2008. január 27., vasárnap

Zöldség

Azért zöldség, mert zöld. Mármint az oldal. És most vettem észre, hogy Tamás, a fotós lehagyott róla egy értékes részt, majd beszélek a fejével...

Hála az égnek, vasárnap van. Csúnya, szürke, szeles idő, de itthon csend és béke. Gábor olvas. Mizo alszik. Én meg végre fotózhatok a saját gépemmel, amit egy fél éve adtam oda Tamásnak javíttatás céljából, és már vissza is kaptam. Hurrá!!! Ennek örömére gyorsan csináltam egy teljes képet és egy-két részletfotót is a zöld oldalamról.


Az oldalt egyébként téma szerint raktam össze, és volt némi fenntartásom, hogy ilyet szabad-e scrappelni. Mit szól majd a gyerekem, unokám? Igeeeen, Anya (Nagyi), ti ittatok, mint a kefekötő és füstöltetek, mint a gyárkémény?! Nekem meg nem szabad?! Meg hát a galériában is kellemes, aranyos, bájos képek vannak kisbabákról meg boldog családi összejövetelekről... De aztán mégis feltettem - igen, ezek is MI vagyunk.




A filc lepkeformát készen vettem, de nem tetszett magában, így csináltam neki csápot. A kihúzható kommentet egyszer egy idézetgyűjteményben olvastam, egyébként hetedikes kémia, ha jól emlékszem. Gábor jót röhögött rajta.



A Magyar Scrapbook Portálon nem látszik a kép jobb oldalán lévő zöld kör alakú címke, amire 3 különböző szalagot tűztem fel tűzőgéppel. Ezt talán még Elodie-tól lestem el, mindenesetre szerintem nagyon dekoratív. A kis fehér virág alatti átlátszó formát műanyag irattartóból vágtam ki, a zöld nyílra és a kacskaringóra pedig csillámos ragasztóval tettem pöttyöket. És most gyártok néhány lepkét:




Kell hozzá lepkeforma, nekem maradt még egy készen vett narancssárga, de ki lehet vágni papírból is . Félbehajtva egyforma lesz a két fele. Kell még gyöngyfűző drót és szalmagyöngy. A gyöngyöket én dkg-ra vettem ömlesztve egy papírboltban, 2 dkg volt 240 Ft, ez rengeteg ideig elég és flitter felvarrására meg egy csomó minden másra is jó. Kell továbbá szivacs- vagy filclap, ez is van a papírboltban kb. 100 Ft-ért, rengeteg színben. Tehát sablon felrajzolása, gyűlölt sniccerrel körbevágása és egy kis ollós finomítgatás után kész a lepkeforma.



Ezután egy kb. 10-12 cm-es drótot félbehajtunk, ráhúzzuk a gyöngyöt, és megcsavarjuk belőle a lepke csápját, majd egy csepp pillanatragasztóval felerősítjük. Lehet a végére egy-egy szem kásagyöngyöt is tenni, és voilá! - kész a lepkehad. Remélem, tetszenek!

A zöldségről jut eszembe. Tegnap Erás hazajött a melóhelyről és a következő sztorit mesélte: áll a gazdaságos áruház dohánypultjában, odalép egy hölgy és imígyen szóla: Kérek két szelet dobostortát! Erás legyűri a kitörni készülő röhögést, válasz: Tessék megmutatni a pultban, melyikből adhatok! A hölgy alaposabban körülnéz: Ja, maga cigarettát árul? - és balra el. Be kellett menni a raktárba röhögni... hát, ez is egyfajta zöldség.

Remélem, ebben a csúnya időben szereztem neked pár jó percet. Ha igen, nézz be máskor is!
Pussz:
Mesi

2008. január 26., szombat

Időhiányban

"...és az idei Scrapbook Oscar-díj nyertese..."
A teremben néma csend, csak a papír zizegését hallani, ahogy a műsorvezető egy kis arany papírvágókéssel felnyitja a borítékot. Harapni lehet a feszültséget, előredőlök és hevesen ver a szívem...
"...nem mááááás, miiiiint: Mesiiii!!!"
A tömeg felzúg, tapsvihar, én, tényleg én, kérdezem magamtól magamon kívül, majd felpattanok és hosszú, gyöngyökkel ékesített ruhámban a pódium felé indulok. És ekkor...
"Kukorikúúú, kukorikúúú!"
"Miaúúú, miaaaaúúú!"
Mi a fene ez, ki mer belekukorékolni és belenyávogni az álmomba, jajjj, csak egy percet még... El fogsz késni, hallom Gábor hangját, persze, reggel van és megint nem tudtam rendesen kialudni magamat és megint álmos leszek és a Dög már megint a reggelijét követeli és megint... megint... Aki késő estig scrappel, bizony így jár.

