll:

1. Nem húzom fel magam a vevőkön



2. Nem hagyom, hogy elvegyék az ebédszünetemet



3. Nem veszekszem a főnökömmel, mert az rém fárasztó



4. Nem csinálok meg semmi olyat, ami nem az én dolgom



5. Nem ordítok Gáborral



6. Nem ordítok Mizóval



7. Nem vonom meg magamtól a szkreppelést idő hiányában, mert igenis időben hazamegyek

Viszont:

1. Mosolygok, az mindenkit sokkal jobban bosszant



2. Kényelmesen, a saját tempómban dolgozom, így kevesebbet hibázok



3. Kiállok az igazamért és elmondom a véleményemet - halkan és szépen



4. Megmutatom az új kollégáknak, hogyan mennek a dolgok, így ők is meg tudják csinálni



5. Gondoskodom Gáborról és kedves vagyok vele



6. Megdícsérem Mizót, ha nem csinál a kád alá



7. AKKKKORIS szkreppelek!!!!!!

Ennek eredményeképp elkészült egy N betű, ami nekem most nem csak azt jelenti, hogy boldog születésNapot, Erika, hanem azt is hogy Na végre! Végre rendezem soraimat, és ettől a környezetem is nyugodtabb lesz. (Főleg Mizo, aki, jelentem, mára már zökkenőmentesen átállt!) Íme az ajándék képeslap:

Lila kartont használtam alapnak, rá fehér szivacslapból készült a betű. A miltonkapcsok saját kezűleg készültek, ezekkel rögzítettem fel a két kis virágot. A flittereket gyönggyel varrtam fel, és a szélén is varrást használtam díszítésnek. Olyan kis egyszerű lett, de végre csináltam valamit, ami megnyugtatott. A legjobb persze az volt az egészben, hogy a renegeteg chatelés közben, ami a feltöltéskor ment, remekül szórakoztam és másnap Erika is kellőképpen meglepődött és nagyon örült! Szuper volt az egész, na! Köszönöm az egész kis közösségnek ezt az élményt!

Nyugalmas napokat és jó alkotást kívánok minden kedves olvasómnak!

Pusssz: Mesi

John Galsworthy: Bury Hill

E zöld halomhoz álom-köd tapad,
hol napra-nap legel kis bamba nyáj,
áttör gombafészket, bozótokat
s tűnt napok sírjait szaglászva jár.

Tengertől, fűtől ízes szél lobog;
domboldalon egy harsány szín muriz.
Tavasz, nyár, ősz, cicázó évszakok
futnak a télbe, mely szebb náluk is.

Az álom mélyült. Minden messzeség
vándor vízből s vak lombból kombinált
s hegyek rémeiből szőtt ködben ég
e domb alatt ma, ahol Isten állt.

Itt állok én is, míg a fény leszáll.
Ájtatos szemem legel, mint a nyáj.

(Babits Mihály fordítása)

Ezt a nyugalmat kívánom én is most... bár megkaphatnám újra, mint akkor, ott, Répáshután a domboldalon. Pihenni szeretnék, Gáborral és Mizocicával lenni. És nem gondolni semmire.

Így készült a staféta

Egy előző bejegyzésemben megígértem, hogy a sztori mellé a kedvenc hely stafétára készült oldalamat is meg fogom mutatni. Ezúttal azt is, hogyan készült. Nem csak azért, hogy a jelenlegi kedvenc technikámat bemutassam, hanem azért is, hogy ország-világ előtt bevalljam: túl sokáig szüttyögök egy-egy oldal elkészítésével, és mivel minden közös játék miattam áll egy hetet, megígérem, ezennel gyorsítok picit a tempómon.

Első lépésként kiválasztom a megfelelő papírokat (ez pl. K&Company márkájú, mindenképpen valami vastagabb, jó tartású kell), két fotót és a pauszpapírra nyomtatott idézetet. Mivel varrás lesz rajta, utólag fel fogom ragasztani egy alapra, ilyen készen is kapható, de ezt én magam csináltam könyvkötő kartonból. Az oldalhoz felhasználok még gallyakat, selyemvirágot, gombokat, némi maradék kartont és egy vékonyabb egyszínű papírcafatot (semmit nem szabad kidobni, hehe...), egy kis barna csomagolópapírt, meg miltonkapcsokat, kevés csipkét, tűt és cérnát. Jó, ha elöl van a varrógép, meg egy tűzőgép is csőre töltve. Lássunk hozzá!


Először megtervezem, mi hová kerül majd és méretre vágom a papírokat. A szélessége adott, de a magasságát túlméreteztem egy-egy centivel, hogy szépen fedjék egymást a darabok és ne legyen hézag.


Ceruzával vékonyan körberajzolom a fotókat. Ez azért kell, mert a képek alatt spórolok kicsit, ott úgysem látszik a szép papír, viszont díszítőelemnek jó lesz a potyadék. A pausz alól nem szabad kivágni, természetesen... majdnem annak is nekiestem, még jó, hogy időben eszembe jutott.


A tetejére és az aljára kerülő darabokat varrógéppel, kb. 1 cm-re a szélektől körbevarrom. Ennyi ráhagyás kell feltétlenül, mert úgysem lesz pontosan akkora a végén, mint az alap, így van miből levágni, ha kicsit túllóg. Duplán varrom végig, kicsit hullámosan, és csak azokat az oldalakat, amit nem takar majd a középső zöld színű papír. Előtte érdemes egy darab papíron beállítani az öltéshosszt, szálfeszességet és célszerű minél vékonyabb tűt használni.


Ha ez kész, a zöld papírt a fotók alól kivágom, a bejelölt kerettől kb. egy centivel beljebb. A másikat békén hagyom, az az alátét rögzítése szempontjából fontos lesz. Összepróbálom, de nem ragasztom még fel.


A barna papír lesz az alátét. Tépek belőle két akkora darabot, ami a fotóktól egy kicsit nagyobb, és alaposan megdolgozom: gyűrögetem, hajtogatom a szélét.


Odapróbálom a képek alá. Nem kell, hogy teljesen végigérjen, mert a felső kép alja és az alsó kép teteje úgyis a zöld papíron lesz, az alátét egyenes széle meg alatta. Lehet még követni?


A barna cafatokat öregítem egy kicsit. Akinek van bélyegzőpárnája - nos, azt irigylem, én mezei vízfestéket használok meg egy darabka szivacsot.


A papírt helyenként meghajtom, és a hajtásvonalakra is juttatok a színből.


Körbetintázom a bézs és a zöld papírokat is. Ahol fedik egymást, ott persze csak azt, ami látszani fog. Az oldal szélét elég a végén, mert azt elérem felragasztás után is, és ha kell vágni belőle a méretezés miatt, úgyis áldozatul esne a szép öregítés. Miután mindent összemaszatoltam, kezet mosok, és ha már úgyis tiszta a kezem, majszolok valamit. (Ez kihagyható a kevésbé komótosaknak, nekem jobban megy a munka egy kis csoki vagy szendvics elfogyasztása után. Hmmmm...)


Mire visszaérek, a macsek elfoglalja általában a helyemet és megvetően néz rám, amikor szelíden, de határozottan letessékelem a székemről. Ilyenkor lekuporodik az éppen készülő művem kellős közepére, vagy elfogyaszt egy-két papírfecnit, néha tűt, gombot, ilyesmit. Most egy hosszú papírcsíkkal kenyereztem le,amire órákon át vadászott a folyosón, majd bekerült a Mizo-kincsek közé - a hűtő alá. Következő takarításkor majd előkerül, lesz nagy öröm.


Aki örül, madarat fog, csinálok hát egy madárkát az oldalra. Csip-csip-csípbórd madárkát, hehe. A kartonból kivágom a testét és a szárnyát.


Megnézem, merre fog nézni, és a megfelelő oldalával ráragasztom a vékonyabb színes papírra, majd körbevágom hobbikéssel és ha kell, megreszelgetem a szélét, hogy ne legyen cakkos.


Körbetintázom, ez azért is jó, mert ha mégis cakkos lenne, az apróbb hibákat el lehet így tüntetni.


A szeme egy pici fekete strassz lesz, és fekete tintatollal körberajzolom, díszítem. Csini, ugye?


A madár fán él, csinálok neki gallyakból valamit, amin ücsörögni tud. Kb. 5 centis darabokat vágok le, célszerű nem a legjobb ollónkat használni erre a célra, mert kimegy az éle és utána csak tépi majd a drága és márkás papírokat... Saját tapasztalat, úgyhogy jobb a tapétavágó.