Nem férek bele 24 órába. Talán ha 36 vagy 40 órából állna a nap, bár akkor többet kellene dolgozni is - nem, az mégsem jó ötlet. Marad a 24 óra, talán majd jobban beosztom. Holnap. Ma még írok egy kicsit. A telefonom ébresztőjét meg kukorékolás helyett valami kellemes zenére állítom, mielőtt végleg megutálom az egész állatvilágot.

Az az igazság, hogy a januári kihívással már régen kész voltam, csak nem volt időm felrakni a szkrepponthu-ra. Amióta meggyógyultam és estig dolgozom, minden mást csinálok, csak nem alkotok. És amikor már harmadik napja könyörgök szintén örökösen rohanó fotós kollégámnak, hogy csinálja már meg azt a néhány képet, kezdek rájönni, hogy más is így van ezzel. Vasárnap fejeztem be az oldalt, de nem ment gond nélkül. Kezdődött a cikkcakk-ollóval, folytatódott némi megvesztegetéssel, ami süti formájában realizálódott, harcoltam egyet a Háromszeművel... nem volt egyszerű.

A betűk kivágásával meggyűlt a bajom. Miután harmadjára szaladt bele a hobbikés a kezembe, addig nyávogtam Gábornak, hogy segített kivágni azokat az átkozott apró vackokat. Utána feszültséglevezetés gyanánt elmentünk sétálni egyet az éjszakában, és hopp, már el is szaladt az este. Másnap délután újra nekiláttam, és esküszöm, csak egy percre léptem ki a konyhába kávéért, amikor gyanús zajok törtek elő a szobából. Amikor beszaladtam, Mizo a barna csomagolópapírom közepén púposkodott és mindhárom szemével erősen a papírra fókuszálva apró darabokat szakított le belőle, majd szétköpködte 2 méteres sugarú körben. Aztán büszkén rám nézett, mintha azt mondta volna: nem kell ide cikkcakk-olló... És esküszöm, vigyorgott is mellé, amíg a fejéhez nem vágtam a kezemben lévő konyharuhát. Csak az a baj, hogy az ollóval csak körbevágom a papírt, nem metélem cafatokká, mint te, te kis szemét, ordítom, macska felkap, kivág, ajtó becsuk, alkot. Illetve alkotnék, csak Gábor megjelenik és közli, hogy ebédelne. Délután 4-kor. Ja, hogy az elmaradt? Hát irány újra a konyha, így megy ez...

A süti egyébként fenomenális lett, ezt bátran állíthatom. Csak éppen elment vele a délután, viszont akkkkorát kajáltunk... A receptet én fejlesztettem ki, gyorsan le is írtam, mert az improvizált kaják a legjobbak, csak aztán az életben többet nem tudom megcsinálni. Íme:

DARÁLT HÚSSAL TÖLTÖTT IZÉ

2 dl tejet egy pici cukorral meglangyosítok, felfuttatok benne 5 dkg élesztőt. (Vagy egy csomag szárított élesztő is megteszi.)50 dkg lisztet, 1 dl olajat, 1 tojást, 1 csapott evőkanál sót és 3-4 evőkanál tejfölt összegyúrok az élesztős tejjel és jól kidolgozom. Amíg pihen és kel, 50-60 dkg darált húsból pörköltfélét főzök. Ha megkelt a tészta, kb. 3 mm vastagra nyújtom, pohárral kiszaggatom, a szélét megkenem tojással. Egy kiskanál husit teszek bele, félbehajtom és összenyomkodom a szélét. A maradék tojásba keverek egy kiskanál tejfölt, ezzel megkenem a tetejét a kis táskáknak, és addig sütöm, míg szép piros lesz. Így néz ki:





A képet nem én készítettem, mert mire eszembe jutott, már el is fogyott. Nem elég, hogy életem párja rágás nélkül nyelte, de másnap meg kellett vesztegetnem vele fotós kollégámat - mint már írtam, hiába, mert csak szerdán lettek készen a képek. Így Nemisbéka képét használtam fel, aki egy főzős blogot ír, és van egy hasonló receptje. A képe közléséért cserébe megkért, hogy említsem meg a nevét. Megemlítem: Nemisbéka

Köszönet neki!