A gallyakat hasonló színű cérnával több helyen felöltögetem a helyére. Szúrok egy lyukat, körbetekerem az ágat és ugyanott visszaöltök, hogy ne szakadjon el a papír, ha túl közel szúrnám át kétszer.


Ha ez kész, mégegyszer összeállítom a teljes oldalt, felrakom az alátétet is, a középső zöld papír alá csúsztatva kissé, rá a fotókat, elhelyezem az idézetet és még mindig nem ragasztok.


A madarat sem, csak odateszem, hogy majd lássam, hová kerül a többi díszítőelem.


Elkészítem a virágot. Két selyemvirágot egy gombbal és néhány bibével összevarrok. Utóbbi a Rayherben kapható, de ezeket én egy csokor 100 Ft-os boltban vásárolt iszonyú ronda selyemvirágból műtöttem ki, majd-jó-lesz-valamire-alapon. Jó lett valamire.


Gyanús csend a folyosón, Mizo befejezte a papírcsík hajkurászását, bekajált és most a házában alszik, halleluja. Gondolom én, de amint észreveszi, hogy fotózom, egyből bejön és bosszantani kezd. Na nem baj, kezdődhet az oldal tényleges összeállítása.


A barna alátétet a közepe táján egy kis részen rögzítem a bézs papírra. Nagyjából illeszkedjen az egyenes szélük egymáshoz, de nem kell nagyon pontosnak lenni, úgysem látszik majd, mert takarni fogja a zöld.


A sarkai alá, vagy ahová tetszik, kis csipkedarabokat dugdosok be, tűzőgéppel rögzítem.


Jön a kedvencem, a varrás. Előre kilyukasztva lényegesen könnyebb, mert ezután csak át kell rajta bújtatni a tűt.


Lehet például keresztszemekkel, vagy egyenes, párhuzamos öltésekkel is, én mindkettőt alkalmaztam.


Na most már TÉNYLEG utoljára összepróbálom, és egymáshoz ragasztom a három papírt. Az alapra még nem kell feltenni, mert a miltonkapcsokat át kell szúrni előbb - ezzel lesz rögzítve a pauszra nyomott vers.


Ehhez először stabilan rögzítem egymáshoz a papírokat a túloldalon, egyszerű fecnikkel, amiket beragasztózok. A lényeg, hogy ne legyenek vastagok, hogy a túloldalon ne domborodjanak ki..


Felszúrom a miltonkapcsokkal a verset és egy virágot is, de ha varrni kell rá még valamit, akkor ez a legjobb, egyben utolsó lehetőség. Felragasztom az egészet az alapra.


Mizo már nem bírja. Kifeküdt... édes!


Az utolsó simítások jönnek. Felragasztom a madarat, köré néhány gombot, és a virágot egy kis tollal kiegészítve. A maradék zöld papírból éppen kitelik a főcím.


A cím betűit is tintáztam kissé, az oldal szélét szépen levágtam hobbikéssel, hogy ne lógjon le az albumalapról, végül körbetintáztam az egészet. Készen is van. Néhány részletfotót még felteszek, de már alig látok, mire ezt a bejegyzést befejeztem.

Ja, a vers John Galsworthy műve, a címe Bury Hill. Ha nem látszana rendesen, keress rá a Google-on, vagy oldd meg valahogy, én a magam részéről megyek aludni. (Majd holnap felteszem!) :)

Pussz: Mesi

Teszt Elek, matracok és egy lópofa fotó

Nemrégiben azt a megtisztelő feladatot kaptam a scrap.hu-n, hogy teszteljem az új készletet, ami majd a Kit-Klubban mindenki számára elérhető lesz. Meglepett a dolog, de tetszett a feladat. Két oldalt kellett csinálnom, amit feltöltöttem az oldalra, hogy bemutassuk, milyen papírokat, kiegészítőket lehet kapni ebben a készletben, és ötletet adjunk annak felhasználására.

Két nyári hangulatú oldalt kreáltam, mert a szép színes papírok szinte kínálták magukat a vidám, nyaralós fotók feldolgozásához. Az első oldal ilyen lett:

Tavaly nyáron készültek a fotók, amikor Kunfehértón üdültünk egy kicsit Gáborral. Éppen kapóra jött a készlet színe, mert hasonló színű gumimatracok segítségével próbáltam fennmaradni a víz felszínén, de mint az látható, inkább kevesebb, mint több sikerrel...
Mostanában a varrás a kedvenc technikám a scrapbook-oldalak elkészítésénél. A szalagok szélén is varrás van, szépen passzolt hozzájuk. Az egy dolog, hogy nem tudok egyenletesen varrni, de itt nem is nagyon akartam, jobban festett ez a girbegurba keret a bolondos képekhez. A kapcsos zárójel is nagyon bejön, és addig rágtuk Juca fülét a fórumon, míg csinált nekünk egy letölthető freebie-t, amit kinyomtatva vagy különböző formájúra nyújtva, szerkesztve könnyedén csinálhatunk ilyen és ehhez hasonló keretet, címkét vagy bármit, ami éppen kell. Ezúton is köszönöm neki!

Néhány részletfotót csináltattam megint Viktorral, aki a minialbumomat is fényképezte, és ismét remek munkát végzett! Nézzétek csak:



Fontos volt, hogy ezeken a bemutató oldalakon minél kevesebb "idegen" kiegészítőt használjunk. Gondban is voltam, mert szeretem mindennel telezsúfolni a műveimet, de most végül megelégedtem két virág alakú miltonkapoccsal és egy fából készült pillangóval, amit a múltkori pesti túrán a Rayherben lőttem.
A második oldalamon az látható, ahogy Gábor közelebbi ismeretségbe próbál kerülni egy, a debreceni állatkertben lakó lóval. Szegény paci már biztosan nagyon unta, hogy mindenki őt simogatja, vakarássza, de jámboran tűrte, ahogy Gábor megölelgette a nagy fejét. Szeretem, ahogy szereti az állatokat, ez Mizo érkezése óta csúcsosodott ki, illetve még fokozható is. Mostanában beszélget vele és a kis szemét Szőrmés mindent el tud érni nála, amit nálam nem sikerült. Ennyit a következetességről - mi lesz, ha lesz egy gyerekünk?!

Amikor Tamás kollégám meglátta ezt az oldalt, kifejtette, hogy ez nem én vagyok. Naná, mondtam, az Gábor meg egy ló. Aztán felvilágosított, hogy az oldal stílusa az, ami neki kissé idegen. A magyarázat erre csak annyi, hogy mivel mostanában főleg amerikai blogokat nézegettem, megpróbáltam valami hasonlót csinálni az ott látottakhoz, szerintem vicces kis stílusgyakorlat volt. Hogy kinek hogy tetszik, döntse el maga, én a végére egészen megszerettem.
A kiegészítők száma megint fejtörést okozott, így az egyszem zöld virághoz vágtam még papírból néhányat. A kör alakú darabkákat egymásra ragasztottam, bevagdostam és a közepére miltonkapcsot szúrtam. Ez rögzítette egyúttal az alaphoz is őket, a szirmokat felhajtogattam. A felső virágot varrtam, naná hogy akkor kezdte el húzni a varrógépem a szálat... Kicsit csúnya lett, de sebaj. A kockás szalagból pici masnikat csináltam, ez lett a virágok levele, és a kimaradt narancsszínű kartonból hullámos-lyukacsos "talajt" varázsoltam. Tudom, ezt külföldön készen lehet kapni. Én sablont csináltam négy egymás mellé körzőzött félkörből, lyukasztottam is, és ezt tettem többször egymás mellé. Átrajzoltam, bejelöltem a lyukak közepét, és kivágás után ennek is nekiestem a lyukasztóval. Szerintem aranyos lett, el is tettem a sablonomat, hátha kell még ilyen csipkés szélű szalag.

A részletfotókon látszik, hogy a virágszárak is varrással készültek, falepke csapong a sarokban és szintén Rayher-es flitterek vigyorognak a virágok felett. És tényleg nem kellett sok minden a készlethez, a gyönyörű színek miatt nem is öregítettem a széleket.
Nagyon örülök, hogy az elsők között kaphattam meg ezt a sok szép holmit, izgalmas feladat volt, és még maradt is a papírokból!

Nézz be máskor is! Még adós vagyok a stafétával, amit a múltkor említettem, készül a családi album is, szóval dolgos nyár elé nézek. Ha csak ezt kellene csinálnom meg strandolni, de jó is volna...

Pussz: Mesi