Végül minden a helyére került. A januári kihívás is.




A feladat az volt, hogy készítsünk egy kollázs-szerű képet össze nem illő, nem egy készletből való papírok felhasználásával. Dekoratív ollóval. És mellé még legyen a címe neki: Karácsony, más szemszögből. Az elején még vigyorogtam, de ha tudtam volna, hogy ennyi bonyodalommal jár, nem vigyorogtam volna... De azért végül elég jól sikerült, remélem. Itt van néhány részletfotó is:





Alapnak egy, az Anyósjelölttől zsákmányolt díszes szalvétát használtam, színes papírt, barna postai csomagolót, és egy kartondobozból darabokat téptem díszítés gyanánt. (He-he, megy ez nekem is, nem csak Mizo Őmacskasága tud mindent szétszaggatni...)Tettem még rá TG csillag alakú flittereket, zöldet meg aranyat, két nagy domború aranyszínű díszgombot, bombonpapírból vágtam ki a felirat betűit és a kommentár csillagait. És a kedvencem rajta a drótfenyő, ezt gyöngyfűző drótból, csillagflitterekből és gyöngyből bűvészkedtem össze. Eredetileg kézzel készült karácsonyi üdvözlőlapot akartam küldeni a családnak és a barátoknak, ahhoz készült,de aztán örülhetek, ha nem felejtettem el őket felhívni. Időhiány, ugyebár. Egyelőre még senki nem reklamált - biztos megsértődtek.

Most pedig megyek és scrappelek még egy kicsit lefekvés előtt. Holnap úgyse kell menni dolgozni...

2008. január 18., péntek

Rendetlen vagyok

Kézzel nem lehet halászlét enni... nem, akárhogy nézem, nem lehet... talán ha kicsipegetem az ujjaimmal a tésztát és utána a tányérból megiszom a levét... ÁÚÚÚÚ!!! Mégse, hiszen forró. Nincs más hátra, el kell mosogatni egy kanalat. Meg akkor már egy kistányért is a meggyes pitének. Bár ha jobban belegondolok, tulajdonképpen mindent elmosogathatnék... Na hajrá!

Nem szeretem a házimunkát és ő sem szeret engem. Csak gyűlik, gyűlik a piszkos edény a mosogatóban, aztán az asztalon sem lehet már elférni, és hiába van 12 poharunk használatban, előbb-utóbb nincs miből inni a narancslét. A mosogatás meg amúgy is macerás. Mióta eltűnt a dugó, csak folyó vízzel lehet mosogatni, ami ugyebár nem egy környezettudatos hozzáállás, hiszen mennyi vizet elfolyatok, miközben Afrikában meg szomjaznak. A múltkor már próbáltuk megkeresni - gyanítottuk, hogy Mizo keze (mancsa?) van a dologban, ezért rögvest elhúztuk a hűtőszekrényt a helyéről. És voilá! - dugó sehol, viszont előkerült egy csomó hasznos holmi, amit a macska a legutóbbi takarítás óta halmozott fel a hűtő alatt. Üdítőskupakok, krumplihéj (Mikor főztünk utoljára krumplit? Áááá, fúúúj, akkor ez csaknem kéthetes, GYEREIDETESZEMÉTHAMÉGEGYSZERKUKÁZOLÉN... Áhh, mindegy...), egy kiskanál, gumigyűrűk, egy fekete játék egér és még ki tudja, mi minden. Mizo büszkén kihúzta magát, na, hogy tetszik a gyűjtemény? Dicső, mondta Gábor, és bezárta a Dögöt a szobába.


Miután szépen felsepregettünk és felmostunk a hűtő alatt, megnyugodott a lelkem. Kosz felszámolva, dugó ugyan nincs, majd holnap veszünk. Ennek két hónapja. De legalább van mire fogni, ha nem mosogatok el.

Csinálnám én a kihívást, kéremszépen, csinálnám, csak az a fránya cikkcakk-olló lépett át egy dimenziókapun át a cybertérbe, és mivel előírás a dekoratív olló használata, így nem fog menni. Mikor is használtam utoljára? Ez az, Mikuláskor ezzel vágtam körbe Gábor ajándék kuponjait, amiket be lehet váltani kávéra, narancslére, hátmasszázsra meg sütire - tehát több mint egy hónapja nem láttam. Gábor segít keresni, feltúrjuk a szobákat, majd felemeljük a franciaágyat, és - hihhhetetlen, de várható látvány tárul elénk. Néhány csomag széttépett papírzsepi, tollak, cukorka, radír, és persze a szokásos Mizo-kincsek. Már nem is mondok semmit, csak kivágom Őmizóságát a szobából, mielőtt összeszedi az összes dzsuvát. Persze, hogy a macska tehet mindenről, fogjuk rá a világháborút is - mondja életem párja némi gúnnyal a hangjában, mire indul a hisztigép: NEM IGAZ, HOGY SEMMIT NEM LEHET MEGTALÁLNI EBBEN A LAKÁSBAN, összeveszünk, elvonulok, Gábor felporszívóz, néma csend és hullaszag.















Este Anyósjelölt telefonál: -Van itt egy kis kaja, sokat főztem, kéritek? Kérjük, hogyne kérnénk, úgysincs kedvem krumplit pucolni (bár a Dög biztosan díjazná, hogy megint lehet fejest ugrani a kukába az imádott krumplihéjért...), na meg... EZ AZ!!! Hogyezeddignemjutotteszembe!!!

Az igazán jó Anyósjelölt gondoskodó, kedves, megértő, és mindig van nála egy felesleges cikkcakk-olló.

Ha elkészül a kihívás-oldal, esküszöm, Neki fogom ajánlani.

2008. január 16., szerda

Ha jókedv van, minden van

Hiába vagyok szobafogságra ítélve, a kedvem töretlen. Az üzletvezető kollégám, Tamás közölte velem, hogy vissza ne merjek menni dolgozni, amíg fertőzök. Normális esetben megbolondulnék itthon, de tulajdonképpen most élvezem. Bár tegnap már akartam scrappelni, nem lett belőle semmi. Na majd ma...

Mitől is jó a kedvem? Ahogy elnézem az idióta macskánkat, nevetnem kell. Van egy folt a bal szeme fölött, ahonnan hiányzik a szőr. A hétvégén szerezte, azóta Háromszeműnek csúfoljuk. Szép kis történet. Úgy kezdődött, hogy még 2006 nyár elején Gábor hazahozott egy dobozt, benne egy irdatlanul koszos, büdös, sovány és elesett cicát - megőrzésre estig, hogy majd ha hazajön a melóból, visszük a menhelyre. Aha... Gondoltad... Végre egy saját háziállat, egy órán belül már neve is volt (Mizo), és egyébként is olyan csúnya volt, hogy az már szép.


A gond csak az volt, hogy a főbérlőnk még az elején megmondta, neki mindegy, mit csinálunk a lakásban, csak falat ne bontsunk és szőrös háziállatnak helye nincs. (Krokodilt tarthatok? - kérdeztem, mire ő csak a vállát vonogatta, ha nekem az jó...) Szóval Gábor hamar rájött, hogy a cica marad, azóta pedig a ház kedvence lett és az összes szomszéd lelkesen falaz nekünk. Merthogy közel két éve bújtatjuk. Minden albérletidíj-beszedéskor Mizo megy a barátnőmhöz a földszintre, vagy Gáborral autókázik. Kezdetben még ki lehetett zárni az erkélyre, zene felhangosít, ajtó becsuk, csak azóta kicsit megjött a hangja. És ha valami nem tetszik Őmizóságának, jaj a dobhártyáknak!



Még tavaly történt, hogy hasonló módon az erkélyen bújtattuk szegény párát, és hát nagyon ordított. Lakótársammal, Erással kezdtünk elájulni, mert áthallatszott az ajtókon a nyávogás... A lebukástól a TV mentett meg: éppen egy Mariah Carey-szám ment, mire megszólaltam: "De utálom ezt a zenét, olyan, mint a macskanyávogás!" A tulaj meg nem értette, miért volt ez olyan jó beszólás, hogy sírunk a röhögéstől. Betudta annak, hogy nem vagyunk teljesen 100-asok, végülis amíg rendesen fizetünk és állatot sem tartunk...

Hát egy ilyen ügy folyománya Mizo mostani sebesülése is. Tulaj közli, hogy mindjárt felugrik (rendes, mert sose jön bejelentés nélkül és havonta csak egyszer), hová tegyük az állatot? Szomszéd lány nincs itthon, Gábor szülei sem, az erkélyen hideg van és hó... a macska meg eltűnt! Csengetés, Gábor ordítva szólongatja a macskát, én meg csigalassúsággal megyek az ajtóhoz, hogy a kaput nyissam. Macska előbújik, Gábor egy hirtelen ötlettől vezérelve kirántja a legnagyobb fiókot, macska bepasszíroz, fiók berúg, zene bekapcs, ajtó becsuk - és már nyithatjuk is a lakásajtót, mert hisz' mi titkolnivalónk lenne? Szokásos udvariassági körök, én jól vagyok, hát ti, BÚÉK meg ilyesmi, kérsz-e kávét, hogyne persze (Gábor meg az ő udvariassága, sírba tesz egyszer!) - kezdtem izgulni, hogy szegény dög bekattan a fiókban. Végre megcsörren egy telefon, ó már ennyi az idő, rohannom kell, mondja a tulaj és a távozás hímes mezejére lép. Az ajtóban beleszalad a hazaérkező Erásba, azt a döbbent fejet, amikor megtudta, hogy Mizo a fiókban töltötte az elmúlt 40 percet...

Amikor kiszabadítottuk szegény párát, nem is volt nagyon megtörve. Alapvetően lusta, valószínűleg rájött, hogy jobban jár, ha alszik egyet. Főleg, miután annyira próbálta kinyomni a fiókot a kis teniszlabda fejével, hogy becsípődött a szeme fölött a szőre és kopasz kis folt jelzi a helyét. Megnéztük, nem fáj neki, már nő is a szép új bunda - de ilyet még egyszer nem csinálunk!

Mindezt azért írtam le, mert a januári kihívás a szokatlan karácsonyi képpel azonnal azt juttatta eszembe, amikor életem Mizoja felborította a jesszusfát. Tartottunk tőle, hogy ez lesz, de nem számítottunk rá, hogy elég egy percre elhagyni a szobát. Szomszédasszonyunk átkopogott valamiért, kimentünk a konyhába és BUMMMM!!!! Persze mivel nem vagyunk teljesen komplettek, röhögésbe fulladt a dolog, és hát elő a gépet is, mert ilyen pillanat még egyszer nem lesz! Ezek a képek kerülnek a kíhívás-oldalra:


Számomra az olyan képek a legfontosabbak, amikor a nevetést, a lököttségünket örökítjük meg. Nem vagyok egy fotóművész, de ehhez nem is kell profi technika - csak mindig legyen kéznél a gép, hátha éppen akkor történik valami, amit kár lenne elszalasztani! Ha pedig megvan a remek fotó, már csak körédobálok egy-két apróságot és kész az életre szóló emlék, amitől bármikor jókedvem lesz!!


Itt már a teljes megelégedettség és az öntudat látszik a kis fején. Ő a ház ura - és ezt tudja is! Imádjuk...

Remélem, sikerült egy-két mosolygós percet szereznem. Nézz be máskor is!

Pussz:

Mesi

2008. január 15., kedd

Mire jó az influenza?

Nézzük csak... Fellendíti a magyar papírgyárak forgalmát - én legalábbis percenként elhasználok egy zsepit. Az importra is jó hatással van, mivel nem szedek gyógyszert, tea- narancs- és Halls cukorkakészletekkel próbálom magam életben tartani, és ezek egyike sem magyar termék, nem ám! És hát lehet blogot írni...




Ez a következő oldala az albumnak. Látszik, hogy ez még a kezdő szárnypróbálgatás fázisában készült - nem mintha 3 oldallal később már profi lennék, de hihetetlen sok dolgot már most sem így csinálnék meg. Az a jó a scrapbookban, hogy ha elsajátítok egy technikát, minden következő oldalamon alkalmazni szeretném, és már nem azt kell nézni, hogy "Úristen, mi a fenét tegyek még a bal alsó sarokba, hogy ne legyen olyan üres?!", hanem takarékosan szűrni kell a felhasználandó technikákat, hogy egységes maradjon a lap.














A kiegészítők felragasztásában életem párja is segédkezett, így legalább nem nekem ragadt oda az ujjam a pillanatragasztós tubushoz. A fém dolgokat ugyanis máshogy lehetetlenség felvarázsolni... A két kis kopott fémkarikát például imádom, áthúztam rajta a szalagot és nagyon bájos lett. Már bánom, hogy kettőt is felhasználtam - de jól mutatott volna máshol is...! Amire még büszke vagyok, az a vonalkód. Tudom (most már), hogy nem én találtam ki, ettől függetlenül ez a jelem és kész!

Orrfújás, teaszünet következik.

A harmadik oldal barnás, kicsit hippis hangulatú lett, barátnőm szerint ez a legszebb eddig. A papírkészletem még nagyon kezdetleges volt ezidőtájt, mintás például egyáltalán nem volt. Akkor találtam ki, hogy a sima barna csomagolópapírt festékpöttyökkel fröcskölöm be. Íme az eredmény:

A legelső nyomtatott dolog a kárómintás díszcsík. Származási helye a Canon cég oldala, a linkjét ide teszem, illetve a kedvenc linkek közt is megtalálható:

http://cp.c-ij.com/english/scrapbook/index.html

Ha van egy közepes minőségű színes nyomtatód, szép papírokat lehet így gyártani. De vannak itt betűk, címkék, háttérpapírok és sok hasznos tipp. Egyetlen hibája, hogy nem szerkeszthető, tehát ha három A betűre van szükséged, az három készlet betű... (Mi lesz a sok Q és W betűvel?)

A sarok egy színes Vodafone-katalógusból való, egyből megtetszett a piros félkör rajta, ezért illesztettem rá a gombot. Mintha pont erre találták volna ki! A kis piros virágok flitterek, a TESCO papírosztályán lila-sárga kis zacsiban árulják sok hasonló csomagolású hasznos kis holmi mellett. Érdemes körülnézni, mert olcsó és jó dolgok vannak. A textildarabot varrónő barátnémtól kunyeráltam, a virág és a képsarkok Schogetten csoki dobozának az alsó feléből születtek.





Az influenza többek között azért is jó, mert amíg otthon poshadsz és várod a családodat, hogy hazaérjen, CSEND van! Remek alkalom az újabb alkotásra. Asszem, megyek is....

Pussz:

Mesi

2008. január 10., csütörtök

Az első...


Hát ez lenne az első, a legelső igazi scrapbook lapom. Az első évet örökíti meg, amit a párommal közösen töltöttünk el, és annyi minden történt!!!
Az első képen a párom, Gábor és egyik jóbarátunk látható; a másodikon a barátnőm támaszkodik Gábor vállára egy spontán nyári kiruccanáson; a harmadik ugyanekkor készült, én lógok középen. Szeretem ezeket a képeket, mert vidámságot sugallnak és ha egyszer elkészül a felső képből kihúzható fül, valami hasonló hangulatú idézet kerül rá a barátságról!
Az inspiráció Elodie blogjából született. Ő egy francia lány, akinek a blogjára teljesen véletlenül akadtam a neten, és órákig csak néztem, néztem... Aztán elkezdtem alaposan tanulmányozni az apró részleteket, és a következőkre jutottam:

1., Olyan cuccokkal dolgozik, amelyeket még életemben nem láttam, és fogalmam nincs, honnan lehetne szerezni belőlük.
2., Némi kutatás után ráakadtam a lelőhelyekre, és megállapítottam, hogy ennyi pénze "se apámnak, se anyámnak, de még tán a királynak se nincsen".
3., Ez a lány vérprofi!
4., AKKORIIIIIS!!! AKAJOMAKAJOMAKAJOOOOM!!!!

Így hát nekiláttam és két nap számítógépezés után vettem néhány csomag színespapírt, nagy csúnya multi-melóhelyről lenyúltam egy kis csomagolópapírt, kifosztottam anyósjelölt gombosdobozát, a TESCO gazdaságos papírosztályon is kerültem egyet és HAJRÁ!! Aztán két napig terveztem, rajzoltam, két napig kiviteleztem, és - voilá! - már be is zsebelhettem környezetem elismerő pillantásait. Könnyű volt elkápráztatni őket, hiszen még nem láttak ilyet. De azért örültem....
Néhány részlet: a gombok - gombok, a papírok - papírok, a rács a felirat alatt virágdekor szalag, a számok kartora ragasztott színespapírok apró szivacsragasztó-darabokkal megemelve, a virág pedig TESCO gazdaságos (a továbbiakban TG) műkrizantém. Tök jó, mert szét lehet szedni a natttyon ronda 69 Ft-os borzalmat és ez lesz belőle 4 példányban. ;)


Részletfotók:














Remélem, máskor is benézel!

Pussz: Mesi

2008. január 8., kedd

Kukucs!

Új év, új blog. Vadiúj, merthogy eddig még nem volt.
Nem mintha olyan érdekes volnék... vagy mégis?
Elsősorban azért készült, hogy a scrapbook oldalaimat ország-világ szeme elé tárjam - aztán hátha olyan jól megy ez az önkifejezősdi, hogy én leszek a magyar Bridget Jones... Ki tudja?